ALUDJ SZÉPEN, KISVIRÁG

Száz estére való történet

kislányoknak, kisfiúknak,

hogy megismerjék és megszeressék

a Bibliát

A történeteket

kislányának mesélte

Halák László

1. Azt mondja a bátyánk

– Azt mondja a bátyánk, hogy a Jó Isten egyszer egy egész napon át azon gondolkozott, mit kezdjen a sötétséggel.

– Ô is félt a sötétben?

– Dehogy félt! Csak egyszerûen nem tudott mit kezdeni a nagy sötétséggel. Képzeld, kénytelen volt lebegni a vizek felett, mert nem lehetett semmit sem látni, és ha letette a lábát a földre, minduntalan belelépett valami pocsolyába.

– És eszébe jutott valami?

– Azt mondja a bátyánk, a Jó Istennek mindig eszébe jut valami. Most is azt gondolta megteremti a világot és legelsônek kigondolta, hogy legyen világosság…

– És lett?

– Lett bizony! Akkora világosság lett, hogy az égig ért!

– És mi lett a sötétséggel?

– Hát ez az! Azt mondja a bátyánk, hogy csak egy pillanatig tartott a nagy világosság, mert azonnal összekeveredett a sötétséggel és a Jó Isten látta, hogy ez így még nem jó

– És akkor gondolkozott tovább?

– Gondolkozott bizony!

– És mit talált ki?

– Azt mondja a bátyánk, hogy kitalált egy nagy-nagy ajtót, ami a földtôl az égi ért és azt mondta: Válasszuk el a világosságot a sötétségtôl. Ráparancsolt a sötétségre, menjen át az ajtó túlsó oldalára, a világosság meg maradjon itt.

– És így is lett?

– Hát persze te csacsi! Azt mondta a bátyánk, mi is kipróbálhatjuk. Figyelj csak! Gyere velem az ajtóhoz.

– De én félek…

– Ugyan! Hát ez itt csak a fürdôszoba! De ha kinyitom az ajtót egy pici részre, látod, ott van benn a sötétség, itt meg kinn a világosság.

– És ha egészen kinyitjuk az ajtót? Akkor ott is világos lesz.?

– Persze!

– Mi is elválaszthatjuk a sötétséget és a világosságot? Akkor ez nagyon jó!

– Azt mondja a bátyánk, hogy az angyalkák állandóan ki-be csukogatták az ajtót és a Jó Isten látta, hogy nagyon jó volt elválasztani a sötétséget a világosságtól.

– És meddig játszottak az angyalok az ajtóval

– Azon a napon egészen estig, mert a Jó Isten másnapra már egészen máson törte a fejét….

2. Kék az ég

– Azt is elmondta a bátyánk, amin a Jó Isten másnap gondolkozott?

– Azt mondta a bátyánk, hogy a Jó Isten még mindig elégedetlen volt.

– Miért?

– Mert ahol sötétség volt, ott még mindig nem lehetett látni a pocsolyákat.

– Miért?

– Mert össze-vissza mindenütt pocsolyák voltak.

– Miért voltak össze-vissza a pocsolyák?

– Mert nem volt elválasztva egymástól a boltozat alatti víz a boltozat feletti víztôl.

– Mi az a boltozat?

– Hát éppen ez volt a baj! Nem volt semmiféle boltozat. A pocsolyák ezért voltak össze-vissza mindenütt, mert nem tudták, hol a helyük. Képzeld el, sétálsz az utcán, kerülgeted a pocsolyákat, egyszerre csak nekimész egy pocsolyának, amelyik elôtted lebeg. Te a földet nézted, ez a pocsolya meg az orrod magasságában lebegett.

– Ez nem jó így!

– Bizony nem! Ezért azután a Jó Isten úgy gondolta, elválasztja egymástól azokat a vizeket, amelyek a boltozat alattiak lesznek azoktól, amelyek a boltozat felettiek lesznek.

– De mi az a boltozat?

– Kérlek, ne nyafogj! Gyere nézz ki az ablakon. Látod azt a szép kéket ott fenn? No, az még a nappali boltozat, a szép kék égboltozat.

– És van éjszakai égboltozat is?

– Természetesen! Hiszen ha nem lenne, akkor éjszaka éppen úgy lebegnének a pocsolyák, mint korábban. De mivel elválasztotta a sötétséget a világosságtól, ezért a világosság boltozata ilyen szép kék, a sötétség boltozata pedig egészen sötétkék lett.

– Ez nagyon jó!

– A Jó Isten is úgy látta, mondta is, magában, de nem felejtette el azt sem, hogy ráparancsoljon a vizekre, melyik menjen a kék vagy sötétkék boltozat fölé és melyik maradjon lenn a földön.

– És minden pocsolya szót fogadott?

– Természetesen! Azóta is tudja mindegyik hol van a helye.

– Akkor miért esik az esô?

– Mert mindenki kíváncsi. Aki lenn van, az szeretné tudni, milyen fenn lenni. Aki pedig fenn van, az lefelé törekszik.

– Miért esik le, ha egyszer végre feljutott?

