A drágaköves béka meséje.

Reggel ugyanis a Nem Egészen Szép Béka a korábban szétvágott piros pöttyös labdából kocsit akart szerkeszteni magának, hogy vizet vihessen a gyerekeknek, akik kiszámolót énekeltek:

Szállj el, szállj el Katicabogárka!

Hozzál vizet pöttyös csuprocskámba!

A Napocska pöttyözte az orrom,

pöttyeimet a vízzel lemosom!

Akire jön az ötvenöt,

vigye tŒlem el a pöttyöm!

Öt-tíz, huszonöt,

potyog rólam már a pötty!

Öt-tíz ötvenöt,

te legyél a Töttyöm-pötty!

A kiszámoló közben az ember csak ásott, csak ásott, de alig tudta kidobálni a földet a táncoló gyerekektŒl. Abbahagyta és kimászott a gödörbŒl. Meglátta a pöttyös “kocsival” közeledŒ Nem Egészen Szép Békát. Csúfolódva énekelni kezdett:

Kereke van Katicabogárnak!

Vizet hoz egy mustáros pohárban.

Már megint miféle maskarát csináltál magadból?

A Nem Egészen Szép Béka  kimászott a pöttyös labda kocsi alól, véletlenül meglökte és a tetejére rakott mustáros pohár víz teljes súlyával a fejére esett...

Letottyant a földre és mint a rajzfilmekben, azonnal takaros púp növekedett a fejére.

Az ember nem állhatta meg, hogy csúfolódni ne kezdjen.

- Ó milyen szép tokot hordasz a fejeden! Csak nem ebben tartod a drágaköveidet?

- Láthatod, ez nem tok, hanem púp! De ha tudni akarod, az én fejemben is van drágakŒ!

A gyerekek már abbahagyták a kiszámolót és Emese meg is kérdezte:

- Már megint valamilyen békamesérŒl vitáztok?

- Igen! - mondta az ember. Volt egy varangyos béka, aki azt hitte, hogy drágakŒ van a fejében, pedig csak butaság volt.

- Ez persze nem igaz - illetve nem teljesen igaz. Mert drágakŒ valóban volt a fejében, mint ahogyan az enyémben is van.

- Ne vesszetek össze! Inkább meséld el apu azt a drágaköves békát. Te pedig gyere ide a napsütötte kŒre, majd vizes ruhával borogatom addig a fejeden a púpot. - teremtett békét Emma.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kút, amiben egy csúfságosan csúf béka lakott családostól. Varangyos békák voltak, tulajdonképpen egyformák, csak az egyik kis béka volt más mint a többi. Érdekes módon nem a testvérei csúfolták a mássága miatt, hanem a kis zöld békák, akik ugyancsak a kútban éltek.

Csúf varangyos béka!

Mi jár az eszedbe?

Kövér vagy és buta,

nem férsz a bŒrödbe!?

A kis csúf béka ugyanis csak bámult a kút nyílása felé és ezt énekelte:

Hold úszik az égen,
mint kúton a vödör...
Arra várok régen
hogyha majd megnövök,
beugrom nagy bátran
a vizes vödörbe,
s felmegyek, hogy lássam,
mi van körbe-körbe?

Amikor a kis zöld békák ismét csúfolódni kezdtek a szokásos módon:

Csúf varangyos béka!
Mi jár az eszedbe?
Kövér vagy és buta,
nem férsz a bŒrödbe?!

a kicsi béka a hozzá hasonlóan csúnya varangy anyukához bújt és megkérdezte miért csúfolják folyton Œt ezek a kis zöld békák?

- Mert másmilyen vagy, mint Œk! A békának az fáj a legjobban ha a saját fajtája bántja, hiszen azt már megszokhattuk, hogy mások bántanak bennünket. De te ne törŒdj velük sem, mert neked drágakŒ van a fejedben!

No, más sem kellett a zöld békáknak! Most már új csúfolódó mondókát találtak ki, hogy azzal bántsák a kis varangyos békát.

“Drágaköves “ béka!
Mi van a fejedben?
KΠnyomja az agyad?
Maradj buta varangy!

A kis csúfság már nem törŒdött a zöld békákkal, csak az alkalomra várt. Végre Œ is elég nagy lett ahhoz, hogy világot lásson és éppen vödröt is engedett valaki a kútba. A drágaköves béka nem késlekedett, beugrott a vödörbe és onnan kiabált ki a zöld békáknak.

- Ti csak maradjatok itt! Az én drágakövem a vágyakozás fölfelé a fenti világba! Már megyek is, vissza sem térek!

