A NEM EGÉSZEN SZÉP BÉKA MESÉI

Ahogyan a békák látják a békameséket

1999

A beszélő béka.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varangyos béka. No ez még nem csoda, hiszen nagyon sok varangyos béka ugrál, vánszorog a világon, de olyan béka, mint ez, nem volt több és talán nem is lesz. Ez a béka ugyanis tudott emberi nyelven beszélni! Hogyan tanulta meg, hogyan nem, azt nem lehet tudni, de a tény tény, gyönyörıen beszélte szép nyelvünket.

Mint ahogyan ez lenni szokott, sokáig nem derült ki róla ez a képessége, mindaddig, amíg egy görönggyel fejbe nem dobta Œt egy ember.

De ne siessünk a mesében, mert hiszen kezdŒdhetett volna úgy is ez a mese, hogy egyszer volt, hol nem volt,. volt egyszer egy ember, akinek volt három gyereke. Ez az ember egy szép nyári napon  - miért, miért nem, - egy nagy gödröt akart ásni a kertben. Ásott, ásott szépen egyenletesen, néha megtörölte verítékes homlokát hatalmas kockás zsebkendŒjével, néha kortyolt egyet a gödör mellé tett üvegbŒl és ásott, csak ásott, dobálta ki a földet , mindaddig, amíg egy görönggyel fejbe nem kólintotta a varangyos békát.

Lehet, hogy ettŒl az ütéstŒl szólalt meg, - valószínıbb, hogy már korábban is tudott beszélni, - de az tény, hogy most kiabálni kezdett:

- Hé! Nem tud vigyázni! Kérem nézzen már körül, mielŒtt dobálózni kezd!

Az ember persze megállt az ásásban, körülnézett, de senkit sem látott, ezért felnézett a hevesen tızŒ Napra, mert azt hitte, napszúrást kapott a nagy hŒségben és ettŒl képzelŒdik.

ElŒvette nagy kockás zsebkendŒjét, a négy sarkára csomót kötött, az üvegbŒl vizet öntött rá, majd a vizes zsebkendŒt a fejére tette és ásott tovább.

- Ez aztán a felháborító! - hallotta az ember az elsŒ ásónyi föld kidobása után. Engem dobál ezekkel a nagy göröngyökkel és a saját fejére teszi a vizes borogatást! Pedig szépen kértem már, vigyázzon a dobálással!

Az ember most már ijedten nézett körül. Nagyon nagy lehet a napszúrás, ha a vizes zsebkendŒ ellenére is képzelŒdik, hiszen senki sincs a közelében, ha csak az a béka nem szólalt meg, amelyik ott üldögél azon a napsütötte kövön.

- Jézus-Mária! - kiáltott fel az ember. Ez a béka dörzsöli a fejét!

- Nekem nincs kockás zsebkendŒm, hogy a fejemen nŒtt púpra tegyem - szólalt meg a béka. Anyukámtól azt tanultam, csökkenti a fájdalmat, ha megdörzsölgetem az ütés helyét...

Az ember tétova mozdulattal fölvette az üveget és csorgatni kezdte a vizet a fejére. Jaj! Nagyon nagy lehet a baj, ha már nemcsak hangokat hallva hallucinál, de a szeme is káprázik.

- Nem, az nem létezik, hogy egy csúnya, rusnya béka beszélni tudjon... motyogta.

- Na ez már több a soknál! Fejbe dob a vacak göröngyeivel, saját fejére teszi a vizes borogatást és még sérteget is!

- Emma! Emese! Péter! Gyertek ide gyerekeim! Találtam egy csúf rusnya békát, de ez beszélni tud!

- Nem hagyná abba a sértegetést? Én is tehetnék megjegyzéseket önre! Mit szólna, ha például egy ronda hosszú lábú gólyához hasonlítanám?

A varangyos béka még akkor is dohogott, amikor már a gyerekek is a napsütötte kŒ körül nyüzsögtek.

- Tisztára mint a gólya - morgolódott a béka. Csak kelepel, csak kelepel, mondja a magáét vég nélkül, a fejemen meg itt van a púp!

Nem Egészen Szép Béka lesz a beszélŒ béka.

A gyerekek csodálkozva hallgatták a békát.

- Tényleg tud beszélni! Nem is olyan csúnya! A szeme kifejezetten szép!

- A te szemed is szép, - mondta a béka Emesének. és a tied is, fordult Emma felé.

Péter ettŒl egy kicsit megsértŒdött.

- Ezt mond ki, ha igazán tudsz beszélni! Egy meggymag, meg egy meggymagy, az két meggymagy...

A béka megcsóválta volna a fejét, ha a nyaka engedte volna, de mivel nyaka nem is volt, így csak tanító bácsis hangsúllyal tanítani kezdte Pétert.

- ElŒször ne mond gyorsan, hanem csak szépen lassan. Így : Egy meggymag, meg egy meggymag, az két meggymag. Amikor már jól begyakoroltad, akkor lehet ilyen gyorsan: Egy meggymag , meg egy meggymag az két meggymag!

- Nem akartalak sem bántani, sem sértegetni, de, - mit kerteljek - ha nem is vagy csúf és rusnya, azért egészen szép sem vagy! - mondta az ember, miközben a frissen megvizezett zsebkendŒt összehajtogatta és a béka fejére tette.

A béka újabb meglepetést okozott, mert a zsebkendŒ alatt énekelni kezdett.

Nézd a számat, milyen széles,
bŒröm ragyás, szemem éles!
Nézd az izmos pompás lábam,
látsz-e vajon szebbet nálam?

Azt mondod rám, csúf vagyok,
mert a bŒröm nem ragyog,
mert, hogy nincsen derekam?
A hócipŒm tele van!!!

Én vagyok a rusnya béka?!
Gondolj arra, - kérlek, - még ma
tükör elŒtt magad is, -
amíg meg nem haragítsz, -.

hogyha arról, mi a szép,
ítélkezne békanép!
Milyen lenne csöppnyi szátok?!
Kurta lábbal ugrálnátok?!

Én bizony a te helyedben -
véssed mélyen az eszedbe! -
legfeljebb így szólnék néha:
NEM EGÉSZEN SZÉP A BÉKA!

NEM EGÉSZEN SZÉP A BÉKA,
ám ki okos és nem léha,
békánál is szebb lehet,
hogyha engem megszeret!

