88. József találkozik testvéreivel

– Most az a történet következik, amikor József elôször találkozik testvéreivel a Dotaini kegyetlenkedés után.

– Apu! Ezt már felismerem! Ez az, amikor a szárazság miatt Kacsa Karcsi testvérei éhesen megjelennek és bocsánatot kérnek gonoszságukért.

– Igen, a történet alapját valószínûleg a Bibliából merítette a mese szerzôje.

– Igen ám, de Kacsa Karcsi nem akarja elôször megbocsátani testvéreinek, amiért szándékosan elveszítették ôt és mindenféle veszélynek, macskának, csukának, éhezésnek, otthontalanságnak kitették.

– József megbocsátott, de azért azt akarta, hogy nagyon emlékezetes maradjon nekik ez a találkozás, és más terve is volt velük. Azonnal észrevette, hogy testvére, Benjámin nem jött el velük, csak Lea fiai, és a szolgálók fiai érkeztek meg, mind a tízen. József felismerte testvéreit, de azoknak eszébe sem juthatott, hogy ez az elôkelô nagyhatalmú egyiptomi úr, az ô rabszolgának eladott öccsük. Jákob küldte el fiait gabonát vásárolni, de Benjámint nem engedte el velük, „mert, – úgymond, – valami szerencsétlenség érhetné.”

– József visszagondolt álmára, amikor a többek gabonakévéje meghajolt elôtte és az Úr akaratának beteljesedését látta a jelenetben. Miután tisztázták, honnan és miért jöttek, rájuk rivallt:

– „Kémek vagytok és csak azért jöttetek, hogy kikémleljétek az ország gyenge részeit.”

A szerencsétlen pusztai emberek hetet havat összehordtak bizonyságára annak, hogy ôk nem kémek, még az otthoni körülményeket is elmondták:

– „Szolgáid tizenketten vannak, ugyanannak a férfinak a fiai Kánaán földjén. Mindnyájan becsületes emberek vagyunk, szolgáid nem kémek. Legfiatalabb testvérünk atyánknál van, egy pedig már nem él.”

Ez a vallomás éppen kapóra jött Józsefnek. „Mégis úgy van, ahogy mondom, kémek vagytok. Próbára kell tenni benneteket. Addig nem mehettek el innen, amíg legfiatalabb testvéretek el nem jön. Küldjetek haza egyet magatok közül, aki elhozza öcséteket. „Ezután három napig fogva tartotta mindannyiukat. A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha valóban becsületes emberek vagytok, akkor egyiketek a testvérek közül maradjon fogságotok házában. A többiek elmehetnek és hazavihetik a gabonát, hogy ne éhezzetek. De el kell hoznotok hozzám legfiatalabb testvéreteket.” Tolmáccsal beszélgettek, így nem is gondolták, hogy pusmogásukat József érti. Azt suttogták: „Valóban bûnösök vagyunk. Láttuk lelkének kínjait és mi nem hallgattunk rá. Ezért ér bennünket ez a csapás.” Ruben hozzáfûzte: „Nem mondtam nektek, ne vétkezzetek a fiú ellen? Most elégtételt vesznek a fiú véréért.” József kiment, hogy ne lássák könnyeit, mert sírt.

Hamarosan azonban visszatért és elfogatta Simeont és a szemük láttára bilincsbe verette.

 A testvérek zsákjait megtöltötték gabonával és József parancsára mindegyikbe visszatették azt a pénzt, amit érte fizettek. Egyikük útközben rátalált a pénzre és nem tudta mire vélni. A többiek csak otthon találták meg. Ijedten kérdezték egymástól: „Mit tett velünk az Isten?”

– Mi lett Simeonnal?

– Errôl nem szól a Szentírás, de biztos vagyok abban, hogy József nem vetette megtorlásként Potifár börtönébe.

