CSODAFURULYA

MESEJÁTÉK

1968

írta: HALÁK LÁSZLÓ

SZEREPLŐK:

MESÉLŐ

SZEGÉNY HALÁSZ

A HALÁSZ FELESÉGE

KATA A LEÁNYA

MISKA

JANCSI

PISTA                   A HALÁSZ FIAI

MARCI

GERGŐ

DANI

GAZDAG EMBER

BANYA, A FELESÉGE

KIRÁLY

FŐKINCSTÁRNOK

UDVARI BOLOND

I. ÖREGASSZONY

II. ÖREGASSZONY       EGY SZEMÉLYBEN

ÖREGEMBER                     A JÓ TÜNDÉR

TÜNDÉR

UDVARI NÉPEK

Hófehér, süveg formájú hegyre szabályosan tekeredő szerpentin-út kapaszkodik fel.

Az égen mesés csillagok ragyognak,játékos Hold mosolyog.

A hegyhez közeledve kiderül, hogy a “hegy“ kásából van, a rajta tekeredő út kolbászból.

Kamaszodó fiú - MISKA, - bő fehér ingben, gatyában, mezitlábasan ül az “út” mellett, nagyokat harap belőle és közben a “hegyet” is kanalazza. Tele szájjal kiabálni kezd, a kiabálás visszhangos, mintha nagyon nagy magasságban, ürességben hangozna el:

MISKA:

Hahó fiúk! Jól haladtok?

Az “úton”, különböző helyeken hasonló, 6-18 éves kor közötti fiúkat látunk, akik tömik magukba a kását és a kolbászt.

Ők is kiabálnak:

Hahó Miska! Haladunk, csak lassan! De azért ne félts minket! Mindent megeszünk! Szerencsére hosszú ez a kolbász! Csak kitartson az éjszaka, amíg el nem fogy!

MISKA úgy vesz a kezébe egy szál kolbászt, mintha kardot fogna és hadsereget vezényelne:

Előre fiúk! Meg ne hátráljatok! Igyekeznünk kell, mert közeledik a hajnal és indulnom kell édesapával a vízre!

Amíg a fiúk újult erővel, tömi magukba a kolbászt és a kását, néhányan az ingükbe is dugnának, de onnan mindig kiugrik a begyűrt kolbász, felíródik a főcím:

CSODAFURULYA

A SZEGÉNY HALÁSZ apró házacskájában, hat alvó fiú között a HALÁSZ halkan költögeti MISKÁT. A vállát rázogatja, arcát simogatja és szólítgatja gyengéden ébresztgeti:

SZEGÉNY HALÁSZ:

Misikém! Miska fiam! Ébredj fel, hiszen nemsokára a nap is felkél!

MISKA kelletlenül nyitogatja a szemét, nagyokat nyújtózkodik, úgy mozog a szája, mintha még mindig kolbászt falatozna, még beszéd közben is:

MISKA:

Be kár, hogy ilyen korán ébresztett édesapám!

HALÁSZ:

Már hogy lenne korán, amikor minden nap ilyenkor ébresztelek...

MISKA:

Nem is a naphoz képest korai az ébredés, hanem a kolbászhoz képest! Még nem ettük meg az összes kolbászt és mennyi kása volt még!

MISKA végre felébred, felül és amíg bocskorát keresi édesapjának meséli az álmát

Olyan gyönyörűt álmodtam, amilyet még soha! Égig érő kásahegyen kolbászból volt az út. Annyit ettem belőle, hogy én ma már éhes sem leszek

HALÁSZ:

Ennek majd édesanyád nagyon örül, hiszen úgysincs mit főznie. Te meg ne búsulj! Ha nem ettél meg mindent, legalább holnapra is marad az álmodból.

MISKA:

Csak azt sajnálom. hogy KATA húgom nem volt velünk. Szegénynek koroghat majd a gyomra...

A HALÁSZ visszanyomja a fiát az ágyba.

HALÁSZ:

Aludj tovább MISIKÉM! Hátha álmodsz neki is valamit.

