56. Jézus beszélgetése

a tanítókkal

– Gyere apu! Mond el, mit tudsz arról a beszélgetésrôl, ami Jézus és a jeruzsálemi tanítók között volt?

– Amit a Szentírásból tudok: „Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.!”

– És nem is gondolkoztál arról, mirôl beszélgethettek?

– Bizony hogy gondolkoztam!

– Akkor ezt mond el, ezért ülünk itt mind a hárman.

– Azt gondolom, Jézusnak bizonyára feltûnt, hogy a Tóra sokszor egyoldalúan, néha egymásnak ellentmondó adatokkal szól Istenrôl és arról, mit vár az Isten a kiválasztott néptôl. Jézus úgy láthatta, hogy ôsei és a korabeli zsidók nem ismerik a szeretô Istent. Ôk fôképpen a büntetô, a megbosszuló, a követelô Istent hangsúlyozták mindig. Nem egyszer mutatták be úgy a Jó Istent mint akinek már elment a kedve az egésztôl, a megteremtett világtól, a kiválasztott néptôl és mindentôl. Az sem tetszhetett Jézusnak, hogy ilyenkor Ábrahám vagy Mózes okosabbnak, türelmesebbnek tûnt, mint a Jó Isten és ôk jártak közbe haragja lecsillapításáért, hogy mégse töröljön el mindent, ne hagyja magára kiválasztott népét. Ôk érveltek azzal, – mintha a Jó Isten egy sértôdött öregúr lenne, – mit szólnak majd róla a más istenben hívôk, ha még azt sem tudja betartani, amit választott népének megígért.

– Volt oka Istennek erre a megbánásra?

– Volt bizony! „Kemény nyakú nép vagy!” mondta nem egyszer a zsidóknak, mert azok tízszer is fellázadtak. Állandóan vissza akartak menni Egyiptomba a „húsos fazék” mellé, ahol kenyér is volt, nemcsak fürj és manna, sôt még bálványt is öntöttek maguknak.

– Mi az a fürj és manna?

– Majd elmondom egyszer. Olyan diétás étel… Most aput hallgassuk.

– Szerintem Jézus úgy érezte, még annyira sem ismerik a Jó Istent, mint amennyire az örökkévaló, végtelen hatalmú Istent egyáltalán ismerhetnék. Jézusnak elsôsorban az tûnt fel a templomban, hogy a tanítók nem a törvénynek, hanem a betûknek a fontosságát hangsúlyozzák. Úgy gondolom, ezért elôször azt kérdezte a tanítóktól:

– Kérlek benneteket, válaszoljatok, hiszen nagy szükségem van tudásotokra. Mondjátok meg, az Írást kell-e megismernem Atyám segítségével, vagy Atyámat kell-e megismernem az Írás segítségével?

A tanítókat meglepte Jézus kérdése és mindannyian úgy válaszoltak, hogy ha megismeri az Írást, megismeri az Urat is. Olvashatod, mondták, hogy Mózesnek az Úr diktálta le a törvényeket egytôl egyig.

– Tudom – mondta Jézus, – hogy a Atyámnak semmi sem lehetetlen. Mégsem gondolom, hogy Atyám a legfontosabb parancsolatok kihirdetésén túl részletesen foglalkozott volna például azzal is, milyen színû legyen az efód. Azt hiszem, Ô csak azt mondta, üljük meg a teremtés befejezésének ünnepét a hetedik napon, de ránk bízta, hogyan ünnepeljünk. Úgy gondolom, – mondta Jézus, – Atyám megismerésére kell törekedni az Írás segítségével is, de annyi másból is Ôt ismerhetjük meg. Csak keresnünk kell Ôt, és ha felismerjük újabb vonásait, azoknak is az írások közé kell bekerülniük. Vagy nem ezt teszik-e a próféták, amikor olyat is mondanak Atyámról, ami addig ismeretlen volt. Vagy nem ilynek-e a jövendöléseik például a Megváltó eljövetelérôl?

– Mit szóltak ehhez a tanítók?

– Csodálkoztak Jézus okosságán és ôk is elgondolkoztak.

57. Jézus újabb kérdése

a tanítókhoz

– Végül is meggyôzte a tanítókat Jézus?

– Nem. Végül is azt mondták, aki az Írást ismeri, az ismeri az Urat is.

– Jézus – szerintem kamaszos bátorsággal – megcsóválta a fejét és megkérdezte: Ti ismeritek az Írást?

– Betûrôl-betûre – válaszolták a tanítók.

– Akkor tehát ismeritek Atyámat is?

– Miért mondod, hogy „Atyám”? Miért nem nevezed ôt másként, úgy ahogy mi mondjuk?

