„Temetni jöttem a sajtószabadságot, nem dicsérni. …
A cenzúra eltörlése, … koránt sem az erkölcsi normák és szellemi értékek eltörlését, a beszéd- és íráskultúra megformált világának semmibevételét, a kimondott szótól egykor elválaszthatatlan személyes – erkölcsi, szakmai – felelősség vállalása előli kitérést, a szerzői arc csuklyák mögé rejtését, az erkölcsi, politikai, pszichológiai terror elszabadulását, … nem a másik embert – a polgártársat és embertársat – emberi és személyes méltóságában megalázó és meggyalázó, nem a megfélemlítő, terrorisztikus beszéd szabadságát ... jelentette. …
Abban a nyilvánosságban, amelyben … a mégoly hasonló szellemben megfogalmazott szavaknak ma e
Új Kasszandra levél
2009.02.03. 20:55
Hát elkezdődött…
Csoóri Sándor a Márciusi Chartában megállapította, hogy az egész ország az eldöntetlenség állapotától szenved.
Orbán Viktor álláspontja 2002 óta világos, a nemzet nem lehet vesztes. Azóta már fokozta mondandója egyértelműségét, az „egy az ország, egy a zászló” hangoztatásával.
Széles Gábor vállalkozó kijelentette, Orbán ViktorKossuth Lajos reinkarnációja…
Elkezdődött tehát Orbán Viktor vágyálmának megvalósítása. Nem csodálkoznék, ha Hegedűs lelkész úr templomában úgy helyezték volna el Horthy Miklós szobrát, hogy elférjen mellette még egy kormányzó szobra, amelyet még életében megkaphat Orbán Viktor, hiszen Horthy Miklós sem tiltakozott soha a személyének kultusza ellen…
Csoóri Sándor Márciusi Chartájából egyértelműen látszik, hogy úgy képzelik el a jövő Magyarországát, amelyben nem lesznek a hatalom gyakorlását befolyásoló választások. Ahol ugyanis választásokon dől el a hatalom gyakorlása, ott mindig lesz kisebbségben maradt irányzat, azaz csak szemlélet dolga, hogy a kisebbség a döntetlenség áldatlan állapotának értelmezze a választási vereséget, – mint ahogyan ez jelenleg már meg is valósult.
Orbán Viktor álláspontja szerint a nemzet csak akkor nem lesz vesztes, ha az új többség az egész nemzetet képviseli, azaz nem lesz kisebbség, főképpen nem lesz kisebbségben a konzervatív nemzeti oldal. Ha nem lesz választás, megvalósulhat az egy az ország, egy a zászló és egy a nemzet vezetője: – Orbán Viktor.
Ez az állapot azonban az Európai Unióban kell, hogy bekövetkezzék, ezért a demokrácia látszatát fenn kell tartani.
Orbán Viktort bizonyára nem zavarja majd, ha a miniszterelnökségért, a miniszteri posztokért harcolnak különböző politikai irányzatok, ha ezek a harcok nem érintik az ő mindenek felett álló pozícióját.
És itt lép be a folyamatba Széles Gábor misztikus ötlete, amely szerint Orbán Viktor Kossuth Lajos reinkarnációja. Nem a boldog emlékű IV Károly király, nem az igazságos Mátyás király reinkarnációja, hiszen Orbán Viktor, – talán –, király nem akar lenni, beéri ő a Horthy Miklós típusú kormányzósággal is. Ha egyszer ő lesz a kormányzó, őt soha többet nem lehet majd kitenni a választás kockázatának. Lehetnek ugyan választások, hiszen Horthy kormányzása alatt is hol választással, hol anélkül, de tucatnyi miniszterelnök irányította az ország gyakorlati dolgait, de mindvégig egyértelmű volt, hogy csak addig irányíthat, amíg Horthy elképzeléseit valósítja meg. Orbán Viktor kormányzóúrőfőméltósága alatt is váltogathatják majd egymást a miniszterelnökök, lehetnek választások is, de ezek egyike sem érintheti Orbán Viktor személyét, hatalmi pozícióját. (Lehetséges, hogy a királykodást csak valamelyik gyermekének akarja meghagyni, - talán -, talán azért is más és más vallású mindegyik, hogy nehogy az legyen majd a kifogás, mint Horthy Miklós tervei esetében, hogy nem lehet az ország királya protestáns. Bármit kívánnak majd a az urak, Orbán Viktor előhúzza majd a kalapból a más vallású gyermeket azzal a felkiáltással: Van másik!)
