35. Hágár és Sára

– A menekülô szent család megérkezett már Egyiptomba?

– A menekülés útja elég hosszú volt.

József a hosszú csendes szakaszok alatt felidézte, milyen segítséget is kaptak elôdei az angyaltól. Azért gondolta végig ezeket az eseteket, hogy felismerje, ha az Úr, angyala révén, segíteni kíván a Megváltó felnevelésében.

Elsôként Ábrahámra gondolt, – akit akkor még Ábrámnak neveztek. Ábrám életének boldogtalansága volt, hogy már ugyancsak megöregedett, de még mindig nem született gyermeke feleségétôl Sáraitól. A régi szokások szerint ilyenkor elôfordult, hogy a feleség beküldte szolgálóját férjéhez, hogy az foganjon gyermeket tôle és azt remélték, hogy a szolgálólány majd az ô térdén szül, és akkor az ilyen esemény megnyitja majd a feleség Úr által bezárt méhét is.

– Ez olyan hókusz-pókusz volt.

– Az bizony, mert semmi sem támasztotta alá ezt a hiedelmet. Sárai szolgálóleányát Hágárnak hívták és beküldte Ábrámhoz, akitôl valóban fogant is gyermeket

Hágár azonban, viselôsségébôl származó különleges nôi hiúsággal, lenézte Sárait ettôl kezdve. Sárai panaszkodott emiatt Ábrámnak, aki, nem akart beavatkozni a nôk vitáiba, inkább azt mondta Sárainak, „Szolgálód a kezedben van, csinálj vele, amit akarsz. „

Több sem kellett Sárainak, aki ettôl kezdve olyan keményen bánt Hágárral, hogy az végül is elmenekült Ábrám házából.

A menekülô Hágárt – aki ráadásul egyiptomi volt, – miközben egy út melletti forrásnál megállt pihenni, megszólította az Úr angyala.

– Hágár! Sárai szolgálóleánya! Honnan jössz és hová mész?.

– Úrnôm, Sárai elôl menekülök, mert keményen bánik velem.

Az angyal bizonyára megfedte Hágárt asszonyi dölyfösségéért és azt mondta neki:

– Térj vissza úrnôdhöz és hajolj meg hatalma elôtt.

Hágár tiltakozását nagy ígérettel hûtötte le. Így szólt hozzá:

– Utódaidat olyan számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják ôket. Te most Ábrámtól fiút fogantál, akit megszületése után Izmaelnek nevezz el, ami annyit jelent, Isten meghallgatott szükségedben. Fiad erôs lesz, mint a vadszamár és képes lesz mindenkivel szembeszállni. „

Hágár tehát visszatért Ábrám házába és megszülte gyermekét, amikor Ábrám nyolcvanhat esztendôs volt.

– Milyen különös is az élet, – gondolkodott el a történteken József, – hiszen még az olyan emberek is, mint Ábrám, aki szinte közvetlen kapcsolatban volt az Úrral, milyen nehezen értik meg az Úr szándékait.

Az Úr csodát tett Ábrám kedvéért és kilencvenkilenc éves korában, amikor már Sáraitól is elmúlt az asszonyi természet, gyermekkel áldotta meg ôket.

Fiúkat Izsáknak nevezték, és amikor Izsák megszületett, akkor az Úr rendelkezése alapján Ábrámot már Ábrahámnak, Sárait pedig Sárának nevezték.

Miközben Izmael és Izsák önfeledten tudott játszani egymással, mert a gyermekek rendszerint nem törôdnek szüleik közötti haraggal, most Sára miatt megismétlôdött a tizenhárom évvel korábbi történet

Sára látta, milyen jól játszik egymással a két gyermek és feltámadt benne a féltékenység Izmael és Hágár iránt. Bement tehát Ábrahámhoz és azt mondta neki:

– Távolítsd el a szolgálót és a fiát, mert nem akarom, hogy a fia együtt örököljön az én fiammal.

Ábrahámnak nem volt ínyére ez a beszéd, hiszen fia volt Izmael, akivel egyszerre metélkedtek körül, amikor megkötötték az Úrral a szövetséget, ezért az Úrhoz fordult tanácsért. Az Úr így válaszolt Ábrahám kérdésére:

 – „Ne bánkódj fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni. De szolgálód fiát is nagy néppé teszem, mivel ô a te utódod”

Ami ezután történt, azt az Úr valószínûleg nem így gondolta, de Ábrahám nem figyelt eléggé az Úrra.

Ábrahám ugyanis korán reggel felkelt, kenyeret és egy tömlô vizet adott Hágárnak, vállára tette fiát és eltávolította ôket.

A szerencsétlen Hágár Beerseba pusztájában bolyongott. Aki már járt a Negeb sivatagban, annak lehet elképzelése arról, milyen reménytelenség egy kenyérrel, egy tömlô vízzel kikerülni ebbe a pusztába. Elfogyott a kenyér, elfogyott a tömlô víz, és sehol egy reménységet adó kút, lakott hely.

Hágár letette a keservesen síró Izmaelt egy csenevész bokor tövébe, hogy legalább a kegyetlenül tûzô nap heve elôl védve legyen, és azt mondta

– Nem tudom nézni a gyermekem haldoklását.… Arrébb ment, talán egy nyíllövésnyire és onnan nézte a zokogó gyermeket.