Nálamnál is szebb lehet,
aki engem megszeret!

Tudnak-e brekegni az emberek?

A béka kibújt a vizes zsebkendŒ alól és az emberhez fordult:

- Jó nem bánom, legyek én a NEM EGÉSZEN SZÉP BÉKA, és akár tegezhet is, ha legalább úgy tud brekegni, mint ahogyan én beszélni tudok.

- Az is valami! Mi emberek mindenben felülmúljuk az állatokat. Íme: BREKEKE! BREKEKE! BREKEKE!

A NESZ Béka a vizes zsebkendŒt kezdte a fülébe gyömöszölni.

- Jaj! Hagyja már abba! Ez önnek brekegés?! Aki gyermekkorában nem tanul meg rendesen brekegni, az felnŒttként már csak akcentussal tud brekegni!

- Azt gondolod, te felfuvalkodott nem egészen szép béka, hogy a gyerekeim jobban tudnak brekegni?

- Azt még tisztázhatjuk, ki kettŒnk között a felfuvalkodott, de abban biztos vagyok, hogy a gyerekeknek jobban megy.

A gyerekeknek nagyon megtetszett a Nem Egészen Szép Béka. Egymás kezét fogva, édesapjukat is bevonva a táncba, körültáncolták a napsütötte kövön üldögélŒ békát és azt énekelték:

Brekeke-brekeke,
ebihalból leszel-e?
Brekeke-brekeke,
szúnyoglárvát eszel-e?
Brekeke-brekeke,
te kis béka csemete,
ha nem hízol kerekre,
nem lehetsz majd remete,
brekeke-brekeke,
békalencsés berekben.

A Nem Egészen Szép Béka megtapsolta a gyerekeket.

- Bravó! Bravó! Így kell szépen brekegni. Látod - fordult az emberhez - ilyen szépen megtanulható! Még te is fejlŒdhetsz, ha értelmesen akarsz brekegni, szívesen adok brekegésbŒl különórákat neked...És nem bánom, tegezhetsz is.

Most meg az ember sértŒdött meg.
- Ejnye, de fölfuvalkodott vagy te nem egészen szép béka! Pontosan olyan vagy, mint a rokonod, csak vigyázz, úgy ne járj!

A béka lemászott a napsütötte kŒrŒl, felkapaszkodott a földhányáson üldögélŒ ember térdére, ott elhelyezkedett mint egy kutyus,  az ember térdére a lábát, s arra állát nyújtva.

- Melyik rokonomra gondoltál? Hiszen nagyon sok híres rokonom van, - mondta kedvesen kötekedve.

- Majd mi kitaláljuk!  - kiabálták a gyereke. Szó esett sok békáról, Leveli Béla magasugró királytól kezdve Brekiig a Mupet-Shaw-ból, de az ember csak ingatta a fejét. Végül így szólt.

- Nem találtátok el. Én a Béka és az Ökör meséjére gondoltam.

- Pedig azt is ismerjük! - kiáltott fel Péter, Emma viszont azt ajánlotta, játsszák el a Nem Egészen Szép Békának az ismert történetet.

Felfuvalkodott-e a béka?

- Jó, játsszátok el, de elŒre megmondom, nem úgy történt, - mondta a Nem Egészen Szép Béka. Emma mesélni kezdett, Emese és Péter alakította a két békát.

- Látta a Béka a mezŒn az Ökröt. De szép nagy marha! - kiáltott fel irigykedve és felfújta magát, hogy Œ is akkora legyen, vagy még nagyobb.

Emese kivörösödött arccal fújta fel magát, mintha Œ lenne a fölfuvalkodó béka.

- Nézz rám drága Breki! - fordult az erŒlködéstŒl nyögve Péterhez, aki az eseményeket hıvösen szemlélŒ békát játszotta. Mekkorát nŒtt már a hasam?

- Egy kicsit nŒtt,... talán - mondta Péter.

- Akkor most széltében is növök! Nézd, mekkorára dagadtam már! No milyen vagyok?!

- Amilyen voltál, olyasféle - hıtötte le Emesét Péter a “realista béka”

- Sok kell még?

- Hát... Bizony nagyon sok!

- Hanem a szegény fölfuvalkodott béka hiába lihegett, hiába szuszogott, hiába fújtatott, nem érte utól az Ökröt. Viszont egyszer csak pukkadt egyet és megdöglött...- fejezte be a mesélést Emma, Emese pedig elterült a földön.

- Igen ismerem ezt a változatot, mondta a Nem Egészen Szép Béka, és lemászott az ember térdérŒl, vissza a napsütötte kŒre.

- Az eset egyáltalán nem így esett meg. - mondta és ha egyedül nem is tudom úgy eljátszani mint ti hárman, azért hallgassátok meg az én mesémet is.

A fölfuvalkodott béka meséje, béka nézetbŒl.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy mesebeli erdŒ, amelyen egyenes út vezetett át. Az egyik oldalán napoztak a békák, kapkodták a legyeket, brekegtek és kuruttyoltak esténként, és a földbe vájt gödrökbe költöztek, amikor bekövetkezett a tél.

A másik oldalon volt azonban az árnyékos partú tó, ahol évrŒl évre lerakták a békák a petéiket, és ahol kikeltek az ebihalak, hogy azután békává serdülve átköltözzenek a napsütötte mezŒre. Valamikor ez a vándorlás nem okozott gondot, de amikor az emberek elvágták a vándorlás útját az autóúttal, a békák kénytelenek voltak évente kétszer-háromszor átvándorolni az úttesten, egyszer oda-vissza a nagy békák, egyszer pedig a kis békák.

Ennek a vándorlásnak nagyon sok áldozata volt minden évben, mert a jármıvek nagyon sok békát halálra gázoltak.

A Nem Egészen Szép Béka pár pillanatnyi szünetet tartott és ummogatva gondolt az áldozatokra.

IdŒvel azonban - folytatta a mesélést a meghatódás csöndje után, - az emberek rájöttek, hogy mi békák nagyon hasznos és kedves állatok vagyunk. Az okos emberek - és itt jelentŒségteljesen a földkupacon üldögélŒ emberre pillantott, - mindent megtettek azért, hogy bántódásunk ne essék, amikor a tó felé vagy a napsütötte mezŒ felé vándorolunk.