– A Jó Isten úgy rendelte, hogy a boltozat feletti vizek ne pocsolya formájúak legyenek, hanem csodaszép felhôk. Amikor azonban már túl sok kíváncsi pocsolya párolog el a földrôl, a boltozat feletti vizek is sötétek, olyan súlyosak lesznek mint az itt lévôk és zutty, lezuhognak. A kíváncsi pocsolyák büntetése az, hogy felhôbôl ismét pocsolyák lesznek.

– Mikor esett le az elsô pocsolya?

– Ez még csak a teremtés második napja volt, még fel sem mentek, le sem estek az elsô kíváncsi pocsolyák. A Jó Isten, persze tovább gondolkozott és róluk is gondoskodott, de ez késôbb történt.

3. Gyûljenek össze a vizek…

– Azt mondta a bátyánk, hogy a Jó Isten még mindig elégedetlen volt a vizekkel, ezért elrendelte, hogy ami a földön marad, az gyûljön össze egy helyre. Képzelheted, mekkora nyüzsgés támadt.!

. Miért?

– Mert a vizek nem tudták hova is kell összegyûlniük Lötyögtek ide, oda. De a Jó Isten a segítségükre sietett! Minden vízcseppel megéreztette, hogy arra kell mennie, amerre lejtôs a föld.

– És a kíváncsi vízcseppek mit csináltak?

– Még most sem törekedhettek felfelé, engedelmesen elindultak lefelé. Egyre több és több vízcsepp találkozott egymással. Ez nagyon nagy örömet okozott nekik. Hancúrozásuktól csobogni kezdtek az erecskék, surrogtak a patakok, hullámok és örvények keletkeztek a folyamokban, és a vízcseppek nem gyôzték ölelgetni új ismerôseiket. De éppen csak összeölelkezhettek, már újabbak jöttek és vége-hossza nem volt az izgalmas utazásnak, boldog körforgásnak.

– Miért volt ez akkora öröm?

– Azt mondta a bátyánk, hogy a Jó Isten örömében teremtette a világot és ezen a napon nemcsak a vizeknek parancsolta, hogy egy helyre gyûljenek össze, hanem a földnek is adott parancsot. Nekik ki kellett emelkedniük a vízbôl, hogy szárazföldekké váljanak és lejtôs terepet készítsenek a vizeknek a lefolyáshoz.

– És a föld is engedelmeskedett?

– Azt mondja a bátyánk, hogy az angyalkák a felhôkre könyökölve szájtátva nézték, micsoda mozgás indult meg az egész földön. Dübörögve, mennydörgés szerû robajjal meghasadtak a sziklák és medret készítettek a folyóknak. Mások az ég felé törtek és olyan hatalmas hegyek lettek belôlük, hogy áttörték az ég boltozatát és a felhôk a derekuk körül kergetôztek. Volt olyan is, hogy a kövek eldôltek, mert magasabbra törek, mint amire képesek voltak, vagy csak ugráltak és egymás nyakára estek és elzárták a vizek útját. A vizek elôször meglepôdtek, mert rohantak volna tovább, de azután büszkék lettek, mert olyan hatalmas tó lett belôlük, nem is egy a földön, amiben majdnem elfér az összes édesvíz. Egészen új játék is keletkezett, mert amikor megteltek a hatalmas medencék, a vizek pedig csak jöttek, jöttek, akkor egyszerre csak túlcsordultak a parton és hatalmas robajjal lezúdultak a túlsó oldalon. Azt mondja a bátyánk, az emberek azóta is csodájára járnak a legnagyobb vízeséseknek.

– És a tengerek hogyan lettek?

– Gondolhatod, mekkora gödrök maradtak ott, ahonnan a hegyek kiemelkedtek! Az erecskék, patakocskák, folyócskák, folyamok mind-mind ezek felé a gödrök felé törekedtek Zubogva, csattogva, mennydörgô robajjal zúdultak a gödrökbe, amelyek lassan megteltek és hol méltóságteljesen, hol haragosan, óriási hullámokat sodorva létrejöttek a tengerek és a még náluk is nagyobb óceánok.

– És most már elégedett volt a Jó Isten?

– Te mit gondolsz? Tetszene neked a világ, ha csak víz, föld, meg szikla lenne?

– Nem tetszene. Mi jutott a Jó Isten eszébe ezután?

4. Teremjen a föld.…

Azt olvasta a bátyánk ebben a könyvben, amit mi is nézegetünk most, hogy ezután azt mondta Jó Isten:

– „Teremjen a föld zöldellô növényeket, amelyek termést hoznak és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek. „

– Azt is mondta, hogy krumpli is legyen? És kölest is mondott? Tudod, mennyire szeretem a sült krumplit. Csurika mennyire szereti a kölest?

– Biztosan mondta, ha van krumpli és köles, de azt mondja a bátyánk, hogy a Jó Istennek elég volt csak arra gondolni, legyen sokféle növény, sokféle fa és máris, szinte egymással versenyezve jöttek létre a legkülönbözôbb fák és növények. Sokan nem is tudtak arról, hol és mi jött már létre. A tengerek által körülvett szárazföldekrôl nem tudtak tovább jutni, így a világon soha sehol nem látott gazdagsággal teremtôdött meg a növényvilág. Volt ahol narancsfák sokasága bújt ki a földbôl, anélkül hogy tudták volna, másutt meg kukorica hullámzik. Megint máshol cseresznyefák és almafák hajladoztak, mit sem tudva arról, hogy másutt pálmafákon hatalmas fürtökben banán függött. Nálunk diófákról nagyokat koppanva hullott le az érett dió, Amerikában meg olyan fenyôfák születtek, amelyek ezer évnél is tovább élnek és felhôkbe bújik a csúcsuk. Képzeld el, a Szent földön például élnek még olyan olajfák, amelyek már akkor is teremtek, amikor Jézus közöttük sétált. Csodálatos volt a teremtésnek ez a napja!