Nagyon oda kell figyelni az Úr szavaira, – gondolta magában József –, hiszen az Úrnak kellett kijavítania, amit Ábrahám valójában nem értette meg. Az Úr ugyanis nem azt tanácsolta, hogy egy kenyérrel és egy tömlô vízzel indítsa útnak a pusztába Hágárt és a gyermeket, életveszélybe sodorva ôket, hanem tegyen eleget Sárának és bocsássa el ôket.

Az Isten természeten meghallotta a gyermek sírását, és elküldte angyalát, hogy segítségére legyen Hágárnak.

– „Ne félj, mert az Isten meghallotta gyermeked sírását. Menj oda hozzá, vedd öledbe, mert nem hal meg. Tartsd ôt erôsen, mert Isten ígérete szerint nagy nép származik majd tôle.”

Az angyal csodát tett, vizet fakasztott és megnyitotta Hágár szemét, hogy a forrást észre is vegye. Odament, megtöltötte a tömlôjét, inni adott a gyermeknek és mindketten megerôsödve mehettek tovább. Izmael felnövekedett, és vadász lett a pusztában. Hágár visszatért Egyiptomba, és onnan szerzett feleséget fiának Izmaelnek.

– Ha ôk biztonságban vannak, mi is alhatunk egyet…

– Úgy van, aludj szépen angyalkám.…

36. Gedeon és az angyal

– József gondolataiban felmerültek azok a csaták és háborúk is, amelyeket népének évszázadok óta vívnia kellett, hogy megszerezhesse az Ígéret Földjét és megmaradhasson a megszerzett országban.

– Mi az az Ígéret Földje?

– Ábrahám óta minden patriarchának és az Egyiptomból menekülô Izraelnek megígért örökös hazát nevezik az Ígéret földjének.

– Hogy van ez? Akkor menekültek Egyiptomból, most pedig József oda menekül?

– Erre mondaná a bátyád. „Hosszú” – de én nem mondom! Én csak annyit mondok, hogy errôl még lesz szó bôven történeteinkben, amikor Jákob és fia József történeteit mondjuk el.

– Jó, én várhatok is, de nem szeretem a háborús történeteket.

– Ez nem olyan történet lesz.

 Történt egy idôben, hogy éppen a midiániták pusztították el rendre Izrael népének termését a földön, elhajtották juhait, marháit és nagy éhínségben maradt a nép. Mindenki azon volt, minél elôbb betakarítsa, elcsépelje a termést és elrejtse még mielôtt a midianiták megjelentek, hogy mindent elvigyenek.

Egyik alkalommal egy Gedeon nevû férfi, éppen a begyûjtött termését csépelte, hogy a hegyek közé menekülve elrejthesse a midiániták elôl, amikor az ott álló fa alatt megjelent az Úr angyala.

„Az Úr veled hôs vitéz! – köszöntötte ôt az angyal.

Gedeon a fülének sem akart hinni. Még hogy ô a” hôs vitéz”? Meg hogy az „Úr veled!”?

– Engedje meg Uram a kérdést, – válaszolt Gedeon, – de ha velünk van az Úr, hogyan engedheti meg, hogy mindez a nyomorúság megtörténjék velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekrôl atyáink beszéltek nekünk? Hát nem ez az Úr vezetett bennünket ide Egyiptomból? Most meg elhagy bennünket és kiszolgáltat a midianitáknak?

Az angyal azonban nem zavartatta magát Gedeon kérdéseitôl és azt mondta.

– Menj és erôd birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezébôl.

Gedeon azonban nem adta meg magát egykönnyen, és így válaszolt.

– Engedj meg Uram még egy kérdést. Hogyan szabadítsam meg éppen én Izraelt, amikor Manasszé nemzetsége a legszegényebb, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában?

Az angyal tovább biztatta Gedeont.

–  Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha egyetlen ember volna.

Gedeon annyira valószínûtlennek látta mindezt, hogy továbbra is kételkedett.

– Adj nekem jelet, hogy valóban az Úr szól hozzám általad.

– Erre Gedeon is megnémult és írni is elfelejtett?

– Nem ez történt. Eredj, – mondta az Úr angyala, hozd el ajándékaidat és jelet adok neked.

Gedeon tehát elsietett, gyorsan levest fôzött kecskehúsból, kovásztalan kenyeret készített, majd a kecske húsát kosárba, a levest fazékba tette és az egészet elvitte a fa alá. Az Úr angyala akkor így szólt hozzá:

– Vedd a húst és a kovásztalan kenyeret, tedd erre a sziklára és öntsd ide a levest is.

Gedeon így is tett. Az angyal pedig kinyújtotta botját, amit kezében tartott és megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Abban a pillanatban tûz csapott ki a sziklából és megemésztette mind a húst, mind a kovásztalan kenyeret. Majd az ámuló Gedeon szeme elôl eltûnt az angyal is. Csak éjszaka tért vissza, amikor parancsot adott arra, hogy Midián elleni harcot Baál oltárának lerombolásával, ligetének kiirtásával kezdje és a kiirtott liget fájának elégetésével mutasson be az Úrnak égôáldozatot egy hizlalt bikaborjú feláldozásával.

