„Az illem a szájkosár az emberi fenevad ábrázatán”

Lapozgatom az illemkódexet…

Aligha gondolhatta az Új Idők Krónikása 1930-ban, amikor megjelentette az Új Idők Illemkódexét, hogy ezt a szájkosarat hét évtizeddel később azoknak az ábrázata elé kellene tartani, akik éppen a magyar középosztály nevében lépnek fel.

Az illemszabályokról megállapította, hogy azok nem mások, mint ”egy bizonyos társaság tagjai között létrejött megegyezés arról, hogy bizonyos helyzetekben melyen magatartást kell tanúsítania.„

Lapozgatom az illemkódexet, keresve benne, hogyan kell nemzeti ünnepek megszentelt napján viselkednie a magyar középosztály képviseletében fellépőknek. Csak közvetett szabályokat lehet találni, mert a szerző fel sem tételezte, hogy lenne olyan tagja a középosztálynak, aki nem tudná, március 15-én, augusztus huszadikán, október hatodikán, hogyan kell a nyilvánosság előtt viselkedni.

A mértékletesség úri viselkedés…

A 819.§. kimondja, „Ne fűszerezed az előadást hangos egyéni megjegyzésekkel és elmésségekkel.” A 827.§. kimondja: „nyilatkozataidban azonban ne légy túlzó. Tarts mértéket és légy tárgyilagos. Mindenek felett azonban őszinte légy!”

Ami évek óta nemzeti ünnepeink megszentelt napjain történik, az egyedül ennek az utolsó követelménynek felel meg. Az ordítozók meg sem próbálják elrejteni, hogy nem tudnak viselkedni, büszkén vállalják, hogy ők azok a tahók, akiknek a fenevadi ábrázata elé az illő viselkedés szájkosarát kellene tartani.

A demokrácia ellenségei…

A 3.§.ban kimondja a kódex, hogy „Az illem a művelt ember védőeszköze a béke és a rend érdekében. De nem támadófegyver! Az illetlen ember született ellenségem.”

Ami ennél is rosszabb a tahók a demokrácia született ellenségei. Aki igényt tart arra, hogy a magyar középosztályhoz tartozónak tekintsék, az tud uralkodni önmagán. Nem véletlen, hogy az illemkódex első fejezete éppen az önuralomról szól. A demokráciában ugyanis az a természetes, hogy az emberek azonos eseményekről, tényekről másképpen vélekedhetnek. Az is természetes, hogy más véleményüket ki is mondják, ki is mondhatják. De éppen önuralmuk és viselkedni tudásuk következtében uralkodni tudnak magukon és nem mondják ki azonnal, ami eszükbe jut. Azt csak a tahók teszik! Micsoda fenevadi viselkedés a Szent Jobb körmenetét politikai ordítozással megszentségteleníteni? Nem kellene szájkosár arra, aki képtelen figyelembe venni, hogy tízezrek akarják legnagyobb nemzeti ünnepünket méltó módon megünnepelni és nem kíváncsiak a tahók bekiabálásaira? A 46.§. kimondja: „Ha vitatkozol, sohase enged, hogy a szenvedély elragadjon.” Lehet-e művelt, illendően viselkedni tudó középosztálybelinek tekinteni azt,. aki még azt sem tudja, a nyilvános ünnepelés nem vitadélután! Az 5.§ szerint:” Ha igazi úriember, igazi úrihölgy akarsz lenni, jegyezd meg jól: önuralom nélkül nem lehetsz!” „A lelki elegancia parancsait illetően azonban megalkuvásnak, engedménynek nincs helye!” Ordítozó fenevadak! Hol van viselkedésetekben a lelki elegancia?

Kiút a fojtogató válságból…

A szerző kitekintést is ajánl a magyar középosztály tagjainak. Azt írja: „Abból a válságból, amely ma fojtogatja az emberiséget, csak a társadalom jobb szervezettsége, nagyobb fegyelme tud kimenteni.”

A valódi magyar középosztály szíves figyelmébe ajánlom a következőket: „Az illem, akár a szokásjog, nemzetösszetartó erő. De hogy az egy-társasághoz tartozók összetartásában döntő tényező – az kétségtelen.”

Azon nem lehet csodálkozni, hogy felháborodom, amiért nem hagynak ünnepelni, nem hagyják, hogy meghallgassam, akit meg akarok hallgatni és kényszerítenek a tahók ordítozását hallgatni, mindezt a demokrácia jegyében, - amihez természetesen a jelenségnek semmi köze sincs. Tessék elképzelni, mi lenne, ha a templomokban a szentbeszédet kommentárral kísérnék azok, akiknek éppen más jut az eszébe? Nem illő ilyenkor arra hivatkozni, hogy a templom az más! A nemzeti ünnep megszentelt napja éppen olyan szent és sérthetetlen!

Erkölcseiben elegáns középosztály…

Azon viszont nagyon csodálkozom, hogy a magyar középosztály képviseletét vállaló, nemzetösszetartó erőként szereplő társadalmi csoportok nem háborodnak fel a tahók fellépésén. Nekik idézem végezetül az Új Idők Illemkódexéből: „Az Új Idők olvasói olyan társaság, amelynek világnézete, életfelfogása: közös. A háború előtt ezt a gondolkodást úri gondolkodásnak nevezték. Olvasóink: a magyar érzelmű közönség, sokat veszített az elmúlt tizenöt esztendő folyamán. … Ha öltözékében nem maradhatott, erkölcseiben megmaradt elegánsnak.” Erre az eleganciára hivatkozva kellene felrakniuk a szájkosarat a tahók fenevad ábrázata elé.

Dr. Halák László