– Az angyalkák is csodálkoztak?

– Meghiszem azt! Ott könyököltek, szájukat tátva bámultak és csodálkoztak, amíg a Jó Isten aludni nem küldte ôket.

– Miért kellett aludniuk menni? Hát már vége lett a teremtésnek?

– Nagyon sok érdekesség még csak ezután következett! De este lett, mert ezzel befejezôdött a teremtés harmadik napja.

– Te becsapsz engem! Haragszom rád!

– Már miért csapnálak be?

– Mert ha a nagy-nagy ajtón innen csak világosság volt, a nagy-nagy ajtón túl pedig csak sötétség, akkor honnan tudták, mikor van este és mikor van reggel?

– Várjál csak! Most tél van és amikor anyuci hazahozott az óvodából, már sötét volt. Lefektetett-e azonnal, mert sötét volt?

– Nem, azt mondta játszunk még nyugodtan, majd vacsora után fekszünk le.

– Emlékszel-e a nyárra? Amikor nyaraltunk, apu hogyan ébresztgetett?

– Azt mondta mindig, „Álomszuszék ébredj, hasadra süt a nap!”

– Akkor keltél fel, amikor a nap felkelt?

– Nem! A napocska sokkal korábban felkelt.

– Neked tehát akkor van este, amikor anyu lefektet és akkor van reggel, amikor apu felébreszt. Ez néha egybeesik azzal amikor a nap kél vagy nyugszik, de ez a legritkább eset. Így van? Az angyalkáknak is akkor volt este, amikor a Jó Isten azt mondta feküdjetek le és akkor volt reggel, amikor felébresztette ôket.

-Én eddig azt hittem akkor van reggel amikor a nap felkel.

– Várj a sorodra, mert a Jó Isten a negyedik napon is teremtett és meglátod, gondolt rád is, mert úgy rendezte el a nappalokat és az éjszakákat, ahogyan te is tudod. Amikor felkél a nap, elkezdôdik a nappal és amikor pedig lenyugszik, kezdôdik az éjszaka.

5. Legyenek világító testek

az égbolton.…

– Elkezdôdött a teremtés negyedik napja.

– Ez már azzal kezdôdött, hogy felkelt a napocska?

– A dolog nem volt ilyen egyszerû. A Jó Isten látta, hogy ahol a sötétség van, ott semmi sem akar élni. Már az angyalkák is megunták a nagy ajtó ki-be nyitogatását, csukogatását. De a Jó Isten elôbbre látott az angyalkák és a növények orra hegyénél…

– A növényeknek nincs is orruk.

– Akkor ôk még addig sem láttak elôre. Ugyanis, ha nem volna életünkben pihentetô idôszak, nem tudnánk élni sem. A Jó Isten a sötétséget arra szánta, hogy a sok-sok látnivaló, a nagy fényesség ne zavarjon, hanem csukd be a szemed és pihenjél, aludjál. Pihenniük kell a növényeknek is, mindennek, ami csak él.

– De én még nem akarok aludni!

– Ne is, mert most a teremtés egyik legcsodálatosabb napja következik.

– Miért volt olyan csodálatos ez a negyedik, ha nem azzal kezdôdött, hogy felkelt a nap.

– A bátyánk azt mondta, valójában semmit sem tudunk a teremtés napjainak kezdetérôl, hosszúságáról, végérôl.

– Miért?

– Éppen azért, mert nem volt még nap, amihez hozzámérhettük volna az eddig emlegetett napok hosszúságát. Csak annyit tudunk róluk, hogy a Jó Isten megállapította, ez egy nap volt, este lett, majd reggel és kezdôdött a másik nap.

– De amikor én még játszani akarok este, Apukám azt mondja, holnap is lesz nap. Lehet, hogy a Jó Isten is úgy állapította meg a napok hosszúságát, hogy ebbe ennyi játék fért, ez volt egy nap, de holnap is lesz egy nap, a többi játékot már abba rakjuk, mars aludni angyalkák…

– Így is történhetett. A bátyánk azt mondja, azért tudunk ezekrôl a napokról keveset, mert az örökkévalósághoz kellene mérnünk ezeknek a napoknak a hosszát.

– Hát az meg mi?

– Én is megkérdeztem a bátyánkat, de csak nevetett és azt mondta, majd ha nagyobb leszek elmagyarázza.

– Jó, akkor várjuk meg, amíg nagyobbak leszünk, de ebbe a mai napba még férjen bele a negyedik nap története.

– A bátyánk szerint azt mondta a Jó Isten: „Legyen két nagy világító test az égbolton. A nagyobbik uralkodjék a nappalok felett, a kisebbik pedig az éjszakák felett, hogy azért az se legyen olyan nagyon sötét…

-…hogy Holdvilágnál kikerülhessük a pocsolyákat.

