Egy béka nem csinál magasabb politikai kultúrát

Sokan ismerik annak a békának az esetét, aki minden lebeszélés ellenére felmászott a toronyba, annál az egyszerű oknál fogva, hogy süket volt és nem hallotta a lebeszélőket. Egy béka nem csinál magasabb politikai kultúrát, - forgathatnám ki békánk esetét, összevetve a fecskékkel, hiszen a nívót jelentő békaülepek túlnyomó többsége - pontosabban egy süket béka kivételével, - mind behódoltak a közvélekedésnek és úgy viselkedtek ahogyan elvárták, ahogyan a többiektől is látták. Ennek megfelelően a politikai kultúránk még a béka segge alatt maradt...
Nem tudom észrevettétek e, hogy a szitokszavaink nem haladnak a korral.

Nincsenek elektronikus eredetű szitokszavak, hanem csak azokat használjuk, amelyeket "nyelvújító" törekvéseink már kifejlesztettek. Csak amikor a szitok, trágár, indulatokat kifejező szavaink megszülettek, akkor még tudtuk, hogy azokat akkor kell a magyar nyelv "kelléktárából elővenni, amikor tényleg kell szitkozódni, valóban trágárnak kell lenni valódi indulatokat kell kifejezni. Petőfi egész költészetében egyetlen szitokszó található: "Foglalod ám a kurv' anyádat, nem a mi hazánkat" - ha jól emlékszem a "Mit nem akar az a német" szövegére. Devecseri Gáborról - akinek a nyelvi műveltségét azt gondolom, senki nem kérdőjelezheti meg, - Somlyó György irta, hogy amikor már a rák szinte szétrágta és mégis szerelmeskedett Éva doktornővel, és erről el is akart dicsekedni író barátjának, megkérte a doktornőt, mondja el, mit csináltak? A doktornő pironkodott és mindenféle szépeket mondott, mire Devecseri Gábor rászólt: Azt mondd ki, hogy basztunk! Azt hiszem, ennyi is elég a példák lehetséges szűk köréből, hogy illusztráljam, a nyelvünkhöz tartozó kifejezések tárházából sokkal ritkábban érezték nagyjaink kiemelendőnek a szitok szavakat, a trágár kifejezéseket és az indulatok szavait, mint az manapság történik. Hovatovább eljutunk arra az állapotra, amit még néphadseregünk katonájaként tapasztaltam, hogy nyelvünkből csak a kötőszavakat használták a hagyományos értelemben, minden egyéb szóra egyetlen igét, egyetlen főnevet és egyetlen melléknevet, jelzőt használtak. Ami kétségtelen jelez valamiféle nyelvi bravúrt is, de összességében mérhetetlenül elszegényíti nyelvünket. Talán Kant mondta, - ebben nem vagyok egészen biztos, de nagy filozófus mondta, -

aki zavarosan gondolkodik, az zavarosan is fogalmaz.

Aki tehát primitíven gondolkozik, az úgy is fogalmaz - teszem hozzá.
Ami a sajtót illeti. Azt az alapelvet, hogy a hír szent, a vélemény szabad! szintén leszállítják a béka feneke alá. A magánélet eseményeiből, abban turkálva csinálnak "szent" híreket, a szabad vélemény kifejtése helyett pedig, érvek helyett, jelzőket használnak, mit sem törődve azzal, hogy a jelző nem téveszthető össze az érvekkel alátámasztott véleménnyel. Ha valakit száz évvel ezelőtt hazug jelzővel illettek, az, - ha párbajképes volt - azonnal kardot, pisztolyt rántott. Orbán Viktor mai nagy példaképét Antall Józsefet a parlamentben azzal vádolta, hogy hazudik - minden következmény nélkül.

A politikai közéletünkben a hazugozás úgy folyik, mint a vízfolyás.

