„Ez itt az én hazám!”

Lassan egy éve lesz, hogy a Magyar Nemzetben megkérdeztem Bauer Zsolttól, hogyan merészeli "köpet Magyarországnak, köpetországnak" nevezni a hazámat, mindannyiunk szülőföldjét, édes hazánkat? Feltettem a kérdést, mit tud ez az ember a mi hazánkról, ha ". Egy szalongarnitúra, egy barokk ebédlőgarnitúra, ónémet tálaló. Ezüst étkészlet. Tizenkét személyes." - elveszítésének perspektívájából van bátorsága lábát és nyelvét törölni ebbe a homloknyi országba?

Annak is lassan egy éve lesz, hogy Gyurcsány Ferenc egy zártkörű tanácskozáson „kurva országnak” nevezte Magyarországot, mert a politikusai rendre és állandóan hazudoznak.

Most, alig néhány órával ezelőtt a NOLBLOG-on olvasom „onagyz” bejegyzését, amelyet jogos felháborodása diktál az öt aljas rendőr erőszakossága miatt.

18-án, 19:o2:44- kor hazánk emiatt az aljas tett miatt még csak „szegény ország” de ahogyan fokozódik a felháborodás 21:55:18-kor már ez olvasható: „Délelőtt a hivatal előterében, ölemben a kisgéppel, fejemben a reggeli nyilatkozatokkal, meg azzal a rengeteggel, amit az évek során a rendőrökről és a rendőrvezetőkről megtudhattunk, sokkal reménytelenebbnek láttam ezt a szemét országot, mint most, nem tudtam finomabban.

Én pedig most, 19-én o9:06:17 – kor azt írom: Itt az ideje, hogy abbahagyjuk hazánk ócsárlását.

Ez az ország a mi országunk, itt, – mert demokrácia van, - senki sem gondolkozhat helyettünk, és senki sem cselekedhet helyettünk!

Ez az ország olyan, mint amilyenek mi vagyunk! Nem olyan, mint aki elvitte az ónémet tálalószekrényt, nem olyan, mint a mindig hazudozó politikus, nem olyan, mint az erőszakosan közösülő rendőrcsoport, hanem olyan, amilyenné mi, akiké az ország, tesszük.

Vegyük tudomásul, hogy lehet mutogatni bárkire, az ország olyan és olyanná lesz, amilyenné mi tesszük.

A demokrácia lényege, hogy ebben mindnyájunkra szükség van. Személy szerint mindnyájan nélkülözhetetlenek vagyunk! Amit bármelyikünk elmulaszt végiggondolni, amit bármelyikünk nem tesz meg, az végleg elmulasztott gondolat, tett!

Kitől várjuk, hogy jobbá válik a sorsunk? Tudomásul kell vennünk, hogy személyes felelősségünk a sorsunk!

Gyermekkoromban boxolni tanultam és hazavittem egy már csak zsákolásra használt kesztyűt. Apám szigorúan maga elé állított és megkérdezte: Kié ez a kesztyű? Nem tudom, - de már csak zsákolásra használjuk. Nem azt kérdeztem, mire használjátok! Azt kérdeztem kié ez a kesztyű? A tiéd? Nem, nem az enyém! És ez nem elég neked, hogy azt tudod, nem a tiéd? Azt mindig tudod, hogy te mit teszel! Ami nem a  tiéd, azt ne vidd el, mert tudod, hogy nem a tiéd, függetlenül attól, tudod-e hogy kié! Délután visszavisszük és átadod Pista bácsinak (ő volt az edző).

Itt az ideje, hogy ezzel a mentalitással éljünk!

Azt nem tudhatom, hogy más miért tesz, vagy nem tesz valamit. Én azonban tudom, mi a dolgom, mi a kötelességem, mi az erkölcsi normám és ez alól nem ment fel az, ha mások nem tudják, vagy másképpen tudják. Van lelkiismeretem, magam elől nem tudom elrejteni a gazemberségemet! Elsősorban magamtól kell elvárnom, hogy nem szemetelek az utcán, hogy nem bántom a másik embert, sem személyét, sem tárgyait, hogy megkövetelem jogaim tiszteletben tartását, hogy teljesítem kötelezettségeimet, hogy nem vagyok közömbös, ha a demokráciánk veszélyben van!

Mert most veszélyben van a demokráciánk!

Mert úgy teszünk, mintha nem tíz millióan élnék ebben a kis országban, hanem csak azok az ezrek, akik korruptak, akik erőszakosak, akik csalnak, lopnak. A statisztika pontosan kimutatja, hogy a népességnek hány százaléka nem tartja be az együttélés szabályait. Azt is feltételezni lehet, hogy nem minden szabályszegésre derül fény, tehát az alja népség valamennyivel szélesebb körű, mint amennyit ismerünk. De ez az ország akkor is a miénk, akik betartjuk az együttélés szabályait!

„onagyz” a NOLBLOG-on 19-én 05:22:37-kor pedig már azt írja:

„Annyira nem vagyok magyar, hogy hősiesen álljak a vártán egy olyan országban, amely országról nem tudom, mi tartja össze, mikor omlik a fejünkre egy tüsszentéstől. Mert a létező, definiálható erények közül egyik sem.
Talán a galambszar.”

Van történelmünk, van jelenünk és van jövőnk! Van, mi összetartsa! Igaz, hogy élnek itt „olajosok”, helyszínelés közben enyveskezű rendőrök, hazudozó politikusok, „de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,/ és csecsszopók, akikben megnő az értelem,/ világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,/ míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,/ s fojtott szavakra majdan ők felelnek.” Radnóti Miklós ezt 1944. január havában írta. Kilátástalanabb volt akkor a helyzet, mint most? Nem öt rendőr erőszakoskodott, hanem az egész állam megtagadta állampolgáraitól a védelmet, az élethez való jogot. És Radnóti mégis azokban bízott, akikben megnő az értelem. Ezek lennénk mi!

Itt van tehát az ideje, hogy abbahagyjuk ezt az önsanyargatást, hazánk, társadalmunk lenézését. A többség becsületességén, önbizalmán meg kell, hogy törjék az önzés, a bűnözés. Ez az ország a mi országunk, itt már senki sem gondolkozhat, cselekedhet helyettünk. Ez itt az én hazám, a mi hazánk! Ki viselje gondját, ha nem mi?

Halák László