A felsŒ világ azonban nem fogadta barátságosan a drágaköves békát. A vizet húzó férfi dühösen csapkodta a vizet, amikor meglátta benne a békát.

- Adta szemtelenje! Beleéktelenkedik az ivóvizembe! No, majd adok én  neked! Lekapta a facipŒjét és azzal próbálta a kétségbeesetten menekülŒ békát agyoncsapni.

Szegényke végre eltınhetett a sırı tormalevele között. A dühös férfi egy ideig még turkált a levelek között, de mivel nem találta, dühösen távozott.

- Nagyon barátságtalan ez a világ! Kell lennie ennél barátságosabb világnak is. - sóhajtott fel a drágaköves béka.

Végre besötétedett és az égen feltınt a Hold.

-De hiszen ez éppen olyan sötét, mint a kút, csak valamivel tágasabb. Az bizonyára ennek a világnak a vödre, - nézett áhítattal a Holdra. Azzal kellene még följebb kerülnöm.

- Láthatjátok gyerekek, ez a drágaköves béka tényleg nem volt valami okos! -mondta az ember.

- Miért? Talán az emberek azonnal tudnak mindenre magyarázatot találni, amit meglátnak a világon? - kérdezte a Nem Egészen Szép Béka.

- Már megint vitatkoztok! - mérgelŒdött Péter. Inkább a mesét mondjátok tovább.

- Reggel, amikor megvirradt, - folytatta a mesét az ember, kileselkedett a tormalevelek alól, és meglátta a Napot. Hiszen ez még fényesebb vödör, csodálkozott a drágaköves béka. Ha én eljuthatnék ezzel a vödörrel a felsŒ világba, ott biztosan nagyon jó lenne! Meglátott  akkor egy színes pillangót.

- Hiszen ez egy repülŒ virág! - kiáltott fel. Ennek aztán nem kell várnia, hogy leereszkedjék hozzá a vödör!

Hé! Te színes repülŒ virág! Miért nem repülsz föl ahhoz a ragyogó vödörhöz?

A lepke azonban szóra se méltatta a drágaköves békát. Mintha észre sem vette volna, úgy repült tovább. A kis béka utána eredt. Ugrált, ugrált, de nem érte utol. Így soha meg nem tudta, miért nem repült a Naphoz, ha már repülni tud.

A drágaköves béka addig-addig ugrándozott, amíg egy tóhoz nem ért. A tó partján békák kórusa éppen a gólya csúfolót gyakorolta.

Szebb a béka, mint a gólya,
mert a gólya kelepel,
hosszú lábbal jár a tóban,
s elrepül, ha brekegek!

A drágaköves béka fülét megütötte, hogy a békakórus valakirŒl énekel, aki tud repülni.

- Elnézést a zavarásért! - szólította meg illendŒen a rokonokat. KirŒl énekeltetek az imént? Ki az aki el tud repülni? Arról a repülŒ virágról énekeltetek, aki itt libegett az elŒbb?

A tóparti békakórus tagjai a hasukat fogták a nevetéstŒl.

- Butább vagy te, mint a gólya!
Virág, ami kelepel?!...

Ekkor azonban megjelent az égen a gólya és ereszkedni kezdett a tó partjára. Az elŒbb még hetykén csúfolódó békakórus tagjai eszeveszett menekülésbe fogtak. csak az egyik szakított magának annyi idŒt, hogy figyelmeztesse a drágaköves békát.

Eredj innen, nagyon gyorsan!
Ott a gólya! S elvisz! El...!

A drágaköves béka azonban nem menekült el, hiszen éppen azt szerette volna, ha valaki, aki repülni tud, elviszi ahhoz a fényes vödörhöz, amivel egy jobb világba mehetett volna.

A gólya éles szemmel észrevette a parton maradt egyetlen békát, kényelmesen leereszkedett mellé. A drágaköves béka Œt is illendŒen megszólította.

- Bocsánat a zavarásért, de nagyon szeretnék feljutni ahhoz a fényes vödörhöz! A rokonaim azt mondták az elŒbb hogy te elviszel engem oda...

A gólya csodálkozva hallgatta a drágaköves békát.

- Ha csak ez a kívánságod, én bizony elviszlek! - kelepelte a gólya.

- Kit tisztelhetek benned? Kinek köszönhetem a kívánságom teljesülését?

