-         Lehetett így dönteni nagyobb számban, vagy véletlenül emlékszel egy olyan ügyre, amiben így döntöttetek?

-         A vezetők nem álltak igazán velünk szemben. Nem tartották olyan lényegesnek… Ez olyan, mint ahogyan az ügyvédek szokták mondani, az hogy fellebbezzenek és időben adják be, azért ők a felelősek, De ha a bíróság elutasítja a fellebbezést, azért ők nem felelnek. Itt is az történt, a személyzetis, meg a jogász megtette a kötelességét, kiszabta a kártérítést, az hogy a Munkaügyi Döntőbizottság felmentette, az már nem az ő dolguk. De hogy azért nem voltunk jogsértők arra az is utal, hogy ha az MTV nagyon ritkán a bírósághoz fordult a döntésünk kapcsán, –  mondom, nagy ritkán ez is előfordult, – még ennél is ritkább volt, hogy a bíróság megváltoztatta a döntésünket.
Sokkal érdekesebb, hogy a kollégákkal sem volt konfliktusunk, ha valakinél jóváhagytuk a munkaadói döntést, mert gondosan ügyeltünk arra, hogy a munkatársunk belássa, ha hibázott.

-         Ez a döntőbizottsági dolog vitt téged arra, hogy egyszerre csak azt tapasztaljuk, hogy ott vagy a Televíziós Dolgozók Szakszervezete élén, majd a közalkalmazotti, később az üzemi tanács elnöki pozíciójában?

-         Valószínűleg ez is közrejátszott ebben, meg az is, hogy Rományi Béla „nagyszerű” elnöksége alatt, az ember nem vállat szívesen szakszervezeti munkát. Bizonyára emlékeztek Petrucz Mikire, - ő egyike volt a legkedvesebb kollégáimnak, az Ifjúsági Osztályon volt főgyártásvezető, - aki nagyon jó szakszervezeti elnökségi tag volt, próbáltuk őt agitálni, hogy Mikós, hát miért nem te vállalod el az elnökséget? Igazán ideje lenne már, hogy egy jó elnöke legyen a szakszervezetünknek. Erre Miklós azt mondta: Hát jó, leszek én az elnök, elvállalom, de akkor a Béla fog műsort csinálni… Isten ments! – mondtuk. Nem akarom bántani  Rományi Bélát, de ő jól elásott ember volt a szakszervezetben, de a műsorokhoz inkább ne legyen köze. (Ő is a nagy meglepetések közé tartozott, amikor a rendszerváltozás után kiderült róla, hogy ő tulajdonképpen kereszténydemokrata, megpályázta a kereszténydemokrata képviselőséget és azóta is ennek a pártnak a színeiben sertepertél a televíziók környékén.

-         Mennyire volt ez a TVDSZ-es dolog konfliktusos, én arra emlékszem, hogy amikor a televízió átalakulási periódusa megindult, a közalkalmazotti tanácsban is, elég komoly viták voltak, hogy milyen átalakulás szükséges a közszolgálati televízióban, és ha jól emlékszem, itt megint „csinbe” mentél. Szokásos módon olyanokat mondtál, …

-         Igen. Kétségtelenül, voltak elképzeléseim a televíziózásról a jövő tennivalóiról. Ennek is vannak dokumentumai, ugyanis ezt megelőzően én az utolsó pártbizottsági titkára voltam a televíziónkban. És ebben a minőségemben meglehetősen erősen reformelkötelezett voltam. Azért is vállaltam, mert azt mondtam, ha eddig annyit járt a szám, akkor most amikor talán lehet valamit tenni, akkor nem állok félre,

-         A Kígyóssal szemben?

-         Igen, ha jól emlékszem Kígyós Sanyi is ringbe szállt és talán még a hosszú időn át őt helyettesítő Kővári Péter is,  de valami véletlen folytán engem választottak és lehetett látni, hogy ennek az egésznek nagyon a vége felé járunk, de azt mondtam, ha nekem annyit járt a szám korábban, ha most megkínálnak ezzel a lehetőséggel, akkor én nem mondhatom azt, hogy nem csinálom. Amíg lehet, addig csinálom.