Az út mellé közlekedési táblákat tettek: “Zebra csak békáknak!” “Békát elŒzni tilos!” “ A föld és a kerék közötti távolság min. 20 cm!” “ Békára lépni tilos!” “ Békavonulás alatt kötelezŒ megállni!” “Figyelem! Alacsonyan járó békák!” “ Áthaladás csak szárnyas lovaknak!” “Gólyáknak berepülni tilos!” “Ökröt behajtani tilos!” “Vigyázat! Környezetvédelmi radarkontroll!” - egyszóval igyekeztek megvédelmezni bennünket.

Történt azonban egyszer, éppen a nagy békák tóhoz vonulása idején, hogy egy pásztor ezen az úton hajtotta az ökrét a város felé. Az út melletti bokorban elrejtŒzött egy környezetvédŒ úr, hogy figyelje, betartják-e a szabályokat az arra járó emberek és állatok.

A pásztor, nyakát tekergetve, tanulmányozta a táblákat.

- Ahun-e! “Békát elŒzni tilos!” No majd éppen a békák miatt vesztegelünk!

Hóha hó! “Békára lépni tilos!” Hát persze, mert elcsúszol - adta rusnya férgén!  “Környezetvédelmi radarkontroll!” - Nincs itt senki, te csak ne okoskodj, menjünk tovább! - bökdöste meg a lecövekelŒdŒ ökröt. Az ökör ugyanis nevével ellentétben okos volt, és nem akart tovább menni, amikor  az “Ökröt behajtani tilos!” táblához értek. SŒt! Még a környezetvédŒ urat is észrevette és a szarvaival a bokor felé bökdösött, hogy a pásztor figyelmét is felhívja az ellenŒrzésre.

- Nem értesz a szép szóból? Vagy megijedtél ettŒl a felfuvalkodott békától az út közepén?! Az egyik béke ugyanis, a békák természetes szokása szerint nem azért, hogy az ökörre hasonlítson, hanem hogy elriassza a pásztort, hatalmasra felfújta magát.

A Nem Egészen Szép Béka is hatalmas nagyra felfújta magát, hogy bemutassa a történteket. Az ember csodálkozva csapta össze a kezét.

- Ki hitte volna, hogy te erre képes vagy! Mint egy labda! Ha piros lennél szép fehér pöttyökkel, egészen szép lennél! De így!? - Már megbocsáss...

- Szóval a pettyes labda szép! No ezt megjegyzem! - mondta a Nem Egészen Szép Béka és folytatta a mesélést.

- Vagy már újra az evésen jár az eszed?!- kiabálta a pásztor. Márpedig abból a bokorból nem eszel! - és szegény ökör ellenkezésével mit sem törŒdve, akkorát bökött botjával szegény állaton, hogy az nem tudott mást tenni, mint felrúgta a pásztort, aki hatalmas és szép ívben, éppen abba a bokorba zuhant, ahonnan a környezetvédŒ úr figyelte az eseményeket.

- Aúú! ... De hiszen ön... de hiszen ön a környezetvédŒ úr! Biztosíthatom nem voltam rossz!

- Csak bántalmazta az ökröt, ami ötszáz pénz büntetést von maga után - mondta tárgyilagosan a környezetvédŒ úr és egy füzetet vett elŒ, amiben sorra felírta a büntetési tételeket.

- Veszélyeztetni a békákat ezer pénz. Összetörni ezt a szép bokrot, ötszáz pénz! Veszélyeztetni engem - emelte fel a hangját a környezetvédŒ úr, - újabb ezer pénz!

- Ne! Ennyit ne! Jaj! Ez nagyon sok! Kegyelmezzen NYEZETVÉDĂ KÖR ÚR! - dadogta a pásztor.

- Hivatalos közeg kigúnyolása újabb ötszáz pénz! Összesen háromezer ötszáz pénz! - mondta a környezetvédŒ és kitépte a nyugtát, hogy átadja a pásztornak.

- Mindez egy rusnya, fölfuvalkodott békáért?! Ó! Hogy pukkadt volna meg!

A környezetvédŒ úr visszatartotta a nyugtát, hogy ráírja: Ha a béka kipukkad, további tízezer pénz!

- Mi?! Hogy egy békáért?! No ettŒl én pukkadok meg! - mondta a pásztor és tényleg megpukkadt...Hát így esett meg ez a felfuvalkodós történet , - fejezte be meséjét a Nem Egészen Szép Béka.

- Szóval volt pukkadás, csak éppen nem a béka pukkadt meg! No ez volt aztán a csattanós - akarom mondani . pukkanós mese! - mondta derısen az ember. A gyerekek pedig viháncolva táncolták körül a napsütötte követ, ahol a Nem Egészen Szép Béka  körbe-körbe fordulva, elsŒ lábacskáit összetéve a feje fölött, mint egy sikeres sztár, köszönte meg az elismerést.

A táncba az ember is bekapcsolódott és mindannyian együtt énekelték:

Brekeke-brekeke,
ebihalból leszel-e?
Brekeke-brekeke,
szúnyoglárvát eszel-e?
Brekeke-brekeke,
te kis béka csemete,
ha nem hízol kerekre,
nem lehetsz majd remete
brekeke-brekeke,
békalencsés berekben.

.

Egészen szép-e a béka, ha piros és fehér pettyes?

A Nem Egészen Szép Béka meséit folytathatnánk úgy is, hogy volt, hol nem volt, volt egyszer egy kert, amelyben a Nem Egészen Szép Béka megismerkedett az emberrel és három gyermekével. No, ha folytathatnánk, hát folytassuk is, mert ezúttal a kert majdnem fŒszereplŒvé lép elŒ a mesében.

Korán reggel Emma, Emese és Péter már a kertben volt, hogy ismét találkozzék a Nem Egészen Szép Békával, de hiába nézelŒdtek, sehol sem látták. A kert közepén, nem messze a napsütötte kŒtŒl hevert a piros, fehér pettyes labdájuk. Az ember már a gödröt ásta, tempósan dobálta a földet, de a Nem Egészen Szép Béka nem volt sehol sem. Azaz, várjunk csak! Mintha itt énekelne valahol!