Ha Orbán Viktor valóban Kossuth Lajos reinkarnációja lenne, nem hiszem, hogy elvárható lenne tőle az újabb Kasszandra – levél. Ezért felidézem az igazi Kossuth igazi Kasszandra levelének néhány sorát: „Lassan-lassan fellebben a fátyol…az alkudozások titkairól. Úgy látszik, mindez már kicsinált dolog, és az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja.
De én e tényben a nemzet halálát látom: s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza és az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: nézz körül magasabb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következtetéseket, melyek felé vezeted a hazát, amelynek élni kellene, midőn a mi csontjai már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változhatatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell…
Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!
Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!”
Március 18-án Hiller István miniszter köszöntötte a Szépművészeti Múzeumban a Van Gogh kiállítás négyszázezredik látogatóját. Amikor a december óta nyitva tartott kiállítást bezárták, a látogatók száma meghaladta a négyszázötvenezret.
Nézem a nézettségi statisztikát.
A 14. héten az RTL Klub műsorát a „Győzike shaw-t” 1.736.671 néző látta.
Még mielőtt levonnék némi következtetést, bevallom, Győzike műsorából egyetlen adást láttam, amelyben Győzike ismerősei váratlanul odahozzák kisgyermeküket, hogy néhány napig Győzike családjának a felügyeletére bízzák, mert ők elutaznak. Ebben a műsorban nagyon rokonszenves volt nekem Győzike. Melegszívű, gyermeket szerető, gyermekkel bánni tudó felnőttet ismerhettem meg benne. (Már amennyire meg lehet ismerni egy show műsor főszereplőjét egyetlen adás alapján.) Ezt mégis azért éreztem szükségesnek előrebocsátani, mert nem olyan következtetést akarok levonni, hogy „bár négy hónap alatt szép eredmény majdnem félmillió látogató, de bezzeg a bulvár, a kereskedelmi televízió ennek három és félszeresét produkálja egyetlen óra alatt!”
Éppen ellenkezőleg arra a következtetésre szeretnék írásom végére eljutni, hogy a nézőszám, hallgatószám, olvasószám csak ott fontos, ahol erre építik a reklám üzletet.
De visszatérek a címhez.
Közismert, hogy minden ország gazdaságának van bizonyos reklámpiac képessége. Ezt úgy szokás jellemezni, hogy a reklámozás nyereségességét, ha egy reklámtortának tekintjük, akkor minél többen akarnak osztozni ezen a tortán, egy-egy résztvevőnek annál kisebb szelet jut, végül már olyan kicsi egy-egy szelet, hogy abból nem lehet megélni. Annak a természetes törekvésnek, hogy minél nagyobb szeletet szerezzen meg egy-egy szereplő, vagy netán egy „fogyasztóé” legyen az egész torta, gátat szab a versenyre alapozott gazdaság, azaz nem lehet kizárólagos tortafogyasztást elérni.
A hatvanas években megszületett a tízmilliomodik magyar állampolgár, Kevermesen egy kislány. Elhatároztam, hogy ha 18 éves lesz, dokumentumfilmet készítek róla. A dokumentumfilm 18 év múlva elkészült, akkor sem értük még el a tizenegy milliót, sőt, jelenleg is alig haladjuk meg a közel fél évszázaddal ezelőtt elért tíz milliót.
Amikor bekövetkezett a rendszerváltozás, Magyarország tévénézői, rádióhallgatói, újságolvasói, színház, kiállítás és mozilátogatói is egy „nézői, hallgatói, olvasói tortát” képviseltek. Ezen a tortán osztozott két tévéprogram, négy rádióprogram, 25 színház, talán párszáz mozi, hasonló nagyságrendű újság, folyóirat. (A focimeccsek látogatóit elhanyagolhatónak tartom az adott időszakban, és azóta is. )
A tízmilliónyi emberből kb. ötmilliónyi a néző, olvasó, hallgató, és naponta összesen 3-4 óra időben képes nézni, olvasni, hallgatni, azaz évtizedek óta naponta 15-20 milliónyi óra áll a rendelkezésre azoknak, kik a nézői, olvasói, hallgatói tortából a reklámtorta nagysága alapján részesedni akarnak.
Amikor a rendszerváltozás bekövetkezett a nézői, hallgatói, olvasói torta nagysága nem változott!
Viszont szeletet akar kapni belőle kb. hatvan tévéprogram, bizonyára legalább ugyanennyi rádióprogram, talán a színházak és a filmszínházak mennyisége nem változott lényegesen, de az egyetlen „bulvár” lap, az Esti Hírlap, az egyetlen női magazin a Nők Lapja, az egyetlen humoros újság, a Lúdas Matyi helyett, sokszor mennyiségben jelentek meg bulvár lapok, magazinok. (Csak a Lúdas Matyi helye maradt betöltetlenül…)
Hová lettek azok a nézettségi, hallgatottsági, olvasottsági magas mutatók? Mindenki ezen kesereg és végzetes következtetéseket von le. Szapulják a közszolgálati rádiót, televíziót az alacsony hallgatottság, nézettség okán, temetik a nem bulvár sajtót.