89. És eljött a második út ideje

– Ennek a történetnek a tanulságát elôre megmondom: „Az éhség nagy úr!” Amikor Jákob kilenc fia hazatért, hosszadalmasan és szóról szóra elmondtak mindent, ami velük Egyiptomban történt. A történet vége az volt: „… legfiatalabb testvéreteket el kell hoznotok hozzám. Ebbôl fogom megtudni, hogy nem vagytok kémek, hanem becsületes emberek. Akkor visszaadom testvéreteket és szabadon járhattok az országban.”

Jákob azonban hallani sem akart arról, hogy Benjámint elvigyék tôle. Jákob akkor már nagyon öreg volt, jóval fölül a százon és kétségbeesése megrendítô volt.

– „Megfosztotok gyermekeimtôl: József nincs többé, Simeon nincs többé, és most Benjámint is el akarjátok venni. Ránk kellett törni mindezeknek?”

A fiúk vigasztalni próbálták. A legjobb lelkû Ruben így szólt: Két fiamat megölheted, ha nem hozom vissza neked.”

– Komolyan gondolta, hogy a nagyapa megölte volna az unokáit?

– Senki sem gondolta ezt komolyan. Annyira nem, hogy Jákob egyre csak azt hajtogatta: „A fiam nem mehet veletek. Testvére meghalt, ô egyedül maradt. Ha valami szerencsétlenség éri az úton, amerre mentek, ôsz fejemet a sírba viszi a gond.”

– Már sajnálom a többieket. Nagyon rossz lehet nekik, hogy érzik, apjuk szemében összesen sem érnek annyit, mint korábban József, vagy most Benjámin.

– Igen, azt szokták mondani, hogy az apák vétkéért sokszor a fiaik bûnhôdnek. Lábán gonosz tréfájáért lám így bûnhôdnek az unokái. Pedig Lábán a maga módján bizonyára jót akart, erre meg azt mondják, hogy a pokolba vezetô út is jó szándékkal van kikövezve. Majd ha a szeretetrôl beszélgetünk, ott meghallhatjátok, hogy a szeretetnek mindent el kell tûrnie. Ha Lábánnak lett volna errôl halvány fogalma is, ha igazán szerette volna leányait, eltûrte volna, hogy a fiatal elôbb menjen férjhez és nem tette volna ki mindkét lányát és unokáit jó szándékkal elkövetett kegyetlen sorsuknak.

Az idô azonban telt-múlt és elfogyott az Egyiptomból hozott élelem. Jákob, emlékezni sem akart a történtekre és mintha mi sem történt volna, ismét felszólította fiait, menjenek Egyiptomba élelmet vásárolni.

Fiai azonban kénytelenek voltak emlékeztetni ôsz atyjukat az egyiptomi úr követelésére.

– „Miért okoztátok nekem ezt a fájdalmat, hogy elárultátok az embernek, hogy még egy öcsétek van?” – panaszolta Jákob.

– „Annyira behatóan érdeklôdött és megkérdezte, él-e még atyátok és van-e még testvéretek. Mi csak feleltünk kérdéseire. nem tudhattuk, hogy erre azt mondja, hozzátok el nekem öcséteket.” Ez persze nem így történt, de ha már több közmondást is mondtunk, ide illik, hogy „Messzirôl jött ember, azt mond, amit akar. „

Végül Jákob beleegyezett az utazásba és így szólt:

– „Vigyétek el öcséteket is. A mindenható Isten adja, hogy irgalmat találjatok az ember elôtt és újra elengedjen titeket, s veletek testvéreteket, valamint Benjámint is. Hanem én újra gyermektelen vagyok, mint egykor voltam”

A fiúk vittek magukkal kétszeres pénzt, hogy visszaadják azt is, amit a zsákokban találtak, vittek ajándékokat is, továbbá Benjámint is vitték magukkal. Lementek Egyiptomba és József elé járultak.

Kíváncsi vagyok, megálmodja e valamelyiketek, mi történik ezután. De „aki nem alszik, az nem is álmodik”, elôbb tehát aludnotok kell. Ki-ki bújjék az ágyába. Aludjatok és álmodj szépet angyalkám.