– Ki volt az a Baál?

– A midianiták bálvány istene, aki elôtt nem volt szabad Izrael népének áldozatot bemutatni.

Neked viszont most már szabad elaludni, ezért kívánok szép álmokat angyalkám.

37. Gedeon ravaszkodik

– Se némaság, se felejtés? Ezt bizony megúszta Gedeon!

-Várd ki a végét, mert a Jó Isten néhányszor megfricskázta Gedeon orrát!

József mosolyogva gondolt vissza Gedeon kishitûségére és az Úr nagylelkû

türelmére, hiszen ennyi jel sem volt elég Gedeonnak arra, hogy elhiggye, az Úr ôt választott ki Midián legyôzésére.

Ha egyáltalán el lehetne képzelni az Úr arcát, József szinte maga elôtt látta, milyen szánakozó mosollyal tehetett az Úr eleget Gedeon szinte gyermeteg próbatételeinek. Hiszen hogyan vehette volna komolyan Gedeon ezután következô kérését?

– Ha tényleg nekem kell Midiánt legyôznöm, akkor a szérûre kiterített gyapjút érje csak a harmat és körülötte minden legyen száraz. – mondta. Az Úr mosolyogva teljesíthette Gedeon kérését, és hajnalban amikor felmarkolt egy gyapjúcsomagot, abból egy pohárnyi harmatot csavart ki.

– Ez elég volt Gedeonnak?

– Ne hidd! Talán már nevetett is az Úr, amikor Gedeon most meg azt kérte, hogy mindent nedvesítsen meg a harmat, csak a gyapjú maradjon száraz. Az Úr ezt a kívánságot is teljesítette. Gedeon csak ezek után hitte el, hogy valóban vele van az Úr és képes lesz legyôzni a midianitákat. Össze is gyûjtött harmincezer embert a seregébe.

– Most jön a háború?

– Nem, most Gedeon orrának fricskázása következik… Azt mondta az Úr ugyanis Gedeonnak, hogy ennyi ember sok. Aki fél, térjen haza! Ezt hirdesd ki seregedben. Húszezren azonnal hazamentek.

– A tízezer is sok – mondta az Úr. Elôbb még nem akartad elhinni, legyôzheted Midiánt. Most meg azt gondolnátok, ti gyôztétek le a segítségem nélkül ôket. Vezesd ôket a víz partjára, hogy igyanak. Aki úgy lefetyel, mint a kutya, azokat állíts az egyik oldalra, aki pedig térdére esve iszik, azokat a másik oldalra.

– És volt olyan, aki lefetyelt?

– Volt bizony! Tízezerbôl háromszázan.

– Most ezeket küldte haza Gedeon?

– Akkor hol lenne a fricska? Az Úr parancsára a többit küldték haza és Gedeonnak háromszáz embere maradt a midianiták ellen, akik annyian voltak, mint a sáskák.

– Aha! Most megtanultatta a Jó Isten Gedeonnal azt a közmondást, hogy többet ésszel, mint erôvel!

– Meg ám! Mindenki kapott egy fáklyát meg egy harsonát. Gedeon magához vett néhány embert, akik még egy-egy köcsögöt is kaptak. Ezekkel belopakodott egészen a midianita tábor széléig. Amikor ôk meggyújtották a fáklyákat és hatalmas csörömpöléssel összetörték a korsókat és megfújták a harsonákat, akkor a többiek, akiket három csoportra osztott a tábor körül, szintén fáklyát gyújtottak és harsonáztak. Mindannyian azt kiabálták: Az Úrért és Gedeonért! Az álmukból felriadt midianiták mindenütt fáklyás ellenséget láttak, menekülni és vaktában kaszabolni kezdték a vélt ellenséget, – egymást. Csak úgy porzott a csatamezô, úgy elfutottak.

– Ez jó kis háború volt! Gedeon sokáig harsonázott.

– Még negyven évig élt és addig békében éltek Izrael népei.

38. Dávid népszámlálásának következményei

Józsefnek az Augusztus császár által elrendelt népszámlálás viszontagságairól is eszébe jutott az a krónikákból ismert történetet, amikor Dávid király az Úr véleményének kikérése nélkül, a Sátán sugallatára népszámlálást rendelt lzráelben Beersebától Dánig, hogy tudja, Júdeában hány kardforgató emberre számíthat.

– Miért ez volt a Sátán sugallata?

– Látod? Ezek azok az esetek, amikor történnek egymástól független események, amit valaki valamiképpen összekapcsol és ráfogja az egészet a Jó Istenre és például Dávid királyra.

Joáb, Dávid hadseregének vezére, óvta a népszámlálás elrendelésétôl a királyt, mert mint mondta, „Az Úr növelje népét százszorosára, uram király. Nemde mindnyájan uramnak az alattvalói? Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a vétek Izraelt?” Dávid azonban hajthatatlan maradt. A király parancsa kötelezte Joábot.

A parancsot csak vonakodva hajtották végre, voltak törzsek, ahol egyáltalán nem is számlálták meg az embereket. Dávid az úgynevezett „látó ember”, Gád révén megtudta, az Úr súlyosan meg akarja büntetni ezért a népszámlálásért.

– Ez a Gád annak a fôparancsnoknak volt az inasa?

– Miért éppen Joáb inasa lenne?