Üres tarisznyával a kezében a HALÁSZ mellé lép a FELESÉGE. A HALÁSZ hozzá beszél a továbbiakban.

HALÁSZ:

Ma egyedül megyek ki a vízre. A semmihez egy ember is elég...Amíg alszanak, legalább nem kérnek enni...

FELESÉG:

Ne csüggedj! Majd csak segít a jó Isten, hiszen végtelenségig nem tarthat ez a szerencsétlenség. Minél tovább tart, annál közelebb a vége...

HALÁSZ:

Bár lenne, ahogy mondod! Már éppen elég régen nem fogtam semmit, hogy ma végre megteljen a háló...

A HALÁSZ ladikban bíbelődik a hálóval. Kiveti, kihúzza, üres...Kiveti, kihúzza, üres... Amíg újra, meg újra próbálkozik, a MESÉLŐT hallgatjuk:

MESÉLŐ:

Élt ebben a faluban egy nagyon gazdag ember is. Nemcsak gazdag volt, de nagyon gonosz is. A falubeliek azt beszélték, gazdagságát is a gonoszságának köszönheti. Nemcsak azért volt gonosz, mert a falubelieket éjjel nappal dolgoztatta és amikor a fizetésre került sor, akkor garasokkal fizetett, hanem azért is, mert a boszorkánykodáshoz értő feleségét is felhasználta, ha valakinek ártani akart. Ennek a gonosz, gazdag embernek nagyon a bögyében volt a SZEGÉNY HALÁSZ

Csicsás, cifra szobában a potrohos GAZDAG EMBER feleségével, - a BANYÁVAL, - pöröl, mert szerinte ő is hibás abban, hogy nem bír a SZEGÉNY HALÁSSZAL.

GAZDAG EMBER:

Mindenki nekem dolgozik, csak ez a mihaszna HALÁSZ járja magának a vizet, te meg itt szöszmötölsz a szobában!

BANYA:

Már megbabonáztam a hálóját, hetek óta egy keszeg, de egy béka, - nem sok, - de még az sem akadt a hálójába. Mit akarsz még tőlem!?

GAZDAG EMBER:

Megbabonáztad, megbabonáztad... De még mindig a vizet járja a fiaival együtt! Legalább a fiait megkaparinthatnám! Varázslásra, újabb varázslásra van szükség!

De hát neked fontosabb a “szépséged”, minthogy teljesítsd a kívánságomat!

BANYA:

Abból ugyan nem eszel! Tudod jól, hogy minden varázslástól öregebb leszek. Minél nagyobb a varázslat, annál öregebb! És ha a következő varázslat már az életem végét jelenti?! Rám nem gondolsz, csak az aranyaidra?!

Nem! Nem varázsolok! Nyisd csak ki a pénzes zsákodat! Vedd meg a fiait! Azután ő is a markodba kerül, ha az a pénze is elfogy...

GAZDAG EMBER:

No nem bánom, egy-egy aranyat még megkockáztatok a fiúkért...

De vigyázz! Ha nem adja őket, kiverem belőled a varázslást!

A HALÁSZ meséli a napját a FELESÉGÉNEK. Körülöttük érdeklődve hallgatják a mesélést a gyermekek.

HALÁSZ:

Már azt hittem, megfogtam az Isten lábát. Életemben nem volt még ilyen nehéz a hálóm! Ez valami nagyon nagy fogás lesz! - gondoltam. - És mit találtam a hálóban?

MISKA:

Egy vizitündért!...

HALÁSZ:

Bár az lett volna! De egy hatalmas malomkő volt, kopott, csorba, semmire sem jó. Hej! Uram Istenem! Be kemény a szíved, de rövid a lábad! Ugyan minek nekem ez a semmire sem jó malomkő? Eredj vissza a vízbe Isten hírével, - mondtam, - és visszadobtam...

A beszélgetést a GAZDAG EMBER érkezése zavarja meg. Gúnyos magabiztossággal érdeklődik:

GAZDAG EMBER:

No te mihaszna halászt! Fogtál e ma valamit?

HALÁSZ:

Fogtam bizony! Akkora volt, mint egy malomkerék,...