– Bizony így történt. A Jó Isten teremtett még kisebb világítókat is, ezeket csillagoknak nevezte, és mindezt feltette az ég boltozatára a megfelelô helyre.

– És ettôl már akartak a sötétben, holdvilágnál is élni a növények?

– Ó, a Jó Isten sokkal több jót adott ezen a napon! Képzeld el, megforgatta a földet, ettôl a világosság kergetni kezdte a sötétséget a föld körül, így ni! Ha ezt a pöttyös labdát megforgatom és a lámpád elé teszem, látod, egy-egy pötty hol világosban van, hol árnyékban. Ettôl kezdve minden növénynek jutott naponta egy napfelkelte, és egy napnyugta, közötte pedig szép napsütötte idô, ami alatt virágba borulhattak, termést hozhattak

–  És mindegyiknek jutott a napnyugta után napkeltéig szép holdvilágos éjszaka, hogy kipihenhessék a nappali fáradtságot. Akkor most és is alszom, mert anyu azt szokta mondani esténként, aludj szépen kis virágom.…

6. Teljenek meg a vizek,

röpködjenek madarak

– Az ötödik napon, a Jó Isten felkeltette az angyalkákat és azt mondta nekik:

-” Ma nagyon sokat fogunk teremteni. Ti se bámészkodjatok tétlenül, hanem találjatok ki vízi állatokat és madarakat, hogy benépesítsük a vizeket és a levegôt.”

– Tudták az angyalkák, hogy milyen halakat és madarakat kell készíteniük?

– Még nem tudták, de a Jó Isten az angyalkák fejében elrejtette azoknak a madaraknak, halaknak a képét, amit éppen velük akart elkészíttetni.

– És akkor az angyalkák csak kinézték a fejükbôl a halat, és a madarat, és már gyurmázták is?

– Mondtam már, hogy a Jó Isten örömmel teremtette a világot? Szerintem azt akarta, hogy az angyalkák is örömmel készítsenek vízi és légi állatokat, ezért hagyta ôket játszani, szabadon elképzelni mi ússzék, és mi repüljön. Ô magára vállalta a dolog kevésbé látványos részét, algákat és planktonokat is teremtett, nemcsak bálnát, mert tudta, hogy ez a behemót nagy állat majd ezekkel a parányi lényekkel táplálkozik. A madaraknál is azt gondolta, teremtsünk meg mindent, ami a levegôben repül. Az angyalkák megcsodálták az ici-pici színpompás kolibrit, ami madár, de kisebb volt, mint az esetlenül zúgva-búgva repülô szarvasbogár.

A Jó Isten tengernyi halat teremtett és maga is jót nevetett, amikor az egyik angyalka kigyúrta a tengeri csikót. Mire beesteledett, a fák ágain már színpompás madárcsapatok csipogtak, csiripeltek, krákogtak. Nagyon tetszett a Jó Istennek, amikor az egyik angyalka kitalálta, hogy a Mátyás-madár képes legyen a többiek hangját utánozni. Gyorsan elszalajtotta angyalkáit Dél-Amerikába és Ausztráliába, ahol akkor már nagy csapatokban repkedtek, mászkáltak az ágakon a papagájok.

– Vittek kalitkát is, hogy legyen minden angyalkának Csurikája?

– Nem, nem vittek. Nekik az tetszett, ami szabadon repülhetett. Nem tartottak rabmadarakat.

– Persze, mert ôket elszalajthatta a Jó Isten oda, ahol a papagájok élnek…

– Az angyalkák képesek voltak még a víz alá is lemerülni és ott csodálták a Jó Isten által teremtett szebbnél szebb halakat. Olyan színesek voltak, mint a lepkék, amelyeket ôk teremtettek játékos kedvükben. Volt is dolga a Jó Istennek a lepkékkel, mert persze az angyalkák nem tudták, milyen átalakuláson kell átmennie egy lepkének, amíg esetleg ronda hernyóból szépségesen szép lepke lesz. Ã tehát, amíg az angyalkák színpompás pillangókat készítettek, megteremtette nekik a hernyókat és a bábokat.

Amikor pedig este lett…

-…most már igazi, napnyugtás este volt?

– az volt bizony! Aludni küldte az angyalkákat, megköszönte nekik a teremtésben való részvételüket, a teremtett állatokat megáldotta és így szólt: hozzájuk:

-” Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vízét és a madarak is szaporodjanak a földön.” Ezzel ért véget a teremtés ötödik napja.

– És az angyalkák elmentek aludni?

– Miért ne mentek volna?

– Mert a pöttyös labdámon egyszerre soha sincs mindenhol este. Szerintem nem mentek aludni, hanem továbbra is pillangókat készítettek, miközben követték a sötétséget üldözô világosságot.

– Tévedés. Ôk szófogadók voltak és megszokták már, hogy akkor van este, ha a Jó Isten aludni küldi ôket.

-Nem bánom, én is alszom egyet, mert apukám meg azt szokta mondani: aludj szépen angyalkám…

7. Hozzon  a föld

élôlényeket fajuk szerint.…

– Az volt ám a csoda, ami a teremtés hatodik napján következett!