90. Találkozás Józseffel

– Nem álmodtam, de gondolom, József most már megölelte testvéreit és szent lett a béke.

– Nem így történt. József még próbára akarta tenni ôket, vajon feláldozzák-e Benjámint, lemondanak-e róla, amint lemondtak róla saját érdekükben, amikor meg akarták ölni, végül „megkegyelmezve” eladták rabszolgának.

József látta, hogy magukkal hozták Benjámint is. Szólt háza gondnokának, vágasson le egy állatot, készíttesse el, mert ezek a férfiak nála ebédelnek majd.

Így is történt. Jákob fiai megijedtek, amiért a nagyhatalmú egyiptomi úr házába vitték ôket. Azt hitték a visszaadott pénz miatt újra bajba kerülnek. Ezért József intézôjéhez léptek és elmondták, hogy visszahozták azt a pénzt, amit a zsákokban találtak és új pénzt is hoztak, mert ismét vásárolnának. Az intézô azonban megnyugtatta ôket, hogy ô megszámlálva átvette tôlük a pénzt, nincs semmi követelésük. Csak az ô Istenük tehette vissza a pénzüket a zsákokba. Kihozta hozzájuk Simeont, vizet adott, hogy mossák meg a lábukat, szamaraikat ellátták takarmánnyal, ôk pedig elôkészítették ajándékaikat és várták József megérkezését.

Dél lett, mire József belépett hozzájuk. Nehezen uralkodott érzelmein, de azért megkérdezte a földig hajolt vendégektôl, él-e még öreg atyjuk, akirôl az elmúlt alkalommal beszéltek. „Szolgád, atyánk jól érzi magát, még életben van.” József akkor Benjáminhoz fordult és megkérdezte: „Ez a legkisebb öcsétek, akirôl beszéltetek nekem? „Annyit még tudott mondani, hogy „Isten fordítsa feléd kegyelmét fiam.” – de ezután ki kellett mennie a szobából, hogy jól kisírja magát. A sírástól megkönnyebbülve megmosta arcát és visszatért testvéreihez. Azok csodálkoztak, mert úgy terítettek meg nekik, hogy születésük sorrendjében ültek le. Külön terítettek a jelen lévô egyiptomiaknak, mert ôk irtóztak attól, hogy egy asztalhoz üljenek a héberekkel. Késôbb majd egyszer elmondom nektek a mózesi törvényeket is, ott majd meglátjátok, hogy a hébereknek sem volt szabad más istenek híveivel együtt étkezni. Most azonban együtt ittak, vígan voltak és nem haragudtak az egyiptomi nagy uraságra, miért Benjámin elôtt ötször annyi étel volt, mint a többiek elôtt.

– És mikor jött az újabb próba?

– A lakoma után. József megparancsolta háza gondnokának, hogy töltse meg a kánaániak zsákjait gabonával és Benjámin zsákjába rejtse el az ô ezüst ivópoharát, a gabonáért járó pénzzel együtt.

Mikor megvirradt, József testvérei alaposan megrakták szamaraikat gabonával és elindultak. Hanem egyszer csak utolérte ôket József házának intézôje és rájuk förmedt József utasítása szerint:

- „Miért viszonozzátok a jót rosszal? Miért loptátok el urunk ezüst poharát, amikor ô abból iszik és abból szokott jósoltatni?”

A testvérek tiltakoztak. „Ha valakinél szolgáid közül megtalálod, haljon meg, mi pedig szolgái leszünk uradnak.”