MISKA:

...ekkora lepényhalat még nem is láttunk!

HALÁSZ:

Szívesen meg is kínálnám, de bizony megettük az utolsó falatig, szálkája sem maradt. mert a maradékot megette a kutya, meg a macska...

Igaz-e gyerekek?

GYEREKEK:

Igaz bizony:

A legkisebb fiú, - DANI, - a GAZDAG EMBER elé ugrik, kidüllesztett pocakkal:

DANI:

Ide tessék nézni! Olyan a hasam, mint a dob!

GAZDAG EMBER:

Nálam még többet is ehetnétek, mint itthon...Olyanok lennétek, mint a kétfenekű dob...

Gyertek hozzám dolgozni, ha igyekeztek, még többet is kaphattok!

Figyelj ide te mihaszna halász! Fél aranyat adok minden fiadért, ha hozzám adod őket szolgálatba.

HALÁSZ:

Nem kell nekem a te fél aranyad! Értek én a szóból! Ha fizetésre kerülne a sor, kapnának, mint a kétfenekű dob! És még a bíróhoz se mehetnénk, hiszen te előre megmondtad!

GAZDAG EMBER:

Nagyon kapzsi vagy te mihaszna halász! De lásd, kivel van dolgod! Előre fizetek minden fiadért egy aranyat! Add nekem őket!

HALÁSZ:

Ha mindjárt kilenc arannyal megtoldod is, akkor sem adom őket!

GAZDAG EMBER:

Hogy nem sül ki a szemed! Hogy nem némul el a szád! Ilyet kimondani! Tíz arany egy-egy gyerekért! Hiszen egy vagyont sajtolnál ki belőlem! És még rólam mondják, hogy ingyen dolgoztatom a falubelieket! Hogy zsugori vagyok!

De nem bánom! Kapsz a fiúkért tíz aranyat, ha ráadásul a lányodat is hozzánk adod szolgálatba.

A HALÁSZ FELESÉGE:

De most már elég legyen ebből a szégyentelen kupeckedésből! Nem kell nekünk se a tíz,  de még száz arany sem kellene! Nem kell nekünk az összes aranya sem! Hordja el innen magát, hagyjon bennünket békén!

GAZDAG EMBER:

No ezt még megkeserülitek! Tudok én másképpen is beszélni!

Ismét a SZEGÉNY HALÁSZT látjuk, amint a ladikjából kiveti a hálót, majd örömmel nekifohászkodik és húzza, húzza:

HALÁSZ:

 Ugye nem tréfálsz meg ismét Uram! Most már végre hallal lesz tele a hálóm...

Kiszáll a ladikból, erőlködve húzza a hálót, amiben ismét a malomkő van.

HALÁSZ:

Ó én szerencsétlen! Hát mit vétettem ellened Uram, hogy így meglátogatsz! Az éhségtől az üres hálót is alig bírom már kihúzni, te pedig kőhúzással fogyasztod az erőmet.

A HALÁSZ házában a kemence padkáján KATA ül és furulyázik. Anyja gyönyörködve hallgatja, azután, mintha rajtakapták volna valamin, KATÁRA förmed:

FELESÉG:

Szép, szép ez a furulyaszó, de ki hallott ilyet, hogy egy leány furulyázik! Nem leszel te soha juhászbojtár! Nem leánynak való az a foglalkozás! Inkább a házimunkát tanulnád meg, azt való neked!

KATA:

Szívesen megtanulnám, de kitől, de hogyan?! Üres minden láda. Üres a padlás. Egy kanálnyi liszt nincs a háznál...

Éppen édesanyám mondogatta, üres kamrának bolond a szakácsnéja. Hogyan okosodhatnék, ügyesedhetnék így a házimunkában?

FELESÉG:

Istenem, Istenem! Miért is bántalak!
Pedig tudok ám én is sütni főzni, nem is akárhogyan! Olyan jó kalácsot sütöttem, amikor édesapádat még nem kerülte a szerencse,hogy a szomszédok a csodájára jártak.

KATA:

Legalább mesélje el édesanyám, majd megjegyzem és ha alkalmam lesz rá, meg is próbálom.