– Miért? A bálna nem volt elég nagy csoda?

– Most én is kérdezek: Miért? Egy muslica nem nagy csoda?

– A bálna nagyobb csoda!

– Miért? Mit tud a bálna, amit a muslica nem tud?

– Kérlek ne utánozz engem. Én vagyok a kicsi. Miért utánozol?

– Nem akartalak én bántani, de azt mondta a bátyánk, az élet önmagában a csoda, mert az embereknek még egyetlen muslicát sem sikerült gyártani.

– A japánoknak sem?

– Nekik sem. Élet csak életbôl fakad és a Jó Isten kezébôl, amikor megteremtette mindazt, ami élô a földön.

– Akkor hát mi volt az a nagy csoda a hatodik napon?

– Az egyik csoda az volt, hogy a Jó Isten felkeltette az angyalokat és azt mondta, ma háziállatokat, mezei vadakat és csúszómászókat fogunk teremteni az ô fajuk szerint az egész földkerekségen.

– Miért?

– Mi az hogy miért?

– Miért kellett külön csúszómászókat teremteni?

– Te talán tudsz mondani nekem csúszómászó háziállatot?

– Tudok. Amikor a Fillér kutyám rosszalkodik és megszidjuk, akkor úgy csúszik-mászik hozzánk bûnbocsánatért, hogy alig emelkedik ki a szônyegbôl.

– Ebbôl látom, hogy azt legalább tudod, hogy a kutya háziállat, de nem tudod mi az a csúszó-mászó.

– Ami csúszik-mászik, az a csúszó-mászó…

– Tudod mi az ami úgy hívnak, hogy óriáskígyó, gekkó, gyík, esetleg vipera?

– Azt mondta a bátyánk ezekrôl, hogy hüllôk. Hüllôket is teremtett a Jó Isten?

– Ha az megnyugtat, elárulhatom, hogy az angyalkák is ilyeneket kérdeztek a Jó Istentôl. Ô pedig jót nevetett az angyalkák kérdésein és azt mondta: Lássunk munkához. Soroljatok fel nekem háziállatokat és mezei vad párjukat, aki talál ilyet, meg is formázhatja azt.

– Akkor én is lehettem volna angyalka, mert sokat tudok felsorolni: A Fillér kutya mezei vad párja a gonosz farkas. Cirmi cica párja a tigris, meg az oroszlán. A húsvéti nyuszim párja a vadnyúl. A mesebeli fehér vadkacsa, Kacsa Karcsi párja a házi kacsa. Galambok és vadgalambok, pulykák és pávák, libák és vadlibák. Van még ló meg a zebra, a vaddisznó és a Mazsola, Mici Mackó és a medve, Süsü a sárkány, meg a dínók.

– A rajzfilmek alakjait jóval késôbb, már az emberek teremtették.

– Az embereket mikor teremtette a Jó Isten?

– Ez volt a hatodik nap második csodája. Mielôtt azonban megteremtette volna az embert, hihetetlen változatossággal megteremtette a szárazföldi állatok sokaságát. Az angyalkák ugráltak a földrészek között! Éppen megcsodálták a majmokat és a zsiráfot Afrikában, amikor már valamelyik angyalka azt kiabálta Ausztráliában: nézzétek meg a kacsacsôrû emlôst! Eközben a másik koala macit talált az eukaliptusz fák levelei között. Innen Kínába rohantak, hogy megcsodálják a panda macit, szóval most is nagy nyüzsgés volt.

– És mi lett a csúszómászókkal?

-A Jó Isten természetesen megteremtette a krokodilt és a csörgôkígyót éppen úgy, mint a százlábút meg a gilisztát. Csak ôket az angyalkák sem csodálták meg annyira, mint a megteremtett állatokat és az embert.

8. Teremtsünk embert képmásunkra.…

– Mi is megbeszélhettük volna tegnap az ember teremtését. Nem volt még olyan késô!

– Azt mondta a bátyánk, jó hogy nem siettük el, mert a teremtés legcsodálatosabb pillanata az ember megteremtése volt.

– Miért?

– Mert sok minden van a földön, ami csodálatos, de az embernél csodálatosabb nincs. Nincs olyan élôlény, amelynek bármilyen képességét az ember nem tudná túlszárnyalni. Amikor a Jó Isten megteremtette az embert, azt mondta:

– „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtô gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” A Jó Isten, hasonlóképpen gondoskodott a mezô vadjainak és az ég madarainak a táplálékáról is…

-…de nekik nem mondta, hogy uralkodjanak az ember felett.

– Nem bizony! Az emberek azért tudnak minden más élôlényt túlszárnyalni mindenben, mert csak mi vagyunk képesek megismerni Istent, csak nekünk van halhatatlan lelkünk és mi nemcsak élvezzük a teremtés eredményét, de folytatni is tudjuk a teremtést.

– Az ember teremtése is úgy történt, hogy a Jó Isten kimondta: legyen ember és lett és Ô meg látta hogy ez jó, és ebbe bele is nyugodott?

– Nem! Emlékszel? Kérdezted, mikor esett le az elsô kíváncsi pocsolya az ég boltozatáról. Nos a Jó Isten most látta elérkezettnek az idôt, hogy a felhôkbôl esô essék a földre. A föld ugyanis csak akkor tud teremni, ha az esôk rendszeresen meglocsolják a növényeket.