-         Én úgy emlékszem, hogy arról is volt a vita, hogy egyrészről a pártszervezetek bennmaradhatnak-e egy intézményben, vagy ki kell onnan vonulni. És úgy emlékszem, hogy Halák László volt az, aki azzal a furcsa kéréssel fordult az akkori televíziós vezetéshez, hogy vegyék le a vörös csillagot az intézmény homlokzatáról.

-         Ez úgy volt, hogy az teljesen nyilvánvalóan látszott, ha a párt kimegy a munkahelyekről, akkor a hétszázezres tagsága a töredékére fog olvadni. Ezért mi elkezdtük szervezni – még nem is volt erről döntés – hogy a lakóhelyen jöjjön létre szocialista párt. Máig őrzöm azokat a dokumentumokat, amelyek arról szólnak, ki lép be a Magyar Szocialista Pártba, ki gondolkozik még és ki nem akar pártoskodni.
Ami a csillagot illeti, az pedig így történt:
Az utcán megszólított valamelyik kolléganő, hogy nem kéne nekünk a televízióról levenni a csillagot? Mondtam neki, ezen már én is gondolkoztam, ha már ketten vagyunk, akkor én megpróbálom. Az elnökségi ülésen, - Bereczki távollétében, - felvetettem a csillag levételét. Hangsúlyozom én mindvégig a csillag védelmében, léptem fel, hiszen emlékeztem rá, amikor ötvenhatban milyen vandál pusztítás volt, hogy boldog-boldogtalan verte le a csillagot, ami az én számomra „az ember vörös csillaga volt”, mint ahogyan a kereszt sem az inkvizíció jelképe, hanem a krisztusi szeretet jelképe. Én tehát meg akartam védeni attól, - ami be is következett, - hogy önkényuralmi jelképpé változzék, hogy ismét atrocitásoknak legyen kitéve. Kapóra jött, hogy éppen tatarozták székházunk elejét, ezért az elnökségi ülésen azt mondtam, védjük meg a csillagot. Ez nem pártintézmény, hanem állami intézmény, vegyük le, és ha majd eldől, milyen állami jelképünk lesz – új címer, én a Kossuth címerre tippeltem, hiszen emlékeztem ötvenhat eredményére, - akkor azt feltéve, ezzel is kifejezhetjük, hogy nem párt, hanem állami, mondhatnám úgy is, hogy a nép intézménye vagyunk. Nagy csend fogadta az indítványt. Horváth Jancsi szólat meg és elmesélte hogy Amerikában találkozott azzal a munkással, aki ötvenhatban javította a parlament ormán a csillagot, és aki azt mondta, még egyszer nem fog oda fölmenni, kijavítani az égőket, . Elhallgatott. Ezzel a dolog befejeződött. Senki nem szólalt meg. Horváth Lóri viszont azonnal intézkedett, mire az elnökségi ülés befejeződött, már nem volt csillag a homlokzatunkon.

-         (Közbeszólás a hogyan történésről, filmezték a Híradó számára, valamilyen módon szóba került Chrudinák is, erre reagáltam, de a szöveget nem értem a magnóban )