KATA és az édesanyja egymás mellé ülnek, és mintha mesét mondana kezdi tanítani a jó kalács sütésére.

Hol volt, hol nem volt, az úgy volt, hogy egy jó meszely langyos tejbe bele kell tenni két lat serélesztőt és annyi lisztet, amennyit a tej megnedvesít. Jól keverd össze és tedd a befűtött kemence mellé. hogy langyosodjék és szépen megkeljen...

A GAZDAG EMBER  a BANYÁVAL pöröl, miközben le, s föl rohangál a cifra szobában.

GAZDAG EMBER:

Ez a hála, amiért tíz aranyat ígértem  egy-egy fiáért?! Tudod te, milyen nagy ár ez? Hatvan arany! Egy évbe is beletelt volna, amíg ledolgoztatom velük! Mit egy év! Kettő is eltelt volna, hiszen ezek úgy falnak, mint a sáskák! Olyan volt a hasuk, mint a kifeszített dob!

Te meg csak ülsz itt és hallgatsz!

Hatvan aranyat adtam volna a te “szépségedért” “fiatalságodért”! De vége ennek a jószívűségnek! Vagy varázsolni fogsz, ahogyan én kívánom, vagy áztatom is már a rudazó kötelet! Majd azzal megtanítalak az aranyaim és a kívánságom tiszteletére!

BANYA:

Már pedig nem varázsolok! Élni akarok, amíg csak lehet. Van nekünk elég aranyunk, hóttig kitart! Úgysincs kire hagyni, úgysem tudja magával vinni...

GAZDAG EMBER:

No ez már igazán sok! Még te is az én aranyaimra számítasz?! No, majd most megkapod, amire nem számítottál!

Hé! Béresek! Hol van az a vastagabbik rudazókötél?...

A HALÁSZ újra a hálót húzza és ismét csak a malomkövet húzza ki.

HALÁSZ:

Ó te istenverte kő! Hát hol dobjalak vissza, milyen messzire vigyelek el innen, hogy ne kerülj ismét a hálómba?!

Várjunk csak! Hátha jó lesz ez valamire. Ma már úgysem vethetem be többet a hálómat, hazaviszem. Talán a fiúk játszanak vele valamit...

A HALÁSZ otthonában a FELESÉGE a fiúk folt hátán folt gatyáit foltozná, rongy darabokat válogat, sóhajtozik. KATA ismét a kemencepadkán ül és furulyázik.

FELESÉG:

Nem vigyáznak ezek a fiúk semmire sem! Mindig csak a játékon jár az eszük... Ez a nadrág is, hogy’ néz ki? Lassan már azt sem lehet tudni. milyen színű volt új korában, mert már annyi foltot fölvarrtam...

KATA abbahagyja a furulyázást, anyjához bújik, vigasztalgatja..

KATA:

Szegény-szegény édesanyám! Mennyi foltot varrhatott már fel életében. Nem utálja a tűt a kezébe venni?

FELESÉG:

Bizony sokat, nagyon sokat foltoztam már, de azért a tűre nem haragszom, de még ezekre az eleven kölykökre sem.

Leteszi a nadrágot a kezéből és mesélni kezd KATÁNAK:

FELESÉG:

Nagyon is szerettem én varrni! Meg hímezni!

Az volt ám a csoda világ amikor nem kerülte még apádat a szerencse.. Mindig hozott a vásárból szépségesen szép vásznakat, fonalakat. Varrtam és hímeztem is olyan szép terítőket, kendőket, hogy messziről csodájára jártak, - de akkor még apád is szerencsés volt! Mióta nem fogott semmit, bizony el kellett adogatnom

már egy sincs meg belőlük.

KATA:

Nagyon szeretnék megtanulni hímezni. Mondja el édesanyám, hogy’ kell, hátha megtanulom és ki is próbálom, amikor alkalmam lesz rá.