Nézd a számat , milyen széles,
bŒröm ragyás, szemem éles!
Nézd az izmos, pompás lábam,
Látsz-e vajon szebbet nálam?

Emma szólalt meg az énekszó hallatán.

- Nézném én, de nem látlak sehol!

Azt mondtátok csúf vagyok?
Mert a bŒröm nem ragyog?
Meg hogy nincsen derekam?
A hócipŒm tele van!

Péter is találgatni kezdett:

-Hol van a hócipŒd?! - kiabálta. Mert ahol a hócipŒje van, ott lehet Œ is, - tette hozzá magyarázólag. De a Nem Egészen Szép Béka most sem válaszolt, csak énekelt tovább, ám a hangja  mintha valamibŒl szólt volna!

Én vagyok a rusnya béka?!
Gondolj arra - kérlek - még ma
tükör elŒtt magad is -
amíg meg nem haragítsz, -

hogyha arról, mi a szép,
ítélkezne békanép.
Milyen lenne csöppnyi szátok?
Kurta lábbal ugrálnátok?!

Emesének jutott eszébe elŒször, hogy a Nem Egészen Szép Békát valamiben kellene keresni, ha már a hangja valamibŒl szól, de a kertben a pettyes labdán kívül semmi sem volt.

Én bizony a te helyedben, -
véssed mélyen az eszedbe! -
legfeljebb így szólnék néha:
NEM EGÉSZEN SZÉP A BÉKA!

És akkor valami történt! A pöttyös labda, egyszerre csak, magától megmozdult. Nem gurult, hanem mászott, nem pattant, hanem ugrott egyet, majd ismét mászott, és újra ugrott.

- Gyerekek! - kiáltott fel az ásást is abbahagyó ember. Akármi legyek, ha ez a Nem Egészen Szép Béka nem a pöttyös labdában énekel!

Mindannyian a labdához futottak és valóban!

NEM EGÉSZEN SZÉP A BÉKA,
ám ki okos és nem léha,
békánál is szebb lehet,
hogyha engem megszeret!

- ElképesztŒ! - mondta az ember. Ez a béka belebújt a labdába!

- Mi ebben az elképesztŒ?! Hát nem te mondtad tegnap, hogy ha piros lennék fehér pöttyökkel, egészen szép lennék. Ma korán reggel felkeltem, hogy meglephesselek benneteket. Átalakítottam a labdát. Okos és ügyes is vagyok, és most már szép is! Ugye rám sem ismertek?!

- De a labdámra sem! - pityeredett el Péter. Hiszen csupa lyuk lett, ez már soha többet nem fog pattogni.

- Pattogni nem, de ugrálni annál inkább! - kiáltotta derısen a Nem Egészen Szép Béka és ugrálni kezdett.

Bár ne tette volna!

A labdára ugyanis csak négy lyukat vágott, hogy lábait kidughassa. Most az elsŒ ugrással az ember fejének ugrott.

- Ejnye! nem látsz! - kiabálta a béka a labdából. Pontosan az én utamba kell állnod?

- Miért nem figyelsz, hova ugrassz? - kérdezte az orrát dörzsölgetŒ ember.

- Miért, miért!? Mert nem látok ki a labdából. A szememnek nem vágtam lyukat, nehogy ugrálás közben valami beleessék.

- Ezek szerint nem pattog és nem ugrál. - mondta még mindig szipogva Péter.

- De talán gurul! - mondta az ember és Emeséhez gurította a pöttyös labdát. Amíg a labdát egymáshoz dobták, gurították, még énekeltek is.

Az én buta békám, daliás varangy,
olyan szép a bŒre, mint aszalt narancs...
Beszélni is tud már, sokat olvasott,
mégis azt hiszi, hogy másnak lenni jobb.

A megrémült Nem Egészen Szép Béka a labdában próbálta mentegetni magát

Szebb a béka, mint a gólya,
csodáld meg a pettyeket!
Bár a gólya lába hosszabb,
szépségben én vezetek!

Emma az éppen nála lévŒ labdába kukucskál, majd éneklés közben dobta tovább.

Az én buta békám arany szeme gyöngy,
amikor becsukja, akár egy göröngy!
Mégis álruhát ölt, s abban mocorog,
mégis azt hiszi, hogy másnak lenni jobb!

A Nem Egészen Szép Béka már megadta magát, megbánta, hogy belemászott a labdába.

Szebb a béka, mint a gólya...
Csak még egyszer kint legyek!...
Hogy’ lehettem ilyen hólyag!?
Jól bekaptam a legyet!

Emma meghallotta a Nem Egészen Szép Béka keserves nyögdécselését, és letette a labdát a fıre. Szegény béka szédelegve kimászott a labdából. Keze-lába összeakadt, a szeme forgott az átélt szörnyıségtŒl. A gyerekek egymás kezébŒl vették ki a Nem Egészen Szép Békát, simogatták, becézgették.

- Gyere hozzám szegénykém! Hol ütötted meg a buksi fejed? Gyere megsimogatom. “Nyúlháj, daruháj, majd meggyógyul, ha nem fáj! “

- Ezt szerencsésen megúsztad, - mondta az ember, de azért az elvarázsolt királyfi jobban járt a labdával!

A Nem Egészen Szép Béka - miközben egy percre sem hagyja abba a hízelgést a simogató gyerekeknek, kéjesen nyöszörögve ajánlatot tett az embernek.

- Fogadjunk, hogy a békakirályfi rosszul járt a labdával.

- Jó, jó! ElŒször úgy látszott, hogy rosszul jár, de azután mégis csak jól járt...

- Nem járt jól!

- De jól járt! Nem bánom fogadjunk!

- Ha nyerek, fogsz nekem száz legyet! Vágd el kérlek! - fordult Emeséhez, miközben az ember és a béka kezet fogva megkötötték a fogadást.

Az ember meséje, a falhoz vágott békáról.

- Üljetek le gyerekeim, és döntsétek el, jól járt-e a békakirályfi? 

Az Œ története is labdázással kezdŒdött, csak nem pöttyös, hanem aranylabdával, amivel maga a királykisasszony labdázott a palota kertjében.

Játszott, játszott, amikor egyszerre csak eltınt a labdája. Rémülten látta, hogy az, bizony, belesett az öreg kútba.

Sírdogálni kezdett, hiszen nem tudta, hogyan vegye ki onnan.