- Én a gólya vagyok! Mi gólyák lenézünk minden alantas dolgot

- Örvendek a szerencsének! Én a drágaköves béka vagyok. Édesanyám azt mondta, drágakŒ van a  fejembe. A kút mélyén laktam, egy ember segített ki onnan, de Œ nem tudott oda feljuttatni. - mesélte a kis béka némileg megszépítve a vele történteket a fennkölten bámészkodó gólyának..

- Az ember haszontalan teremtmény! Rá nem számíthatsz. Nagyon elbizakodott, pedig csak kéményt tud építeni. Se kelepelni, se repülni nem tud! Hálás lehet, amiért fészkünket a kéményeikre építjük. Az embernél sokkal hasznosabb teremtmény a giliszta, vagy például ti békák!

- Bravó! Bravó! - lelkendezett a drágaköves béka. Nagyon szépen beszélsz, gyönyörı beszéd volt! Ne haragudj, hogy a szavadba vágtam, de szeretném megtudni, mikor indulunk?

- Ebben a pillanatban! - felelte a gólya és derékon kapta a drágaköves békát.

- Jaj! Jaj! Ne szoríts annyira! Ne félts, nem esem le, belekapaszkodom a csŒrödbe! Kérlek ne szoríts, mert nagyon fáj! De ha másképpen nem megy, hát elviselem, hiszen már látom, közeledik a vödör! Addig talán kibírom ezt a szorítást.

Szegény buta béka szemét elborította a könny a fájdalomtól, és a Nap fényességétŒl. A szeme úgy csillogott, mint egy apró csillag, amíg ki nem hunyt...De legalább boldogan halt meg, mert azt hitte teljesül a vágya...

A drágaköves béka meséjét így meséli a béka.

- Ez nagyon szomorú történet volt... - szólalt meg Emma.

- Lett volna, ha így történt volna! - fortyant fel a Nem Egészen Szép Béka. De nem így esett! Ezt csak a békákat alantasnak tekintŒ emberek és gólyák terjesztik!

Amikor ugyanis a drágaköves béka a tormalevelek között meglátta a pillangót, így szólt hozzá:

- Olyan szép vagy, mint egy virág! Bizonyára nagyon okos és ügyes is vagy! Az égig is fel tudnál repülni, egészen addig a fényes valamiig?

A lepkének tetszett a dicséret, ezért szívesen válaszolt a drágaköves békának.

- Láttam, amikor feljöttél a kútból, nem csodálom, hogy itt fenn tele vagy kérdésekkel.. De jól kezded, ha a szépséget és az okosságot, ügyességet azonnal észreveszed. Kérdezz minél többet, annál többet tudsz majd meg az itteni világról.

Én a pillangó vagyok és virágról virágra libegek, oda is fel tudnék repülni, de nem akarok, mert a virágok csak itt lenn illatoznak.

- Köszönöm a felvilágosítást, - mondta a drágaköves béka és elindult szerencsét próbálni a felsŒ világban. Ugrált, ugrált, amíg egy tó partjára nem ért. A tó partján gyönyörıen éneklŒ békakórusra bukkant.

Szebb a béka, mint a gólya,
mert a gólya kelepel.
hosszú lábbal jár a tóban
s elrepül, ha brekegek!

A drágaköves béka gyönyörködve hallgatta a kórust és amikor befejezték a gólya csúfolót, Œket is megkérdezte.

- Ugyan, kirŒl énekeltek testvérek?

- A széles szárnyú, hosszú lábú gólyáról. Nagyon vigyázz, ha vele találkozol, mert Œ a mi legnagyobb ellenségünk.

- Okossággal sem lehet Œt legyŒzni?

- Ezt még senki sem merte megpróbálni. Amint meglátjuk, legjobb azonnal menekülni... Jaj! Vigyázz, mert már jön is ! Meneküljünk! - kiáltották a békakórus tagjai és hangos cuppanásokkal eltıntek a tó vizében.

A gólya már messzirŒl meglátta a várakozó drágaköves békát. Leszállt mellé.

- Nagyon buta béka lehetsz te, ha még azt sem tudod, hogy elŒlem ész nélkül menekülni kell.!

- Ó hogyne tudnám, hogyne tudnám ! Én a drágaköves béka vagyok, és a Naphoz akarok eljutni. Én is nagyon félek tŒled, mint a testvéreim, de látni akartalak közelrŒl, - mondta hízelgŒ hangsúllyal, - mert a testvéreim azt is mondták hogy te még az embernél is hatalmasabb és nagyszerıbb vagy!

