Tested illata

Fölpárálló tavaszi fényben csak mocorgok, mert
mint öreg fáról a kérge, olyan redőkben foszlik le
rólam a meddő vágyakozás.
Lám, öledbe várnád a fénylő rügyeket bontó vágyat,
ágyat vetsz, és tested illatát teríted a fűben megbúvó
hóvirágok közé.
A törékeny szirmok földnek fordítják arcukat, mert
fázzák meddő szerelmem fagyát és pengve szikrázó
darabokra törne minden szirom, ha szemed
melegében nem fürödhetnének együtt a Nappal.
Tested nagy titkáról árulkodva zúdul a
folyó tűz a hóvirágok közé.
A kanyargó tűzfolyam vigyázva kerülgeti a
hóvirágokat, és csak boldog sóhajuk rezdül.
Én meg matatok a fűben, vigyázva, hogy ne
sérüljenek a szirmok, de kezemet megperzselte
a lángoló tavasz.
Így csak simogatom az arcukat, és már-már
boldoggá tesz, ha nem fagynak meg érintésemtől.
És a föld is megindul.
Csikorgó lépteivel viszi magával a telet,
hátán boldogan bólogatnak a hóvirágok.
Mennek valahová, ahol még van beteljesülő vágy,
valahol vár még egy lány, valahol ott a boldogság.