Úgy tűnik, nehéz abbahagyni a háborúskodást. A csatatereken már dúsan tenyészik a fű és moha fedi a régi sírköveket, de még mindig folyik a háború, most már nem is a túlélők között, hanem a túlélők unokái ragadnak „fegyvert”, amely természetesen a béke idejében többnyire csak szó lehet, csak gyilkos indulat. Akik még mindig vívják a csatákat, nem nagyon hajlanak arra, hogy letegyék ezeket a fegyvereket. Holott ez az utóharc inkább szánalmas, mint hősies.
A második világháború már több mint hatvan éve véget ért, de még mindig dolgoznak a gyilkos indulatok, még mindig vannak, aki újra meg újra győzni akarnak.
Reinkarnáció?
Közismert, szinte kitalált tréfás történetnek tűnik az a sztori, amely a Csendes-óceán szigetvilágában játszódik le, amely a Japán Császársághatalmas területe volt. Egy aprócska szigeten rátaláltak a világháború befejezése után huszonöt évvel egy japán katonára, aki nem tudta, hogy véget ért a háború, hogy a császár a teljes kapitulációról döntött. Ő még mindig fegyverrel a kezében őrizte a nem jelentkező támadóktól az aprócska lakatlan szigetet.
Mintha ez a japán katona reinkarnálódott volna Európában. Olvasom, hogy kezdeményezték Günter Grassnémet író irodalmi Nobel-díjának visszavonását, mert a 78 éves író arról beszélt a közelmúltban, hogy 17 éves korában néhány hónapig a Waffen SS tagja volt. Szerencsére a svéd Nobel Alapítványcsak mosolyog a japán katonához illő kezdeményezésen, és nem kívánja visszavonni az irodalmi Nobel-díjat.
Más mércével mérve…
Talán két éve történt, hogy vitába keveredtem BZS újságíróval hazánkat sértő kijelentése miatt. A vita mellékszála volt, hogy BZS Nürnbergben a háborús bűnösök padjára ültette volna az amerikai „Enola Gay” repülőgép legénységét, amiért ledobták az atombombát Hirosimára. A Magyar Nemzet egyik olvasója, - HK -, felhívott telefonon és keményen megrótt azért, hogy egyáltalán mérlegelés tárgyává tettem, mikor halt volna meg több ember a Csendes-óceáni harcokban, ha hagyományos fegyverekkel ölik egymást tovább a háború végéig a katonák, vagy ha ledobják a bombát és véget ér a háború. Két év telt el a vita óta és ez az olvasó, HK, idén, augusztus hatodikán ismét felhívott, felelevenítve az akkori vitánkat és ismét megrótt azért, mert, - szerinte -, védelembe vettem az „Enola Gay” legénységét. Heves vitánk során nem válogatott a kifejezésekben, amiért, - szerinte -, „agyilag képtelen vagyok felfogni”, még a háborúban sem mindegy, hogy hagyományos fegyverekkel ölik-e egymást a katonák, vagy a civileket is érinti az új fegyver bevetése. Hiába érveltem a hagyományos fegyverek ellen is azzal, hogy Drezda, London, Tokió hagyományos fegyverekkel történő bombázása során is tíz és százezrével meghaltak civilek, ő kitartott véleménye mellett: az „Enola Gay” legénységét igen is háborús bűnösként kellene elbírálni, hiszen tudták, hogy milyen szörnyű fegyvert használnak. Ebben HK azért
Fiaskó Jenő
dr. Halák László
2009.01.30. 13:53
Fiaskó Jenő
A TATTERSALL BALLADÁJA
Mikor a Mi Pistánk
fütyülőjét fújja,
nép-nemzeti Magyarország
lép a Magyar Útra.
Blaha Lujza téren béketankba szállva, égrenyíló tankablakkal
megy a Tattersallba.
Tankablakát feldíszíti
muskátlis cseréppel,
/olcsón jutott muskátlihoz
tulipán cserével./
Tanklánca sem csörög
nem csikorog sírva,
győzelmesen gördül tova
barna eszmezsírban.
Gyűlés lesz a Tattersallban! Komám! Magyarhonban
a Mi Pistánk híveinek
szíve pártra lobban!
A Mi Pistánk fütyülőjét
minden híve fújja, zenélni gyűl Magyarország
a Kerepesi útra.
Összejön ott híveidnek
apraja és nagyja,
úgy fújnak a fütyülődbe
mint orgona sípba.