- Igazán? Ezt mondták? Én eddig csak a gólya csúfolót hallottam tŒlük! De ami igaz, az igaz! Mi gólyák valóban nagyszerı teremtmények vagyunk! Az ember pedig a leghaszontalanabb élŒlény. Nem tud repülni, nem tud kelepelni, egyetlen haszna van, hogy kéményeket épít és oszlopokat rak le, hogy legyen hova fészket raknunk.

- Az emberek is nagyon büszkék magukra! Azt hallottam, hogy Œk éppen azért nevetnek ki titeket, mert csak kelepelni tudtok, Œk meg beszélni is tudnak. Az egyik ember egyszer azt mondta  kút mellett beszélgetve, hogy hiába kelepeltek, nem tudnátok elmondani még egyszerı mondókát sem...

- Bárkivel fogadnék, hogy el tudnám kelepelni!

- Nem kételkedem benned nagyszerı gólya, de ha úgy gondolod, hát fogadjunk!

- Ha-ha-ha! Még hogy én nem tudnám elkelepelni. Akár veled is fogadok! Ha te nyersz, elviszlek a Naphoz. - ravaszkodott a gólya, - hiszen te bizonyára ezt szeretnéd nyerni a fogadással. De mit adsz te, ha én nyerek, amiben biztos vagyok?!

- Tévedsz hatalmas gólya! Én azt szeretném a fogadással megnyerni, hogy tíz percig állj itt mozdulatlanul, bármi történik is eközben a tóparton, mert nyugodtan, félelem nélkül, gyönyörködni szeretnék a te szépségedben. Ha viszont te nyersz, akkor tegyél velem amit jónak látsz. Ha a Naphoz elviszel azért külön hálás leszek neked.

- Te valóban nagyon buta béka vagy! - nevetett a gólya, - Ennél könnyebbet nem is kívánhatnál tŒlem. Féllábon, vagy két lábon álljak? Mert nekem meg sem kottyan, ha tíz percig féllábon kell állnom. - No de halljuk azt a mondókát!

- Akkor hát ezt kelepeld el gyorsan:

“ Egy petty, meg egy petty, az két petty,
 egy petymeg, meg egy petty,
 az egy petymeg, meg egy petty!”

- Hát ez is valami!? No ide figyelj!

“Egy petty, meg ety petty...”

- Hohó! Ne mond tovább! Hibáztál!

- Ez még csak a próba volt! - intette le a békát a gólya. Most jön a mondóka a fogadás szerint!

- No nem bánom, elkezdheted újra.

A gólya nagy igyekezettel akarta kelepelni a mondókát, de még a csŒre is összetekeredett a nagy igyekezet közben.

Egy petty, meg egy petty, az kéty petty,
ety petymeg meg egy petty,
az ety petymety, meg ety petymetypety

az kéty petymetypetymety...

- Nagyon sajnálom hatalmas gólya, de ezt a fogadást elveszítetted.

A gólya már féllábon állt és a másik lábával is igyekezett a csŒrét kibogozni.

- Vesztyettyem, mert meknyekletty a nyelvem! ... De a végén úty is megetylek!

- De addig még van tíz percem ! - kiáltotta a drágaköves béka. Testvéreim! Gyertek!  Nézzétek, hogyan gyŒzött az ész a buta gŒg felett! - Azzal felugrott a gólya hátára és onnan mókázott a lassan elŒbújó békakórus elŒtt.

- Most itt az alkalom, hogy elénekeljétek a gólyának a csúfoló dalt. - kiáltotta a drágaköves béka.

Szebb a béka, mint a gólya,
mert a gólya kelepel,
hosszú lábbal jár a tóban,
s elrepül, ha brekegek!

- Testvérek! Eltelt kilenc perc, most mindenki meneküljön, amerre lát, mert az okosabb nemcsak gyŒz, de enged is, ha az ész azt kívánja.

A békák viháncolva vetették magukat a vízbe. Mire a gólya letette a másik lábát is, már nem volt a közelében egyetlen béka sem.

A drágaköves béka hamar megtanulta, hogy annak van drágakŒ a fejében, aki okos. - Nekem is ezért van drágakŒ a fejemben, fızte hozzá szégyenlŒsen mórikálva magát a Nem Egészen Szép Béka. - Nem is vágyott többé a Napba menni ! Máig is él, ha meg nem halt, mint a többi nem egészen szép varangyos béka.

“Mesés”-e a békák barátsága?