Pedig rá kellene jönnünk, hogy a nézői, olvasói, hallgatói létszám csak ott sorsdöntő, ahol ennek megfelelően alakul a reklámtortából való részesedés. Meg természetesen a nem bulvár sajtónál is fontos az olvasói létszám, mert az is kereskedelmi vállalkozásként él meg a piacon. A reklámtorta sajátossága, hogy a gazdasági helyzettől függően növekszik. Egy-egy szelete a torta szöge alapján, ha javul a gazdaság, növekszik, - bár a szög nem változik, - ha romlik, csökken, bár a részesedés szöge nem változik. A részesedésnek tehát csak egyik összetevője, hogy mekkora a reklámtorta szöge, a másik összetevő, hogy milyen kiterjedésű a reklámtorta, – miközben a nézői torta mit sem változott.
Ha azonban a közszolgálati rádió és a közszolgálati televízió
Így láttam a médiatörvény parlamenti konzultációját
2009.02.03. 20:41
ÍGY LÁTTAM A MÉDIATÖRVÉNY SZAKMAI TERVEZETÉRŐL RENDEZETT PARLAMENTI KONZULTÁCIÓT
2009. január 13-án lezajlott a konzultáció az átdolgozott szakmai tervezetről, amely a médiatörvény egyik lehetséges változatát fogalmazta meg.
A Parlament épületében a delegációs terem megtelt, ami azt jelenti, hogy legalább 100-150 szakembert érdekelt személy szerint, vagy valamilyen szervezetet képviselve az megvitatásra előterjesztett szakmai szöveg sorsa.
Előre bocsátom, írásom erősen szubjektív lesz, hiszen nincs módom objektív tudósítást adni.
Január 12.-én a Médiaparlament elnevezésű társadalmi szervezet összehangoló összejövetelt szervezett, hogy megkísérelje összefogni a szerteágazó véleményeket, hogy hatékonyabban tudják befolyásolni az új médiatörvény megszületésének körülményeit.
Idézem a Médiaparlament zárónyilatkozatának általuk közzétett részletét, amelyet a megelőző, november 4-én nyilvánosságra hozott változathoz fűztek:
„Felkérjük a kormányt, hogy a programjában megfogalmazottaknak megfelelően, minden eddigi sikertelenség ellenére segítse elő az új médiaszabályozás létrejöttét. Hozzon létreNemzeti Média Kerekasztalt, azzal a mandátummal, hogy nyilvános folyamatban alakítsa ki a leendő törvény alapelveit.”
Gálik Mihály egyetemi tanár második, ismételten nagyon alapos, írásbeli hozzászólásában azzal kezdte véleménye megfogalmazását, hogy – már csak ilyen az ember, - egy új változattal ismerkedve, elsősorban arra kíváncsi mindenki, hogy javaslatait, észrevételeit mennyire vették figyelembe. Gálik Mihály megállapította, hogy semennyire. A Médiaparlament hasonló eredményhez jutott, amikor január 12.-én megállapították:
„A fenti idézet ellenére2009 januárjában a parlamenti konzultáció előtt egy nappal még arról sincs képünk, hogy kivel fogunk konzultálni másnap.”
Az én szubjektív megítélésem szerint ebben január 13-én sem következett be változás.
A megtelt teremben akonzultációra érkezettekkel szemben egy tucat meg nem nevezett ember foglalt helyet két sorban. Az első sorban öten ültek, közöttük voltak közismert politikusok, – Jánosi György, az MSZP, dr. Pető Iván, az SZDSZ, Zsigmond Attila, az MDF képviseletében, akik esetében a felismerést vélelmezni lehet, de ez nem menti fel őket a bemutatkozás kötelezettsége alól, - és számomra ismeretlenek, - feltételezhetően a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében, - akik továbbra is a névtelenségbe burkolóztak. ( Gálik Mihály észrevételét, hogy nem illik névtelenül előterjeszteni a szakmai javaslatot, lám, még a személyes találkozás alkalmával sem szívlelték meg. ) A második sorban, - feltehetően, - a szakértő munkabizottság tagjai foglaltak helyett, a bemutatás elmaradása okán továbbra is névtelenül. Kivételt képezett közöttük dr. Biki Angelika, az MSZP szakértője, aki a regisztrációnál bemutatkozott és talán –az apró termetű dr. Jen Sándor az MDF szakértője, - aki, nekünk, volt MTV-s munkatársaknak, humánmenedzseri tevékenységéről emlékezetes ismerősünk volt. De például a, – feltehetően dr. Vincze IldikóSZDSZ szakértőt megszemélyesítő csínos hölgyről, - szívesen megtudtam volna, hogy az internetről szerzett adatokkal jegyzett bőr- és nemi-beteg szakorvos-e, vagy pedig valóban média szakértő? (Ha nem azonos, ismeretlenül is szíves elnézését kérem a szakorvos hölgynek, amiért belekevertem őt ebbe a médiatörvény tervezet ügybe.)