A HALÁSZ FELESÉGE boldogan rakja le a folt hátán foltos nadrágot, magához vonja KATÁT és mesélni kezd:

FELESÉG:

Hol volt, hol nem volt, bizony valahol és valamikor sokféle hímzés volt. Hogy csak néhány példát mondjak, volt például az erdélyi szálán varrott, vagy a keresztszemes, azután lehet hímezni lapos öltéssel, szálöltéssel, láncöltéssel...

Az udvarról nagy zsivaj hangzik fel. Hazaérkezett a HALÁSZ és hazahozta a szétkopott malomkövet. A fiúk körülveszik és faggatni kezdik:

GYEREKEK:

Hát ez meg milyen hal? Mit hoztál apa? Játszhatunk vele? Enyém lehet?

HALÁSZ:

Már megint nem fogtam semmit egész nap, csak ez a fránya kő jött a hálómba újra meg újra. Elgörgettem máshová, bedobtam a vízbe, mindhiába! Csak kifogtam újra. Gondoltam hazahozom, így legalább nem kell újra kifognom. Játszatok vele, ha tudtok.

GYEREKEK:

Gurítsuk! Ki tudja messzebb gurítani?! Hadd én először! Kicsi vagy te még ehhez, majd én! Nem inkább én!

HALÁSZ:

No csak vigyázzatok, a lábatokra ne dőljön...

A legkisebb rááll a kőre és kiabál:

DANI:

Enyém a vár, tiétek a lekvár!

MISKA:

Be jó is lenne, egy ekkora szilvalekváros kenyér, vagy egy ekkora lepény és versenyt ennénk, hogy ki ér előbb a közepére...

A HALÁSZ és a FELESÉGE szomorúan üldögél a házban. KATA lekászálódik a kemence padkájáról, ahol furulyázott és vigasztalni kezdi a szüleit:

KATA:

Ne is gondoljatok a GAZDAG EMBER ajánlatára! Biztosan bírjuk még néhány napig, addig csak megsegít a Jó isten! Azért ma sem volt már üres a háló. Tegnap csak egyszer, ma háromszor is megtelt a malomkővel. Holnap talán már hal is lesz benne...

Eközben a szoba hol kivilágosodik, hol besötétedik. A szülők aggodalmaskodni kezdenek:

FELESÉG:

Ez meg mitől lehet?! Csak nem tűzzel játszanak ezek a rosszcsontok?!

HALÁSZ:

Kinézek rájuk, nehogy valami bajt csináljanak...

Az udvaron a fiúk kórusba kiabálnak:

GYEREKEK:

MISKA gurítson! MISKA gurítson!

HALÁSZ:

Mitől volt előbb az a fényesség meg sötétség? Csak nem tűzzel játszottatok?

MARCI:

Dehogy játszottunk mi tűzze! Csak ezt a követ görgettük, de ha MISKA gurította, nemcsak messzebbre gurult, de fényleni kezdett, mint a legfényesebb csillag.

HALÁSZ:

Erre már én is kíváncsi vagyok! Próbáld csak újra MISKA fiam!

MISKA elgurítja a követ, amely egyre gyorsabban forog és eközben fényleni kezd, majd a csiszolt gyémánthoz hasonló formát vesz fel és szikrázva ragyogva a HALÁSZ elé gurul. Lassan eldől és nem változik vissza malomkővé..

HALÁSZ:

FELESÉGEM, KATÁM! Gyertek ide gyorsan! Csoda történt!

Az egész család álmélkodva veszi körül a hatalmas gyémántot.

GYEREKEK:

Hát ez meg mi! Ideesett a Hold egy darabja? Enyém lehet ez a szép üvegdarab?Ne piszkáld, mert még eltörik! Hogy’ szikrázik! Milyen szép!

Az álmélkodásból a HALÁSZ tér észhez először.

HALÁSZ:

Drágakő lehet ez, hiszen ki a csoda csinálna csodát üvegdarabbal...Éppen ezért vigyük be gyorsan a szobába, nehogy a GAZDAG EMBER meglássa, mert még azt mondaná, ő ejtette a folyóba...

A sötét szoba egyszerre kivilágosodik. Gyorsan letakarják az ablakot, MARCI még a frissen foltozott nadrágját is lerántja és az ajtó hasadékéba gyömöszöli, hogy ki ne szűrődjék a fény.