– Mert Joáb lusta volt elvégezni a népszámlálást, hát üzent valamit Dávidnak. Joáb és az inas miért tudták jobban mint Dávid, mit akar a Jó Isten?

– A kérdésed nagyon jó, de nem tudok mást mondani, mint azt, hogy Gád volt a látó ember. Dávid tehát könyörgôre fogta a dolgot és az Úrhoz fordult:

– Súlyosan vétkeztem ezzel a tettemmel. Mégis bocsásd meg szolgád vétkét, mert ostoba módon jártam el.

József is azon gondolkozott útközben, milyen kevéssé ismerjük mi az Urat, hiszen ki gondolhatta volna, hogy ez a népszámlálás olyan nagy vétek az Úr elôtt, mint amilyen súlyos következményei lettek.

Az Úr ugyanis Gád révén üzenetet küldött Dávidnak, választhat háromféle büntetés között. Dühöngjön-e három évig éhínség, vagy pusztítson-e három hónapig ellenség, de választhatta azt is, legyen három napig tartó pestis.

– Nem volt éppen pestis a környéken? Ez a mindent látó Gád nem ezzel kapcsolat össze a népszámlálást?

– Ez persze lehetséges, mert az Úr elküldte angyalát Jeruzsálembe, hogy pestissel pusztítva büntessen. Dávid föltekintett és látta az Úr angyalát, amint a föld és ég között állt kivont karddal a kezében Jeruzsálem felé fordulva. Ekkor Dávid és a vezeklô ruhába öltözött vének, a földre borultak, Dávid pedig így szólt Istenhez:

– Én vétkeztem! Nemde én parancsoltam meg, hogy számolják meg a népet? Én a pásztor tettem a rosszat! De mit tettek ôk, a juhok? Uram Istenem, rám nehezedjen a kezed és atyám házára, de a népet ne sújtsd.

– Gád inas volt persze a tolmács! Miért tud ez mindent jobban, mint Dávid a király?

– Mert ô a „látó ember.” Tudod, minden királynak voltak tanácsadói.

– De a legbölcsebb királyok azért az udvari bolondot is megkérdezték.

– Isten tudja! Talán Dávidnak is volt udvari bolondja, de most az a tény, hogy mindig Gád „tolmácsolt”.

Szerinte az Úr letekintett és rászólt pusztító angyalára: „Elég, vond vissza kezed!” Akkor azonban már hetvenezer áldozata volt a gyors lefolyású pestis járványnak…

Dávid pedig hatszáz arany sékelért megvásárolta azt a szérût és telket, amely mellett az Úr pusztító angyalát meglátta, oltárt emelt, égô és közösségi áldozatot mutatott be az Úrnak. Az Úr válaszolt és tûz szállt le az égôáldozat oltárára. Az Úr parancsot adott angyalának, hogy kivont kardját dugja vissza hüvelyébe.

József ezen az eseten hosszan elgondolkozott azon, milyen nagy veszély forrása lehet, ha valaki félreérti vagy rosszul tolmácsolja az Úr üzentét! Izrael népének az Úr a királya, csak ô rendelhette volna el a népszámlálást, mint ahogyan a Számok könyve szerint ez korábban meg is történt.

– Én mégis mérges lettem erre a Gád inasra.

– Ne vidd magaddal a mérgedet holnapra. Inkább aludj szépen angyalkám.

39. Tóbiás és Rafael angyal

– Mikor ér a Szent Család Egyiptomba?

– Már egészen közel jártak úti céljukhoz, Migdol városához, amikor a karavánút egyik szálláshelyén feltûnt Józsefnek, mintha a Jézust szállító szamáron valami változás következett volna be. Világosszürke színe néhol és kisebb foltokban megsötétedett. Nem foglalkozott vele, megveregette nyakát, a szamár pedig szorgalmasan ropogtatta a friss abrakot.

– De én tudom, mi történt a csacsival!

– No mi történt?

– Az történt, mire Egyiptomba értek, a világosszürke csacsi hátán, fekete szôrbôl lett egy kereszt. Ezzel jelölte meg a Jó Isten, amiért segítette a fiát elmenekülni. Azt mondta az óvó néni, hogy ennek a csacsinak a leszármazottai azóta is büszkén viselik ezt a keresztet. Amikor lehajtott fejjel elmélkednek a kocsi elôtt, vagy az istállóban, mindig arra emlékeznek, milyen édes terhük volt a kis Jézus

– És még ôket tartják csacsinak, amikor kétezer éve emlékeznek erre a fontos eseményre.

Amikor József ellátta az állatokat, Mária mellé ült. Jézus már aludt. Mária azt kérdezte Józseftôl, mirôl gondolkozik egész nap, amíg járja elôttük az tat.

-Tóbiás történetei jutottak eszembe. – válaszolta József

Nem hagy nyugodni a gondolat, vajon mindig idôben megértjük-e majd az Úr üzenetét, amellyel segít bennünket, hogy Jézust felneveljük. Hiszen könnyû lenne, ha mindig tudnánk, hogy most itt az angyal, ezt és ezt mondja, ezt és ezt kell tennünk. Ám ha nem ilyen egyszerû a helyzet?