– Jézus kérdéssel válaszolt: Benneteket talán nem Atyám kegyelme teremtett? Nem mondhatom-e teremtômnek, hogy Atyám?

– Jól elkapta a tanítókat! Gondolom csodálkoztak is Jézus okosságán!

– Szerintem Jézus kérdései most már idegesítették kissé a tanítókat és ezért így válaszoltak

– Apádat nem ismerjük, de az Urat ismerjük – válaszolták a tanítók

– Már megbocsássatok? De ti, akik a nyulat sem ismeritek, ami orrotok elôtt ugrál, hogyan ismerhetnétek az Atyát, aki még Mózesnek sem mutatta meg az arcát?

– Mózesnek nem, de Ábrahámmal együtt evett-ivott sátra elôtt a fa alatt…

– Apukám! Hogyan kerül ide a nyúl

– Úgy kerül ide kislányom, hogy a Tóra legalább két helyen megemlíti a tisztátalan állatok között a nyulat, még pedig azért, „mert kérôdzik ugyan, de nem hasított körmû” Az emberek látták, hogy a nyúl állandóan rágcsál, – tudjátok-e miért?

– Mert folyamatosan növekszik a foga és állandóan koptatnia kell.

– Ezt a Jó Isten bizonyára pontosan tudta, hiszen ô teremtette. De az emberek csak azt látták, mintha a nyúl is kérôdzô lenne. Mivel tisztátalannak nyilvánították nem is nyúltak hozzá, nem tudták mi van belül.

– Jézus hozzányúlt?

– Jézus ismerte a törvényt, és ô sem nyúlt hozzá. De Migdólban a szomszédjuk, aki nem volt zsidó, felbontotta a nyulat. Meg is kérdezte a szomszédot, hogyan lehet a nyúl kérôdzô, ha nincs hozzá belsô szerve? Azt hiszem, Jézust nem sokszor nevették ki életében, de akkor a szomszéd kinevette. Még hogy a nyúl kérôdzô!

Jézus azonban újabb kérdést is feltett a tanítóknak.

Ismeritek-e az Atyát, ha azt hiszitek olcsó cselekkel lehet befolyásolni?

– Mire gondolsz te okos gyermek? – kérdezték egyre ingerültebben.

– Jézus akkor figyelmükbe ajánlotta azt az esetet, amikor a pusztában vándorló Izrael megütköztek Amalek hadi népével. Mózes felment egy dombra és onnan nézte a csatát. Észrevette, hogy amikor kezét feje fölé emeli az Istentôl kapott bottal, akkor Izrael fegyveresei fölényben vannak. De amikor elfárad és leereszti a kezét, akkor Amalek népe áll gyôzelemre. Leült hát egy kôre, mellé állt Áron és Hur, – ôk papok voltak –, és magasba tartották a karját. Le is gyôzték Amaleket. „Az Úr viselt háborút Amalek ellen! – így szól az Írás, és az Úr azt is elrendelte, hogy ezt a gyôzelmet a könyvben örökítsék meg.”

– Azt gondoljátok, az Atya nem gyôzött volna a feltámogatott karok nélkül?

– A tanítók között nagy vita kerekedett. Végül azt a választ adták, hogy az Úrnak azért volt szükséges erre a cselre, hogy az emberek lássák, az Úrtól kapott bot segítségével gyôznek. Különben nem látták volna az Urat, hiszen személyesen nem jelent meg a csatában.

58. Talán ez volt a legfontosabb kérdés

– Ó, ha én is ott lehettem volna!

– Akkor te fiam mit kérdeztél volna?

– Nekem nagyon fontos, hogy szabad akaratom szerint választhatok jó és rossz között. Ezért én megkérdeztem volna, miért intézik el olyan egyszerûen kapcsolatukat az Atyával, mintha ôk nem is választhatnának. Bármi történik velük, az nem azért történik, mert ôk választották, hanem azért, mert éppen megbünteti vagy megjutalmazza ôket a Jó Isten. Valójában mindenért közvetlenül az Úr Istent teszik felelôssé.

– Jézus következô kérdése is ilyen fontos, ha nem a legfontosabb volt. Azt kérdezhette meg a tanítóktól, hogy szerintük a „ne utáld” parancsolat egyenlô-e a „szeresd” paranccsal? Az Írás szerint Isten azt írta elô Izraelnek, hogy ne utálja az idegeneket, hiszen ô is idegen volt Egyiptomban. A tanítók felzúdultak. Miért kellene szeretniük az idegeneket, amikor például az Úr buzdította ôket arra, hogy fosszák ki az egyiptomiakat. Arra utasította népét, hogy a kivonulás elôtt kérjenek ezüstöt, aranyat más drágaságokat az egyiptomiaktól, majd amit kapnak, vigyék el magukkal. Ha szeretnünk kellene ôket, hogyan foszthattuk volna ki? – kérdezték Jézust?