A hatalmas gyémántot az asztal közepére tolják, körülülik és ábrándoznak:

FELESÉG:

Minden fiúnak szép, új gatyát veszek, KATÁNAK pedig szép új szoknyát, fehér blúzzal...

KATA:

Színes fonalakat kérek, hogy hímezhessek...

A FIÚK:

(Átváltozik előttük a gyémánt kásaheggyé, kolbászból font úttal...)

MISKA:

Apa vehetne magának új ladikot, hálót...

A család mosolyogva alszik. Mintha az álomban már meg is valósult volna minden kívánság. Csak a szülők hánykolódnak álmatlanul.

FELESÉG:

Ez már túlontúl is nagy szerencse! Mit kezdjünk mi ezzel a nagy gyémánttal.

HALÁSZ:

Nem tudom, kinek köszönhetjük, de bizonyára nem akart rosszat nekünk. Csak azt találjuk ki, hogyan akarta a jót?!

FELESÉG:

Istenem! Istenem! Csakhogy végre szerencse ért bennünket! Talán megvenné a GAZDAG EMBER...

HALÁSZ:

Azt mondom, ezt biztosan nem akarta a jóakarónk! Annak még a bíró is a barátja! Hogyan bizonyítanánk be, hogy nem loptuk?! Ki véd meg bennünket, ha el akarják venni tőlünk?

FELESÉG:

Ki hitte volna, hogy még a gazdagság is gonddal jár...Lám, ha nem hozod haza, hanem újra visszadobod...

HALÁSZ:

...a nyomorúság gondjánál azért ez kellemesebb gond!

Rövid csendes gondolkozás után a HALÁSZ hirtelen felkönyököl:

HALÁSZ:

Te asszony! Tegyük be ezt a drágakövet egy zsákba és MISKA segítségével vidd el a királyhoz. Neki mondjatok el mindent úgy, ahogyan történt. Lehet hogy elkobozza, de lehet hogy segít rajtunk. A GAZDAG embernél eszünkbe sem juthat, hogy esetleg segíthetne is...

FELESÉG:

Nem vihetnéd inkább te...

HALÁSZ:

Szó sem lehet róla! Eddig is minden nap kivetettem a hálómat, ezután is kivetem, ha esik, ha fúj...Legfeljebb kevesebbet foltozom majd a hálót meg a ladikot, ha szerencsével jártok. Meg kíváncsi is vagyok tényleg véget ért-e ez az átkozott sikertelenség....No de aludjunk, mert korán kell indulnotok és hamarosan feljön már az esthajnali csillag...

A KIRÁLY tróntermében csodálkozó irigykedő megjegyzésekkel állják körül az udvaroncok a hatalmas gyémántot.

UDVARONCOK:

Ezt csak lophatták valahol! Ó bárcsak én találhattam volna ezt a gyémántot! Láttam őket az út szélén kocogni, zsákkal a hátukon, ha én tudom, hogy mit cipelnek!....

 A fehér hajú jószívű öreg király a trónusán ül és hallgatja a jobbról-balról a fülébe súgdosókat. Jobbról az UDVARI BOLOND, balról a FŐKINCSTÁRNOK súgdossa tanácsait.

KIRÁLY:

Csodálatos egy történet, annyi biztos! Most már csak az a kérdés, elhigyjem-é ezt a csodálatos történetet?

FŐKINCSTÁRNOK:

Egyáltalán nem érdekes, Felséges Királyom, igaz-e a történet vagy sem! Mindenféleképpen meg kell szerezni ezt a hatalmas gyémántot! Ilyen gyémántja még egyetlen királynak sem volt! Ne hidd el a történetet, hanem kobozd el a gyémántot a kincstár javára, amíg nem bizonyítják be, hogy a történet valóban igaz történet!

UDVARI BOLOND:

Ez bolondokat beszél Felséges Cimborám! Ha egyetlen királynak sem volt még ilyen gyémántja, akkor honnan lophatta volna ez a szegény asszony? Csakis csoda révén juthatott hozzá! Ha pedig elveszed tőle, akkor te leszel tolvaj...