Én is, én is ott zenélek
húros fűzfa síppal, - levetkezve meztelenre -
fésűvel, papírral.
Újra kell kezdenünk!
Újat, pucér seggel!
Nép-nemzeti riadónkat
csörögd csodavekker!
Összegyűlt itt látod
sok skinhead és vagány,
ne félj, Te, Mi Pistánk!
Nem fenyeget magány!
Hogyha néha-néha
ellágyulva fújjuk,
nép-nemzeti furulyádon
eltéved az ujjunk,
Hangold Pistánk, hangold
fütyülődet dúr-ra!
Nép-nemzeti Magyarország
kísér ki a turfra.
Fogad a Mi Pistánk
befutóra, helyre…
Ingünket-gatyánkat
költsd a lóversenyre!
Vitéz a Mi Pistánk, - zenéjének vége - fénybe vonul táborával, fénybe, de leégve…
Irodalmunkban ismeretes több ballada is, amely történelmünk valamelyik tragikus hőséről szó. Legutóbb például Balaskó Jenő állított emlékművet, – még életében -,Pongrácz Gergelynek „ A Corvin-köz balladája” címmel. A század végéhez közeledve azt hittük, ez a ballada az utolsó, de tévedtünk. Sikerült lejegyeznünk bizonyos Fiaskó Jenő igricdalát, amelyet a Magyar Út alapítvány 1993 január havában esedékes, valószínűleg a patinás Tattersallban megrendezendő nagygyűlésen akar előadni. Mi elsőként közöljük Halák László lejegyzésében az előzőnél is utolsóbb balladát.
(A balladát közölték egy újságban, amelynek egyetlen száma jelent meg. Érdekessége, hogy az aláhúzott szavak Balaskó balladájából származnak. A Magyar Fórumban Balaskó fél kolumnán, prózában válaszolt a Tattersall balladájára.) Újraközlését az a hír indokolja, hogy a MIÉP idén januárban tisztújító gyűlést tart, amelyen állítólag sokan szeretnék, ha Csurka István, – anno a Mi Pistánk, –számot adna a párt pénzbeli állami támogatásának sorsáról.
Beszélgetés a tévés bunkerben
dr. Halák László
2009.01.30. 13:50
Beszélgetés a tévés bunkerban . Babiczky László - Halák László
-Miért jó az, hogy Magyarországon nincsen halálbüntetés?
-Erről írtam a doktori disszertációmat 1958 júniusában, akkor végezték ki Nagy Imrét.
-Nem volt ez egy kicsit rossz ez a témaválasztás?
-Külön engedéllyel írtam. Kádár Miklós professzor, akinél vizsgáztam és ő bírálta el a dolgozatomat is, tanárom volt, azt mondta: Kollegám, nagyon eredményes lesz a dolgozata, mert ennek következtében vagy a halálbüntetést vagy a dolgozattémát el fogják törölni. Először a dolgozattémát törölték el. Úgy tudom, több ilyen dolgozat nem született. Én még 1984-ben a Mozgó Világban is írtam egy cikket erről: „Vérszomjas e a társadalmunk?” címmel. Rangos Kati készített egy interjút dr. Nyiri Sándorral, a legfőbb ügyész helyettesével, aki azt mondta a mi társadalmunk nem érett arra, hogy ne legyen halálbüntetés. Mire én megkérdeztem, és egyáltalán tudják-e azt, hogy milyen a mi társadalmunk? Kérdezték valaha a társadalmunkat a halálbüntetésről? Bevittem az írásomat a Mozgó Világhoz, ahol mondta P.Szűcs Julia főszerkesztő, hogy majd közlik, ha megfelelő színvonalú az írás, de mivel ez havi lap, nem tudja megmondani mikor jelenik meg, mert a következő havi már megtelt. Ez a beszélgetés szeptemberben zajlott le, A legnagyobb meglepetésemre egy-két nap múlva felhívott, hogy a következő számban, 1984 októberében megjelenik.
-Mennyiben különbözött – lányegét tekintve - a szakdolgozat ettől a cikktől? Mennyit változott a gondolkodásod?