Képzeld! A föld elsô „termése” az ember volt. A Jó Isten ugyanis a megáztatott föld porából megalkotta az ember testét és az orrán át beléje lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élôlénnyé.

– És mit csinált az ember?

– Sok munkát kapott a Jó Istentôl. Elôször is ajándékba kapta az Éden kertjét, amelyet négy folyó vize öntözött, és amelyben a legcsodálatosabb növények és állatok éltek egymás mellett a legnagyobb békességben. Ádám, – így hívták az elsô, Isten által teremtett embert –, dolga volt, hogy mûvelj és ôrizze ezt a csodálatos kertet.

A Jó Isten más feladattal is ellátta. Egy alkalommal Ádám elé vezette az összes állatot, az ég minden madarát, hogy lássa, milyen nevet ad Ádám ezeknek az állatoknak az ô nemük szerint.

– Mi az, hogy az nemük szerint?

– Sorolj fel az óvodai csoportodban lévô fiúk közül néhányat.

– Van a Kovács Bandi, a Szabó Pisti, a Bauman Peti, a.…

– … Most sorold fel néhány kislány nevét.

– Barátnôm a Nagy Ica, és a Varga Márti de ott van a síró-picsogó Bauman Évi a Peti ikertestvére…

– Ennyi elég is lesz. Most a gyerekek nevét az ô nemük szerint soroltad fel, azaz a fiúkét és a lányokét.

– Aha! Akkor Ádámnak a fiú és kislány állatokat kellett megneveznie!

– Úgy bizony! Ádám adott is nevet mindegyiknek, csak a saját párja nevét nem tudta kitalálni.

– Miért volt ez olyan nehéz, hiszen annyi név van! Lány, asszony, nô, hölgy, nénike… Miért nem találta ki valamelyiket ezek közül?

– Mert a maga számára nem talált segítô társat az ô neme szerint, aki hasonló lett volna hozzá.

A Jó Isten látta, milyen nagy gondban van Ádám, ezért azt mondta:

– „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítôtársat, aki hozzá illô!” Ádámra álmot bocsátott.…

-… tudom, most menjünk mi is aludni, mert a nôk megteremtését sem kapkodta el a Jó Isten.

9. Éva teremtése

– Az öledbe ülhetek? Apu! Úgy örülök, hogy ma te mesélsz! Apu! Miért altatta el a Jó Isten Ádámot, amikor rájöttek, hogy nincs neki párja?

– A Szentírás szerint azért, hogy kivehesse Ádám egyik bordáját, hússal töltse be a hiány helyét és a kivett bordából formálja meg az elsô asszonyt, akit Ádám, Évának nevezett el amint meglátta, és azt mondta: Te leszel minden embernek az anyja!

– Aha! Ezért mondod néha anyucinak, hogy „gyere oldalbordám!”?

– Ezért.

– És tényleg?

– Azt hiszem angyalkám, az altatásnak más oka volt. A férfiaknak ugyanis nem hiányzik egyetlen oldalbordájuk sem.

– De a Jó Isten akkor tesz csodát, amikor akar, és akkorát, amekkorát akar! Kivett egyet és azt mondta ne csak hús, csont is legyen a helyén!

– A Jó Istennek ez valóban nem lett volna nehéz, de azt hiszem, Ádámot inkább azért altatta el, nehogy beleszóljon abba a fontos dologba, hogy milyennek teremtse a nôket.

– Milyenek lennénk, ha Ádám beleszólt volna?

– Mint például a Barbie babád.

– De hát az szép!

– És az anyuci?

– Ô sokkal szebb!

– No látod! Ha Ádámra bízta volna, most Barbie anyukád lenne. Ha elmenne itthonról és bejönne a szomszéd néni vagy a fûszeres néni, észre sem vennéd, mert egyforma Barbie mosollyal, hanggal, egyformán mozognának a szobában.

– Te olyan nôt ajánlottál volna, mint az anyuci?

– Azt hiszem igen, ha már ismerhettem volna ôt. De lehet, hogy én is valami Barbie félénél kötöttem volna ki.

– Miért?

– Mert a Jó Isten sokkal bölcsebb volt, és sokkal jobban szerette az embereket, semhogy a legfontosabbat, a nôk megteremtését rájuk bízta volna. A Jó Istennek ugyanis nagy tervei voltak az emberekkel. Rájuk akarta bízni a teremtés folytatását. A nôkre például, hogy életükbôl újabb és újabb életet fakasszanak. Amikor már volt férfi és nô, – külön-külön, – akkor azt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet.” De ehhez olyan nôk kellenek, akik a földön képesek megtestesíteni a szépséget, a gyengédséget, a szeretetet. Láttál-e már valaha bölcsôdében, óvodában bácsikat dolgozni a gyermekek között? Ugye nem! A nôk természetüknél, a Jó Istentôl kapott képességeiknél fogva valósítják meg a gondoskodást, az irgalmasságot. Kórházban szerencsére még nem voltál, csak amikor születtél, de ott sem láttál volna egyetlen férfit sem, aki a betegeket mosdatta, ápolta volna. Végül, ami a legfontosabb, a nôkbôl lesznek az anyukák és a nagymamák, akik a saját életüknél is jobban szeretik a porontyaikat.