– Néha látszólag jelentéktelen események közben érkezik az Úrtól a segítség. Jákob fiának, Naftalinak a leszármazottja volt a Ninivében élô Tobit. A történet szinte semmiséggel indul. Tobit érezve halála közeledtét, megbízza fiát, Tóbiást, utazzék a médiai Rágesbe, hogy elhozza Gábaéltôl, közeli rokonától azt a pénz, amit húsz évvel korábban nála hagyott letétben. Nem volt látható elôre semmiféle bonyodalom, hiszen hiteles írás van, amit mindketten aláírtak. Tehát csak el kell menni, az írás ellenében a pénzt el kell hozni.

Az emberek történetei azonban Isten tervei szerint sokkal bonyolultabbak. Tobit egyik rokonának, Ráguelnek egyetlen leánya volt Sára. Ez a lány tisztaságát, érintetlenségét megôrizte, annak ellenére, hogy már hétszer adták férjhez. Férjei mindannyian a nászszobában, a nászágyon lelték halálukat, mert Azmodeus, a gonosz szellem mindegyiket megölte. A szerencsétlen lány Istenhez imádkozott, vagy vegye el az életét, vagy segítsen rajta.

Tobit szemét hályog tette vakká, ô pedig ezért fohászkodott az Úrhoz, gyógyítsa meg, hogy ismét lásson.

Isten terveiben eggyé fonódtak ezek a kérések, látóvá tenni Tobit és összeismertetni Sárát Tóbiással, Tobit fiával és ezzel segíteni Sárán is.

Hogy az út biztonságosabb legyen Tobit meghagyta fiának, keressen magának olyan útitársat, aki jó pénzért végig kíséri a hosszú úton. Tóbiás tehát elindult, hogy jó vezetôt keressen, aki Médiába elvezeti ôt.

Az Úr pedig elküldte hét, örökké színe elé léphetô angyala egyikét Rafaelt, hogy legyen az igaz emberek segítségére.

 Tóbiás találkozott Rafaellel, akirôl persze nem tudta, hogy Isten angyala.

Ahogy mondani szokták, az Isten sem küldhetett volna jobb vezetôt Tóbiás számára, mert a beszélgetés elsô perceiben kiderült, hogy az idegen – aki Azarja néven mutatkozott be, – nemcsak ismeri az utat Média felé, hanem szolgált is Gábaelnél, tehát a legideálisabb vezetô lehet az úton. Tobit is meg akart ismerkedni vele. Rafael pontos leírást adott szüleirôl, Tobit régi ismerôseirôl, akikkel valaha együtt járt Jeruzsálemben és ott együtt imádkoztak. Így azután a vak ember boldogan fogadta fel, hogy féltett fia útitársa, vezetôje legyen a hosszú úton.

Eljutottak a Tigris folyóig, ahol Tóbiás meg akarta mosni a lábát. Amint belemártotta lábát a vízbe, egy nagy hal be akarta kapni a lábát. Rafael biztatta Tóbiást, fogja ki a nagy halat és húzza partra. Így is történt. A hal húsából alaposan megvacsoráztak, de az angyal tanácsára a hal szívét, máját és epéjét a lesózott hússal együtt eltették és magukkal vitték.

– Ez jó hosszú történet lesz?

-Annyira hosszú, hogy csak holnap folytatjuk. Addig aludj szépen angyalkám.

40. Rafael angyal intézi

Tóbiás ügyeit

– Miért tették el a nagy hal szívét máját meg még valamilyét?

– Azarja – Rafael – elmondta Tóbiásnak, hogy a hal szíve és a mája elégetve démonûzô szernek használható, míg az epével vakságot lehet gyógyítani.

Amikor már közeledtek Gábaelhez, útjukba esett Ráguel háza, akinek a démontól sújtott egyetlen gyermeke Sára volt.

– Figyelj rám Tóbiás testvér! – mondta Rafael. Ismerem Ráguelt és leányát, kinek már hét férje halt meg a nászéjszakán. A lány nyíltszívû, bájos és bátor teremtés, akit az apja nagyon szeret. Mózes törvényei szerint senkinek sincs nagyobb joga elvenni ôt feleségül, mint neked. Megbeszéljük Ráguellel, hogy ma estétôl a te menyasszonyodként ôrizze meg neked és amikor visszatérünk Médiából Gábaeltôl, akkor a lakodalmat is megtarthatjuk.

– Aggódom Azarja testvér – válaszolta Tóbiás. Egyetlen gyermeke vagyok atyámnak. Ha én is meghalnék a nászszobában, ez sírba vinné atyámat és anyámat.

Azarja – Rafael – azonban megnyugtatta.

– Emlékezz atyád útmutatására, hogy az nemzetségébôl válassz magadnak feleséget. A démon miatt pedig ne aggódj. Ha belépsz majd a nászszobába a hal máját és szívét tedd a füstölô parazsára. Ezek füstje elûzi majd a démont.

– Ez is hókusz-pókusz?

– Az is lehetne, de soha sem lehet tudni, a Jó Isten milyen egyszerû eszközöket ad az embereknek, hogy maguk is közremûködhessenek a gonoszság legyôzésében.

Rafael pedig azt ajánlotta Tóbiásnak: Mielôtt egyesülnétek, imádkozzatok Istenhez. Ne félj! Sárát öröktôl fogva neked szánták, neked kell ôt megmentened. Biztosan tudom, gyönyörû gyermekeitek lesznek, ne félj tehát.