A Médiaparlament négy kérdést is megfogalmazott a konzultáció rendezőihez:
1.) mi az indoka, a jelenlegi törvény előkészítés látható, és az alaposság kárára menő sietségnek?
2.) mi indokolja azt, hogy a nyilvánosságra vonatkozó legfontosabb törvény a nyilvánosság mellőzésével alakuljon ki?
3.) miért indokolt, hogy ebben az egyeztetésben csak statiszta szerep jut a szakmának, az érdekképviseleteknek?
4.) miért nem ismerhetők a szakmai vélemények, miért nem alakulhatott ki alapos szakmai konzultáció?
A Médiaparlament arra hívta fel a konzultáció résztvevőit, hogy hozzászólásuk végén említsék meg, kíváncsiak a kérdésekre adható válaszokra.
Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymunk, ismét kutya nélkül vogymunk.
Mennyi malaszttal teremtette a mi Istenünk Tuskót, adott vala néki kételkedés nélkül való szeretetet, kimeríthetetlen hűséget, az étvágya mellé.
És most elszállt belőle a lélek, itt állunk egy tuskónyi rongycsomóra emlékeztető hűlt kutya mellett, és feltesszük a kérdést a mi Istenünknek: Miért adott vala nekünk kutyát, ha az nem élhet túl bennünket? Mert a mese arról szól, hogy a kutya nap-mint nap kimegy a gazdi sírjához, amíg bele nem hal a gazdi hiányába.
Most eltemetjük a mi Tuskónkat, emlékezünk rá, amíg csak élünk, de nem halunk bele. Hát ennyivel különbek nálunk a kutyáink? Mindig azt hisszük, kutyánkat gyászolva, nem is lehet élni kutya nélkül, egészen addig, amíg haza nem hozzuk az újabb hűségest, mert hamarosan rájövünk, kutya nélkül ugyan lehet élni, de minek, nincs sok értelme az ilyen életnek…
Ha volna kutya-mennyország, már a kapuban megérthetnénk, miért nem élhetnek túl bennünket. Péter kinyitná a kaput és ott üldögélne, ugrálna, - vérmérséklete szerint -, életünk minden kutyája, heves farkcsóválással üdvözölve a végre megérkező gazdit. A kis Batyu,a puli, kitörő örömmel csaholna, Fillér, a magyar vizsla úgy nézne ránk, mintha csak arra várna, kérjük fel megszólalásra, Berci, a kuvasz és Tuskó, a most elhunyt komondor mint két hatalmas subaszőnyeg várná, hogy közöljük velük: Jól van no! Jól van te vén dög! Nyughass már! Még a komoly Berci is a levegőbe ugorva, - mint amikor meghallotta a „sétálni” igét -, köszöntene a Mennyországba lépve. Nem lenne a Mennyek-országa mennyország, ha hiányozna belőle az a rengeteg kutyaszeretet.
Azután csak ülnének, félrehajtott fejjel, fekete hideg orruk látszana ki a bundából és csak sejtenénk, hogy barna szemükkel milyen meleg szeretettel néznek ránk a bunda sűrűjéből…
Ha volna kutya-mennyország, ott megértenénk, azért kell több kutya is az életünk során, hogy ott, egyszerre, halmozottan megkapjuk újra, a bennük el nem múló, meghalhatatlan hűséget és szeretetet.
Nyugodj tehát békességben kedves Tuskó. Meséld el Batyukának, hogy az itteniek jól vannak, hogy nem felejtettük el sem Őt, sem Atya kutyát, sem a komoly Bercit. Biztasd őket is, - meg magadat is -, érdemes várakozni Péter mellett a kapuban, mert előbb vagy utóbb megyünk mi is. A biztos találkozás reménye megrövidítené, elviselhetővé tenné a várakozást…
ha volna kutya-mennyország…
A gyászoló öreg Halák…
Jöjjön el az én országom
2009.02.03. 20:32
Jöjjön el az én országom…
jöjjön, mondom én, de az-e az én országom, amit az SZDSZ ajánl nekem?
Hát mindegy, hogy ki a koalíciós partner?