Az a jó a nyárban, ha nem történik éppen semmi, akkor is történik valami. Az ember ásta, ásta a gödrét, fején a megkötött csücskı vizes zsebkendŒvel, a Nem Egészen Szép Béka pedig a napsütötte kövön napozott. Napszemüveget is tett az orrára és még azzal is megpróbálkozott, hogy a hasát is süttesse a nappal, de letett a kísérletezés közben a szándékáról, mert attól félt, nem tud majd a hátáról a hasára fordulni. Így inkább csendesen dudorászta magában a gyerekek kiszámoló dalát, mert Œk meg éppen azzal játszottak az árnyékban.

Az ember egyszer vigyázatlanul dobott ki egy lapátnyi földet és az a Nem Egészen Szép Béka felé repült. Mint a jó formában lévŒ kapus, úgy vetŒdött a repülŒ göröngyök után. Nagyot puffanva földet ért, sikerült elhárítania hogy a Nem Egészen Szép Béka fején újabb púp éktelenkedjék.

- Bravó! Nagyszerı produkció volt! - tapsolt a Nem Egészen Szép Béka, miközben néhány földmorzsát lepöckölt magáról. Neked a fociválogatottban lenne a helyed ilyen tehetséggel.

- Neked meg a lustaságválogatottban lenne dobogós helyed! Nem tudtál volna elugrani a föld elŒl, ha látod, hogy feléd repül?!

- Nem ugorhattam el, mert éppen le akarok barnulni a napon, különben is nagyon éhes vagyok.

Az ember feltápászkodott, leporolta magáról a földet és a fejérŒl levett vizes zsebkendŒvel megtörölgette az arcát.

A gyerekek körbetáncolták a Nem Egészen Szép Békát is.

Szállj el, szállj el Katicabogárka!
Hozzál vizet pöttyös csuprocskámba!
A Napocska pöttyözte az orrom,
pöttyeimet a vízzel lemosom!

- Gyere, állj be közénk, játsszál te is. - hívta Emma a Nem Egészen Szép Békát.

A béka meg sem mozdult a kövön, csak folytatta a kiszámoló éneket.

Akire jön az ötvenöt,
vigye tŒlem el a pöttyöm!

- Ne így! Gyere állj be te is a körbe!

- Most nem lehet, mert le akarok barnulni. Láthatjátok, éppen napozom...

- ...és nagyon éhes is vagyok! - fızte hozzá az ember.

- Az nem indok! - kiáltotta Péter. Én is éhes vagyok, mégis játszom.

- Csakhogy a békáknak mindennél fontosabb a hasuk! - mordult fel az ember. Még a barátságnál is fontosabb!

- Ez így persze nem igaz egészen! Honnan veszed ezt a badarságot? - pattant fel a Nem Egészen Szép Béka.

- Olvastam egy mesét...

- Tudtam, tudtam! Már megint valamilyen mesével akarod rossz hírünket kelteni! - vágott az ember szavába a Nem Egészen Szép Béka.

- Miért? Van egyetlen egy mese talán, amelyikben a béka hıséges barát? Én még nem hallottam ilyen mesét! - replikázott az ember.

- Van ! Igen is van ilyen mese! -

- Ne veszekedjetek! Inkább meséld el azt a mesét! - kérlelték a gyerekek a Nem Egészen Szép Békát és az apjukat.

- Én most nem mesélek . dünnyögte az ember. Meséljen a béka!

- Mesélek is! - ígérte a Nem Egészen Szép Béka. Üljetek le és hallgassátok.

Mindannyian letelepedtek. Mintha mi sem történt volna, a Nem Egészen Szép Béka felmászott az ember térdére, kényelmesen elhelyezkedett és mesélni kezdett.

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ház, amely nagy kert közepén állt. A kertben fák, bokrok között veteményes és virágágyások voltak. Mondhatom ideális terep kiskutyák és kismacskák számára, hogy játszva készüljenek az életre. A borsó és a bab indái és a hatalmas tormalevelek között úgy lehetett bujkálni, mintha a dzsungelben lettek volna .

A barátságos udvar egyetlen hibája volt, hogy a ház kéményén gólya fészkelt. Hiába még az ilyen mesebeli kert sem lehet tökéletes.

Egyszer az egymással hancúrozva játszó kiskutya és két kiscica különös zajra figyelt fel.

- Figyeljetek csak! - hegyezte a fülét a kiskutya. Valaki sír!

- Én is hallom, - mondta a fekete kiscica. Mintha a kút felŒl hallatszana. Nézzük meg!

- De legyünk óvatosak, mert hátha csapda! - óvatoskodott a fehér kiscica.

Elöl osont a kiskutya, aki a fülénél jobban bízott az orrában, mert biztos volt abban, ha a gyávaságnak szaga van, akkor a sírásnak is kell lennie. Mögötte lépkedett a fekete kiscica és a legvégén ballagott jobbra balra tekingetve a fehér kiscica.