– Miért bízott meg Tóbiás annyira Azarjában, hogy nem félt a haláltól? Tudta már, hogy angyal?

– Nem tudta. Ô inkább édesapjában bízott, hiszen Azarját Tobit választotta..

Ráguel és felesége Edna, leányukkal, Sárával együtt, a legnagyobb örömmel látták vendégül Tóbiást és kísérôjét.

Megfürödtek és amikor az asztalhoz ültek, Tóbiás megkérte Azarját, hogy a szülôktôl kérje meg számára feleségül Sárát…

Ráguel ôszintén feltárta mi történt Sára hét férjével. és becsületes szívvel halasztgatni akarta a választ. Tóbiás azonban addig az asztalhoz sem akart ülni, amíg egyenes választ nem kap.

Ráguel ezért így felelt: „Nos, mivel Mózes törvénye szerint a tiéd, az ég is azt akarja, hogy a tiéd legyen. Mától kezdve örökre a tiéd. Az ég Ura legyen hozzátok irgalmas ma este fiam, és árassza rátok kegyelmét és békéjét. „

Sárát kézen fogta és Tóbiás feleségéül adta. Feleségének is szólt, hogy tegye rendbe a másik szobát és vezesse be a fiatal párt oda. Edna asszony elsiratta leányát, majd letörölte könnyeit és azt mondta: „Ne félj leányom! Az ég Ura fordítsa örömre szomorúságodat. Bátorság édes lányom” – azután kiment.

. A nászszobában Tóbiás elôvette a hal szívét és máját, amit a füstölô parazsára tett. Azmodeus a gonosz démon nem állhatta a keletkezett füstöt és elmenekült, de Rafael angyal üldözôbe vette. A démon Egyiptomig meg sem állt, ott Rafael elfogta megkötözte, megláncolta

Tóbiás pedig Sárával így imádkozott:

„Áldott vagy atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsôítsenek az egek és minden teremtményeid mindörökké.

 Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítôtársat. Te teremtetted Ádámot és hûséges segítôül mellé adtad feleségét Évát. Tôlük származik az emberiség

Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nôvéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is és együtt öregedjünk meg. „Közösen rámondták: „Úgy legyen, úgy legyen.”

Mária és József észre sem vették, hogy az ismert imádságot egymás kezét fogva mondták el. A gyermek Jézus arcán halovány mosoly látszott, bizonyára szépet álmodott.

-Én is szépet álmodom majd. Jó éjszakát.

41. Tobit ismét lát

– Meghallgatta Sára és Tóbiás kérését a Jó Isten?

– Sára szülei azt hitték meg fog halni a nyolcadik férj is. Ráguel a szolgákkal elment, hogy megássák a sírt és titokban eltemessék Tóbiást. Amikor elkészültek, szólt a feleségének, menjen be a nászszobába és ha meghalt Tóbiás hozzák ki, hogy még hajnal elôtt eltemethessék.

A szolga lámpát gyújtott és halkan belépett a szobába. Mély álomba merülve találta Sárát és Tóbiást. A szolga boldogan jelentette a várakozó szülôknek: Nem halt meg, minden rendben van.

Ráguel boldogan magasztalta a Jó Istent, amiért, – mint mondta, – „megkönyörült a két egyetlen gyermeken. „

Azonnal utasította a szolgákat, hogy temessék be a sírt, nehogy valaki meglássa. Maga pedig süttetett egy kemence kenyeret, kiment a nyájhoz, kiválasztott két ökröt, négy birkát és beadta a konyhára, hogy készülôdjenek a lakodalomra. „Tizennégy napig nem mehetsz el innen!” – mondta Tóbiásnak. Szerezz örömet a lányomnak annyi gyötrelem után, tiéd minden vagyonom fele.

Tóbiás megkérte Azarja testvért, hogy négy szolgával és két tevével induljon el Rágesba. Intézzen el mindent Gábaelnél és hívja meg ôt is a lakodalomba.

– Már jön is a befejezés: És akkor boldogan éltek, amíg meg nem haltak?

– Nem, még nincs vége a történetnek. Tobit és felesége Anna otthon elôbb türelmesen, majd egyre több aggodalommal várták vissza Tóbiást és kísérôjét. Amíg el nem telt az útra kiszámított idô, nem nyugtalankodtak. Amikor azonban az idô eltelt és Tóbiás csak nem jött, találgatni kezdték, miért nem jött vajon? Elutasították ôket? Meghalt Gábael, s nincs aki visszaadja pénzüket? Anna a legrosszabbra gondolt.

„-Jaj, jaj, fiam, miért is engedtelek el szemem fénye!” – mondta keservesen sírva. „Meghalt ez a gyerek. Nincs ez már életben.” Tobit próbálta vigasztalni, de az édesanya vigasztalhatatlan volt. Nem evett, nem ivott, egész nap csak az utat kémlelte, nem jön-e a fia. Amikor pedig beesteledett, hazament, és otthon siratta tovább elveszettnek hitt fiát. „

– Azért ez nem volt szép dolog Tóbiástól! Ô ott mulatozik a lagziban, a szülei meg kisírják a szemüket. Miért nem küldött üzenetet?