– Ezért mondom, hogy nem ismeritek Atyámat! Nektek Ô, – szerintetek –, mindig olyan utasításokat adott, amire a ti gonosz szívetek vágyott. Ezért irt ki minden népet, tapos el mindenkit, legfeljebb darazsakkal ûzi el ôket kardjaitok elôl, mert ti ezt szeretnétek tenni. De nem is keresitek benne, hogy szereti-e az embereket, azokat is, akik nem tartoznak a kiválasztott néphez. Vagy talán Ôket nem a mi Atyánk teremtette?

– Akkor szerinted a mi Urunk netán az ô Atyjuk is? Netán isteneiket is a mi Urunk teremtette? Talán a fáraó is fia az Úrnak? – kérdezték egymás szavába vágva a tanítók.

– Az Írás szerint nem tudta-e befolyásolni a mi Urunk a fáraót? Hiszen akkor keményítette meg a szívét, amikor akarta, akkor tette engedékennyé, amikor akarta. Nem gondoljátok-e, hogy azt csak egy kegyetlen, szeretet nélküli Isten tenné meg, amit ti az Atyámra hárítotok az Írások szerint?

– Mire gondolsz te okos gyerek? – kérdezték dühösen a tanítók.

– Elképzelhetô-e a szeretô Istenrôl, hogy csak azért pusztítja el Egyiptom elsôszülött gyermekeit, hogy saját erejét fitogtassa?

– Te fiam nagyon okos vagy, de tévutakon jársz. – sziszegte az egyik tanító. Látniuk kell ellenségeinknek, hogy erejét értünk használja fel. Örüljenek, ha a mi Urunk olyan kegyes, hogy megparancsolja nekünk, ne utáljuk ôket. Az idegen isteneknek látniuk kell, hogy a mi Urunk milyen erôs.

– Ez meg mi? – kérdezte Jézus. Vannak idegen istenek a mi élô, igaz Istenünkön kívül? Kinek kellene látni Atyám erejét? Az egyiptomiak hatalmas kôszobrainak? Vagy nem ismeritek-e Salamon bölcsességét, amely szerint „áldott a fa, amely igaz célokat szolgál… Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, mert aki csinálta mulandó dolog létére istennek nevezte”

Ekkor érkezett meg Mária és József. Akik eddig hallgatták a párbeszédet, csodálták Jézus bátor és okos érvelését, de a tanítók örültek, hogy megszabadultak az „okos gyermektôl”

– Ha mi ott lettünk volna, megtapsoltuk volna Jézust!

– Mi lettünk volna elsô tanítványai!

– Eredj aludni te is „bátyus apostol”, mert nagyon ránk esteledett…

59. Ismerd meg az Urat!

– Tudod-e, milyen boldog vagyok, amiért lázadoztál a véres áldozatok ellen?

– Te is sajnálod az állatokat?

– Természetesen sajnálom az oktalanul elpusztítottakat, de nem ez a boldogságom oka.

– Hanem?

– Azért vagyok boldog, mert… No, ez is hosszú egy kicsit. Volt egy próféta, Jeremiás, aki jövendölést mondott Isten és népe közötti új szövetségrôl.

– Akkor erre utalt Jézus is, amikor a tanítókkal vitázott és a próféták újdonságait emlegette?

–  Mivel azt a beszélgetést mi találtuk ki, egészen biztos vagyok abban, hogy erre gondolt – volna. Jeremiás ugyanis azt jövendölte:

– „Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok. Bensejükbe adom törvényemet és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ôk meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvért így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtôl a legnagyobbig”

Az az idô elérkezett, Jézus megváltott minket és létrehozta ezt az új szövetséget. És lám, már egy ilyen kicsi lánynak is az „elméjébe van vésve, a szívébe van írva” a Jó Isten ismerete. Ezért vagyok boldog.

Neked már az elmédbe van vésve, a szívedbe van írva, amit Szent Pálnak még a zsidókhoz írott levelében gondosan el kellett magyarázni, hogy a bakok vagy borjak vérével külsôleg lehetett a tisztátalanokat tisztává tenni, de Jézus áldozatával belsôleg tisztultak meg az emberek. Te talán nem tudod, de a szívedben érzed – mert az okos buksi fejedbe is be van már jegyezve, – hogy azért volt szükség újabb és újabb véráldozatot bemutatni a szövetség oltárán, mert ezt a külsôdleges megtisztítást is újra meg újra el kellett végezni a hajnali és az esti égôáldozattal.

– És a tisztelendô úr, meg a felnôttek gyakori áldozása?