- Ekkor megjelent a békakirályfi, - koronával a fején - és felajánlotta, hogy segít, mert mi békák ilyen figyelmesek vagyunk, - szólt közbe a Nem Egészen Szép Béka.

- Igen, ha elŒbb teljesítik a kívánságát! Nem jóságos angyal dugta ki a fejét a kútból, hanem egy béka! - intette le a közbeszólót az ember.

Kérhetsz, amit akarsz! mondta a királylány, mi nagyon gazdagok vagyunk!

- Persze, a királykisasszony azt hitte, minden a pénzen múlik! - szólt közbe ismét a Nem Egészen Szép Béka, pedig a békakirályfinak magának is annyi kincse volt, hogy azt se tudta, mit kezdjen vele!

- No azért az sem volt semmi, amit kért! -  emelte fel a hangját az ember. Egyél velem egy tányérból, igyál velem egy pohárból, aludj velem az ágyacskádban, akkor kihozom! - szabta meg a feltételeit a békakirályfi.

- A királylány viszont nem volt Œszinte, hiszen magában azt gondolta, bizony nem teljesíti a béka kívánságát, miközben szóban mindent megígért.. A királyfi bezzeg teljesítette az ígéretét! - szólt közbe büszkén a Nem Egészen Szép Béka. Felhozta a labdát és átadta a királykisasszonynak, aki elvette és elfutott, ígéretének teljesítése nélkül.

- Ne ítéljétek el a királykisasszonyt, mert azért mégiscsak Œ szabadította meg a varázslat alól a békakirályfit ! Képzeljétek magatokat az Œ helyébe! Ti ennétek egy tányérból, aludnátok egy ágyban egy csúf békával?

A gyerekek letették a Nem Egészen Szép Békát a napsütötte kŒre és egymás kezét fogva amolyan béka siratót énekeltek a Nem Egészen Szép Békának, mintha Œt csapta volna be a királylány. az éneklést Emma kezdte:

Béka, béka kis béka,
miért bánnak így veled?
Habár csúnya, “rusnya” vagy,
Isten teremtménye vagy,
ungon-berken,
nádak közt a tóban.

Péter is megsajnálta a becsapott békát.

Ha én király lehetnék,
kilincset szereltetnék
az ajtóra alulra,
madzag volna húzója,
húzzad-húzzad,
juss a palotába.

Emese elképzelte, mit tett volna, ha Œ lett volna a királylány.

Királylány, ha lehetnék,
neked nem ígérgetnék!
Betartanám szavamat,
vállalnám a sorsodat,
ungon-berken, s
benn a palotában.

- Jó, jó! Ti már tudjátok, hogy érdemes “üzletelni” a békakirályfival, hiszen a legkevesebb amit kap érte a királylány, egy gazdag férj és legalább a fele királyság. A mesében tehát, mint tudjátok, együtt ettek-ittak, azután a békakirályfiból igazi királyfi lett és máig is élnek, ha meg nem haltak!

- És azt tudod-e mi volt az ebéd? - kérdezte a Nem Egészen Szép Béka.

- Ennek nincs jelentŒsége a megnyert fogadásom szempontjából, de el tudom képzelni. Bizonyára volt aranykarikás tyúkhúsleves, sok cérnametélttel, zöldséggel, - még a nyál is összefut a számban, - tejfölös uborkasaláta a finom husikához, nagy halom négercsók...

- Volt -e légy a levesben? - szólt közbe a Nem Egészen Szép Béka.

- No de kérlek! Ilyet még elképzelni is! Le is nyakazták volna a fŒ-fŒ tálalómestert.

- Márpedig a leves csak léggyel élvezhetŒ egy béka számára: - szögezte le a Nem Egészen Szép Béka. És ettél-e már levest szeneslapáttal, mert a kanál akkora volt a béka számára.

- Nagy ügy! Nem volt légy a levesben, nagy volt a kanál! EttŒl még a fogadást megnyertem!

- Semmit  sem nyertél, mert a dolog nem így történt. Akár már el is kezdheted fogdosni a száz legyemet...

- Meséld el! Meséld el ! - kérlelték a gyerekek a Nem Egészen Szép Békát

A béka meséje, a falhoz vágott békáról.

A Nem Egészen Szép Béka kényelmesen elhelyezkedett a napsütötte kövön és mesélni kezdett.

- Addig egyforma a mesénk, amíg a királylány a kezébe nem fogta a a békakirályfit, hogy a szobájába vigye aludni. Valóban ráripakodott:

- Csak felséges apámnak köszönheted, hogy együtt ehettél velem ..-Pfuj! De rondán ettél! Majdnem rosszul lettem tŒled! - De az ágyacskámban nem alszol! Mit képzelsz te csúfság?! Talán még meg is csókoljalak? - és azzal a falhoz vágta a békakirályfit.

A király kis idŒ múlva a lánya után indult, mert tudni akarta, hogy a királylány betartja-e ígéretét. A királylány ajtaja elŒtt megállt és csodálkozva hallgatta a kiszırŒdŒ zajokat. A szobából ugyanis több béka kuruttyolása, brekegése hallatszott ki.

- Csak nem hozta ide az egész pereputtyát!  Arról nem volt szó! - gondolta a király és benyitott a lányához...

ElŒször a békakirályfit látta meg, ahogyan kétségbeesetten próbál a fájós hátáról a talpára állni. ( A falhoz vágás nagyon megviselte szegényt. ) Azután észrevett egy ismeretlen formájú békát, aki a lánya ágyán ült. ( Mint késŒbb megtudta, ez egy Dél-Amerikában honos pipabéka, aki éppen békául - mintha spanyolul, vagy portugálul brekegett volna, - biztatta a békakirályfit a felállásra. )

A király éktelen haragra gerjedt.

- Szentséges Isten! Hová lett a lányom?! Nyomozókat! Tızoltókat! Varázslót! Orvost! Ide az egész udvart! Letartóztatni mindkét rusnya férget! Ez egy kéttagú bınbanda! Átkutatni mindent! Hol a lányom? És vannak-e még bıntársak! Jöjjön a hóhér is! Majd bevalljátok, hova tüntettétek az én szépséges lányomat?!