-Nekem nem változott a gondolkodásom. Nálam ez, amolyan családi dolog volt. Édesapám ugyanis aláírta a munkahelyén Rajk László halálos ítéletének követelését. Amikor hazajött, nagyon levert volt, faggattuk mi baja van és elsírta magát az én kőkemény munkásember édesapám. Gyerekek – mondta – szar ember vagyok, mert azt sem tudom, ki ez az ember, és aláírtam. Amikor csak odafirkantottam valamit, akkor rám szóltak, hogy Bandi bácsi olvashatóan tessék aláírni, és akkor én olvashatóan aláírtam, mert féltelek benneteket. Ez 1949-ben történt, én akkor tizennégy éves voltam, bennem akkor rögződött, hogy a halálbüntetés valami nagyon rossz dolog. A doktori disszertációmat is ezzel az esettel kezdtem. Valahogy úgy folytattam, nincs különbség a szocialista halálbüntetés és a fasiszta halálbüntetés között, a szocialista internálótábor és a kapitalista internáló tábor között. Halálbüntetés van , internáló tábor van azaz szabadsághiány van és ezen változtatni kell. Erre mondta Kádár professzor, aki nyilván tudta, hogy éppen azokban a napokban végezték ki Nagy Imrét,
A csillagos ég alatt, a 90. zsoltárral a kezemben.
Itt ülök Uram csillagos eged alatt, fejem felett kaspókban petúniák özöne ontja édes illatát. Szemben a hegy mögött most nyugszik le a Nap, már elindult visszafelé. Karácsony előtt eléri azt a pontot, ahol legmesszebb lesz a nyári csúcstól. Így múlik az életem. A Nap járkál oda-vissza az egyik hegy gerince a másik hegy csúcsa között, miközben én egyenes irányban haladok az öregedés, végül a halál felé. Elfogadom Uram a rendet, a Föld és a Nap az örökkévalóságot jelképezi nekem, megállás nélkül nagyszerű rend szerint róják a köreiket. Az én utam lineáris, születésemtől egyenes vonalon haladok a halálom felé.
Csak az idő vonala egyenes, a tetteim bizony erősen eltértek az egyenes vonaltól. Tévelygek Uram, mint mi hatmilliárdan mindannyian. Mint mindannyian, én is keresem a bizonyosságot, a felismerést, a tudás fájának eredményét, hogy célja van az időmnek, hogy valamiféle nemes cél felé tévelyegtem kisebb-nagyobb sikerrel.
A Te embered Mózes, arra kért Téged, "taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsoltárok könyve 90.12.)
De eljuthatunk-e a bölcs szívhez?
Ateista értelmem arra épült, hogy az ember nembeli képessége a munka, most már arra jutottam, hogy az ember nembeli képessége a társadalmi létezés, hiszen egyetlen élőlényeid vagyunk, akik azt hiszik, ösztöneiket csak pótszernek kell használniuk, mert értelmükkel - társadalmi létezésükkel, - minden megoldhatnak, amit ösztöneikkel, - biológiai képességükkel, - megoldani nem képesek.
A Te embered Mózes, imájában is éppen ezért könyörög kettős fordulattal: "a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nekünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!" (Zsoltárok könyve 90.17.) Ma ezt úgy mondanánk talán: "Óvj meg minket Uram a munkanélküliségtől, segíts minket Uram, hogy a mi kezünk értelmes munkát végezzen."
Mózes magyarázata istenes magyarázat, azért legyen munkája a mi kezünknek, hogy "láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain." (Zsoltárok könyve 90.16)
"Isten, király, haza, család" - kiabáljuk fennen, - és eközben azt hisszük, az csak valami atavizmus, hogy nők és férfiak vagyunk, hogy gyermekeink vannak, ami gátol bennünket az Isten, a haza és a király szolgálatában. Mintha e célokért folytatott küzdelem a Te művedért folytatott munka lenne, mintha az, amit elérünk, a te dicsőséged lenne mindvégig.
Uram! Az én szívem bölcsessége már kiszabadult ebből a tévhitből. Én már tudom, - most amikor már nem érzem, - hogy a nők és a férfiak olthatatlan vágya egymás iránt az életünk középpontja. Egyrészt mert ebben, mint díszes-édes csomagban megkaphatjuk életünk hajtómotorját, másrészt eljuthatunk a másik középponthoz, a gyermekhez.
Fiad csodálatosan kiegészítette parancsolataidat a második parancsolat megfogalmazásával: - amit előbányászott Mózes III. könyvéből (19.18.), - szeresd felebarátodat, mint magadat. Mózes leírta ezt a parancsolatot, beágyazva a barmok pároztatásának és a siketek szidalmazásának, a rágalmazásnak tilalmai közé. Fogalma sem volt arról, milyen parancsolatot nem vett észre!