– Tényleg! Anyuci éppen ilyen!

– No látod! Tudtam volna én ilyen anyucit kitalálni?

– De mégis ô a te feleséged?

– Hohó angyalkám! Egészen más dolog megtalálni valakit, mint kitalálni! Mindkettônk nagy szerencséjére én rábukkantam anyucira, de kitalálni ôt nem tudtam volna. Ôt a Jó Isten teremtette ilyenre.

– Apu! Te olyan ügyes vagy, amiért rátaláltál az én anyukámra….

– Amíg meg nem ismertem ôt, én is olyan voltam, mintha aludnék. Álmodtam mindenféle anyucikról, vörösrôl, barnáról, magasról. Olyan volt mindegyik, mintha éppen akkor lépett volna le valamelyik nagy illatszer-reklám plakátjáról.

– De egyszerre csak odalépett anyuci, befogta az orrodat és azt mondta: „Ébresztô álomszuszék! Hasadra süt a nap!”

– Valahogy így történt. Rácsodálkoztam anyucira és azt mondtam: „Ez már csont a csontomból, és hús a húsomból! „Hamarosan haza is rohantam és bejelentettem a nagymaminak, elhagylak benneteket, mert megnôsülök. Nagymami elsírta magát. „Elviszik az én fiamat!”, – de a nagyapád magához ölelte és azt mondta. „Ne sírj, hiszen mi is elhagytuk egymásért anyánkat, apánkat!” Én pedig olyan varázsszót súgtam a mami fülébe, amitôl azonnal megvigasztalódott.

– Mit súgtál apuci!

– Ne sírj anyukám! – súgtam – Annyi unokád lesz, mint égen a csillag!

– És ezt elhitte a Mami?

– Dehogy hitte el az „annyit” Csak azt hitte el, hogy csillagok jönnek le az égbôl unokának.

– Hát ezért mondja mindig, menj aludni kis csillagom?

– Valószínû ezért. Mi pedig, azóta is szeretjük egymást, és bár nem az én oldalbordámból teremtette ôt a Jó Isten, mégsem választja el tér és idô, melyik én és melyik ô…

10. Lucifer lázadása

– Azt mondja a bátyánk, meséljem el neked, hogyan lázadt fel a Jó Isten ellen az egyik fô-fô angyal.

– Mi az, hogy fellázadt és miért?

– Azt mondja a bátyánk, hogy amikor a Jó Isten a hetedik napon összehívta angyalait és megünnepelték a teremtô munkát, – ez nálunk vasárnap, másoknál a szombat, – az egyik fô-fô angyal, akit Lucifernek hívtak, – ez azt jelenti, hogy „Fényhozó” –, csak álldogált a mennyország egyik sarokban és duzzogott.

– Mi a baj Lucifer? – kérdezte ôt a Jó Isten. Miért állsz ott egyedül? Miért nem örvendezel együtt velünk a világ megteremtésén?

– Mert úgy teszel, mintha egyedül teremtettél volna, mintha nekem semmi szerepem sem lett volna a teremtésben.

Azt mondja a bátyánk, hogy az angyalok túlnyomó többsége felháborodottan tiltakozott, hiszen a Jó Isten útmutatása szerint mindannyian részt vettek a teremtésben. A részvétel boldog örömmel töltötte el ôket. Mégis tudták, ôk csak részt vettek a teremtésben, de a teremtô a Jó Isten volt. Lucifer és még néhányan másképpen gondolták.

Azt mondja a bátyánk, hogy Lucifer magának követelte a teremtés egész dicsôségét, mert az állította, a Jó Istennek soha eszébe nem jutott volna világot teremteni, ha ô nem sugalmazta volna, hogy a sötétség helyett fényt, világosságot kell teremteni.

A bátyánk szerint az angyalok kifütyülték Lucifert emiatt a buta állítás miatt.

Lucifer oda sem figyelt a többi angyal véleményére, kitartott tévedése mellett. Annyira kitartott, hogy bejelentette, ô nem is marad itt tovább, adja ki a részét a teremtett világból a Jó Isten és ô már itt sem lesz! Azt mondja a bátyánk, volt néhány ügyetlen angyalka, akik olyan növényt, állatot gyurmáztak ki, hogy a Jó Isten mosolyogva másikat kért tôlük, mert azok életképtelenek lettek volna. A többség boldogan csinált mást, de voltak néhányan, akik megsértôdtek és duzzogtak, mint Lucifer. Ezek a duzzogó ügyetlenek most is Lucifer mögé álltak és a részüket követelték.

– Visszakapták az elrontott gyurmát?

– Nem. A Jó Isten Lucifernek adta azt a nagy ajtót, amivel elválasztotta a sötétséget a világosságtól. Azt mondta, legyen akkor a tied örökre az áthatolhatatlan sötétség.

– Összesen ennyi?! – háborgott Lucifer.

-Menj az angyalaiddal a sötétség oldalára, legyen ez a nagy ajtó a pokol kapuja. Legyen tiéd még az a két fa is, az Éden-kert közepén!