Az intézô azonban József utasítása szerint azt mondta. „Csak az marad itt, akinél megtalálom, a többiek elmehetnek. „- és hozzáfogott a kutatáshoz. Ruben zsákjainál kezdte. A fiúk elégedetten szemlélték a kutatást, hiszen egymás után derült, ki, hogy a zsákokban nincs semmiféle ezüst pohár. Képzelhetitek, milyen hatása volt, amikor a sor végén, Benjámin zsákjainak egyikében megtalálták az ezüst poharat. A kétségbeesett testvérek megszaggatták ruhájukat, felmálházták újra szamaraikat és mindannyian visszamentek József házába. Mindannyian leborultak József elôtt és Júda így szólt: „Semmit sem hozhatunk fel igazolásunkra. Szolgáid vagyunk mindannyian.”

József azonban azt mondta.” Mindannyian elmehettek, csak az maradjon itt, akinek a zsákjában megtalálták poharamat.”

Júda lépett elô ismét és kérte Józsefet, hallgassa meg ôt. Gyönyörû szavakkal ismételte meg József elôtt Jákob vívódását, amíg elengedje Benjámint.

– „Van egy idôs atyánk és egy fiatal öcsénk. Az ô bátyja meghalt, így csak ô maradt anyjától. Ezért ô apja kedvence. A fiú nem hagyhatja ott apját, ha elhagyná apját, az meghalna. Azt mondta atyánk: Tudjátok, hogy feleségem csak két fiút szült. Az egyik eltávozott tôlem. Ezért azt mondtam, hogy szétszaggatván szétszaggattatott. A mai napig nem láttam ôt. Ha még ezt is elviszitek tôlem és valami baj éri, akkor a gond az alvilágba viszi ôsz fejemet. Ha most visszamennénk a te szolgádhoz, atyámhoz és a fiú, akin egész lelkével csügg, nem lenne velünk, akkor a te szolgáid a sírba vinnék a te szolgádnak, atyánknak ôsz fejét. Hadd maradjak én itt, a fiú pedig menjen haza testvéreivel. Hogyan tudnék én atyámhoz visszatérni, ha a fiú nem lenne velem. Nem tudnám nézni azt a csapást, ami atyámat érné.”

József ekkor minden egyiptomit kiparancsolt a terembôl és hangos sírásra fakadt.

„József vagyok! Hogy van szeretett atyám? József vagyok, a testvéretek! Gyertek hát közelebb hozzám! József vagyok, a testvéretek! A testvéretek, akit eladtatok a midianitáknak. „Ezután Benjámin nyakába borult és sírt, Benjámin is sírt az ô nyakában. Azután megcsókolta bátyjait, mindannyian sírtak, ölelték egymást és beszélgettek. Majd József így szólt testvéreihez:

– „Sietve térjetek vissza atyánkhoz és mondjátok meg neki: József él, egész Egyiptom ura és kér, gyere hozzá, ne késlekedj. „

91. A fáraó meghívja Jákobot

– Apu! Ez a történet gyönyörû volt! Olyan jó, hogy együtt hallgattuk meg bátyámmal és nôvéremmel.

– Látom, ti is összebújtatok. Majd amikor a szeretetrôl beszélünk, anyut is behívjuk, hogy mindannyian együtt legyünk, még anyu pocakjában lévô testvéretek is itt legyen velünk. Látjátok! A szeretet ilyen csodákra képes. Elmulasztja a bánatot, begyógyítja a legmélyebb sebeket is a lélekben. Megvigasztal mindenkit, akinek a szívében szeretet van.

A testvérek lelkét is rágta a József ellen elkövetett bûnük. Nem véletlen, hogy annyi év után is elsôre az jutott eszükbe, minden egyiptomi megpróbáltatás büntetés azért éri ôket, mert testvérük életére törtek kegyetlenül. Ahogy múlt az idô úgy erôsödött meg bûntudatos lelkükben, hogy öccsük már nem él.

Most pedig túláradó örömmel készültek haza apjukhoz. József megígérte nekik, hogy Egyiptom legtermékenyebb területén, Gósen földjén, a Nílus deltájától keletre telepedhetnek le. József elmondta, az ínség még öt évig tart majd, de ne nyugtalankodjék a családja, ô mindenrôl gondoskodik, kenyéradójuk lesz mindig.