– Látod? Ismét jól diktálja a szíved a kérdést! Mert ez a kenyérrel és borral, az Oltáriszentséggel bemutatott áldozat nem ismétli meg Jézus véráldozatát. Azzal a mi Krisztusunk örökre megváltott minket. Mi nem ismételjük meg Jézus áldozatát, nem mutatunk be újabb áldozatot, hanem csak felidézzük és az Oltáriszentség nagy titka révén bekapcsolódunk Krisztus áldozatába.

Jézus azon az utolsó vacsorán még arra is figyelt, hogy az ószövetség végét és az új szövetség kezdetét kifejezze. A régi szövetséget Mózes ezekkel a szavakkal jelentette be, amikor a Sinai hegynél a fiatal bika vérével meghintette a népet: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.” Jézus pedig ezt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” Ugye milyen hasonló és mégis mennyire különbözô?

Szent Pál így öntötte szavakba Jézus véleményét: „Áldozatot, ajándékot, engesztelô és égôáldozatot nem akartál és nem telt benne kedved. Megyek, hogy teljesítsem akaratodat. „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által eltörölte az elsô szövetséget, hogy helyébe állítsa az új szövetséget. Mi pedig örökre megszentelôdünk Krisztus áldozata által. Ahol a bûnök bocsánatot nyertek, ott nincs szükség újabb bûnért való áldozatra.

– Pedig én azt hittem, Jézus is az állatokat sajnálta.

– Biztosan sajnálta is. De te azért ne legyél csalódott, inkább azt jegyezd meg, bármit hallasz, bármit látsz, te mindig a szívedre és az eszedre hallgass.

56. Jézus beszélgetése

a tanítókkal

– Gyere apu! Mond el, mit tudsz arról a beszélgetésrôl, ami Jézus és a jeruzsálemi tanítók között volt?

– Amit a Szentírásból tudok: „Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.!”

– És nem is gondolkoztál arról, mirôl beszélgethettek?

– Bizony hogy gondolkoztam!

– Akkor ezt mond el, ezért ülünk itt mind a hárman.

– Azt gondolom, Jézusnak bizonyára feltûnt, hogy a Tóra sokszor egyoldalúan, néha egymásnak ellentmondó adatokkal szól Istenrôl és arról, mit vár az Isten a kiválasztott néptôl. Jézus úgy láthatta, hogy ôsei és a korabeli zsidók nem ismerik a szeretô Istent. Ôk fôképpen a büntetô, a megbosszuló, a követelô Istent hangsúlyozták mindig. Nem egyszer mutatták be úgy a Jó Istent mint akinek már elment a kedve az egésztôl, a megteremtett világtól, a kiválasztott néptôl és mindentôl. Az sem tetszhetett Jézusnak, hogy ilyenkor Ábrahám vagy Mózes okosabbnak, türelmesebbnek tûnt, mint a Jó Isten és ôk jártak közbe haragja lecsillapításáért, hogy mégse töröljön el mindent, ne hagyja magára kiválasztott népét. Ôk érveltek azzal, – mintha a Jó Isten egy sértôdött öregúr lenne, – mit szólnak majd róla a más istenben hívôk, ha még azt sem tudja betartani, amit választott népének megígért.

– Volt oka Istennek erre a megbánásra?

– Volt bizony! „Kemény nyakú nép vagy!” mondta nem egyszer a zsidóknak, mert azok tízszer is fellázadtak. Állandóan vissza akartak menni Egyiptomba a „húsos fazék” mellé, ahol kenyér is volt, nemcsak fürj és manna, sôt még bálványt is öntöttek maguknak.

– Mi az a fürj és manna?

– Majd elmondom egyszer. Olyan diétás étel… Most aput hallgassuk.

– Szerintem Jézus úgy érezte, még annyira sem ismerik a Jó Istent, mint amennyire az örökkévaló, végtelen hatalmú Istent egyáltalán ismerhetnék. Jézusnak elsôsorban az tûnt fel a templomban, hogy a tanítók nem a törvénynek, hanem a betûknek a fontosságát hangsúlyozzák. Úgy gondolom, ezért elôször azt kérdezte a tanítóktól:

– Kérlek benneteket, válaszoljatok, hiszen nagy szükségem van tudásotokra. Mondjátok meg, az Írást kell-e megismernem Atyám segítségével, vagy Atyámat kell-e megismernem az Írás segítségével?

A tanítókat meglepte Jézus kérdése és mindannyian úgy válaszoltak, hogy ha megismeri az Írást, megismeri az Urat is. Olvashatod, mondták, hogy Mózesnek az Úr diktálta le a törvényeket egytôl egyig.