Azzal kezdem, hogy nem tetszik, ha a koalíciós partner egyszerűen egyenlőségi jelet húz az ellenzéke és a koalíciós partnere között. Én, például, még soha nem hallottam szocialista politikusaink szájából, - de ellenzékiekéből sem! -, hogy a politika súlytalan dolog, hogy a döntéseknek nincs jelentőségük. Sőt! Társadalmunk egyik rákfenéjének érzem, hogy túlsúlyossá tették a politizálást, és úgy viselkednek, mintha a legjelentéktelenebb szereplésüknek is nemzetsorsot meghatározó szerepe lenne. Szerintem – mondhatnám úgy is, „hivatalból” -, ez inkább jellemző az ellenzékre, mint a kormányzó koalícióra.
Az első benyomás ingerültségét leküzdöttem, hiszen az SZDSZ-ben is emberek fogalmaznak, - tehát lehetséges, hogy őket is indulatok vezetik, így azután pontosan képesek indulati szinten összevetni, mit mond Orbán Viktor és mit gondol Gyurcsány Ferenc -, ezért inkább megköszöntem magamban, hogy kíváncsiak a véleményemre, hogy kérdeznek, ezért néztem a kérdéseket és megpróbáltam válaszolni.
„Fekete-fehér, igen-nem, mit vettél a pénzemen?”
Választanunk kell, igent vagy nemet kell mondanunk, de ha annak alapján kell igent és nemet mondani, hogy a részletkérdéseket leegyszerűsítik, mintha csak egyetlen rossz és csak egyetlen jó válasz lenne, akkor úgy érzem, nem tudunk majd egyértelműen igeneket és nemeket mondani. Logikailag ugyanis egyetlen helyes válasz lenne lehetséges és számosnál számosabb rossz választ lehetne adni. Amikor tehát programokról van szó, nem szerencsés úgy tenni, mintha az SZDSZ egyik ajánlata lenne az abszolút helyes válasz és a másik lehetőség, az ellenzék és a koalíciós partner egybehangzóan egyetlen, de legalább abszolút helytelen válasza lenne. Ha azonban a politikát nem tekintjük giccses kérdések, állítások sokaságának, akkor ez a formális logika nem vezet sehova, mert részben is lehetnek helyesek, vagy helytelenek a válaszaink. Mérlegelnünk úgy kellene, mint ahogyan Kabos Gyula tette annak idején: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, mert különben „befürdünk” a stabil igenekkel és nemekkel.
Nézzünk néhány példát:
Azt írja az SZDSZ az egészségügyről, hogy „A jelenlegi rendszer megtartása mellett egyetlen érv szól: egy szűkebb orvosi lobbi ereje. Az egészségügy e szereplői jól érzik magukat ebben a rendszerben, mert az egészségügy így róluk, és nem a betegekről szól.”Az SZDSZ-nek tehát van ellenségképe. Bár előbb azt írta, hogy – ezt is idézem-, „Nem titok, hogy mindeközben a magyar orvosok és ápolók jelentős része nem fizetéséből, hanem a zsebébe csúsztatott borítékból él.” Akkor most szűk lobbi, vagy a jelentős rész? Ha ezt a választáson esetleg győztes SZDSZ programjára lefordítom, akkor azt várhatjuk, hogy ez a rákfenés ellenség, ez a szűk lobbi leleplezésre, egyúttal dutyiba is kerül, ettől minden egyetlen csapásra megváltozik? A magántőke területén ugyanis elképzelhetetlen a lobbizás, ott egyszeriben mindenki a fizetéséből él majd és rólunk, betegekről szól az egészségügy? A tőkés befektetőnek hálaimákat zenghetünk, mert ő csak a betegek érdekeire figyel majd, szemben a jelenlegi egészségügyi ellátó rendszerrel, amelyben „a magyar orvosok és ápolók jelentős része” le sem köp bennünket?
Az én országomban valóban az lesz a helyes, ha otthon nem tárolok patikában vásárolt aszpirint, hanem, ha éjszaka arra ébredek, hogy fáj a fejem, leszaladok az éjjel-nappal nyitva tartó TESCO-ban és veszek aszpirint? Jelenleg ugyanis a patikatulajdonosok, – akik nem olyanok ám, mint az egészségügybe beruházó egyéb tulajdonosok lesznek -, megakadályozzák az én éjszakai fájdalmaim csillapítását. Arról nem is beszélve, milyen jó téma lesz, ha nemcsak lejárt szavatosságú csirkét, disznósajtot vásárolhatunk a boltjainkban, hanem hamisított aszpirint is. Nekem kifejezetten hiányzik az én országomból, hogy óvszer mellett bármilyen egészségügyi árucikket is vásárolhassak a zöldségesnél!