A fáraó is tudomást szerzett József örömérôl. Azt hiszem ti sem csodálkoztok azon, ha éppen úgy gondolta Jákob családjának letelepítését, amint azt nagyhatalmú megbízottja József elképzelte. Így szólt Józsefhez:

– „Mondd meg testvéreidnek, hogy ezt tegyék: Málházzátok fel állataitokat és menjetek Kánaán földjére. Hozzátok el atyátokat és családotokat, és gyertek hozzám! Én Egyiptom földjének legjavát adom nektek és a föld bôségébôl fogtok táplálkozni. Vigyetek magatokkal szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, ültessétek fel atyátokat és gyertek ide. Házi holmitok miatt ne bánkódjatok, mivel Egyiptom egész földjének legjava lesz a tiétek. „

– József a fáraó parancsa szerint szekereket adott, ellátta ôket élelemmel, mindegyiküknek ünnepi ruhát ajándékozott. Benjáminnak persze öt ünnepi ruhát és 300 ezüst pénzt is adott. Atyjának 10 szamarat és még 10 nôstény szamarat is küldött megrakodva minden földi jóval, hogy legyen élelme az utazás során.

A testvérek elindultak és József még figyelmeztette is ôket: „Ne civódjatok az úton.”

– Miért civódtak volna?

– Mi emberek különösek is tudunk lenni. Ha megbüntette volna József a testvéreit, most hazafelé talán azon civódtak volna, ki a hibásabb, holott egyformán nagyot vétettek József ellen, talán Ruben kivételével. Most azonban József azt mondta nekik:

– „Ne tegyetek magatoknak szemrehányást amiatt, hogy eladtatok. Isten azért küldött elôre engem, hogy megmentsem az életeteket. Isten így gondoskodott arról, hogy megmentse és életben tartsa nemzetségteket a földön. Nem ti hoztatok engem ide, hanem Isten.”

József jól ismerte az embereket. Nem akarta, hogy hazafelé esetleg most azon vitatkozzanak, kinek is nagyobb az érdeme abban, hogy Józsefet eladták és ezzel Isten tervét segítettek megvalósítani.

– Valóban ilyenek vagyunk?

– Senki sem szeret vesztes lenni. Amennyire csak lehet, mindenki arra törekszik, hogy a gyôzelem részese legyen. Volt egy nagy olasz nemzeti hôs, Garibaldinak hívták, aki ezer emberével fogott hozzá Olaszország egyesítéséhez. Amikor a siker után megemlékeztek a kezdetrôl, már harmincezren voltak a „kezdôk”. Kevesen voltunk, mondta Garibaldi, de szerencsére többen maradtunk életben, mint amennyien kezdtük. Hát ilyenek vagyunk mi emberek.

92. Naftali kínjai

– Gondolhatjátok, milyen boldog, derüs utazás volt a testvérek mostani hazatérése, mint az elôzô hazaérkezés. Megfelelô mennyiségi élelmet hoztak és elhalmozták ôket ajándékokkal is. Megszabadultak az évtizedek óta kínzó bûntudattól József megölése, illetve eladása miatt. Korábban a lelkükben volt a félelem, hogy hatalmas tekintélyi atyjuk mit szól a részben sikeres, de nagy kudarcokat hordozó útjukhoz. Most mindannyian boldogan készültek arra, hogy a történet részleteinek pontos felidézésével hogyan mondják majd el Jákobnak a nagy hírt: Nemcsak Benjámint hoztuk haza épségben, de az igazi kedvenc, a legkedvesebb fiad, József is él és vár téged egész családoddal együtt.