– Tudom – mondta Jézus, – hogy a Atyámnak semmi sem lehetetlen. Mégsem gondolom, hogy Atyám a legfontosabb parancsolatok kihirdetésén túl részletesen foglalkozott volna például azzal is, milyen színû legyen az efód. Azt hiszem, Ô csak azt mondta, üljük meg a teremtés befejezésének ünnepét a hetedik napon, de ránk bízta, hogyan ünnepeljünk. Úgy gondolom, – mondta Jézus, – Atyám megismerésére kell törekedni az Írás segítségével is, de annyi másból is Ôt ismerhetjük meg. Csak keresnünk kell Ôt, és ha felismerjük újabb vonásait, azoknak is az írások közé kell bekerülniük. Vagy nem ezt teszik-e a próféták, amikor olyat is mondanak Atyámról, ami addig ismeretlen volt. Vagy nem ilynek-e a jövendöléseik például a Megváltó eljövetelérôl?

– Mit szóltak ehhez a tanítók?

– Csodálkoztak Jézus okosságán és ôk is elgondolkoztak.

57. Jézus újabb kérdése

a tanítókhoz

– Végül is meggyôzte a tanítókat Jézus?

– Nem. Végül is azt mondták, aki az Írást ismeri, az ismeri az Urat is.

– Jézus – szerintem kamaszos bátorsággal – megcsóválta a fejét és megkérdezte: Ti ismeritek az Írást?

– Betûrôl-betûre – válaszolták a tanítók.

– Akkor tehát ismeritek Atyámat is?

– Miért mondod, hogy „Atyám”? Miért nem nevezed ôt másként, úgy ahogy mi mondjuk?

– Jézus kérdéssel válaszolt: Benneteket talán nem Atyám kegyelme teremtett? Nem mondhatom-e teremtômnek, hogy Atyám?

– Jól elkapta a tanítókat! Gondolom csodálkoztak is Jézus okosságán!

– Szerintem Jézus kérdései most már idegesítették kissé a tanítókat és ezért így válaszoltak

– Apádat nem ismerjük, de az Urat ismerjük – válaszolták a tanítók

– Már megbocsássatok? De ti, akik a nyulat sem ismeritek, ami orrotok elôtt ugrál, hogyan ismerhetnétek az Atyát, aki még Mózesnek sem mutatta meg az arcát?

– Mózesnek nem, de Ábrahámmal együtt evett-ivott sátra elôtt a fa alatt…

– Apukám! Hogyan kerül ide a nyúl

– Úgy kerül ide kislányom, hogy a Tóra legalább két helyen megemlíti a tisztátalan állatok között a nyulat, még pedig azért, „mert kérôdzik ugyan, de nem hasított körmû” Az emberek látták, hogy a nyúl állandóan rágcsál, – tudjátok-e miért?

– Mert folyamatosan növekszik a foga és állandóan koptatnia kell.

– Ezt a Jó Isten bizonyára pontosan tudta, hiszen ô teremtette. De az emberek csak azt látták, mintha a nyúl is kérôdzô lenne. Mivel tisztátalannak nyilvánították nem is nyúltak hozzá, nem tudták mi van belül.

– Jézus hozzányúlt?

– Jézus ismerte a törvényt, és ô sem nyúlt hozzá. De Migdólban a szomszédjuk, aki nem volt zsidó, felbontotta a nyulat. Meg is kérdezte a szomszédot, hogyan lehet a nyúl kérôdzô, ha nincs hozzá belsô szerve? Azt hiszem, Jézust nem sokszor nevették ki életében, de akkor a szomszéd kinevette. Még hogy a nyúl kérôdzô!

Jézus azonban újabb kérdést is feltett a tanítóknak.

Ismeritek-e az Atyát, ha azt hiszitek olcsó cselekkel lehet befolyásolni?

– Mire gondolsz te okos gyermek? – kérdezték egyre ingerültebben.

– Jézus akkor figyelmükbe ajánlotta azt az esetet, amikor a pusztában vándorló Izrael megütköztek Amalek hadi népével. Mózes felment egy dombra és onnan nézte a csatát. Észrevette, hogy amikor kezét feje fölé emeli az Istentôl kapott bottal, akkor Izrael fegyveresei fölényben vannak. De amikor elfárad és leereszti a kezét, akkor Amalek népe áll gyôzelemre. Leült hát egy kôre, mellé állt Áron és Hur, – ôk papok voltak –, és magasba tartották a karját. Le is gyôzték Amaleket. „Az Úr viselt háborút Amalek ellen! – így szól az Írás, és az Úr azt is elrendelte, hogy ezt a gyôzelmet a könyvben örökítsék meg.”

– Azt gondoljátok, az Atya nem gyôzött volna a feltámogatott karok nélkül?