Hazaérkezett Bereczky, ő pedig visszarakatta. Azt mondta nekem, mivel ő azt állította, csak a tatarozás részeként javítási szándékkal vették le a csillagot, azt kérem tőled, ha ezügyben kérdeznek, akkor mond azt, hogy a javítás miatt vettük le. Nagyon tévedsz elnököm – mondtam – mert engem ilyen re nem lehet rávenni. Én az igazat fogom elmondani. Ha kérdezni fognak, én elmondom ami történt (Emlékezetem szerint Fiala csinált is velem egy interjút és el is mondtam ami történt.) Nézz ki az ablakon! – folytatta Bereczky. Ott van a Nemzeti bank tetején is a csillag, Az pártintézmény? Amíg ott van a csillag, addig a televízión is ott marad, - mondta Bereczky. Lényeg az, hogy nem sokára onnan is levették, hiszen nem lehet okáig szembe menni a történelemmel. Sajnos, a rendszerváltozás elsősorban abban élte ki magát, hogy szobrokat döntögetett, csillagokat vert le, utcaneveket változtatott, ahelyett, hogy kimondtuk volna, álljunk meg egy szóra emberek! Előjött az én korábbi rögeszmém hogy végre itt van a lehetőség, hogy megállapítsuk, mi volt a jó, ami az ország eredménye, Hiszen a negyven év alatt milliók dolgoztak, nem létezik, hogy mindent rosszul tettünk! Mi a probléma, amit meg kell oldani, mit kell tennünk, tehát okosan élhettünk volna a szabadság és függetlenség adta lehetőséggel. De előjöttek az olyan emberek, mint például a Chrudinák.
Amikor a PAF-nak a párttitkára voltam, Sugár Andrissal összeszövetkeztünk, az ő kezdeményezésére, hogy A HÉT-nek legyen egy jó főszerkesztője. Kolek Vera állítólag behunyt szemmel vette át a műsorokat, nehogy a látvány elterelje a figyelmét a szövegről, mert a szöveget ellenőrzik az APO-nál. A HÉT volt az egyik fő politikai fórum, az emberek szerették, tehát egyáltalán nem mindegy, milyen a műsor. Jó lett volna oda egy jó főszerkesztő. Sugár Andris ezt szóba hozta és kérte, hogy álljak én is mellé.  Ehhez két élményem is fűződik. Az egyik: Nagy Richárd éppen meg volt rémülve, hiszen a lengyel eseményekben a lengyel tévé vezetőjétől számon kérték az afrikai vadászházat, és Ricsinek is volt érdekeltsége a vadászatban, és zavarta, mi lesz, ha itt is kérdeznek valami kellemetlent, és én éppen ebben a lelkiállapotban mentem be hozzá, mint párttitkár, azzal az aktuális javaslattal, hogy mi mennyire helyesnek tartanánk, ha Hajdú János lenne A HÉT új főszerkesztője. Ricsi pedig elkezdett velem minősíthetetlenül ordítani: (Ebből csak az érdemi rész idézem.) Mit képzeltek ti!? Mik vagytok ti!? Majd ti diktáljátok nekem, hogy mit tegyek?  Nekem, a Központi Bizottság tagjának? Szétkergetem az egész bandát! A lábatok nem éri a földet! – mindezt az ő stílusában. Én szó nélkül megfordultam, nem tudok én úgy vitázni, amilyen hangot ő megütött, és közben pokolian szégyelltem magam, mert abban az