– Látod, az nem jutott eszükbe, hogy talán már a lakodalom elôtt is küldhetett volna üzenetet szüleinek. Ráguel nagyon marasztalta, és még azt is felajánlotta, küld Tobithoz üzenetvivôt. De Tóbiás nem akart maradni, maga akart visszamenni apjához, maga akarta szüleinek elmondani a sok-sok örömhírt.

Nagy-nagy izgalommal készültek a hazafelé utazásra. Gondolhatod, nemcsak a Gábaeltôl megkapott zsáknyi pénzt kellett vinni, meg Sárát az ifjú feleséget, hanem ökröket, tevéket, juhokat, felszerelési tárgyakat, azaz Ráguel vagyonának felét. Lassacskán is haladtak.

Azarja-testvér ajánlotta Tóbiásnak, hagyják ott a lassan haladókat és ketten menjenek elôre, hogy mihamarabb a szülôknél legyenek.

– Jó az angyal a háznál! Végre valaki okosan gondolkozott!

– Azarja testvér – Rafael angyal, – arra is felkészítette Tóbiást, hogy amint meglátja apját, azonnal vegye elô a hal epéjét és kenje meg azzal apja vak szemeit. Az epe elôször csípi majd a szemét, de azután két fehér hártya leválik és Tobit újra látni fog. Látnod kellett volna azt az örömöt, amit Anna érzett, amikor egyszerre csak meglátta a halottnak hitt fiát kísérôjével együtt jönni az úton.

– Az anyja fia elé futott, fia nyakába borult: „Csakhogy újra látlak! Most már akár meg is halhatok!” sírta.

– És az unokáit nem is akarta látni?

– De hiszen még nem is tudta, hogy a fia megnôsült! Tobit is kibotorkált az útra, – meg is botlott szegény, de végül is ki tudott menni. Tóbiás hozzá futott, átölelte, ráfújt a szemére és azt mondta Tobitnak: „Bízzál atyám!” azzal bekente Tobit szemét a hal epéjével. Megvárta a hatást, kivette a szemei sarkából a két fehér hártyát. Ekkor apja a nyakába borult:

– „Látlak, fiam, szemem fénye! Áldott legyen az Isten, mert megfenyített, de meg is könyörült rajtam. Íme! Látom fiamat, Tóbiást!”

– Olyan jó lett volna ott lenni, a két kedves öreg boldogságát látni!

– Mekkora volt az öröm, amikor Tóbiás mindenrôl beszámolt, ami történt.! Hát még amikor megérkezett már Sára is a nagy vagyonnal együtt!

42. A király titkai és Isten tettei

– Ezzel a történettel ne siessünk, mert ez nagyon szép.

– Nem is siethetünk, mert még nincs vége. Tóbiás tehát elmesélte, mi minden történt vele és azzal fejezte be: Feleségül vettem Sárát Ráguel leányát, ô is jön nemsokára, közel van már Ninive kapujához.

– Hol van ez a Ninive?

– Az Asszír birodalom fôvárosa volt, a Tigris folyó mellett.

– Akkor az is az Édenkerthez tartozott?

– Nem hiszem, hiszen az Úr bezárta az Éden kapuját. A bûnnel teli város, Ninive nagyon gazdag és nagyon nagy volt, kapuját mégis mindig nyitva tartották. Nos, ennek a kapujához Tobit kísérô nélkül képes volt kimenni, mert a Jó Isten visszaadta látását. A niniveiek csak nagyot néztek, amikor látták a látó Tobit. Ô mindenkinek elmondta, hogy az Isten könyörült meg rajta és adta vissza a látását. Ennek különösen akkor örült nagyon, amikor közel ért Sárához, Tóbiás feleségéhez.

– „Isten hozott, lányom! Legyen áldott atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, s légy áldott te is lányom! Isten hozott otthonodba, legyen részed örömben és áldásban. Lépj be lányom!”

Azon az estén Ninivében minden zsidó ünnepelt és a rokonok eljöttek, hogy részt vegyenek Tobit örömében.

– Arról a drága Azarja testvérrôl, Rafael angyalról meg mindenki megfeledkezett? Pedig mindent neki köszönhettek!

– Róla senki sem feledkezett meg. Á is ott evett-ivott az újabb lakodalomban. Amikor pedig véget ért a lakodalom, Tobit így szólt Tóbiáshoz:

– „Fiam, legyen rá gondod, hogy kísérôdnek megadd a bérét, sôt toldd is meg a kialkudott bért. „

Tóbiás annyira hálás volt Azarja testvérnek, hogy mindannak, amit hozott, a felét neki akarta adni. Hívatta is útitársát. Nagy volt a meglepetésük, amikor Rafael félrehívta kettôjüket és így szólt hozzájuk.

– „Dicsôítsétek Istent minden élôlény elôtt, és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Tudjátok meg a színtiszta igazságot. Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt. Rafael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen”

– Akkor mi már. kettôt ismerünk a hétbôl, Gábort és Rafaelt. Megismerjük a többieket is?

– Nem ismerjük meg ôket. A két megismert angyalon kívül még Mihály arkangyalt ismerjük, de a többiek nevét nem tudjuk. Rafael tehát elmondta Tobitnak és Tóbiásnak, hogy ô vitte az Úr elé Tobit és Sára kérését. Az Úr akkor eldöntötte, Rafaelnek legyen a feladata, hogy meggyógyítsa Tobit és menyét Sárát is.

