Amilyen az „adjon Isten”?

Szorongó szívvel olvastam Bächer Iván fájdalmas írását a Népszabadságban.

Nagyon szeretem csendes derűjét. Olyan mestere a szónak, amilyen kevés van újságíró társadalmunkban.

És most az mondja, kiábrándult a szavakból, amelyek kiszolgáltatottak, mint a gyerekek… Azt mondja 2005. a szó éve volt, a rossz, a hazug, az üresen kongó, a gyűlölködő, a semmitmondó szavak éve, amelyben minden elhangzott, amikre nincs szükségünk, csak amire vártunk, a megértő, az egymás iránt tiszteletet sugalló, a dolgok lényegét kifejező szavak nem hangzottak el.

Letagadnak mindent, állítanak bármit …

Joggal fél, hogy 2006. első fele bizonyára még rosszabb lesz, mert a választás közeleg és gondolom, ő is úgy érzi, nem a jó programokkal, nem az érvekkel, nem az emberséges személyiséggel akarnak nyerni a hatalomra pályázók, hanem folytatják, amit másfél évtizede gyakorolnak, - visszaélve a szabadsággal -, szapulják egymást, letagadnak mindent és állítanak bármit, amit a hatalom érdekében szükségesnek tartanak. Azért a hatalomért, amellyel nem tudnak élni, amellyel nem oldanak meg semmit társadalmunkban, amely hatalom önmagáért…

Babiloni állapotok…

Pedig valakinek, valakiknek el kellene kezdenie, hogy legszebb képességünket, beszélni és írni tudásunkat arra használjuk, ami az emberiséget a többi élőlény fölé emelte: a kimondott, a leírt szó segítségével, megértjük egymást, meg tudjuk szervezni a közös cselekvést, meg tudjuk beszélni gondjainkat, és a megoldást is tisztázni tudjuk. Babilon bibliai példája évezredek óta bizonyítja, milyen nagy szükségünk van az egyetértést kifejező, azt lehetővé tevő szavakra.   

Bächer Iván sokféle jelzőt illesztett a szóhoz, de nem említette, hogy volt valamikor a kimondott, leírt szónak becsülete, volt hitele az adott szónak, amely sokszor szükségtelenné tette, hogy okmányokba foglalják a szerződés szavait. Volt idő, amikor Kossuth szavaira talpra ugrott egy nemzet, volt idő, amikor a más-más nézetet valló politikusok hosszú, érvelő, személyeskedéstől mentes viták után meg tudtak egyezni, vagy, ha a kisebbség továbbra is fenntartotta a véleményét, azért nem bántották egymást, tisztelték a többség és a kisebbség véleményét egyaránt. És aki a megegyezést létrehozta, azt mind a két fél „a haza bölcsének” nevezte és tartotta, fenntartás nélkül, hátsó gondolatok nélkül.

Valakiknek el kellene határozniuk…

Valakinek, valakiknek el kellene határozniuk, hogy változtatnak. Valakinek, valakiknek el kellene határozniuk, hogy nem válaszol a hazug szavakra hazug szavakkal, a mocskolódásra mocskolódással, hogy szakítanak a legigazságtalanabb magyar közmondás „igazságával”. Meg kellene tagadni azt a közmondást: „Amilyen az „adjon Isten”, olyan a „fogadj Isten”!”. Ha ugyanis  gonosz, tiszteletlen, durva az „adjon Isten” és a válasz is gonosz, tiszteletlen, durva, akkor nincs különbség a két ember között.

Aki vissza akarja adni, szerezni a szó és a szavakat kimondó, leíró politikus tisztességét, annak csak a becsületes szóra, az igaz szóra és a tiszteletet kifejező szóra kell hasonlóval válaszolnia. Ha megdobnak gorombasággal, mocskolódással, hazug szavakkal, dobd vissza tisztelettel, elnézéssel, megbocsátással, igaz, szép szavakkal. Krisztus példabeszédét kétezer éve követhetnénk, de nem tesszük.

„Szóbosszú” a mai vendetta…

Valakiknek el kellene határozniuk, hogy különbözni akarnak a „megszokni nem lehet” politikusi stílustól. Most olyan korban élünk, amelyben a vérbosszú fogalmát kisajátították a „szóbosszú” gyakorlására. De mi emberek tudjuk, hogy a gonosz szavakból gonosz tettek, gonosztettek eredhetnek. Bächer Iván is utalt erre írásában. Tudjuk, hogy a vérbosszút meg lehet tiltani, de igazán akkor hal ki, amikor az egyik sértett fél nem bosszút forral, hanem megbocsát, és követőkre talál más sértettekben is.

Úgy látom, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökünk szakítani akar az ellenségeskedéssel, partnereket keres, tisztelhető ellenfelekre vár, programokban gondolkozik, nem lejáratásban. Hinnünk kellene szavaiban, hátha komolyan gondolja, hátha azt is gondolja, amit mond. Köztársaságunk elnöke is arra hívta fel a politikusokat, szakítsanak a lejárató politizálással.

Hallja meg már végre valaki, hogy a társadalom hiteles szavakra, békességre, cselekvést ösztönző szavakra vágyik, és elege van a gyűlölködésből, még ha választás közeleg is! Vagy éppen azért!