-         időben volt Szabó István Mefiszto filmje műsoron. Emlékezetes jelenet, amikor a színigazgatót alakító Brandauer bemegy a kancellárhoz és valamilyen javaslatot akar neki előterjeszteni. A pöffeszkedő kancellár azonban lehordja mint a pengős malacot  - mintha Nagy Rihárdot alakította volna. És amikor kijöttem Nagy Richárdtól, feltettem magamnak a kérdést: Ott a színház igazgatója elviselte ezt a megalázást, mert ennek fejében shakespear-t  mutathatott be a színházában. De mit mutatok be én, amiért el kell viselnem ezt a durva, a hatalmával való pöffeszkedést?
A lényeg az, hogy Hajdú Jánosból lett a HÉT főszerkesztője. Valamilyen oknál fogva nem kedvelte őt sem Nagy Richárd , sem Megyeri Károly, és meg akartak tőle szabadulni. És ez a másik élményem. Egyszer, amikor Hajdú János éppen külföldön volt, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Hajdútól. Engem, mint a párttitkárát, tanácskozási joggal meghívtak arra a pártbizottsági ülésre, amelynek állást kellett foglalnia Hajdú felmentése ügyében, mert ő meg pártbizottsági hatáskörbe tartozott. Az ülésen teljes egyhangúsággal mindenki amellett volt, hogy fel kell menteni. Én kétszer is jelentkeztem, hogy elnézést, de egy kitűnő újságíróról van szó, szeretik őt a nézők, nagyon jól vezeti A HÉT műsorát, népszerű. Nem lehetne megvárni amíg hazaér, és a jelenlétében, vele tisztázni a nézeteltérést? De szavazzunk – bocsánat mondtam, még a szavazás előtt, -  még egyszer felvetném, még a szavaimra is emlékszem, hogy azt mondtam Nagy Richárdnak: Elnököm,  leesne  az aranygyűrű az ujjadról, ha most nem sietnétek el, ha megvárnád és beszélnél vele? Nem hallgattak rám, a pártbizottság teljes egyhangúsággal megszavazta Hajdú János eltávolítását. Jöttünk ki az ülésről. Oda magasodik elém a közel két méteres Chrudinák Alajos és azt mondja: Te teljesen hülye vagy! Mit ellenkezel? Ez réges-régen lerendezett dolog az Aczéllal. Te meg itt járatod a szád, húzod az időt. Érdemes, – mondd? Én nem tudom, hogy érdemes-e vagy nem. Én a tisztességnek vagyok a híve, nekem a tisztesség diktálta, hogy szót emeljek.
Kiderült, nemcsak Hajdú volt külföldön, hanem Aczél György is. Hazajött Aczél, meghallotta, hogy mi történt, azonnal balhét csinált, Megyeri Karcsiból a MÚOSZ elnöke vagy főtitkára lett, Nagy Ricsi „kereskedelmi attasé” lett a Fővárosi Tanácsnál, Hajdú János visszakerült a HÉT élére – mondanom sem kell egyhangú pártbizottsági határozattal… Én pedig mindenkinek kívánom, hogy olyan telefonokat kapjon, mint amilyeneket én kaptam, Ugyanis azt hitték,  a Chrudinák típusú alkalmazkodó kollegák, hogy én voltam az egyetlen, aki tudtam, hogy mit akar az Aczél! (Harsány nevetés) Fogalmam nem volt, de olyan „nyalós” telefonokat kaptam, mintha én az Aczélnak az embere lennék, pedig mi már tudjuk, hogy engem az Aczél nem szeret…

-         Ugorjunk egy nagyot, hiszen még sok mindenről nem esett szó. Megtörténik a rendszerváltás, megkezdődött a Magyar Televízió számára egy folyamatos átalakulási korszak, ebben a folyamatos átalakulási korszakban az akkori közalkalmazotti tanács is, egyfajta, hagyományos értelemben vett közszolgálati szemléletet képviselt. Te akkor ennek az éllovasa voltál, aminek az eredménye lett tulajdonképpen a televízióból való eltávolításod. Erről mondj még valamit. Hogyan történt ez, hogy itt a kamera is rögzíteni tudja.

-         Előtte még hadd kanyarodjam vissza a párttitkársághoz, mert mi a pártbizottságon, - miután az a véleményem, hogy a szenátus nem fogalmaz, valakinek fogalmaznia kell, tehát én általában a fogalmazó voltam, és ennek megfelelően mi levelet fogalmaztunk meg a televíziózás érdekében a már működő pártokhoz, és egy alapos tervezetet csináltunk arról, hogy milyennek kellene lennie a televíziózás átalakításának és ezt elküldtük a pártoknak. Ennek az alapja az volt, ..

-         Nem az volt ennek a címe, hogy a pusztába kiáltott szó, vagy valami ilyesmi?