Tobit és Tóbiás ezeket hallva arcra borultak, mert nagyon féltek.

– „Ne féljetek! Békesség nektek! Magasztaljátok Istent örökké! A király titkait meg kell ôrizni, az Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell. Tegyetek jót és akkor nem árthat nektek a gonosz! Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek. De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek. Ne feledjétek amit mondtam nektek: A király titkait meg kell ôrizni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell. Most visszatérek ahhoz, aki küldött, de ti ne feledjétek amit mondtam, írjatok le mindent!”

-Mi lett ezután Sárával és Tóbiással?

–  No látod, most jön az, hogy „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Tisztességgel eltemették Tobit és Annát, elköltöztek Ráguelhez és gondoskodtak róluk, majd ôket is eltemették. Megérték a bûnös város Ninive pusztulását, de már messzirôl. Tóbiás 117 évet élt tisztességben. becsületben.

43. Számoljunk csak!

– Hallottad-e már azt, hogy az idôszámításunkat két részre osztják? Van egy Krisztus elôtti, és van a Krisztus utáni idôszámítás.

– Óvónéni beszélt errôl. Kovács Zoli pedig tud számolni elôre akár százig is, de visszafelé csak tízig.

– Ez meg hogy kerül most ide?

– Úgy, hogy amikor óvó néni beszélt errôl, akkor Kovács Zolit megdicsérte, mert ô azt is tudta, hogy Jézus születéséig visszafelé számoljuk az éveket, onnan meg elôre. El is számolt tíztôl nulláig, majd innen százig, de azt nem tudta, miért számolják így az éveket.

– A mi idôszámításunk kezdetét Jézus Krisztus születésével hozzuk összefüggésbe. Mégis, azt a furcsát mondhatom, hogy Jézuska valószínûleg Krisztus elôtt 7-ben vagy 6-ban született, mert minden valószínûség szerint valamivel elôbb született Jézus, mint ahogyan ezt az idôszámítást alkalmazzuk. Krisztus születése után, – tehát idôszámításunk szerint, nem Jézuska valódi születési ideje szerint, – 4-ben, március- áprilisban meghalt a gonosz uralkodó, Nagy Heródes. Amikor tehát Jézus már minden valószínûség szerint 10–11 éves nagy fiú volt, ismét megjelent Józsefnek Gábor angyal, és így szólt: „Kelj föl, fogd a gyermeket és az anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek. „Az angyaltól újabb utasítást is kapott, hogy ne a Jeruzsálem közelében lévô Betlehembe térjenek vissza – ott esetleg Heródes Archelausz nevû fiának a szeme elé kerülhetnek, aki éppen az uralkodó volt, – hanem Galileában lévô Názáretben telepedjenek le. Mire visszatértek Egyiptomból, Jézusnak már fiú és leány testvérei is voltak.

Jézus, mint elsôszülött, a Jó Istennek volt felajánlva, ezért József nagyon gondosan nevelte. Ahogy Lukács evangélista írta, „a gyermek nôtt és erôsödött, bölcsesség töltötte be és az Isten kegyelme volt rajta.”

– Akkor most mondod el, hogyan tudta meg Jézus, hogy ô az Isten Fia?

– Igen. Jézus felülmúlta testvéreit értelmességével, tudásával. Az emberként élô Isten Fiú is érezhette, hogy vele „valami nincsen rendben”. Ô valamiért más, mint a többiek, vele mind József, mind Mária másképpen bánik, mint testvéreivel, vagy más szülôk a gyermekeikkel.

Mi most úgy gondoljuk, hogy Migdólban telepedtek le. A napkeleti királyoktól kapott aranyból vásároltak egy kis házat. József szerszámokat is beszerzett, hogy dolgozni tudjon. Mûhelyében mindenféle bútort, házépítéshez szükséges tárgyat készített fából. Jézus, mint a legnagyobb gyermek nagyon sok idôt töltött József társaságában a mûhelyben, az épülô házaknál. Sok emberrel megismerkedett, tôlük és Józseftôl nagyon sokat tanult. József fôképpen arra tanította meg, hogyan kell élnie Isten kiválasztott népéhez tartozó zsidónak bárhol is él a világon. Mária pedig a csodaszép családi történeteket mondta el esténként, amikor munka után kiültek a langyos estében a házacska elé, hogy a közeli Földközi-tenger, ahogy akkor mondták a Nagy-tenger felôl érkezô hûvös szellôben kipihenjék a forró nap fáradalmait. Mária egyik ilyen alkalommal beterelte a kisebbeket a házba lefektetni, Jézus még József mellett maradt a nagylevelû fügebokor alá felállított padon.

– Válaszolj atyám! Miért vagyok én más, mint a többi, hozzám hasonló gyermek?

– Téged az Úr bízott ránk, hogy felneveljünk, mert nagyok lesznek a te feladataid. – mondta elgondolkozva József. Édesanyád hamarosan ismét kijön hozzánk és ô majd elmondja, hogyan kezdôdött.

– Neked is anyu mondja majd el. Kérlek, holnapig aludj szépen angyalkám.