Fiadnak köszönhetően az emberiség kapott olyan parancsolatot, amit általában nem tud teljesíteni, de mindig tud tenni valamit a teljesítés érdekében. A szeretetnek nincs felső határa, jobban, okosabban, erősebben, szebben, stb. mindig lehet szeretni.
Azt mondtam Uram, "általában". Nem tudunk általában senkit sem szeretni annyira, mint saját magunkat. De magunknál is jobban szeretjük a szerelmünket és a szerelem gyümölcsét a gyermekünket. Ez is mutatja, hogy ez az életünk, létezésünk középpontja, hiszen ez az egyetlen viszony, amelyben Krisztus parancsolatát maradéktalanul teljesíteni tudjuk.
Szívem bölcsességéhez hozzájárult ez a felismerés és ebből azt is látom, nem ismerünk mi Téged Uram! Katolikus papjaid, - a Te szolgálatodban! - éppen ennek a szeretetparancsnak nem tesznek eleget. Pedig a protestáns lelkészek gyönyörű családi élete példázhatná, hogy a szeretet parancsának csak szeretettel lehet eleget tenni.
Március 15-én, a polgári forradalom 159. évfordulóján, mint aktuális nemzetpolitikai eseményt, akár ünnepelhetnénk, hogy megvalósult a március 15-én kinyomtatott 12 pont utolsó követelése: létrejött az unió Erdéllyel.
Létrejött az unió Erdéllyel
De ez természetesen nem úgy valósult meg, mint ahogyan 1848. évi áprilisi törvényekkel, VII. törvénycikk megvalósította, azaz helyet biztosított a magyar országgyűlésben az erdélyi követeknek. 1848május 30-án az utolsó erdélyi országgyűlés Wesselényi Miklós javaslatára elfogadta az uniót, amelyet az áprilisi magyar törvények már kinyilvánítottak. „Ez volt a legszebb napja az ideális harcosnak” – írta erről az eseményről Szekfű Gyula.
Ez az unió az Európában már széles körben elterjedt polgárosodást volt hivatva megvalósítani a rendi, a feudális társadalommal szemben. Mivel a polgárosodásra hivatkozva – nincs jelentősége az egyenlő jogok mellett a nemzetiségi megkülönböztetésnek -,elutasították az erdélyi három nemzet mellé egyenrangúként a román nemzetet negyedikként felvenni, - az unió ugyan kimondatott, de áldásaiból szinte semmi sem volt érezhető.
Újra létrejött az unió Erdéllyel
Az 1867-es kiegyezést követően az 1868:43. törvénycikk ismét kimondta az uniót Erdéllyel és egységes közigazgatást valósított meg.
1920. június 4-én a Nagy-Trianon palotában véget ért az unió Erdéllyel.
Véget érhet Trianon traumája!
Március 15-én a polgári forradalom 159. évfordulóján azt is megünnepelhetnénk, hogy 2007. január elsején véget ért Trianon traumája, hiszen Románia is tagja lett az Európai Uniónak, és így teljesen új politikai, nemzetközi körülmények között ismét létre jöhet az unió Erdéllyel.
Nyolcvanhét éve nem tudjuk igazán „megemészteni” a trianoni békét. A XX. század békeszerződései valójában az államok közötti hatalmi politizálás utolsó nagy, - számunkra tragikus -, hatású eseményei voltak. A XX. század háborúi azt bizonyították, hogy a területszerző háborúk nem oldanak meg semmiféle nemzeti, társadalmi, gazdasági, politikai problémát. Magyarország részvétele a nagy háborúkban olyan hatással voltak sorsunkra, amelyekre a császár és király „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” megközelítése során bizonyára nem gondolt. A második világháborút megelőző területkiigazítások is azt bizonyították, hogy Trianon problémáira nem lehet úgy megoldást találni, hogy az államhatárokat tologatjuk hol ide, hol oda. A század közepétől egyre világosabbá vált, hogy az államhatárokat relatívizáló nemzetközi együttműködésben lehet megoldásokat megkeresni és meg is találni. Például a szinte történelmi hagyománynak tekinthető német-francia ellenségeskedés teljesen a múlté lett. Trianon a területi átalakítással elvileg – és nagyon sok vonatkozásban szinte állandó gyakorlati problémaként, - Magyarországot folyamatosan szembeállította az összes környező országgal. Azok, akik ma is a határok átrendezésével kívánják a történelmi Magyarország területi integritását visszaállítani, nem számolnak ezzel a hét országra kiterjedő és várható ellenállással.