A pusztába kiáltott szó az az eredmény volt, hiszen mi elküldtük ezt a Pozsgainak, aki akkor a demokrácia csomagterv előterjesztője volt a pártokkal való tanácskozáson. Mi azt akartuk, hogy ne csak a hagyományos, kormányzás, törvénykezés, ítélkezés legyen a pártok közötti tárgyalás témája, hanem az  információ szolgáltatás – mint a negyedik hatalmi elem -  és ezen belül a televíziózás is legyen a tárgyalás és a megegyezés tárgya. Erre vonatkozóan mi olyan részletességgel dolgoztuk ki a tennivalókat, hogy még arra is kiterjedt a figyelmünk, hogy hitelkonstrukciót kell kialakítani, hogy a majdan létrejövő televíziós műhelyek kompatibilis, legkorszerűbb technikát szerezhessenek be, nehogy a inkompatibilitás akadályozza meg az alkotások közzétételét a Magyar Televízióban. Megírtuk elterjesztettük és június ötödikére vártuk Pozsgait a Televízióba, hogy a nagy nyilvánosság előtt tárgyaljunk erről. Pozsgai el is jött, egy szó nem sok, annyit sem szólt az előterjesztésünkről, bizonyára el sem olvasta, hozzáteszem, hogy akkor már Kádár várt vagy be is következett halála volt a fő téma,  Úgy hogy gyakorlatilag semmi eredménye nem volt ennek a kezdeményezésünknek, A kerekasztal tárgyalásokon szóba sem került a negyedik hatalmi elemként az információ szolgáltatás. Erről is hoztam régi dokumentumokat,

-         mit hogyan vetettünk össze, mi történik, ha valami nem történik meg. Ami a köz szolgálatiságot érintő vélemény volt, amit én a továbbiakban is képviselni próbáltam az amolyan reálpolitika volt. Úgy gondoltuk és gondoltam, még akkor is, ha függetlennek kell maradnia a köztelevíziónak, valamilyen mértékben szorosabb kapcsolatban kell lennie a mindenkori kormánnyal és a parlamenttel, mint a nem köz szolgálati televíziónak, hiszen a mi elképzelésünk szerint a fejlesztés és a fenntartás nem lehet kizárólagosan az előfizetési díjak függvénye, hanem a költségvetésnek kell biztonságot nyújtania. Ezért arra gondoltunk, hogy a televíziónk irányítását amolyan kettős szintűvé kell formálni. A legfelsőbb vezetést „politikai érzékenységű” vezetésnek tekintettük, amelyet szükségképpen befolyásol az ország vezetésében aktuálisan bekövetkező változás. Az alatta lévő szint azonban a szakmai szint, amelyhez nincs semmi köze a politikának, azt csak a szakmai feltételek alakíthatják, tehát a politikai érzékenységű vezetés sem változtathatja meg kénye kedve szerint, mert ott mérhető, ellenőrizhető szakmai feltételeknek kell megfelelni.  Érthető, hogy konfliktusok keletkeztek, hiszen a felszínen mindenki a függetlenségről papolt, miközben mindenki befolyásolni akarta az egész televíziózást a szakmai feltételekkel mit sem törődve. Ami viszont  szakszervezeti közalkalmazotti tanácsban vállat szerepem illeti, abban szerepet játszott, hogy mindig is heveny közéletiségben szenvedtem, műsort  pedig nem csinálhattam, Rományi Béla elment a szakszervezet éléről, én parkoló pályára kerültem a szerkesztő iroda élére.
 Az én televíziós pályafutásom rettentő rosszul ért véget. Ennek csak az volt a valamennyire megszépítő vonása, hogy mint a szakszervezet elnöke , ezzel a heveny közéletiséggel tudtam valamit kezdeni. Például, amikor volt a Bokros-csomag, amelyben elhatározták, hogy a televízióból ötszáz dolgozót el kell bocsátani, akkor én mint a szakszervezetünk és a közalkalmazotti tanács elnöke – egyben mint a sztrájkbizottság elnöke is, - az Alkotmánybírósághoz fordultam, hogy a kormány ezzel a csomaggal a televízió vonatkozásában megsérti az Alkotmányt. És nyertünk! Nem lehetett elbocsátani ötszáz kollégát. Az azóta Kossuth-díjassá vált Horváth Ádám, nagyszerű elnök volt, mert egyáltalán nem sietett végrehajtani ezt a kormány határozatot, mert ő is, – tulajdonképpen, – egyetértett velünk, Amikor mentem hozzá újságolni, hogy nyertünk, akkor azt mondta jó, én is erre számítottam,. Érdekes konfliktus volt viszont, hogy egy kolléganő az utcán rám támadva kérte tőlem számon, milyen jogon merészelek, beavatkozni az ö személyes ügyébe, meg tudja ő védelmezni magát a mi segítségünk nélkül is. Ez még az Alkotmánybírósági határozat meghozatala előtt történt.  Én persze kíváncsi lettem volna, hogyan tudta volna megvédelmezni magát és a többieket az Alkotmánybíróság határozata nélkül, amely a Bokros csomagnak ezt az egyetlen pontját hatályon kívül helyezte.