– Fukar kezekkel mérsz, de legalább ami az enyém, azzal rendelkezem és mi újra és újra kijövünk majd onnan. – ordította tiszteletlenül Lucifer. – Mindenbe beleavatkozunk, amit az emberrel és a teremtett világgal tenni akarsz! Majd meglátjuk, melyikünk az erôsebb! Azzal Lucifer dúlva-fúlva, az elégedetlen és ügyetlen angyaloktól kísérve, eltûnt a pokol kapuja mögött.

11. Az ôrzô angyalokról

– No látod, hát ezért félek én az ajtó mögötti sötétségtôl!

– Azt mondja a bátyánk, Luciferbôl lett a Sátán, a legfôbb gonosz, a legnagyobb ördög. Valóban kijönnek a pokol kapuja mögül, és mindenféle rosszra akarják rávenni az embereket éjjel-nappal. Neked tehát aranyom nem a sötétségtôl kell félned, hanem a gonoszságtól, a rosszaságtól, akár nappal, akár éjszaka akar téged bántani. Félhetsz tôlük, de ne ijedj meg! Erôsek, de a Jó Isten és a többi angyal sokkal erôsebb. A Jó Isten neked is, meg nekem is, – és mindenkinek –, külön ôrzô angyalt is rendelt.

– Hol van az ôrzôangyal? Milyen lehet? Mirôl ismerhetem meg?

– Azt mondja a bátyánk, hogy az ôrzôangyal hol úgy néz ki mint az anyukánk, hol úgy mint az óvó nénink, hol mint az apukánk, vagy mint egy rendôr bácsi. Az ôrzô angyalunk mindig éppen olyan, mint ami ahhoz kell, hogy megvédelmezzenek minket a gonoszoktól, a rosszaságtól. Néha nem is látjuk, nem is vesszük észre, hogy védelmez bennünket.

– Most mégis arra kérlek, hagyd égve a kislámpámat akkor is, amikor alszom, hogy jobban lásson engem az ôrzô angyalom…

12. Lucifer ármánykodása

– Gyere anyuci, bújj ide hozzám, takaróddz be te is, és úgy mesélj. Mi történik ma ebben a könyvben?

– Ami történt és ebben a könyvben is írnak róla, mindaz az Éden-kertben történt Lucifer lázadása után.

– Mert kijött a nagy ajtó mögül?

– Kijött bizony! És nagyon ravasz volt! Ádám és Éva úgy éltek az Éden kertben – amit Paradicsomnak is szokás nevezni, – hogy nem is vették észre, milyen különleges körülmények között élnek. Soha nem fáztak, nem is viseltek semmiféle ruhát…

…- Úgy járkáltak, mint a naturisták, vagy mint ti a fürdôszobában?

– Igen. Tréfásan sokan úgy is mondják, hogy „Ádám-kosztümöt” visel az, aki meztelen. De hogy folytassam, nem tûnt fel nekik, hogy értik az állatok és a madarak beszédét, a virágok suttogását, a szellô szavát. Azt is természetesnek vették, hogy idônként találkoznak a kertben a Jó Istennel, aki arra sétált és velük is beszélgetett. Erre mondják, hogy „Ádám és Éva paradicsomi állapotok között” élt.

Történt egyszer Lucifer lázadása után, hogy Jó Isten sétált az Éden kertben és megmutatta Ádámnak a Lucifernek adott két fát.

– Ebben a kertben minden a tiétek, minden fáról vehettek gyümölcsöt, csak errôl a két fáról nem, mert ha errôl vesztek, meghaltok. – mondta.

Ádámnak fogalma sem volt arról, mit jelent az meghalni, de nem is érdekelte különösebben. Annyi hasonló gyümölcsöt termô fa volt az Édenben, eddig sem jutott eszébe pont errôl a két fáról venni.

A Sátán, – Lucifer, – mindig kihasználja, ha valamiben bizonytalanok vagyunk. Most is alig várta, hogy visszasétáljon a Jó Isten mennyei trónusához, máris elôkúszott a poklok kapuja mögül.

– Miért kellett kúsznia? Hogy ne lássa meg ôt a Jó Isten?

– A Jó Isten elôl nem lehet elbújni. Ô mindig mindent meglát, észrevesz. Az ördögnek Ádám és Éva elôl kellett elbújnia, mert ha a bukott angyal formájában, mint Lucifer jelenik meg, sem Ádám, sem Éva nem fogadja meg a tanácsait. Ô ezért magára vette egy szép és hatalmas kígyó testét, rátekeredett az egyik fa törzsére és harsogva falatozni kezdte az almát. Arra ment Éva és látta, a kígyó arról a fáról eszik, amelyiket Ádám távolból megmutatott, hogy arról nem szabad enni, mert meghalnak. A kígyó megszólította Évát.

– Gyere, te is egyél, mert ennél finomabbat még nem ettél.

– Nem ehetek róla, mert a Jó Isten azt mondta, ha eszünk róla, meghalunk.

A kígyó nevetve ette tovább az almát.

– Ugyan már! Olyantól félsz, amirôl nem is tudod, mi az! Isten azért nem akarja, hogy egyél errôl a fáról, mert amelyik napon errôl esztek, felnyílik a szemetek, olyanok lesztek, mint az Isten, a jó és a rossz ismerôi.