A kút melletti tormalevelek alatt rá is találtak a síró rívó apró kis békára.

- Jaj-jaj! Jaj-jaj! - brekegte a békácska.

- Hát veled mi történt, hogy ennyire szorgalmasan itatod az egereket? - kérdezte a kiskutya.

- Szörnyı eset történt! Anyámat, apámat elvitte a gólya! Békakislány barátnŒmet is elkapta. Megpróbáltam kiszabadítani a csŒrébŒl, de azt sem tudom, sikerült e, mert  közben megsérült a lábam, amikor kiestem a csŒrébŒl.. Ha visszajön a gólya, még elmenekülni sem tudok. - siránkozott a békácska.

- SemmitŒl se félj! Majd mi megvédünk! - vakkantotta harciasan a kiskutya.

- Bizony megvédünk! - vigasztalta a békát a fekete kiscica. De valahol laknod is kell. Sajnálom, hogy hozzánk nem jöhetsz lakni,...

- ...mert a mi anyukánk nem enged olyan vendéget hozni, aki veszélyt is hoz magával. - szólt közbe a fehér kiscica. A gólyák pedig nagyon veszedelmesek! Azok követnek majd téged! Anyukánk azt mondta, amíg ilyen kis pockok vagyunk, még minket is elvihet!

- Gyáva vagy! Majd én vigyázok rád is! - kiáltotta a fekete kiscica.

- Valahol tényleg laknod kell! Gyere hozzánk a kutyaólba, mi nem félünk a gólyától, anyukám majd vigyáz rád is. Addig is lapulj meg itt ,és ne sírj, mert észrevesznek. Mi majd játék közben kitaláljuk, hogyan védelmezzünk meg.

Lakott a kertben egy sikló is. Éppen napozni készült a kövek közül kimászva, amikor meglátta a békát a tormalevelek alatt. Alig várta, hogy a kiskutya és a macskák játék közben eltávolodjanak a békától. A kiskutya éppen felzavarta a kiscicákat az egyik fára és hangos csaholással mérgelŒdött, amiért Œ nem tudott a fára felmászni utánuk.

- Esz asztán a jó kisz szaj! - sziszegte a sikló és óvatosan közeledni próbált a békához. Senki nem vette Œt észre, ahogy zajtalanul közeledett. Amikor a békácska éppen arra nézett, a tekintetük összekapcsolódott és mint aki hipnotikus álomba merül, a kis béka nyöszörögve vánszorogni kezdett a sikló felé.

- Gyere csak, gyere! Nagyon jó falat leszel ! - sziszegte a sikló és le nem vette a szemét a békáról. Csak még egy kicsit gyere közelebb és szinte besétálsz a számba.

A béka szerencséjére a kiskutya játék közben is figyelt új barátjukra és rákiáltott:

- Kis barátom! Mi van veled? Hova vánszorogsz?

Az éles szemı fekete kiscica a fáról meglátta a levelek között lapuló siklót. Egy pillanatig sem habozott, rávetette magát. De hiába volt bátor, a vadászathoz még nem volt elég ügyes, a sikló bemenekült elŒle a kövek közé. Azért a békát így is megmentette.

A cicák anyukája - aki le nem vette a szemét gyerekeirŒl - azonnal odasietett, ami a macskáknál szokatlan, mert Œk mindig méltóságteljes léptekkel “vonulnak” és miután látta, hogy mindkét cicus épségben van, a fekete kiscicát megdicsérte.

- Nagyon szép ugrás volt! Bátor, ügyes macska lesz belŒled!

A fehér kiscica írígykedni kezdett, - ami bizony még a cica testvérek között is elŒfordul és dicsekedve árulkodni kezdett.

- Én meg tudom, hogy a kutya a macskák legnagyobb ellensége! Most is felzavart minket a fára!

- Dehogy ellenségünk! Csak játék közben kergetett fel bennünket a fára. - védte meg a barátját a fekete kiscica.

- Lehet, hogy most még csak játék, de ha felnŒtök, komoly üldözés lesz! Ne bízzatok a kutyákban!

- És azt is tudom, - dicsekedett tovább a fehér kiscica, - hogy a macskák tápláléka minden ami mozog! Az egér, a madár még a béka is ennivaló!

- Nem akarom bántani a békát! Ă is a barátom ! - nyávogta mérgesen a fekete kiscica. És a kutyától sem akarok félni, mert Œ is a barátom!