Mika Waltari nagy finn regényíró írja a Mikael Hakim című regényében:
„Az emberekben a legszánalmasabb és a legcsodálatosabb az a határtalan készség, hogy meghaljon a hitéért és azért az ügyért, amelyet igaznak képzel, noha a legostobábbnak is fel kellene érnie ésszel, hogy senkinek a hite sem lehet hibátlan, és senkinek az ügye sem lehet egészen igaz, mert Isten az embert, természetét illetően, fogyatékosnak teremtette. Az ember egyáltalán nem bizonyíthatjabe hitének és ügyének igaz voltát azzal, hogy meghal érte és ugyanilyen kevéssé javul meg az ügy vagy a hit a győzelemtől is. ”
Ezt a bölcs gondolatot azok szíves figyelmébe ajánlom, akik most, - az idei „tusnádfürdői szent evangélium” nyomán, (hallgassátok Orbánt Isten félelemmel.) – attól várják hazai viszonyaink megváltozását és természetesen megjavulását, ha visszatérünk a „teremtés rendjéhez”.
A teremtés rendje
A „teremtés rendje” nem objektív, nem tudományos, bizonyított folyamat, hanem a Bibliában meseszerűen rögzített történet. Valóságtartalmát nem is lehet eredményesen vizsgálni, hinni kell a Szentírásban és akkor a hit erejébe vetett bizalommal, lehet követni a teremtés rendjét.
Az ószövetségi szentírás 613 magatartási szabályt tartalmaz, – hozzáértő teológusok megszámolták, - tehát a stabil erkölcsi mércével rendelkező politikai vezetőnek ezek közül kell kiválasztania, milyen magatartás felel meg a teremtés rendjének. Mivel a kereszténység kibővítette a szentírást az újszövetségi iratokkal, hozzá kellene számolni még az abból kikövetkeztethető viselkedést is.
Orbán Viktor ilyen stabil erkölcsi mércével rendelkező politikai vezetőnek hiszi magát, hívei is mindenre képesek követési hitüktől vezérelve.
A spirituális vezető ki is emeli a teremtés rendjéből a számára leglényegesebb elemet: Csak Isten képes a semmiből embert teremteni, az ember csak a férfi és a nő páros kapcsolatának eredményeként tud utódot teremteni.
Ebből következik, hogy minden más, nem az utód létrehozására irányuló nemi kapcsolat ellenkezik a teremtés rendjével, különösen az azonos nemű emberek szexuális kapcsolata ellentétes ezzel a renddel, hiszen még eshetőlegesen sincs benne az utód nemzésének célja, lehetősége.
Az élővilágban azt tapasztalhatjuk, hogy a két nem kapcsolatát az ösztönök szinte tökéletesen szabályozzák. A tökéletességet főképpen a női egyedek ösztönei biztosítják, hiszen a hímek, a legfejlettebb gerincesek körében, bizony elég tökéletlenül viselkednek. (Melyik kutyatulajdonos nem tapasztalta még meg, hogy kan kutyája milyen odaadással kísérel meghágni bármit, amire fel tud kapaszkodni.)
Az ember, mint a legtökéletesebb élőlény, talán az egyetlen, amely a szexuális kapcsolatát elsősorban az élvezetért gyakorolja, amelynek lehetséges, várt vagy nem várt következménye, az utód nemzése. Az ószövetségi „teremtés rendje” még széles teret biztosít ennek az élvezeti funkciónak, bár egy pillanatra sem feledkezik meg az utód nemzésének a lehetőségéről. A kereszténység azonban elrugaszkodik ettől a teremtési rendtől, a két nem kapcsolatának egyetlen céljául az utód nemzését ismeri el. Nem ismerek olyan tudományos igényű vizsgálatot, amely azt próbálta volna tisztázni, hogy a párok folytatják-e vagy azonnal megszüntetik a szexuális kapcsolatot, amint kiderül a fogantatás, illetve mit csinálnak azok a házaspárok, akiknek már két, három vagy akár öt esetleg annál több gyermekük van?A katolikus keresztényeknek ugyanis a nem kívánt terhesség ellen egyedül az önmegtartóztatással lehetne védekezniük.
Orbán fundamentalizmusa liberalizmus ellenes
Az ószövetségi teremtési rend is elítéli az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot, – hiányos ismereteim szerint ez főképpen a férfiakra vonatkozik, akik úgy hálnak egymással, mintha nővel hálnának, illetve a nőkre is, ha állattal közösülnek.