Hazaérkeztek. Érdekes módon a Biblia nem szól részletesen errôl a hazaérkezésrôl. Pedig bizonyára minden családfô elmesélte saját családjában a történteket, kellôen kiemelve, kiszínezve saját szerepét. Arról sem szól a Biblia, ki volt az, vagy kik voltak azok, akik talán egymás szavába vágva mindent elmondtak Jákobnak. Thomas Mann szerint, aki Jákob késôbbi áldásának felhasználásával a fiúkat egyetlen, lényeges tulajdonsággal jellemezte, valószinûleg Naftali érezte leginkább a mielôbbi színes közlés ingerét. Jákob áldásában úgy jellemezte fiát, mint az iramló szarvast. Thomas Mann szerint bármi történt, Naftaliban azonnal feltámadt a vágy, hogy rohanjon – mint az iramló szarvas, – és hírt vigyen a történésrôl, hogy mások is tudjanak róla. Azt hiszem ezúttal is az történhetett, hogy Naftali lélekszakadva rohant be Jákobhoz, a többieket megelôzve és elújságolta a nagy hírt, – kapkodva, saját mondókájába is belevágva, – él József és ô Egyiptom teljhatalmú ura. A Biblia azt írja, Jákob „szíve hideg maradt, mivel nem hitt neki.„Bizonyára többször elôfordult már, hogy Naftali a híradás izgalmától hajtva, elôbb rohant a hírrel, mintsem meggyôzôdött volna annak igazságáról. Ezért Jákob most is kételkedett Naftali szavaiban. Szegény férfi, aki olyan iramló szarvas volt, mint akinek „kedves borjai vannak, „bizonyára nagyon elkeseredett. Ez a tény azonban, hogy nem hisz neki Jákob, új hír volt, amivel érdemes rohanni a sok teherrel, szekérrel lassabban érkezô testvérek elé. Végre megérkeztek és a fiúk mind apjuk elé járultak, hogy az eseményekben fôszereplô Júda, aki különben is a „rangidôs” elsôszülött volt, szépen, higgadtan, minden részletre kitérve, elmondta Jákobnak a történteket. Izrael az elsô pillanatokban talán nem is figyelt a szövegre, hiszen túlcsorduló örömmel látta, hogy Benjámin hazaérkezett, nem veszett el Egyiptomban. A lassan gördülô történet úgyis elôbb az ünnepi ebédet, Simeon kiszabadulását, a lopással vádolás történeteit és hasonlókat mondott el. Jákob akkor kezdett el igazán figyelni, amikor Júda is arról beszélt, miképpen fedte fel kilétét a hatalmas egyiptomi uraság, miképpen derült ki hogy ô József, az elveszettnek, a „szétszaggatván szétszaggattatott”-nak gondolt testvér. Aki valamit nagyon remélt, éjszakákon át gondolkodott arról, hátha egyszer mégis, valami csoda folytán belép a kedves gyermek, most hinni sem akart a fülének. Szinte dermedten hallgatta a hihetetlen történetet. A fiúk azt hitték, még mindig nem hisz nekik, ezért felsorakoztatták a tárgyi bizonyítékokat, a szekereket és a szamarakat. Végre oldódott Jákobban a hihetetlen megtörténésének görcse és felkiáltott:

– „Elég, a fiam még él! Elmegyek, hogy lássam, mielôtt meghalok.”

– Naftali mit csinált?

– Végtelenül sajnálta, hogy József olyan messze volt. Nagyon jó lett volna elsônek közölni vele a hírt: Atyánk útban van Egyiptom felé…

– Nálunk pedig az a kérdés, ki viszi meg az álommanónak ezt a hírt: József él és Jákob boldog? Aki elôbb elalszik, az lesz a hírhozó! Aludj el gyorsan angyalkám!

93. Jákob útrakel Egyiptom felé

– Azt mondta a bátyánk, hogy azért nem lehetett olyan egyszeri Jákob elindulása, mint ahogyan az a Bibliában van.

– Ott tényleg nagyon egyszerien, egy mondattal intézik ezt az útnak indulást. „Izrael tehát elindult mindenével, amije volt.” Mit hiányolt a bátyánk.