- No csak vigyázzatok! Addig is el ne vigyen benneteket a gólya!

Az udvaron ugyanis méltóságteljes léptekkel sétálva megjelent a gólya. MesszirŒl figyelte a kis békát aki a kutyus védelme alatt vidáman játszott. Ott is volt egy napos kŒ, mellette pedig egy vízzel töltött félbevágott labda - magyarázta a Nem Egészen Szép Béka, - és a lapos kŒrŒl ugrált a labda-tóba. Még énekelt is közben!

Pöttyös labda tóban van egy béka!
Szegénykét a gólya szomorítja!

Mégis ugrik ki, meg be,

hun ki ugrik, hun meg be,

hun meg vissza...

A gólya nem mutatta, de a kutyustól már félt. Nem ment közelebb, messzirŒl nézte a békát. Éppen a sikló elŒtt állt meg, aki óvatosan szólította meg a kövek közül a gólyát.

- Figyelj csak udvarunk fejedelme! Zsákmányod volt az a kis béka, akit a kutya meg a macskák eloroztak tŒled. Nézz csak oda, most ott lubickol a fél labdában és napozik a mellette lévŒ kövön...

- Mit sziszeged ezt nekem? Mi közöd van az én zsákmányomhoz? Különben is láttam a kéményrŒl, hogy te is el akartad kapni az én békámat!

- De nem tettem! Jó tett helyében jót várok. Megígérem, nem bántom a békát, legyen az a tied, de te meg ne üldözz engem.

A gólya gúnyosan nevetve kelepelte.

- Még hogy te meghagyod nekem a békát!? Vedd tudomásul a béka az enyém és nem te engeded meg nekem, hogy megegyem-e vagy sem. SŒt! Téged is akkor eszlek meg, amikor akarlak!

És hogy megmutassa, hogy valóban Œ az udvar fejedelme, legyŒzve félelmét a kutyustól, elindult a béka felé. Óvatosan, bár továbbra is méltóságteljes léptekkel közeledett a békához, aki a parányi víztükörben meglátta a maga fölé tornyosuló gólyát.

-Jaj! Jaj! Segítsetek barátaim! Itt a gólya! Mentsetek meg!

A kutyus heves csaholással támadt a gólyára, a fekete kiscica majdnem ledöntötte hosszú lábáról az “udvar fejedelmét”, amikor kis barátja segítségére sietett. A gólya bölcsen belátta, egyenlŒre le kell mondania a békapecsenyérŒl. Továbbra is vigyázva a méltóságára hatalmas szárnycsapásokkal felemelkedett és a kéményen lévŒ fészkére szállt.

- A béka akkor is az enyém lesz, ha nem ma, hát akkor holnap...

A kis béka ijedten lapult a kutyus alatt. A fekete kiscica és a kutyus vigasztalta a megijedt kis békát.

_ Csak brekegj mindig, ha veszélyben vagy! Mi majd együtt megvédelmezünk, de... belátjuk, ez így nem maradhat. ValakitŒl segítséget kell kérnünk, mert mindig nem lehetünk melletted. A gólya onnan föntrŒl mindent lát és kivárja a legmegfelelŒbb pillanatot, hogy lecsapjon a békára.

- Lakik a kert végében egy bölcs teknŒsbéka, kérdezzük meg, mit tegyünk? - tanácsolta a kutyus.

A kert végében lakó teknŒsbéka éppen otthon volt, amikor beállított hozzá a kutyus, a fekete kiscica és a kis béka.

- Mindent láttam, mindent tudok, mindent hallottam. Éppen ezért az a véleményem, neked kicsi béka vissza kell jutnod a tóba a tieid közé, mert ott nagyobb biztonságban leszel, mint itt az udvaron.

- De én nem akarok visszamenni, mert nem akarom a barátaimat elhagyni! Majd megnövünk és vigyázunk egymásra. Még Œk is szorulhatnak az én segítségemre!

- Az igaz, hogy hamarosan mindannyian felnŒttek lesztek... sajnos...

- Miért sajnálkozol? - kérdezte a béka a teknŒstŒl. Megnövünk, erŒsek leszünk és a gólyát is legyŒzzük!

