A HARAG ROSSZ TANÁCSADÓ!

Olvastam a Népszabadságban Csizmadia Ervin írását, amelyben megírja a „haragellenes ember kiskátéját produktív kormányzat számára”.(Népszabadság február 3.: A politikai harag és ellenszerei)

A szerző abból a feltevésből indul ki, - ami szerintem helyes -, hogy a haragnak oka van, tehát azt kezelni kell értelmesen. Azonban úgy gondolom, a társadalmunkban létező konfliktusok feloldásához két irányból kell közeledni, azért kísérletet teszek a „kormányellenes haragvó ember kiskátéjának megfogalmazására, ha a haragvó ember produktív akar lenni.”

Első tétel: a harag rossz tanácsadó.

 A demokratikus társadalomban ugyanis az a természetes állapot, hogy ahány ember él a társadalomban, annyiféle a véleményük. A vélemények sokféleségében lehetségesek, – vannak is, - egymáshoz igen közel álló és egymástól igen távol álló vélemények is. A harag ezen a tényen nem változtat! Az különösen nem produktív magatartás, ha csak a saját véleményemet tartom elfogadhatónak és a másét nem, sőt másra is csak én haragudhatok, rám nem haragudhat senki, az én véleményemet mindenkinek tudomásul kell vennie!

 A produktív magatartás tehát az,

 ha kicseréljük a véleményünket és akár vég nélküli türelemmel, megkíséreljük közelíteni egymáshoz az eltérő nézeteket. Miért ne lenne ez lehetséges? Hiszen vita, eszmecsere nélkül is sokan hasonló véleményt vallanak, miért ne lehetne kibővíteni türelmes érveléssel a hasonlóan gondolkodók körét?

Második tétel: minden polgár joga és kötelezettsége azonos.

A haragvó ember hajlamos arra, hogy csak a saját haragját érezze indokoltnak és megveti azt a polgárt, aki nem haragszik vele együtt. A harag alapján külön jogokat vindikál saját magának. A haragvó embernek ezek szerint például joga van mondjuk tizenötöd magával tizenöt autóban ülve félpályás útelzárással tiltakozni bármiért, akadályozva ezzel százak, esetleg ezrek biztonságos közlekedéshez fűződő jogát. Joga van többszázad magával megszállni egy közteret és ezt mindenkinek tűrnie kell, akár egyetért, akár nem azokkal a célokkal, amelyekért megszállja a haragvó a teret. Szociális kérdésekben érthető, ha a haragvó ember mások szolidaritására számít haragos követelései közben. No de a politika az más! A politikai életben a más politikai gondolkodást képviselők miért lennének szolidárisak? Ha őket is elragadja a harag szelleme, ők is álljanak ki 14-16 autóval az útra és zárják le a másik sávot?  Szolidaritás csak annyiban lehetséges, hogy: bár egyetlen szavával sem értek egyet, tiltakoznék, ha nem mondhatná el a véleményét.

A produktív magatartás csak az lehet

            a haragvó ember részéről, ha uralkodik az indulatain, – ami különben a kultúrált ember alapmagatartása kell, hogy legyen -, és figyelemmel a másik ember haragjára is, egyezkedni kezd

Harmadik tétel: Minden szabadságjogot csak a másik szabadságjog korlátozhat.

            Kétségtelen tény, hogy szabadságjogaink polgári társadalmunkban mindenkit megilletnek. Szabad tehát mindenkinek kinyilvánítania a véleményét, szabad gyülekeznie, szabad tiltakoznia, szabad jót cselekednie, szabad másokon segítenie, szabad munkahelyet, lakhelyet, párt, pártot, hitet választania és sorolhatnám a szabadságjogaink teljességét. Ám, ha a szabadságjogom gyakorlásával mások szabadságjogát csorbítom, akkor már be kell látnom, hogy a szabadságjogok soha sem lehetnek korlátlanok. A szabadságjog addig korlátlan, amíg nem követek el gyakorlása közben bűncselekményt, nem buzdítok mást bűncselekmény elkövetésére, nem sértem meg mások személyiségét, nem sértem meg a közerkölcsöt.

 A produktivitás érdekében,

a haragvó embernek is be kell látnia: szabadságjogait a másik – esetleg másért haragvó ember, - szabadságjogaival egyeztetnie kell, és ha egyeztetéssel nem lehet a konfliktust feloldani, akkor szabad elfogadni a korlátokat és tilosnak tekinteni a mások szabadságjogait sértő cselekvést!

Nem sérti a szabadságot, ha tilos sérteni másokat, mások szabadságjogait!

Negyedik tétel: a haragvó embernek is el kell fogadnia a demokrácia létszabályait.