Úgy érzem Orbán Viktor fundamentalizmusa főképpen azok ellen a liberális nézetek ellen kíván a teremét rendje nevében fellépni, amelyek az emberi szabadságjogok közé sorolják a nemi identitás megválasztását is, tehát elismerik akár az azonos neműek életközösségének jogi érvényességét is, mintha az, különböző neműek életközössége, házassága lenne. Az emberek esetében mindkét nemnél a tudatos emberi magatartás az élvezetek megszerzésére irányul, az ösztönök pedig együtt
Augusztus huszadikán ismét megnéztem és meghallgattam Szörényi-Bródy: István a király című nagyszerű rockoperáját. Emlékszem 1983-ra, amikor először mutatták be a városligeti Királydombon. Megható, felemelő, elgondolkoztató bemutató volt, nem véletlenül lett mindenki a rabja, aki csak hallotta, látta a két tehetség és egyben barát közös alkotását. (Boldizsár Miklóst, az eredeti dráma íróját, kedves jó kollégámat a Magyar Televízióból, természetesen nem felejtem ki az alkotók közül, de most nem az ő szövegére építve írom, amit írok, hanem Bródy János dalszövegére.) Nem egyszerűen nagyszerű alkotásról volt ott szó, hanem a történelmi eseményt felidéző dráma, aktuális kérdéseket is feltett mindnyájunknak, akkor élő fiataloknak és felnőtteknek.
Te kit választanál?
„Te kit választanál?” – indította a legfontosabb kérdéssel az Öreg-regös, az ifjú Bródy János. Hiszen nem a köpönyegforgató főurakkal azonosultunk, hanem mi a nép voltunk, vagyunk, amely teljes lelkesedéssel hol Koppányt élteti, hol Istvánt, hol az ősi valláshoz ragaszkodik, hol Jézus szelíd igájába hajtja a fejét. Hol háborút akar, hol békességet, hol a hagyományokat, hol a kor szellemének megfelelő haladást akarja, akarjuk.
A nagy történelmi kérdésekre azért voltunk érzékenyek, mert csendben őriztük az ötvenhatos forradalmat belül, amelynek az volt az érdekessége, hogy a barikád – a tényleges összecsapások választóvonalán – nem állt a nép egyik része az egyik oldalon és a másik része a másik oldalon, hanem a nép állt az egyik oldalon és a hatalom állt a másik oldalon. Majd a leverés után kezdődött a megosztódás, hiszen az október 23-tól, november 4-ig eltelt időben nem történtek egyértelmű események, tehát a nép megosztása a leverés után kezdődött és következett be, erre a nem egyértelműségre hivatkozó egyoldalú magyarázatokkal. A barikád egyik oldaláról sokan átkerültek képletesen az akkor már nem létező barikád másik oldalára. Ám nagyon sokan voltak, akik nem változtatták meg a helyüket, csak nem foglaltak állást a forradalom és az ellenforradalom összevetésében. Akik éltünk akkor, emlékezhetünk rá, hogy egyszerűen „ötvenhatnak” neveztük ami történt, és nem tettük hozzá, hogy „–os forradalom,” vagy „–os ellenforradalom.” De az ifjúságnak választania kellett például Che Guevara és Fidel Castro között is, a békés munka és a permanens forradalom között is, természetesen adott esetben személyek között is választanunk kellett. Feltette a kérdést Gomulka „forradalma”, és Gierek, majd Walensa „forradalma”, Jaruzelszky nemzeti hadserege, amely a szovjet hadsereget távol tartva, azt csinálta, amit a szovjet hadsereg beavatkozása eredményezett volna, sokkal több vérrel és szenvedéssel.A „Prágai tavasz”, az „eurókommunizmus” és a saját reformelképzeléseink címkézetlen elfogadása, vagy elvetése is választásra kényszerített mindnyájunkat.
Bocsáss meg a vétkezőknek
RÉKA:
„-Légy az igaz, megértő urunk,
Ha már e földön szolgáid vagyunk,
Nyújts vigaszt a szenvedőknek,
Bocsáss meg a vétkezőknek!
ISTVÁN:
Ne félj, a kérésed nem szégyened,
A hangod a szívemhez szól.”
1983-ban már több mint egy évtizede nem érvényesült a szigorú, személyi kultuszra jellemző diktatúra. Az enyhülés fokozatos volt és már nagyon sokan utaztak rendszeresen külföldre. Emlékszem, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején volt ifjúsági műsoromban a „Rólad van szóban” arra a kérdésre, ki, mire a legbüszkébb, jellegzetes válasz volt, hogy a piros útlevelemre, amivel már rendszeresen lehetett nyugatra is utazni. Az ötvenhatos „disszidensek” már nem voltak „en bloc” ellenforradalmárok, hanem megszületett a korszerű meghatározás, ők voltak a „külföldre szakadt hazánkfiai.”