- Hát nem ismersz meg papa?! - szólalt meg az ismeretlen béka a szobába tóduló udvari népek között a király koronájára ugorva, hogy ott meneküljön meg az üldözŒktŒl.

A király lekapta a fejérŒl a koronát és elképedve kérdezte.

- Te lennél az én lányom?! Jaj! Jaj! Be nagyon béka lettél! Pedig a mi családunkban eddig még nem fordult elŒ béka!

- Igen, ez lett belŒlem, amikor a falhoz vágtam a békakirályfit...

- Fogjátok el a gaz bosszúállót! Hát ezt érdemeltük a jó ebéd után tŒled, te rusnya szörnyeteg!? Volt szíved ezt tenni a gyönyörı lányommal?! No de majd megkeserülöd! Itt van már a hóhér?!

Szegény békakirályfi a sarokban lapult a rászegezett lándzsák és alabárdok között.

- Ne bántsatok! Nem én varázsoltam el Œt! Az a boszorkány tette, aki engem is békává változtatott. Ne bántson Felséged, nehogy a boszorkány békává változtassa Felségedet is...

A király rémülten tapogatta meg az arcát és egy kicsit megnyugodott, amikor a szakállába tudott túrni.

A királylány még mindig a koronába rejtŒzködve kérlelni kezdte apját:

- És ne mond, hogy “ rusnya szörnyeteg”! Vagy talán engem is csúfnak, rusnyának látsz?!

- Dehogy vagy csúf, dehogy vagy rusnya! De most mit tegyünk, hogyan leszel még a mostani szépségednél is szebb?

A király hol a szemét törölgette, hol a lányát babusgatta. Váratlanul, mintha kis csecsemŒ lenne, az ágynemıvel pólyázni kezdte a pipabékát.

 -  Mit csinálsz papa! Hiszen én már nagy lány vagyok! Kísérj inkább mindkettŒnket a kerti öreg kúthoz, ezután ott kell élnünk, amíg valami csoda nem segít rajtunk.

A király hol az ágynemıvel törölgeti a szemét, hol hatalmas kockás zsebkendŒjébe fújta az orrát, míg végre kiadta a parancsot:

- Induljunk mindannyian az öreg kúthoz. Ărség! Ide hozzám! Azonnal Œrök vigyázzák a kutat és JAJ LESZ NEKTEK!,ha csak egyetlen gólyát, gémet, darut vagy bármilyen vízi szárnyast meglátok a kút körül!

A vízbe azonnal könnyıbúvár szálljon le, és JAJ LESZ NEKTEK!, ha csak egyetlen vízisikló vagy bármilyen csúszó-mászó az én szeretteim közelébe férkŒzik! Mától kezdve mindenki járjon az én kedveseim kedvébe, mert JAJ LESZ NEKTEK!, ha bármiben hiányt szenvednek!

Az Œrök lépkedtek a menet élén, mögöttük a békák ugráltak. Pár lépés után a király is térdre ereszkedett és béka módra próbálta követni szeretteit. Természetesen az egész udvar békaügetésbe fogott, csak néhány fŒember tett megjegyzéseket, - persze csak halkan, nehogy a király meghallja - a várható jövŒt illetŒen.

A FŒszakács attól félt, hátha nem tud majd rántott szöcskecombot sütni, a fŒcukrász viszont morgolódott, mert milyen lesz az a négercsók, amit léggyel kell megtöltenie? Egyedül a fŒszabászt villanyozta fel a jövŒ, hiszen ezentúl az udvari bálokat majd a kútban kell megrendezni és milyen izgalmas estélyi-fürdŒruha költeményeket tervezhet, varrhat az udvarhölgyeknek és uraknak. Az udvari bolond megjegyzését a király is meghallotta, hiszen vigasztalásul akarta mondani.

Még szerencse, - mondta a bolond - hogy Felségednek nem született fia. Jól néznénk most ki egy trónörökös békával!

A király azonban vigasztalhatatlan volt, így a fŒudvarmester elkezdte és mindannyian bekapcsolódva együtt énekelték a kúthoz kísérés közben a béka siratót.

Királylány és királyfi,
jól elbántak veletek!
Lehetne itt mást csinálni?
Kútban lesz a helyetek!
Kútban, kútban,
itt az öreg kútban.

Vödör is lesz aranyból,
smaragdból lesz a moha,
ékszerektŒl roskadoz
ez a “cifra palota”!
Kútban, kútban,
itt az öreg kútban...

Amikor a kúthoz érkezett az udvari népség, a kirendelt gólyaŒrök katonásan jelentették a királynak:

Kémleljük a kék eget,
daru, gólya, nem legyek!!!

Amikor a két béka beszállt a hirtelen elŒkerített arany vödörbe, a kút kávájánál a könnyıbúvárok jelentkeztek:

Bugyborékol a friss víz,
harcsa, sikló egy szál sincs!

A Nem Egészen Szép Béka elégedetten fordult az emberhez.

- Így történt hát a valóságban a labdás királylány története... Hogy’ haladsz a légyfogással?

- Még én fogjak legyet neked, amiért nem a békakirályfi változott emberré, hanem a királylány változott békává?

- Így volt igazságos, hiszen a királylány nem tartotta be a szavát!

- Csalódtam benned! - kiáltotta Emma. Lehet, hogy békaszemmel így igazságos, de miféle befejezése ez a mesének? Mondhatod erre, hogy “és boldogan éltek a kútban, amíg meg nem haltak?”

- Nem mondhatom! Mert így csak boszorkányszemmel igazságos! De ki mondta, hogy ez a mese befejezése?

- Ha van tovább is, akkor miért akarod, hogy máris fogdossam a legyeket? - zúgolódott az ember.

A gyerekek pedig kórusban kérlelték a Nem Egészen Szép Békát, hogy mesélje el a folytatást is.

Összeházasodhatnak-e az elvarázsolt békák ?

- KezdŒdjék hát a mese a szokásos módon. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg kút, amelyben éldegélt egy szépséges varangyos béka - mellesleg elvarázsolt királyfi, és a még nálánál is szebb pipabéka, - egy királylány, -, akit akkor változtatott békává a ki tudja hol rejtŒzködŒ boszorkány, amikor éppen falhoz vágta a varangyos békát.