-         Ez a sikerhelyzet azért mégsem tetszett, mert valahogy nagyon hamar kipenderültél a televízióból. Emlékszem arra az üzemi tanácsi ülésre, ahol nem tudtunk, nem mertünk megvédeni és elfogadtuk azt a helyzetet, hogy önként nyugdíjba mész, miközben az üzemi tanács elnökének lett volna jogköre, védettsége, hogy maradjon.

Teljesen etikátlannak tartottam volna, hogy ha másokat nem tudok megvédelmezni, akkor én éljek a helyzeti előnyömmel és maradjak, Nyilvánvaló, hogy azt mondtam, nem kívánok élni a lehetőségemmel. Lehet, hogy ezzel meg fogom sérteni a Dobos Menyust, de akkor nekem úgy látszott, hogy a TEMÉSZ – megvallom, én azt amolyan „sárga” szakszervezetnet tartottam, amelynek az a fő célja, hogy a TVDSZ ne érvényesíthesse az akaratát,  amit Dobos Menyhért, Farkasné Alizka, Horváth Lóránd igazgató gründoltak össze, Horváth Lórántot sem akarom ezzel megsérteni, de Dobos Menyus további pályafutása élénken példázza, mennyire a munkaadói oldal felé húzott.  - érdeke volt, hogy megszabaduljanak a TVDSZ agilis elnökétől. Természetesen én ezt az egész folyamatot nagyon kellemetlenül éltem meg, és amikor a volt helyettesem Peták Pista lett a tévé elnöke, ő gyorsan nyugdíjazott is. Én is megpályáztam a tévé elnöki pozícióját, ő is, és amikor jöttünk haza a Pap-szigetről az ő általa vezetett tévés kocsiban, és Szentendrétől az Árpád hídig erről-arról

-         beszélgettünk, talán néhány szó a pályázatról is esett. Amikor megkérdezték tőle, mi a véleménye az én pályázatomról, azt mondta mi azt egymás között megbeszéltük, és mindenben egyetértettünk. Szó nem volt az autóban megbeszélésről, egyetértésről. Végül is miért kellett volna nekem vagy neki ezt megbeszélnie?
Azt hiszem ő örömmel nyugdíjazott, kaptam egy életmű nívódíjat, amire nagyon büszke vagyok, és ezzel a televíziós pályafutásom be is fejeződött.
A dolog lényege, hogy nem volt világos elképzelés arról, mit kell csinálni a tévében, és a tévével, és ezt azért tudom, mert a szakma képviseletében részt vehettem a média törvény megfogalmazásában, Tudom, hogy milyen meddő kísérleteket próbáltunk érvényesíteni annak érdekében, például, határozzuk meg a Magyar Televíziónál, hogy milyen közszolgálati feladatok várnak a Magyar Televízióra. Itt ismét előveszek egy dokumentumot, amelyből idézek. Még a pártokhoz küldött dolgozatunkban írtuk a rendszerváltozás időszakában: „6./ …A nemzeti műsorsugárzó szervezetek fejlesztésének feltételeit, a költségvetésben egyéb forrásokból kell úgy biztosítani, hogy bármely kormánynak, bármilyen összetételű parlamentnek, bármilyen társadalmi, hatalmi berendezkedésnek a legkorszerűbb tehnikával és tehnológiával rendelkező, a legjobb szakemberek által működtetett televízió álljon a rendelkezésére.
7./ A Magyar Rádió több évtizedes gyakorlatához hasonlóan gondoskodni kell arról, hogy a Kárpát-medence magyarlakta területeit a nemzeti program sugárzása számára elérhetővé tegyük.” Ez az utóbbi megvalósult nem általunk, hanem más kezdeményezésre a Duna Televízió létezésével.