– A tanítók között nagy vita kerekedett. Végül azt a választ adták, hogy az Úrnak azért volt szükséges erre a cselre, hogy az emberek lássák, az Úrtól kapott bot segítségével gyôznek. Különben nem látták volna az Urat, hiszen személyesen nem jelent meg a csatában.

58. Talán ez volt a legfontosabb kérdés

– Ó, ha én is ott lehettem volna!

– Akkor te fiam mit kérdeztél volna?

– Nekem nagyon fontos, hogy szabad akaratom szerint választhatok jó és rossz között. Ezért én megkérdeztem volna, miért intézik el olyan egyszerûen kapcsolatukat az Atyával, mintha ôk nem is választhatnának. Bármi történik velük, az nem azért történik, mert ôk választották, hanem azért, mert éppen megbünteti vagy megjutalmazza ôket a Jó Isten. Valójában mindenért közvetlenül az Úr Istent teszik felelôssé.

– Jézus következô kérdése is ilyen fontos, ha nem a legfontosabb volt. Azt kérdezhette meg a tanítóktól, hogy szerintük a „ne utáld” parancsolat egyenlô-e a „szeresd” paranccsal? Az Írás szerint Isten azt írta elô Izraelnek, hogy ne utálja az idegeneket, hiszen ô is idegen volt Egyiptomban. A tanítók felzúdultak. Miért kellene szeretniük az idegeneket, amikor például az Úr buzdította ôket arra, hogy fosszák ki az egyiptomiakat. Arra utasította népét, hogy a kivonulás elôtt kérjenek ezüstöt, aranyat más drágaságokat az egyiptomiaktól, majd amit kapnak, vigyék el magukkal. Ha szeretnünk kellene ôket, hogyan foszthattuk volna ki? – kérdezték Jézust?

– Ezért mondom, hogy nem ismeritek Atyámat! Nektek Ô, – szerintetek –, mindig olyan utasításokat adott, amire a ti gonosz szívetek vágyott. Ezért irt ki minden népet, tapos el mindenkit, legfeljebb darazsakkal ûzi el ôket kardjaitok elôl, mert ti ezt szeretnétek tenni. De nem is keresitek benne, hogy szereti-e az embereket, azokat is, akik nem tartoznak a kiválasztott néphez. Vagy talán Ôket nem a mi Atyánk teremtette?

– Akkor szerinted a mi Urunk netán az ô Atyjuk is? Netán isteneiket is a mi Urunk teremtette? Talán a fáraó is fia az Úrnak? – kérdezték egymás szavába vágva a tanítók.

– Az Írás szerint nem tudta-e befolyásolni a mi Urunk a fáraót? Hiszen akkor keményítette meg a szívét, amikor akarta, akkor tette engedékennyé, amikor akarta. Nem gondoljátok-e, hogy azt csak egy kegyetlen, szeretet nélküli Isten tenné meg, amit ti az Atyámra hárítotok az Írások szerint?

– Mire gondolsz te okos gyerek? – kérdezték dühösen a tanítók.

– Elképzelhetô-e a szeretô Istenrôl, hogy csak azért pusztítja el Egyiptom elsôszülött gyermekeit, hogy saját erejét fitogtassa?

– Te fiam nagyon okos vagy, de tévutakon jársz. – sziszegte az egyik tanító. Látniuk kell ellenségeinknek, hogy erejét értünk használja fel. Örüljenek, ha a mi Urunk olyan kegyes, hogy megparancsolja nekünk, ne utáljuk ôket. Az idegen isteneknek látniuk kell, hogy a mi Urunk milyen erôs.

– Ez meg mi? – kérdezte Jézus. Vannak idegen istenek a mi élô, igaz Istenünkön kívül? Kinek kellene látni Atyám erejét? Az egyiptomiak hatalmas kôszobrainak? Vagy nem ismeritek-e Salamon bölcsességét, amely szerint „áldott a fa, amely igaz célokat szolgál… Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, mert aki csinálta mulandó dolog létére istennek nevezte”

Ekkor érkezett meg Mária és József. Akik eddig hallgatták a párbeszédet, csodálták Jézus bátor és okos érvelését, de a tanítók örültek, hogy megszabadultak az „okos gyermektôl”

– Ha mi ott lettünk volna, megtapsoltuk volna Jézust!

– Mi lettünk volna elsô tanítványai!

– Eredj aludni te is „bátyus apostol”, mert nagyon ránk esteledett…

59. Ismerd meg az Urat!

– Tudod-e, milyen boldog vagyok, amiért lázadoztál a véres áldozatok ellen?

– Te is sajnálod az állatokat?

– Természetesen sajnálom az oktalanul elpusztítottakat, de nem ez a boldogságom oka.

– Hanem?

– Azért vagyok boldog, mert… No, ez is hosszú egy kicsit. Volt egy próféta, Jeremiás, aki jövendölést mondott Isten és népe közötti új szövetségrôl.