Az Európai Unió a megoldás kulcsa!
Az Európai Unió, azonban a korszerű megoldást hozza és ajánlja a közel kilenc évtizedes Trianon problémára és a több évszázados Magyarország és Erdély kapcsolatra.
Az Európai Unión belül az államhatárok lényegében olyan közigazgatási határok, amelyek nem választják el valóságosan az unió tagállamait, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok tagállamai is önállóak, mégis, nem az a jellemző az USA helyzetére, hogy különböző helyi törvények, helyi szokások, helyi gazdasági, politikai érdekek is érvényesülhetnek, hanem az együttműködés a meghatározó.
Megnyílt a regionális együttműködés lehetősége
A polgári forradalom 159. évfordulóján, március 15-én azt ünnepelhetnénk, hogy határokon átívelő regionális együttműködésre nyílott meg a lehetőség január elsején. Lényegében nincs semmi olyan, ami a gazdaságban, a kultúrában, a politikai együttműködésben, a lakosság hétköznapi életminőségében áthidalhatatlan válaszfalat jelentene az itt élő magyar népesség és az ott élő magyar népesség között. Végre az sem választhatna el bennünket, hogy az Erdélyben együtt élő román, székely, magyar, szász nemzetiség közül melyik legyen az uralkodó nemzet. Az Európai Unió minden polgára egyaránt rendelkezik az emberi jogokkal, minden polgár egyenrangú. Most végre valóságos tartalommal töltődik meg az, amit már 1848-ban is, – akkor talán még nem pontosan ilyen tartalommal -, hangsúlyoztak, hogy a polgári társadal
1988-ban megvettem Orwell 1984. című könyvét
dr. Halák László
2009.01.30. 13:45
A NEGYEDIK HATALMI ELEM: AZ INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS
1988-ban Újvidéken megvettem George Orwell
1984 című fantasztikus regényét.
A regény megerősítette azt a véleményemet, hogy a diktatúra, – akár kemény, akár puha, - ésa demokrácia, - legyen bármilyen jelzője, - között az egyik leglényegesebb különbség, hogy van-e nyilvánosság, vagy nincs.
A diktatúrákban a NAGY TESTVÉR nemcsak állandóan figyel, de arról is gondoskodik, hogy mit ismerhess meg a társadalmi környezetedből. A demokráciában nincs NAGY TESTVÉR, ott senki sem figyel téged titokban és senki sem akarja meghatározni, mit ismerj és mit ne.
Már Gorbacsov nagy jelentőségű, – peresztrojka és glasznoszty, – programja előtt is tudtam, nyilvánosság nélkül nem létezhet a társadalom. Íme, néhány bizonyíték értékű forrás erről:
1979 késő őszén, amikor az MSZMP-ben már készülődés folyt az 1980 tavaszán esedékes XII. kongresszusra, a Magyar Televízió Politikai Adások Főszerkesztőségének (PAF) pártértekezletére írásbeli javaslatot készítettem a kongresszusi irányelvek módosítására.
”JAVASLATOK A XII. kongresszus dokumentumainak kialakításához dr. Halák László, az MTV munkatársa”
A halvány, régi irat, 18 gépelt oldalon tartalmazta javaslataimat, amelyekben teljes egészében elvetettem a kongresszusi irányelveket és más szerkezetű, más tartalmú dokumentum kidolgozását tartottam szükségesnek
A nyilvánosság fontosságáról írtam többek között, és abban a tabu témák felszámolásának szükségességét hangsúlyoztam. A nyilvánosságra közvetlenül is tettem javaslatokat:
sokaknak nem felel meg a huszadik században - végre - létrejött polgári koztársaságunk. Térjünk vissza a ősi viszonyainkhoz, amelyeket a Szent Korona-tan reprezentál. Mi is ez a tan?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
1988-ban Újvidéken megvettem George Orwell
1979 késő őszén, amikor az MSZMP-ben már készülődés folyt az 1980 tavaszán esedékes XII. kongresszusra, a Magyar Televízió Politikai Adások Főszerkesztőségének (PAF) pártértekezletére írásbeli javaslatot készítettem a kongresszusi irányelvek módosítására.