-         Most mivel töltöd az idődet?

-         Élem a nyugdíjasok változatos életét. Egyszer hopp, máskor kopp. Tanítok Egerben és az ELTE Tanítóképzőjében médiajogot és médiaetikát, írogatok, főképpen a Klubháló portálon jelennek meg az írásaim. Most ismét kuratóriumi elnökségi tag lettem a Hungária Televíziós Közalapítvány elnökségében, a szocialisták jelölése alapján. Háromszáz negyven szavazatot meghaladó, legmagasabb szavazati aránnyal megválasztva! Az az igazság, büszke vagyok erre az arányra. Évtizede elnöke vagyok a MÚOSZ Etikai Bizottságának,változatos elismerés mellett végzem ezt a munkát. Az idén „Aranytollas” újságíró lettem . És végül, köszönöm, hogy érdeklődtetek a sorsom alakulása iránt,

-         Lehet kérdezni, ha valakinek kérdése van, tegye meg.

-         Akkor is a halálbüntetés ellen vagy, ha egy politikai tömeggyilkos felett kellene ítélkezni?

-         Az általános humanizmus azt diktálná, hogy minden esetben ellene legyek, Én azonban abból indulok ki, hogy a jogrendszernek a társadalmat kell megvédelmeznie, tehát nem vitatom el azt a jogát egyetlen társadalomnak sem, hogy állami szervei révén, ha szükséges, halálbüntetéssel is védelmezze a társadalmat. Mondok rá példát. Ha Hitler nem lett volna öngyilkos, őt minden bizonnyal szükséges lett volna kivégezni, mert amíg él, addig a híveit cselekvésre ösztönözte volna. De Hitler öngyilkos lett, és azóta, – szerencsére,– nem volt ilyen kaliberű, nyugodtan mondom politikai bűnöző. Magyarországon különösen nem, tehát azt hiszem a jövő vonatkozásában is kimondható, a társadalom védelme érdekében már soha sem lehet szükség a halálbüntetéssel fenyegetés fenntartására.

-         Van-e szükség a médiatörvény módosítására?

-         Minden bizonnyal a médiatörvény sem kivétel a törvények sorsa alól, hogy időnként módosítani kell. Horváth Jancsi mondta egyszer egy konferencián, hogy ez a törvény kitűnően működne Angliában, mert ott van politikai kultúra. Szerintem ez azt jelenti, hogy elsősorban a politikai kultúra megteremtésére, esetünkben a törvények tiszteletére és betartásukra kell törekedni, mert ha nem tiszteljük, ha nem törekszünk a betartásukra, akkor bármilyen új törvény is születne, attól sem lenne jobb a média helyzete. Most úgy vagyunk, mintha Mózes után valakinek oda kellene ballagnia a Sinai hegyhez és kérni az Úristent, hogy adjon új tízparancsolatot, mert évezredek óta nem tartják be az emberek. Azt hiszem Isten is azt válaszolná, fiaim, a törvényt kell betartanotok, nem a törvényt kell kicserélnem. Ha ti ilyen nyakas nép maradtok, és nem törekedtek a törvény betartására, annak az Isten, azaz én sem tudok jobb törvényt adni.