– Akkor erre utalt Jézus is, amikor a tanítókkal vitázott és a próféták újdonságait emlegette?

–  Mivel azt a beszélgetést mi találtuk ki, egészen biztos vagyok abban, hogy erre gondolt – volna. Jeremiás ugyanis azt jövendölte:

– „Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok. Bensejükbe adom törvényemet és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ôk meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvért így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtôl a legnagyobbig”

Az az idô elérkezett, Jézus megváltott minket és létrehozta ezt az új szövetséget. És lám, már egy ilyen kicsi lánynak is az „elméjébe van vésve, a szívébe van írva” a Jó Isten ismerete. Ezért vagyok boldog.

Neked már az elmédbe van vésve, a szívedbe van írva, amit Szent Pálnak még a zsidókhoz írott levelében gondosan el kellett magyarázni, hogy a bakok vagy borjak vérével külsôleg lehetett a tisztátalanokat tisztává tenni, de Jézus áldozatával belsôleg tisztultak meg az emberek. Te talán nem tudod, de a szívedben érzed – mert az okos buksi fejedbe is be van már jegyezve, – hogy azért volt szükség újabb és újabb véráldozatot bemutatni a szövetség oltárán, mert ezt a külsôdleges megtisztítást is újra meg újra el kellett végezni a hajnali és az esti égôáldozattal.

– És a tisztelendô úr, meg a felnôttek gyakori áldozása?

– Látod? Ismét jól diktálja a szíved a kérdést! Mert ez a kenyérrel és borral, az Oltáriszentséggel bemutatott áldozat nem ismétli meg Jézus véráldozatát. Azzal a mi Krisztusunk örökre megváltott minket. Mi nem ismételjük meg Jézus áldozatát, nem mutatunk be újabb áldozatot, hanem csak felidézzük és az Oltáriszentség nagy titka révén bekapcsolódunk Krisztus áldozatába.

Jézus azon az utolsó vacsorán még arra is figyelt, hogy az ószövetség végét és az új szövetség kezdetét kifejezze. A régi szövetséget Mózes ezekkel a szavakkal jelentette be, amikor a Sinai hegynél a fiatal bika vérével meghintette a népet: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.” Jézus pedig ezt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” Ugye milyen hasonló és mégis mennyire különbözô?

Szent Pál így öntötte szavakba Jézus véleményét: „Áldozatot, ajándékot, engesztelô és égôáldozatot nem akartál és nem telt benne kedved. Megyek, hogy teljesítsem akaratodat. „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által eltörölte az elsô szövetséget, hogy helyébe állítsa az új szövetséget. Mi pedig örökre megszentelôdünk Krisztus áldozata által. Ahol a bûnök bocsánatot nyertek, ott nincs szükség újabb bûnért való áldozatra.

– Pedig én azt hittem, Jézus is az állatokat sajnálta.

– Biztosan sajnálta is. De te azért ne legyél csalódott, inkább azt jegyezd meg, bármit hallasz, bármit látsz, te mindig a szívedre és az eszedre hallgass.

56. Jézus beszélgetése

a tanítókkal

– Gyere apu! Mond el, mit tudsz arról a beszélgetésrôl, ami Jézus és a jeruzsálemi tanítók között volt?

– Amit a Szentírásból tudok: „Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.!”

– És nem is gondolkoztál arról, mirôl beszélgethettek?

– Bizony hogy gondolkoztam!

– Akkor ezt mond el, ezért ülünk itt mind a hárman.

– Azt gondolom, Jézusnak bizonyára feltûnt, hogy a Tóra sokszor egyoldalúan, néha egymásnak ellentmondó adatokkal szól Istenrôl és arról, mit vár az Isten a kiválasztott néptôl. Jézus úgy láthatta, hogy ôsei és a korabeli zsidók nem ismerik a szeretô Istent. Ôk fôképpen a büntetô, a megbosszuló, a követelô Istent hangsúlyozták mindig. Nem egyszer mutatták be úgy a Jó Istent mint akinek már elment a kedve az egésztôl, a megteremtett világtól, a kiválasztott néptôl és mindentôl. Az sem tetszhetett Jézusnak, hogy ilyenkor Ábrahám vagy Mózes okosabbnak, türelmesebbnek tûnt, mint a Jó Isten és ôk jártak közbe haragja lecsillapításáért, hogy mégse töröljön el mindent, ne hagyja magára kiválasztott népét. Ôk érveltek azzal, – mintha a Jó Isten egy sértôdött öregúr lenne, – mit szólnak majd róla a más istenben hívôk, ha még azt sem tudja betartani, amit választott népének megígért.

– Volt oka Istennek erre a megbánásra?