El kell fogadnia a törvényhozás, a kormányzás, az ítélkezés és az információszolgáltatás függetlenségét.

Egyszerűen fogalmazva: A haragvó ember sem nélkülözheti a politikai kultúráltságot.

A haragvó ember haragudhat ugyan, amiért például a választás alkalmával  nem az az eredmény született, amire ő várt, amiért ő is a szavazatát adta. De a politikai kultúráltság azt követeli mindenkitől, hogy vegye tudomásul a megszületett eredményt.

A haragvó embernek számítani kell arra, ha népszavazást kezdeményez mások társaságában, hogy a népszavazás nem az általa várt eredménnyel zárul. Ilyenkor is haragudhat ugyan, de semmiképpen sem viselkedhet úgy, hogy a népszavazás számára csak akkor eredményes, ha az ő várakozásának megfelelő eredménnyel zárul.

A haragvó ember produktivitása,

a politikai kultúráltság, és ez kizárja, hogy ne tisztelje mások véleményét!

Ötödik tétel: A haragvó embernek is tudomásul kell vennie, hogy adott társadalom tagjaként éli mindennapjait és ünnepeit.

Már a mózesi kőtáblákra is felvésték azt a parancsolatot, hogy az Úr napját megüljed!  A teremtés befejezésének, a kivonulásnak, az államalapításnak, a forradalmak évfordulóinak, nagy történelmi személyiségek emlékünnepeinek hasonló szerepe van a társadalomban, mint a Sínai hegyen kihirdetett parancsolatnak. Mint ahogyan túljutott az emberiség a vallásháborúk korszakain, mint ahogyan a polgári társadalom kialakulásának, a polgári állam felé vezető úton tett lépések között a legjelentősebb az állam és az egyház szétválasztása, - a szabad vallásgyakorlás joga tulajdonképpen az első polgári szabadságjog, - azonképpen,  túl kell jutnunk a politikai nézetkülönbségek haragtól való torzításain is. Elfogadhatatlan, ha a haragvó ember megzavarja bármelyik vallásfelekezet istentiszteleti szertartását. A haragvó embernek is tudomásul kell vennie, hogy amiért haragszik, - okkal vagy ok nélkül az éppen regnáló kormányra -, nincs joga megzavarni mások ünneplését, amikor a közösség, a történelmi múlt, a nagy nemzeti eseményekre emlékeztető ünnep évfordulóját kívánja megülni.

A haragvó ember produktív magatartásában

az nem a szabadságjogok korlátozása, ha nem szabad megzavarnia például a március 15.-i, vagy az október 23.-i ünneplést aktuális haragja kifejezésével, hanem ez is politikai kultúra kérdése, a szabadságjogokkal élés tiszteletben tartása. Aki nem képes a haragján uralkodni ilyen ünnepeken sem, annak nemcsak a jólneveltségével van baj, de hazafiasságához és kétség férhet.

Hatodik tétel: az önkorlátozó polgári állam az egyetlen olyan szervezet társadalmunkban, mely rendelkezhet kényszerítő eszközökkel is.

Nincs törvényes lehetőség magánkényszerítés alkalmazására!

Napjainkban, amikor egyesek szívesen hivatkoznak az „ősi alkotmányosság” visszaállítására, tudomásul kell venni, hogy már az abszolút monarchia állapotában megszüntette a király az Aranybulla azon szakaszát, amely a nemesség lázadására adott jogit a királlyal szemben. A polgári állam létezése idején és a polgári társadalomban sincs aranybullás lázadási joga az egyes állampolgárnak, ha úgy látja, hogy valamilyen intézkedés nem felel meg a várakozásának.

 A produktív haragvó embernek

 ilyenkor is a negyedik tétel szerint, élve a politikai kultúráltság szabályaival, a demokrácia hatalmi funkcióit gyakorló szervekre kell bíznia, hogy rendet tegyen a rendetlen vagy annak vélt állapotban.

Azon természetesen hosszasan lehet vitatkozni, hogy hány ember, milyen csoportosításban képviseli a közvetlen népakaratot. Ki lehet dolgozni, hogy milyen szabályok szerint érvényesíthető a tisztázott fogalmú nép akarata. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy demokratikus társadalmunkban minden egyes állampolgár személyében hordozója, tulajdonosa a szabadságjogoknak, ezért

a produktív magatartás

csak a kölcsönös egyetértésre törekvés lehet, ha pedig valamilyen cselekvés dolgában nem lehet egyetértésre jutni, azt nem szabad gyakorolni, mert senkit sem lehet feljogosítani arra, hogy mások személyiségi jogait, szabadságjogait korlátozza. 

Dr. Halák László