– Emlékszel mit mondott a fáraó? Azt üzente Jákobnak, hogy ne bánkódjon a házi holmik miatt, mert Egyiptom földjének legjava lesz az övék. Azt mondta a bátyánk, ha neki most útra kellene kelnie, hogy elköltözzék egy másik országba, hát nagyon nagy bajban lenne, ha választania kellene mit vigyen és mit hagyjon itt.

– Ez bizony igaz! Egyiptomban fejlett földmûvelés volt, Jákob hazanépe pedig pásztorkodással foglalkozott. Ha csak azt kérdezed meg, mennyi fejôszéket, tejes sajtárt, vajköpülô mozsarat kell elvinni, vagy a gyapjú nyírásához, feldolgozásához való eszközök közül mit vigyenek és mit hagyjanak itt, máris sok kérdést tettél fel. Hát még ha az asszonyokat is megkérdezed! Dédnagyanyád a második világháború idején nem volt hajlandó eleget tenni a katonai parancsnak, amely arra kötelezte, hogy hagyja el otthonát és meneküljön el az érkezô idegen csapatok elôl, mert nem vihette volna el a szinte új, orgonafüzérekkel díszített salgótarjáni tûzhelyét. Azt hisszük, hogy Jákob házanépében az asszonyoknak könnyebb volt a dolga? A hosszú ideig egy helyen táborozó pásztoroknál is kialakult a sátorok belsô berendezése, bebútorozása. Lesz-e pénzük új mosóteknôre, vagy azt is József biztosítja? Mi legyen a bölcsôkkel, az edényekkel, a fonó és szövôszékekkel? Hajaj! Volt itt gond elég! És ez még nem is minden! Amirôl úgy döntöttek, hogy viszik magukkal, annak helyet kellett találni a tevék a szamarak hátán, vagy a fáraótól kapott szekereken. Úgy kellett mindent összecsomagolni, hogy este levehetô legyen a teherhordó állatokról, reggel pedig vissza lehessen tenni. Útközben egészen biztosan más sátrak kellettek, mint amikor hosszabb ideig tanyáztak egy helyen. Az állatokat gondozó szolgák és szolgálók cókmókja hasonlóképpen gondot okozott. Azt hiszem jó idôbe beletelt, amíg kiadhatták a parancsot, most már azután indulás legyen! Azt gondolom, az állatok terelése már elôbb elkezdôdött, hiszen a körülöttük él Ok megszokták a helyváltoztatást, nekik tehát nem volt olyan nagy ügy, hogy most Egyiptom felé terelik a jószágokat, vagy más irányban. Tény, hogy fiai végre felrakták Jákobot, a nôket és a gyermekeket a szekerekre és elindultak. A gyakori megállások közül a Biblia csak Beersebát említi meg, mert ott áldozatot mutattak be atyja, Izsák Istenének. Az áldozat bemutatása utáni éjjel Jákobnak látomása volt. Így szólt hozzá az Úr:

– „Jákob, Jákob!”

– Elfelejtette az Úr, hogy ô már nem Jákob, hanem Izrael?

– Azt hiszem, inkább az felejtette el, aki leírta a történetet. Tudod, kislányom, csak a Jó Isten tökéletes. Amihez az ember hozzányúl, abban hiba is lehet, még akkor is, ha Isten útmutatása, sugallata szerint végzi a dolgát. Az Apostolok Cselekedeteiben például leírja a bibliai könyv szerzôje – minden valószínûség szerint Lukács evangélista, – hogyan történt a már emlegetett „Pálfordulás”. Egyszer azt írja, hogy Saul kísérôi „hallották a hangot, de látni nem láttak semmit.” Majd ugyanô felidézi Pál beszédét a jeruzsálemi zsidók elôtt, amikor Pál azt mondja: „Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották.”

– Akkor mi történt?

– Saul megtért és Szent Pál lett belôle. Ez a lényeg! A többi pedig az emberi tevékenység hibalehetôségei közé sorolandó. Amit pedig az Úr Izraelnek mondott, azt majd holnap elmondom.