Már fel sem vesszük, sem azok, akik mondják, sem azok, akikre mondják, sem mi, akik szemlélői hallgatói vagyunk ennek a "politizálásnak."
Mégis van valamilyen érzékenység az elhangzott szavakra. Orbán Viktor pert nyert, mert, ugyan ott volt azon a megbeszélésen, ahol ugyan valóban mondta a sajtóban leközölt mondatot, de az esemény csak úgy volt és nem volt taggyűlés... Ezen a szón lovagolva el lehetett hárítani amit a közvélemény azóta sem vett tudomásul, hogy nem volt miniszterelnökként részrehajló a felesége - és önmaga - irányában. A bíróságok munkája Montesquieu szerint a demokrácia egyik legfontosabb hatalmi eleme a három közül. Független a törvényhozó és a kormányzó hatalomtól. Már a múlt századra kialakult az egyenrangú negyedik hatalmi elem, az információ szolgáltatás, aminek részeként kellene érvényesülnie a hír szentségének és a vélemény szabadságának. (Fontos, hogy nem az újságírás, a média a negyedik hatalmi elem, hanem az információ szolgáltatás, mert újságolvasás nélkül lehet ítélkezni, törvénykezni és kormányozni, de pontos, hiteles, bárki által elérhető adatok nélkül egyiket sem lehet. Ettől van olyan nagy szerepe a demokráciában a nyilvánosságnak, ettől következett be, hogy a "glasznoszty" célkitűzése megdöntött egy világrendszert. Ha tehát az információ szolgáltatás részeként a hétköznapi információkban a hír nem szent, a vélemény pedig nem vélemény, hanem szitkozódás, akkor az ítélkezés hatalmi ágának véleményt kell alkotnia a média tevékenységéről. Elsősorban külön kell választania a helyreigazítandó, a valótlan adatokat közlő, tévedéseket tartalmazó tényállításokat, - ez a helyreigazítás körébe tartozó téma, - azoktól a vélemény közlésektől, amelyekben a szabadságot helyettesítik a sértegetés "jogával", mert ez pedig a büntetőjogi ítélkezés vagy a polgári perek sorába tartozó kártérítési, kárenyhítési jogkörbe tartozik.

Jellemző a politikai kultúra alacsony színvonalára,

hogy tojásdobáló a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozott, anélkül, hogy eszébe jutna, mások jogainak tiszteletben tartása. Ha a bíróságok nem viselkednek függetlenségüknek megfelelően, hanem megszegik a demokrácia hatalmi elemeinek alapkövetelményét, akkor becsületsértésnek, rágalmazásnak fogják fel, amit csak helyre kellene igazítani, és amit pedig büntetni kellene, azt a véleménynyilvánítás szabadsága körébe utalják, éppen a politikai függetlenségük megszegésével. Azt gondolom, a Népszabadságban hírül adott tanácskozás a megpörgetett perekről, éppen erről szól, hogy nem történik meg következetesen a helyreigazítás elválasztása a becsületsértés, rágalmazás elítélésétől, a sajtóban nem történik meg a hír szentségének és a vélemény szabadságának következetes elválasztása és tisztelete, erről a bíróságoknak sem egyértelmű a véleménye, úgy hogy azt hiszem, mind az újságíróknak, mind a jogalkalmazóknak működésük színvonalát a toronyba felmászó békáéhoz kellene igazítani, mert az ugyan csak egyetlen példát szolgáltatott, de az az emberhez méltó, az egyre feljebb törő, egyre tökéletesebbet akaró emberre jellemző színvonal. Ez a törekvés talán elindítaná a lenn maradókat is felfelé -

igenis felfelé török Uram!

- és nem a lefelé nivellálódást kellene elfogadni mérceként. Sajnos azt látom, hogy egyre szélesebb körben terjed el az igénytelenség, még az értékes gondolatok kifejtését sem nyelvünk igényességével teszik élvezetessé az olvasó számára, hanem eltűnik a gondolat értékessége az igénytelenségben. Ez természetesen nem egyszerűen nyelvi, nem stílus kérdése, hanem demokráciánk létének tartalmi eleme! "Senki sem lehet közömbös, ha a demokrácia értékei veszélyben vannak" Ez az Európa Parlament 1993-ban megfogalmazott álláspontja. Mindannyian személyes publikációinkban, "beszólásainkban" is felelősek vagyunk demokráciánk állapotáért.

Halák László