Én elolvastam a Márciusi Chartát

Az első három bekezdéshez nem szólok hozzá vitázó kedvemben.  (Az első bekezdés írói teljesítmény, kár bármit is belemagyarázni, bár süt belőle a politikai gondolkodás. A második és a harmadik bekezdéshez csak azt lehetne elismételni, amit Debreceni József történelemtanári alapossággal már megírt. Legfeljebb én is meglepődöm, hogy aki a nemzethez szól, az nem néz utána a nemzeti történelmünk tényeinek. Az igazi meglepetés, - nem az, hogy Fábry Sándor nem ismeri a történelmünket, hiszen őt nem azért „szeretjük”- az,hogy annyi tudós, nagytiszteletű püspök úr és atya sem ismeri )
A negyedik bekezdéshez se nagyon lehetne hozzászólni, hiszen átvette Gyurcsány Ferenc őszinteségét. Önkritikusan – barátaira is kiterjesztve, - bevallja, hogy elárulta az értelmet, segíthettünk volna népünknek, de nem tettük. Vitathatom én, ha ők úgy érzik elárulták a népüket? Nem az én nevemben beszél, hanem többes szám első személyben, hát lelkük rajta, ha úgy érzik! Amit a demokráciánkat gyalázva ír, arról ismét csak azt lehetne megismételni, amit Debreceni József nagyon pontosan fogalmazva megírt. Csoóri azt írja: „a demokrácia épp úgy szabadított föl minket, mint a szovjet hadsereg, s ugyanúgy fosztott ki és gyalázott meg mindnyájunkat. 1956 tizenkét napját kivéve, a kétségbeesés lett a mi hagyományunk!”

Nagy vakság kell hozzá, hogy ne vegye észre, az egyik aláírója kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot, másik aláírója köztársasági elnöke volt ennek a demokratikus Magyar Köztársaságnak. Ha ők úgy érzik, a kikiáltás, az ideiglenes államfőség, illetve a tartós államfőség alatt folyt ez a kifosztás, erről ugyan meg lehet állapítani, hogy akkora hazugság, amekkorát csak politikai elfogultsággal lehet mondani, de ha ők önkritikusan így érzik, legfeljebb meg lehet róluk is a véleményünk, de ismét azt mondom, lelkük rajta, ha bánják a kifosztásban való részvételt.

Az ötödik bekezdés azonban már nem önkritika, hanem vagy butaság, vagy a demokrácia ellenzése!

”Ma bárhol járunk az országban, mindenki panaszkodik, hogy a Politika holtversenyében kell leélnünk az életünket. Az eldöntetlenség sorvasztó léthelyzetében. A döntetlen jelző helyett használjuk inkább a rosszul, sőt a bűnösen döntő helyzetek fogalomkörét. A rendszerváltás pillanatában azt hittük, hogy a szabadság megigazulása és megváltása jön el. De nem az jött el!”

A 2002-ben elszenvedett választási vereség óta nem ismeri el a FIDESZ, hogy veszített. Akár haladásnak is lehetne tekinteni, hogy „a Politika holtversenyében kell leélni az életünket” már megszelídített véleményt fogalmazza meg a Balassi kardos koszorús költő. Csakhogy nincs – kisbetűvel írom, de ez csak a magyar nyelv szabályaihoz való ragaszkodásomat fejezi ki nem a politikai helyzet lekicsinylését - 2002 óta politikai holtverseny. Mind a két választáson jól körülhatárolható többséget szerzett meg a kormányzó koalíció. A rendszerváltás pillanatában, az első szabad választás alkalmával túlnyomó többséget szerzett az MDF ( Az első szabad választáson a vérbírók éppen úgy szavazhattak, mint az agyonlőtt vagy a fölakasztott vértanúk hozzátartozói. Akik 1956. október 25-én, az Országház téren tömeggyilkosságot rendeztek, szabadon járulhattak az urnákhoz. – Bizonyára nekik volt köszönhető ez a nagy többség…) Csoóri szerint ezt a határozott többséget kellett volna konzerválni – idézzük Antall Józsefet: tetszettek volna megnyerni a választást – de ehelyett, a mai is kormányzó koalíció szerzett kétharmadot meghaladó többséget a következő választáson. Ez is olyan többség volt, amelyet Csoóri elvárna? Ha a koalíció most is akkora többséggel kormányozna, akkor itt lenne a Kánaán? A demokráciának velejárója, hogy valamelyik politikai párt, vagy pártok csoport szerény vagy túlnyomó többséget szerez. Mint ahogyan az Orvbán-Torgyán Polgári Kormány is kis többséggel kormányozott. Akkor szünetelt a kirablás? Akkor nem érezte a társadalom a kiábrándulást, hogy politikai holtversenyben kell leélnie az életét?