- Te mindig itt üldögélsz a napos kövön. Nem volt nagyon hideg és sötét a kútban? - kérdezte Péter a Nem Egészen Szép Békától, aki közben festékes tubust vett elŒ és egy aprócska ecsettel pirosra kezdte festeni magát.

- Bizony hideg és sötét volt a kútban, szerettek volna Œk is kimászni néha, de az Œrök szelíd erŒszakkal mindig megakadályozták. Így azután csak a szomorúság, a sötétség és a hideg maradt nekik a “cifra palotában”. A valamikor gŒgös királykisasszony bánatosan énekelgetett a kútban.

Nem szerettem senkit,
lenéztelek téged,
gŒgös voltam, önhitt,
ez a büntetésem.

Bús énekelgetésébe a királyfi is bekapcsolódott és újra meg újra hallgathatták közben az Œrök jelszavait.

Bugyborékol a friss víz!
Csuka! Harcsa! Sikló! Sicc!

Engem is így büntet
egy gonosz boszorkány,
nem válthat meg senki,
csak egy jó királylány!

Csakhogy királylány volt, nincs... Csak egy szomorú pipabéka van:

Ki fog így szeretni?!
Nem fordul ez jóra!
Nem csókol meg senki,
legfeljebb egy gólya...

Közben lehallatszott, ahogyan a gólyaŒrŒk fenn jelentésüket ismételgették.

Kémleljük a kék eget,
daru, gólya, nem legyek!!!

A királyfi nagyon sajnálta a királylányt és szeretettel vigasztalta:

Ne búsulj királylány!
Könnyes szemed ékkŒ!
Gyere el a faltól,
faltól falig érŒ
bánatodat hagyd ott!
Nem maradsz a kútban,
hogyha kitaláljuk,
mit is kell csinálnunk,
hogy vissza változzunk.

- Hát ez bizony kevés vigasztalás annak a szegény királylánynak! Mi van akkor, ha semmi sem jut az eszükbe?

- Ugyan! Mi mást, vígasztalót mondhatna egy varangy a pipabékának? - kérdezte a Nem Egészen Szép Béka.

- Mondhatná neki például ezt - és Emma utánozni kezdte az elŒbb  még éneklŒ Nem Egészen Szép Békát:

Szeretlek Pipácska!
Légy a feleségem!
Várhatsz-e itt másra,
mint ilyen legényre?

- Ejnye! Hát elfelejtettem volna elŒbb mondani!? Egy légy éppen úgy lehetne a varangyos béka felesége, mint egy pipabéka! A békakirályfi nem veheti feleségül a pipabékát, Œ ugyanis egészen más földrészen honos, ahol egészen mások a házasodási szokások!

- EttŒl még, - legalább névleg, - összeházasodhatnának!
- No és akkor mondhatnám, hogy “és akkor boldogan éltek, amíg meg nem haltak”? Nekik már kevés a boldogsághoz, hogy egymást békasorsukban megszerették. Attól nem változnának vissza emberré.

- Jobb lesz, ha tovább mesélsz a szépítkezés közben, - mondta az ember a már majdnem teljesen piros Nem Egészen Szép Békának, - mert látom van további folytatás is...

A magányos kisfiú története.

- Van bizony! Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki soha nem ette meg a reggelijét...

- TeremtŒ Atyám! Csak nem azzal a borzalmas mesével akarod folytatni, amiben a béka szórakoztatja a finnyás kisfiút?

- Éppen hogy azzal akarom folytatni! De miért tartod borzalmasnak ezt a mesét?

Miért szörnyı neked egy segítŒkész béka?

- Mert a végén éhen hal a kisfiú! - mondta az ember felháborodottan.
- Az nem bánt, hogy azért, mert a kisfiú édesanyja agyonütötte a békát?!

- Bánt, bánt, de azért nekem a gyermek fontos!

- Nekem meg a béka!

A vitának Emese közbeszólása vetett véget.

- Kedves Nem Egészen Szép Béka! Nem tudsz olyan mesét, amiben a kisfiú és a béka is életben marad?

- Már hogyne tudnék! Csak az emberek meséi borzalmasak, mi békák humánusabbak vagyunk! A mi mesénk még akkor is más, ha majdnem azonos az emberek meséjével. ElŒbb hallgasd meg, és azután jelentsd ki, hogy borzalmas,- fordult az emberhez.

- Jól van na! Jól van! Folytasd te humanista béka!

- Ez a kisfiú a szép napsütésben üldögél a házuk elŒtt, nem messze attól a kúttól, amelyben a békák laktak és csak turkálta a reggelijét.

Mint említettem, a két béka szeretett volna kimenni a kútból, de a szigorú Œrök között csak azt tudták elérni, hogy a kövek rései között kikukucskálhattak. Hamarosan feltınt nekik a sovány kisfiú.

- Ha emberek lennénk, nekünk is lehetne ilyen szép kisfiúnk, - ábrándozott a pipabéka.

- A miénk talán szebb is lenne, mert ez bizony nagyon soványka! Alig eszik valamit.

Úgy szeretnék közelebbrŒl is gyönyörködni benne...

- Valamivel fel kellene vidítanunk, hátha megjönne az étvágya, ha elmenne a szomorúsága...

- Menjünk ki a kútból és próbáljuk felvidítani...

A könnyıbúvár azonban hallani sem akart errŒl.
- Nagyon sajnálom, de a kutat nem lehet elhagyni! JAJ LESZ NEKEM!, - mondta a Felséges Király, ha nem védlek meg benneteket! Mi lesz veletek, ha fenn  találkoztok egy siklóval?

- De hiszen fenn is van Œrség! - próbálkozott a békakirályfi észérvekkel meggyŒzni a könnyıbúvárt.

- Ăk azt nézik mi repül és nem azt, hogy mi mászik! Ăk nem védelmeznek meg a siklótól!

- Úgy! Szóval mi akkor rabok vagyunk! No majd panaszt teszek a papámnál!

- Azt lehet, - mondta a könnyıbúvár, de addig az az érvényes, amíg mást nem mond, hogy JAJ LESZ NEKEM! ha nem vigyázok rátok!

A két béka azonban nagyon szeretett volna kimenni a kútból a kisfiúhoz, ezért ravaszsághoz folyamodtak, - mesélte tovább a Nem Egészen Szép Béka.