Teljesen helyénvaló volt a megbékélésre törekvés, amit a rockopera egyik legrokonszenvesebb szereplője Réka, Koppány leánya képviselt. És érezhető volt István nehéz helyzete, akinek a szívéhez szólt Réka, hiszen ő korábban is hajlott a hatalomról lemondani, ha Koppány Róm
Hogyan merészeli Bauer Zsolt "köpet Magyarországnak, köpetországnak" nevezni a hazámat, mindannyiunk szülőföldjét, édes hazánkat?
Mit tud ez az ember a mi hazánkról, ha ". Egy szalongarnitúra, egy barokk ebédlőgarnitúra, ónémet tálaló. Ezüst étkészlet. Tizenkét személyes." - elveszítésének perspektívájából van bátorsága lábát és nyelvét törölni ebbe a homloknyi országba?
Nem tud ez az ember semmit a gyűlölködésen kívül és ezért sajnálom, hiszen micsoda sivár "belbecse" lehet ennek az embernek, ha nem tud mást csak gyűlölni! Szegény-szegény Bauer Zsolt!
A fröcskölő gyűlölettel vitatkozni, arra érveket mondani nem lehet, azt pedig minden valószínűség szerint hiába mondanám neki, van más érzés is a gyűlöleten kívül. Csak körülnézne a sivár "belbecs" sivatagában és nem látna semmit… Nem is azért írok, mert azt várom, talál más érzelmeket is. Azért írok, mert nem hihetem, hogy a Magyar Nemzet tiszteletre méltó olvasóit nem sérti lelkül legmélyéig ez a "köpetországolás". Velük osztanám meg, milyen is ez az ország - szerintem.
Számomra ugyanis nem a lumpenproli és az igazgyöngyös hölgyek között húzódik a választóvonal. Számomra a tisztességes és a tisztességtelen embereket választja el a vonal és az a meggyőződésem, hogy miként minden rendszernek ugyan az a csőcseléke, - a tisztességtelenek csoportocskája, - azonképpen, legyen bármilyen a rendszer, mindegyiknek ugyanazok a tisztességesei és ők sokkal többen vannak, mint amennyit a minden valószínűség szerint szintén tisztességes,igazgyöngyös hölgyek számlálnak.
Vessünk hát össze családot családdal.
Apám idén lett volna száz éves, ha nem lenne huszonöt éve halott. Talán negyven négyzetméternyi házacskájában érte a háború vége. Nálunk, a családban, az időszámítás "ostrom előtt és ostrom után" szerint folyt, lévén, hogy budapestiek vagyunk, - és abból a házacskából v
Misi ravatalánál.Te ott fekszel, - már ha a szürke por feküdni tud,
én itt állok, félig ünneplőben, mert mégsem a saját temetésemen vagyok.
Kürülöttünk száz vagy kétszáz ember
és azon törik a fejüket mi szépet mondjanak búcsúzóul neked.
Csak én nem búcsúzom. Egyedül vagyunk mindketten.
Meg kellett halnod, hogy ORBÁN VIKTOR
és PETŐ IVÁN eljöjjön hozzád és a kuratrium elnöksége egyet értsen végre valamiben:
nagy kár érted, hiszen Te gondolkoztál és nem gépiesen szavaztál.
De csak eddig terjed az egyetértés, holnap már nem szavaznak együtt,
talán megkérdezik magukban, hogy te mit mondanál,
de legyintenek, mindegy, úgysem követnénk, hiszen már túl vagyunk a temetésen. Én meg nem búcsúzom, hiszen erre a rövid időre minek.
Követni szeretnélek, először is a módszerben.
Álljon meg a szivem, ne vacakoljon, legyen mindennek vége.
Azután ebben a szótlan fekvésben.
Azt hiszem én is elhamvasztatom magam,
mert az megkönnyiti a tervem.
Fekszem majd az urnában,
két kezem, mint Sztáliné, ökölbe szoritva szépen az ölemben hever.
Hallgatom a szövegeket és derülök majd azon,
milyen nehéz is volt összeszedni ennyi
értelmes gondolatot.
Végre elhangzik minden.
Eddig is egyedül voltam, most már azután igazán egyedül leszek.
Felfogják az urnát és nem veszik észre, hogy odabent
a porom
oldalamra fordul, kezemet felveszem az ölemből, tenyeremet kisimitom
és egymásra teszem,
majd szépen ráteszem a fejem porát.
térdemet felhúzom és igy, kényelmesen várom az utolsó harsonát. Misikém!
Ha nem eredeti a nyugvásom, mert te is igy heverted ki a temetésed,
ne haragudj.
Mint emlitettem, egyedül voltunk a temetéseden
és én csak igy követhettelek az öröklétbe téged.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