Csoóri szerint csak a demokrácia kiiktatásával lehet az „új többség” uralma alatt boldogan leélni az életünket! Nem szabad a demokrácia játékszabályaiban bízni! Mondja ki a vezér, hogy van új többség és kész! Minek az a hosszadalmas választás

„Elmaradt a törvényes, bírósági leszámolás azokkal szemben is, akik zsarolással lelkeket pusztítottak el, s akiknek vér tapadt a kezükhöz. Az ő bőrük megmentésével elvettük megtévedt százezrek megtérésének lehetőségét” Kiknek kellett volna megtérniük? Csoórinak ki kellett volna jelentenie, hogy hiba volt madárdallal köszönteni Rákosi elvtársat, és a legalább százszor le kellett volna írnia egy füzetbe, hogy ilyet többé nem teszek? Vagy esetleg átnevelő táborokban kellett volna összegyűjteni a megtévedt százezreket, ahol a diktatúrát Munka Érdemrend arany fokozatával „kibekkelő” politikusok megtanították volna nekik, milyen a gerinces, ellenálló magatartás? Akkor most ezek az átnevelt megtisztultak hoznának még egy embert és mindannyian a FIDESZ-re szavaznának? 

A hatodik és a hetedik fejezet éppen azt bizonyítja, hogy demokrácia van, amelyben minden állampolgár alapvető joga, hogy szabadon nyilváníthat véleményt. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a szabad véleménynyilvánítás annyira alapvető érdek, hogy azt is el kell tűrni, ha az állampolgári vélemény túlzó. Tekintsük Csoóri Sándor hatodik és hetedik bekezdésben kinyilvánított véleményét ilyen túlzó állampolgári véleménynek, és ne szóljuk meg az aláírókat sem, ha a demokratikus jogaikkal élve, osztják a véleményét. Talán már bevált fordulatként is elfogadható: lelkük rajta, ha így vélekednek.

A nyolcadik bekezdésben megfogalmazott „rendező nyugtalanság, amely nem tud beletörődni az elszórt tények halmazába, mindig az összefüggéseket keresi.” Igen, ilyen is az értelmiségi ember, és ez nagyszerű tulajdonság, ha élhet vele és nem szabják meg neki, hogy mit és hogyan rendezzen. Ha demokrácia van, akkor nagyon sokszínűen, sokféle összefüggést feltárva jutunk valamire. Ha nem lesz demokrácia, akkor a vezér kijelenti, egy az ország, egy a zászló egy az új többség és akkor az értelmiséginek befellegzett az elszórt tények halmazában összefüggéseket keresni.

Erősen vitatható tehát Csoóri összefüggéseket diktáló értelmiségi programja: „aki értelmiséginek tartja magát, nem azonosulhat ezzel a kormánnyal, hanem megtesz mindent annak érdekében, hogy azok a megtévesztett jóhiszeműek, akik még e kormányban hisznek, hasonló következtetésre juthassanak, hisz valójában az ő kezükben van a döntés” Az értelmiségi lét tehát attól függ, az elszórt tények halmazának az a rendező elve, hogy ki milyen kormányt támogat. Mintha a proletárdiktatúra születne újjá Csoóri víziójában.

”A létrehozandó autonóm személyiségekből álló testületnek úgy kellene majd működnie, mint egy - jelképesen szólva - szellemi és morális felsőháznak, amelyben rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdekek egységes védelme ad.”  Az „értelmiségi morális felsőháznak” javasolok azonnal egy kézenfekvő döntést: Mondják ki, nem tudjuk elviselni, hogy a focimeccseken döntetlen eredmények is születnek. Az elit majd megmondja, eldönti, melyik csapatokat lehet a nemzet győztesének tekinteni, melyik csapatnak van legtöbb szurkolója és vége ennek a bizonytalanságnak, hogy a pályán dőljön el, ki a legjobb. A vezér úgyis nagyon tud focizni, itt azonnal bizonyíthatja az új többség áldásos vezetését. 

Ha  pedig ez kezelhetetlenné válik számukra, akkor magát a politikai életet kell megreformálniuk. Nincs többé titkos, mindenkire kiterjedő választójog, nincs véleménynyilvánítási szabadság, a megreformált politikai életben minden egyértelmű lesz. Egy az ország, egy a zászló, egy a vezér…

Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás formájától. A Márciusi Charta befejező mondatával is vitatkozni kell, mert az emberek jelemétől nagyon sok függ, ha érvényesíteni lehet. A demokrácia a jellem érvényesülésére épít, a diktatúra pedig elnyomja. Hát ez itt a tét barátaim!