- Sajnos nem így lesz. - sóhajtotta a teknŒsbéka. Lehet, hogy ti hárman barátok maradtok akkor is, ha felnŒttek lesztek. de a többi kutya és a többi macska számára ez a barátság csak amolyan ”kutya-macska barátság” lesz. Arra pedig még közmondás sincs, olyan ritka, hogy békával is barátkozzanak. FölnŒttek lesztek, családotok lesz, fŒképpen a gyerekeiteket védelmezitek majd, nem lesz idŒtök egymásra figyelni. A gólya fiókái is fölnŒnek, Œk is rád vadásznak majd. Kell nekik az erŒ a hosszú utazáshoz, hiszem hamarosan elindulnak Afrikába. Hidd el, kis béka, jobb lesz neked a tóban, ott jobban tudod védelmezni magad, mint itt az udvaron.

- Te is meg tudod védeni magad! Te is itt élsz az udvarban! - vitatkozott tovább a kis béka.

- Nekem van páncélom, amibe azonnal elrejtŒzhetek, ha erŒsebb támad rám.

- Majd én is növesztek!

- Csacsi vagy! Ne akarj más lenni, mint ami vagy. Örülj a gyermekkori barátoknak, de idŒben térj vissza a tieid közé, hogy felnŒhess, addig térj vissza, amíg nem késŒ!

A Nem Egészen Szép Béka egy pillanatra abbahagyta a mesélést, mert a patak felŒl édes békahangon egy dalt lehetett hallani. Egy békalány énekelt a patak partján.

Kékvízı tó partján
békalencsét gyıjtök,
jó puha nyoszolyám
legyen, ha Œ megjön
ungon,
berken,
nádak közt a tóban.

- Folytasd már a mesét ! Mi lett a vége? - unszolta Emma a Nem Egészen Szép Békát.

- Ja, hogy a kis béka? Nem akart visszamenni, nem akarta elhagyni a barátait, de  mese helyett inkább hallgassátok ti is ezt a gyönyörı dalt!

Az ember magához intette gyermekeit.

- Figyeljetek csak! Még a barátságnál is erŒsebb érzelem a szerelem, a szeretet. Most a Nem Egészen Szép Béka is válaszút elé került! Itt marad-e velünk, vagy elmegy ehhez a szépen éneklŒ békalányhoz? - suttogta a gyerekeknek.

A Nem Egészen Szép Béka szinte teljes figyelmével a dal irányába fordult. Szórakozottan mondta tovább a mesét.

- Nem akarok visszamenni a tóba! Ne is beszéljünk róla többet, inkább hallgassátok ti is ezt a szép dalt, amit a szél sodor hozzánk.

Nem jó így egyedül,
békafiút várok.
Kis tücsköm hegedül,
várom már a párom,
ungon,
berken,
nádak közt a tóban.

- Tényleg nagyon szép dal! - mondta a kiskutya. Ki énekelheti?

- Ne is figyeljetek rá! - mondta huncut mosollyal a bölcs teknŒs, Ez csak a szokásos béka hívogató.. Valami békalány énekelheti a tóparton...
- Én ugyan nem akarok visszamenni a tóba, - mondta a kis béka, - de hátha segítségre van szüksége ennek a kis békalánynak! Az is lehet, hogy az én kis barátnŒm is megmenekült a gólya csŒrébŒl! Lehet, hogy Œ vár valami békafiútól, talán éppen tŒlem segitséget! Menjünk oda, hátha engem vár.

Gyere édes békám,
lubickoljunk együtt,
magány várna énrám,
hogyha te el nem jössz
ungon,
berken,
nádon át a tóba!

- És akkor a kis béka a kutyus, a cica és a teknŒs kíséretében gyorsan elugrált a tóhoz. Beugrott a vízbe, még egyszer felbukkant, és ki kiabált a barátainak.

- Ne várjatok most rám, lehet, hogy egy kis ideig itt maradok, mert a kis barátnŒm is megmenekült a gólyától. De hamarosan újra találkozunk!

- Na ugye mondtam, hogy a békáknak nem erŒs oldaluk a barátság! - szólt közbe az ember.

- Hiszen ez a Maugli, a”kis béka” békásított története volt! - kiáltott fel Péter.

- Igen, ez az volt! - ismerte el a Nem Egészen Szép Béka, miközben gyorsan lemászott a napsütötte kŒrŒl. Lehet, hogy ez nem egészen a barátságról szólt,  - fordult az emberhez, hiszen a békakislány idŒvel már nemcsak barátja lesz a kis békának, mert ugye az életben mindig közbejöhet valami. Erre a szép dalra én sem számíthattam. Majd jövök! - és gyorsan elugrált a patak felé.

Mégis van Egészen Szép Béka is!

Másnap reggel amikor a gyerekek a napsütötte kŒhöz mentek, a kövön  két teljesen egyforma békát találtak.

- Bemutatom nektek a jövendŒbelimet! - szólalt meg az e