- Akkor legalább játssz velünk, - ajánlotta a pipabéka, mert így nagyon unatkozunk itt a kútban.

A könnyıbúvár boldogan ráállt a játékra

- Azt lehet! Játszunk hunyót, mert azt szeretem legjobban!

- Nagyszerı! Legyél te az elsŒ hunyó!

A könnyıbúvár a fal felé fordult és nagy bugyborékolás közepette hadarni kezdte a kiszámolót.

Brek, brek, elbújhatsz,
a kútból ki nem juthatsz!
egy légynek zizzenése,
békalencse sürüsége
bujtasson,
ipiapacs ugrasszon,
huss!
Aki bújt, bújt,
aki nem, nem,
bárhol vagy is, meglellek!

A könnyıbúvár hozzálátott, hogy alaposan átkutassa az öreg kutat, benézett minden kŒ közé, minden moha mögé, de hiába! Amíg ugyanis Œ a mondókát mondta, a két béka kiszökött a kútból. A gólyaŒrök valóban semmit sem vettek észre, mert égnek fordított arccal csak az eget kémlelték.

A békák nem tudták, hogyan fogadná Œket a kisfiú, ezért elŒbb a fal tövében meghúzódtak egy gödröcskében és onnan kérdezte meg a békakirályfi:

- Miért nem eszel kisfiú?
A kisfiú körülnézet, ki szólt hozzá, de mivel senkit sem látott, magában morogta.
- Már megint csak képzelŒdöm... Nem szól énhozzám senki, nincs nekem egy fia barátom sem...

Miért nincs barátod? - kérdezte a pipabéka.
- Mert anyukám szerint senki sem méltó hozzánk, mert mi a király udvarában lakunk...

- De hiszen itt lakik a királykisasszony is! - mondta a pipabéka. Vele miért nem barátkoztál össze?

- Már Œ sem lakik itt, békává változott. Amíg itt lakott, addig sem vett észre, gŒgösen elnézett fölöttem. Pedig mennyire szerettem volna labdázni vele...

A sötétbŒrı pipabékán nem látszott, hogy elpirult, de a békakirályfi megérezte. Vigasztalóan megsimogatta a pipabéka fejét és közben megkérdezte a kisfiút:

- Ha eljönne hozzád a királykisasszony a kútból, játszanál vele?

- Játszanék, de Œ nem jönne ide...
A pipabéka a kisfiú asztalkája elé ugrott, és bohóckodni kezdett. A kisfiú meglepŒdve dörzsölte a szemét, mint aki nem hiszi, amit lát.

- Álmodom!? Tényleg itt vagy? Nahát, soha nem hittem volna arról a fennhordott orrú királykisasszonyról, hogy ilyen ügyes! Ugye te vagy a királykisasszony? Be jó, hogy békává változtál! Leszel a barátom?

A békakirályfi is az asztalra ugrott.

- Egy feltétellel mind a ketten a barátaid leszünk...
- Mindent megteszek...vágott közbe a kisfiú.

- Jól értettem? - kérdezte a pipabéka. Azt mondtad, hogy mindent megeszel? Mert ez lenne a feltételünk...
A kisfiú azonnal bekapott egy jó darab kenyeret, ivott rá tejet, és a kistányérba is öntött egy keveset., majd mondókába fogott:

Béka, béka kisöcsém!
Jaj, de nagy a szerencsém!
Gyere ide, ülj mellém,
cipócskámból eszegess,
tejecskémbŒl iszogass,
minden nap meglátogass!

A békák felkapaszkodtak a tányér szélére és úgy tettek, mintha Œk is eszegetnének...

- Persze, hogy nem ettek, hiszen bizonyára ebben a tejben sem volt légy - jegyezte meg epésen az ember, de a Nem Egészen Szép Béka oda se figyelt.

- Amikor a kisfiú mindent megevett, a pipabéka megköszönte a szíveslátást és visszatértek a kútba.

- Festenél ide a hátamra néhány fehér pöttyöt, mert nem érem el. - mondta a Nem Egészen Szép Béka az embernek.

- Jézusom! Hogy nézel ki?! Már a labdajelmeznél is akartam mondani, nem e ruha teszi a békát...

- Ez nem is ruha, hanem a bŒröm!

- Hadd fesse magát, csak meséljen tovább! - kérte Péter. Nem “LETT JAJ NEKIK!”, amiért kiszöktek a kútból?

- A Könnyıbúvár miután többször is átkutatta az öreg kutat, rájött, hogy a két béka becsapta Œt. Másnap azután hiába könyörögtek neki összetett kezecskékkel, a könnyıbúvár hajthatatlan maradt. Kénytelenek voltak ismét cselhez folyamodni.

- Ha már nem mehetünk ki, legalább játszunk újra hunyót! - kezdeményezte a pipabéka.

- Nem !Nem! - tiltakozott az Œr. Tegnap majdnem JAJ LETT NEKEM! Én soha többé nem leszek hunyó!

- Nem is úgy gondoltam! - mondta ártatlan képpel a pipabéka. Majd én leszek a hunyó és ti bujtok el...

- Így már egészen más! - kiáltott fel boldogan a könnyıbúvár. Nagyon szeretek bújócskát játszani!

A pipabéka tehát a fal felé fordult és kezdte a kiszámolást:

Brek, brek, elbújhatsz,
a kútból ki nem juthatsz!
Egy légynek zizzenése,
békalencse sürüsége
bujtasson,
ipiapacs ugrasszon,
huss!
Aki bújt, bújt,
aki nem, nem,
bárhol vagy is,
meglellek

Amíg a pipabéka a kiszámolót mondta a könnyıbúvár lázas igyekezettel próbált elbújni. De sehol egy olyan nagyságú rés nem volt, ahova bebújhatott volna. Erre egy hirtelen ötlettel összekuporodott, szemét, fülét befogta, mert azt gondolta, ha Œ nem lát, nem hall, Œt sem látják, Œt sem hallják. Eközben a békakirályfi kiszökött a kútból. A két béka így váltogatta egymást nap mint nap, és amikor a kisfiú megreggelizett, visszasiettek a kútba és az éppen “ügyeletes” hunyó megtalálta a másik békát. A könnyıbúvár boldog volt, hogy milyen jól elbújt és közben a békákra is tudott vigyázni.

- És a kisfiú nem vette észre, hogy a