Mégis van Egészen Szép Béka is!

Másnap reggel amikor a gyerekek a napsütötte kŒhöz mentek, a kövön  két teljesen egyforma békát találtak.

- Bemutatom nektek a jövendŒbelimet! - szólalt meg az egyik, aki a Nem Egészen Szép Béka volt. Kérlek énekelj nekik is.

A békakislány pironkodva mórikálta magát, amibŒl csak a mórikálás látszott, a pironkodás nem, és énekelni kezdett.

Gyere édes békám,
lubickoljunk együtt,
magány várna reánk,
ha egybe nem kelünk,
ungon,
berken,
nádak közt a tóban.

- Hát így! - mondta büszkén a Nem Egészen Szép Béka. Összeházasodunk. Ugye, Œ már Egészen Szép Béka? - kérdezte az embertŒl.
- Bizony, Œ már Egészen Szép! - mosolygott az ember. Tudtam, hogy végül elhagysz minket és megházasodsz.

- Kész! Ennyi hát a barátság?! Alig lettél a barátom és máris elhagysz?! - szomorodott el Péter.

- Dehogy hagylak, dehogy!  Mindketten a barátaitok leszünk és meg is hívunk mindannyitokat a lakodalmunkba!

No, ha el tudtok képzelni pompás lakodalmat, akkor ez még a képzeletet is fölülmúlta! Volt ott minden, ami csak szemnek, szájnak ingere! Természetesen nem hiányzott a levesbŒl a légy sem, és mivel a mesében minden lehetséges, egymást sem ették meg. A lakoma csúcspontja az volt, amikor a vendégek elénekelték a lakomadalt, - egymásnak.

A gólya odaállt a béka elé és azt énekelte:.

Ne haragudj rám,
mert én vagyok a gólya.

Nem lehetek más,
gólyának hozott a gólya.

Ne haragudj rám,
ha megeszem a békát,
nem ehetek mást,
nem szívelem a répát.

A Nem Egészen Szép Béka és felesége az Egészen Szép Béka gyors mozdulattal elkaptak egy-egy legyet és annak énekelték:

Ne haragudj rám,
mert én vagyok a béka.
Nem lehetek más,
bár másnak látszom néha.

Ne haragudj rám,
ha bekapom a legyet,
nem ehetek mást,
a légy az én kenyerem.

Ezúttal azonban elengedték mindketten a legyecskéket és meghallgatták a sikló lakodalmi dalát.

Ne haragudj rám,
mert én vagyok a sikló.
Nem lehetek már
soha óriáskigyó!

Ne haragudj rám,
ha kis halakat eszem,
nem ehetek mást,
a nagy hal engem esz’ meg...

Természetesen ott volt a lakodalomban a kiskutya és a macskák is. Ott volt az egérke is, aki azért jobban bízott a kutyusban, mint a lakodalmi cicákban, ezért a kutyus bundájába rejtŒzködve hallgatta a cicákat, akik neki énekelték a lakomadalukat:

Ne haragudj rám,
mert én vagyok a macska.
Nem lehetek más,
a hiúz nagyobbacska...

Ne haragudj rám,
ha egereket eszem,
nem ehetek mást,
bár megiszom a tejet!

A kutyus pedig a fehér cicának énekelte el a maga lakomadalát:

Ne haragudj rám,
mert én vagyok a kutya.
Nem lehetek más, -
macskák pereputtya.

Ilyenek vagyunk mind!
Nem változunk soha,
mindegyikünk nagy kincs,

minden állat csoda!

A lakodalomban természetesen ott volt Péter, Emese és Emma is. Az állatkák közrefogták Œket és együtt énekelték:

Szeress nagyon minket,
errŒl szólt a mese,
Œrizz minket Péter,
Emma és Emese.

Szeressetek minket!
Szeressetek nagyon!
Szeressetek minket
gyermekek és nagyok!

A lakodalom után mindenki élt ahogyan szokott, hiszen az ünnepnapokat mindig hétköznapok követik. Mindannyian boldogan éltek, ha meg nem haltak. Az ember pedig talán még mindig ássa a gödrét, amíg el nem készül vele egyszer valahára...