KIRÁLY:

...Hogy’ beszélsz te velem? És az illem?!

UDVARI BOLOND:

...Felséges Tolvaj, akartam mondani és akkor a saját törvényeid szerint kell kerékbe törni a főtéren...

KIRÁLY:

...a KIRÁLYT, mint egy közönséges tolvajt?!

UDVARI BOLOND:

...Ugyan! A legtermészetesebb, hogy királyi pompával, az udvari etikett legteljesebb betartásával.

KIRÁLY:

Meggyőztél BOLOND, majd bolond leszek az életemet adni ezért a csodáért!

Te szegény asszony! Adok neked ezért a kőért száz aranyat!

Az asszony ennyi pénz még életében nem látott, a kellemes meglepetéstől szólni sem tud...

FŐKINCSTÁRNOK:

Csak kilencven kilencet, mert egy százalék a nyereményadó...

UDVARI BOLOND:

Kevés az Felséges Cimborám! Mit szólnak a népek, ha megtudják, kisemmiztél egy szegény asszonyt...

KIRÁLY:

No ha kevesled te szegény asszony, legyen mondjuk kétszáz arany!

FŐKINCSTÁRNOK:

Egyszáz kilencvennyolc! Még így is tönkre megy a kincstár...

UDVARI BOLOND:

Ejnye Felséges Cimborám! De szűkmarkú vagy az Isten tegyen valahová...

A szegény asszony nem akar hinni a fülének, szólni meg egyáltalán nem bír, csak kapkodja a fejét segítségkérően nézve jobbra balra. A KIRÁLY azt hiszi, ő is kevesli a kétszáz aranyat.

KIRÁLY:

No nem bánom, legyen három...

UDVARI BOLOND:( a KIRÁLY hangját utánozva)

...zsák arany.

A FŐKINCSTÁRNOK elájul, a KIRÁLY kisujjával a fülét piszkálja, mint aki nem jól hall

KIRÁLY:

Mennyit mondtam? Jól hallottam?

UDVARI BOLOND:

Segítettem Felséges Cimborám, hogy jól halld, amit valójában mondani akartál. Háromszáz aranyat érő gyémánttal Dunát lehet rekeszteni. Arra akarsz büszke lenni, amikor a bolond is tudja, ezért a gyémántért még ennyi arany sem sok?

A KIRÁLY meglátja az ájult FŐKINCSTÁRNOKOT és mint aki jó csínyt eszelt ki, feléje fordulva mondja:

KIRÁLY:

És ha nem tudnátok elszállítani ezt a sok aranyat, majd a FŐKINCSTÁRNOK úr ad nektek kocsit lovat, hogy elvihessétek...

A FŐKINCSTÁRNOK “felalél” az ájulásból...

FŐKINCSTÁRNOK:

...kordét, Felség! Öszvért...

majd újra elájul. A FELESÉG azt sem tudja, mit tegyen örömében. Csak hálálkodik, de a KIRÁLY annyira elfoglalja magát a gyémánttal, hogy csak a FŐKINCSTÁRNOK kezét szorongathatja...

UDVARI BOLOND:

No látod! Ugye megéri bőkezűnek lenni!

A GAZDAG EMBER  föl, s le rohangál a cifra szobában. Természetesen a BANYÁT szidja, aki vizes borogatással bekötve próbálja enyhíteni a rudazókötél okozta fájdalmait.

GAZDAG EMBER:

Borogasd, csak borogasd! És köszönd meg, hogy csak ennyit kaptál! Lova, meg kocsija van már ennek a kódisnak! Zsákokat raktak le a kocsiról. Ha köles van benne, annyiból ezek egy évig is megélnek! Tegyél valamit asszony, mert menten megpukkadok! Vagy vegyem elő a kötelet?

BANYA:

Jaj! Csak azt a kötelet elő ne vegye újra! Nézzük meg inkább őket, mit hoztak, mert kölesnek nehéznek látszott az a három zsák, amit leemeltek a kocsiról. Nézzük meg őket és hátha kitalálunk valamit, csak azt a kötelet elő ne vegye...