94. Nagy találkozások

– Ott tartottunk tehát, hogy Izsák Istenének bemutatott áldozat után, Isten megjelent Izraelnek látomásában és így szólt:

– „Jákob, Jákob!”

– Izrael pedig felelt: „Itt vagyok!” Akkor azt mondta Isten:

– „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek és magam is lemegyek veled Egyiptomba, majd ismét fölvezetlek ide. József fogj le a szemedet.”

Ez nagy találkozása volt Izraelnek Istennel, mert az „alapító atyák” sorában Izrael volt az utolsó és ez volt az utolsó eset, hogy Isten közvetlenül megnyilatkozott neki. Ábrahám és Izsák életében is a legnagyobb döntések pillanataiban az Úr volt a segítségükre. Mindvégig jelen volt az Úr kinyilatkoztatásaiban, hogy Kánaánt nekik és utódaiknak adja, hogy az legyen az országuk. Ezeknek a találkozásoknak mindig volt személyes jelleg is, hiszen utódot ígért az Isten Ábrahámnak. Két nagy nép atyaságát ígérte Izsáknak. hasonlóképpen fontos ígéretet kapott Jákob abban az álmában, amikor az égig érô létrát látta. Most pedig lehetett-e nagyobb boldogságot ígérni, mint hogy szeretett fia, József áll majd mellette halála pillanatában és ô fogja le a szemét.

– Miért kell lefogni a szemét?

– Nagyon gyakori, hogy amikor meghal valaki, nyitva marad a szeme. Ilyenkor van egy jellegzetes mozdulat, – tenyérrel a homloka felôl lesimítják a szemeit, – amellyel bezárják. Ezt mondják úgy, hogy lefogta a szemét.

– Az is nagy találkozás lehetett, amikor atya és fia találkoztak!

– Amikor Izrael és házanépe jószágaikkal együtt megérkeztek Egyiptomba, a nekik szánt Gósen tartományba, Izrael elküldte Júdát, hogy adja József tudtára megérkezésüket. József azonnal szekerekbe fogatott és atyjához utazott Gósenbe. Képzelhetitek, micsoda öröm volt ennek a két embernek ez a találkozás. József még húsz éves sem volt, amikor testvérei eladták, most pedig közel járt a negyvenhez, amikor ismét megláthatta apját. A két évtized alatt nem lehetett olyan nap, hogy Ok ne gondoltak volna egymásra, hiszen az emberek között mindenkinél jobban szerették egymást. Izrael nem látta József holttestét, eszével biztos lehetett abban, hogy József már nem él, de a szíve nem nyugodott bele. Mindig várta, hogy valami csoda folytán majd visszatér. Most pedig itt volt a csoda…

– Nem kérdezte meg a Jó Istent, mi van a fiával?

– Ezt nem említi a Biblia, de nem is illett volna bele az Úr terveibe, mert ha tudtak volna egymásról, Józsefbôl soha sem lett volna a fáraó elsô embere. Hazament volna atyja mellé pásztornak. Ezért lehetett, hogy József sem értesítette szeretett apját arról, milyen szerencsésen alakult a sorsa Egyiptomban.

Azt hiszem arra nagyon nehéz lenne szavakat találni, hogy elmondjuk, mit érezhetett a két ember, amikor két évtizedes fájdalmas távollét után végre egymás nyakába borulhattak és kisírhatták magukból az átélt fájdalmakat. De lám, a szeretet gyôzedelmeskedett, ismét láthatták egymást. Izrael így szólt – amikor már egyáltalán szólni tudott:

– „Most már szívesen halok meg, mert láttam arcodat és tudom, hogy még élsz.”

József pedig elmondta testvéreinek, hogy jelenteni fogja a fáraónak megérkezésüket és felkészítette ôket arra a nagy találkozásra is, mert biztos volt abban, hogy a fáraó is találkozni akar velük.