A HALÁSZ családjával együtt most is az asztal körül ül, amelyen hatalmas halomban ragyog a sok aranypénz. A fiúk már valóságos kolbászt rágcsálva ülnek ott, KATA szép fehér gyolcsot hímez, a szülők pedig kicsi halmokba rakják a pénzt. Mindezt egy kulcslyukon át látjuk, mert a GAZDAG EMBER és a BANYA így leselkednek a SZEGÉNY HALÁSZ házánál.

FELESÉG:

Azt hiszem ennyi elég lesz egy új házra. Jó lenne, ha a kemence nem az udvaron lenne...

HALÁSZ:

Ennyiből vásárolhatunk új ladikot. Nem! Inkább legyen ennyi és vásároljunk két ladikot, hogy húzhassunk egy nagy kerítő hálót, amit pedig ennyiből megvehetünk...

A GAZDAG EMBER meg a BANYA egymást taszigálja a kulcslyuktól, mindegyikük látni akarja, mi van benn. Amikor ellöki egyikük a másikat, akkor a másik hallgatódzik.

GAZDAG EMBER:

A teremtésit! Mennyi arany! Meg kell tudnunk, honnan szerezték...

BANYA:

Nyájaskodva menjünk be, nehogy gyanút fogjanak!

GAZDAG EMBER:

De ha nem mondják meg honnan szerezték, varázsold el tőlük...

BANYA:

...hátha adnak belőle...

GAZDAG EMBER:

Semmi hátha! Ha nem mondják varázsolni fogsz! Vagy talán vegyem elő a kötelet?

A HALÁSZ meghallja az ajtón a kaparászást, DANINAK szól, hogy nyissa ki az ajtót.

HALÁSZ:

DANI fiam! Nyiss ajtót, hátha egy szegény vándor kér éjszakai szállást.

Mielőtt a leselkedők észrevennék a közeledő DANIT, az ajtó kinyílik és ők szabályosan bezuhannak az ajtón.

A GAZDAG EMBER és a BANYA feltápászkodik, nyájaskodva köszönnek ugyan, de a kapzsiságukat elárulja, hogy közben a GAZDAG EMBER úgy markolássza a levegőt, mintha máris az aranyakban turkálna.

GAZDAG EMBER:

Jó estét! Jó estét, kedves HALÁSZ barátom! Látom, együtt van az egész kedves család!

HALÁSZ:

Jó estét annak, aki jót kíván. Hasonló jó estét kívánok én is kegyelmednek.

BANYA:

Gondoltuk az urammal, meglátogatjuk már a mi kedves barátainkat, mert legutóbb ugyan visszautasították a segítő szándékú ajánlatunkat, de mi ezért nem haragszunk. Azt gondoltuk, talán most már elfogadják, ha segíteni akarunk.

FELESÉG:

A jó szándékú segítséget bizonyára elfogadtuk volna, hiszen nagy szükségben voltunk, de most már köszönjük, semmiféle segítségre nincs szükségünk!

GAZDAG EMBER:

Látjuk mi is, itt már nincs szükség a mi segítségünkre - ha csak a számolásban nem segíthetünk, így inkább tisztelgő látogatás a miénk, hiszen ugyancsak módbéli emberek lettek kedves HALÁSZ szomszéd!

HALÁSZ:

Van amink van. Eddig is boldogultunk magunkban, a pénzünket is meg tudjuk számolni segítség nélkül...

BANYA:

De rátarti lett, kedves HALÁSZ szomszéd! Tegnap még a bolhákat számolgatta a gatya korcában, ha a bolhák egyáltalán nem költöztek el ebből a kódis tanyából...

GAZDAG EMBER:

...Elhallgass, de azonnal! A kedves HALÁSZ szomszéd tudja, hogyan beszél  az az ember, aki megadhatja a módját...

A BANYÁRA reccsentő GAZDAG EMBER mézesmázos nyájassággal fordul a HALÁSZHOZ.

GAZDAG EMBER:

Ne hallgasson kedves szomszéd erre a vén tyúkra! Jót akartunk mi