– Volt bizony! „Kemény nyakú nép vagy!” mondta nem egyszer a zsidóknak, mert azok tízszer is fellázadtak. Állandóan vissza akartak menni Egyiptomba a „húsos fazék” mellé, ahol kenyér is volt, nemcsak fürj és manna, sôt még bálványt is öntöttek maguknak.

– Mi az a fürj és manna?

– Majd elmondom egyszer. Olyan diétás étel… Most aput hallgassuk.

– Szerintem Jézus úgy érezte, még annyira sem ismerik a Jó Istent, mint amennyire az örökkévaló, végtelen hatalmú Istent egyáltalán ismerhetnék. Jézusnak elsôsorban az tûnt fel a templomban, hogy a tanítók nem a törvénynek, hanem a betûknek a fontosságát hangsúlyozzák. Úgy gondolom, ezért elôször azt kérdezte a tanítóktól:

– Kérlek benneteket, válaszoljatok, hiszen nagy szükségem van tudásotokra. Mondjátok meg, az Írást kell-e megismernem Atyám segítségével, vagy Atyámat kell-e megismernem az Írás segítségével?

A tanítókat meglepte Jézus kérdése és mindannyian úgy válaszoltak, hogy ha megismeri az Írást, megismeri az Urat is. Olvashatod, mondták, hogy Mózesnek az Úr diktálta le a törvényeket egytôl egyig.

– Tudom – mondta Jézus, – hogy a Atyámnak semmi sem lehetetlen. Mégsem gondolom, hogy Atyám a legfontosabb parancsolatok kihirdetésén túl részletesen foglalkozott volna például azzal is, milyen színû legyen az efód. Azt hiszem, Ô csak azt mondta, üljük meg a teremtés befejezésének ünnepét a hetedik napon, de ránk bízta, hogyan ünnepeljünk. Úgy gondolom, – mondta Jézus, – Atyám megismerésére kell törekedni az Írás segítségével is, de annyi másból is Ôt ismerhetjük meg. Csak keresnünk kell Ôt, és ha felismerjük újabb vonásait, azoknak is az írások közé kell bekerülniük. Vagy nem ezt teszik-e a próféták, amikor olyat is mondanak Atyámról, ami addig ismeretlen volt. Vagy nem ilynek-e a jövendöléseik például a Megváltó eljövetelérôl?

– Mit szóltak ehhez a tanítók?

– Csodálkoztak Jézus okosságán és ôk is elgondolkoztak.

57. Jézus újabb kérdése

a tanítókhoz

– Végül is meggyôzte a tanítókat Jézus?

– Nem. Végül is azt mondták, aki az Írást ismeri, az ismeri az Urat is.

– Jézus – szerintem kamaszos bátorsággal – megcsóválta a fejét és megkérdezte: Ti ismeritek az Írást?

– Betûrôl-betûre – válaszolták a tanítók.

– Akkor tehát ismeritek Atyámat is?

– Miért mondod, hogy „Atyám”? Miért nem nevezed ôt másként, úgy ahogy mi mondjuk?

– Jézus kérdéssel válaszolt: Benneteket talán nem Atyám kegyelme teremtett? Nem mondhatom-e teremtômnek, hogy Atyám?

– Jól elkapta a tanítókat! Gondolom csodálkoztak is Jézus okosságán!

– Szerintem Jézus kérdései most már idegesítették kissé a tanítókat és ezért így válaszoltak

– Apádat nem ismerjük, de az Urat ismerjük – válaszolták a tanítók

– Már megbocsássatok? De ti, akik a nyulat sem ismeritek, ami orrotok elôtt ugrál, hogyan ismerhetnétek az Atyát, aki még Mózesnek sem mutatta meg az arcát?

– Mózesnek nem, de Ábrahámmal együtt evett-ivott sátra elôtt a fa alatt…

– Apukám! Hogyan kerül ide a nyúl

– Úgy kerül ide kislányom, hogy a Tóra legalább két helyen megemlíti a tisztátalan állatok között a nyulat, még pedig azért, „mert kérôdzik ugyan, de nem hasított körmû” Az emberek látták, hogy a nyúl állandóan rágcsál, – tudjátok-e miért?

– Mert folyamatosan növekszik a foga és állandóan koptatnia kell.

– Ezt a Jó Isten bizonyára pontosan tudta, hiszen ô teremtette. De az emberek csak azt látták, mintha a nyúl is kérôdzô lenne. Mivel tisztátalannak nyilvánították nem is nyúltak hozzá, nem tudták mi van belül.

– Jézus hozzányúlt?

– Jézus ismerte a törvényt, és ô sem nyúlt hozzá. De Migdólban a szomszédjuk, aki nem volt zsidó, felbontotta a nyulat. Meg is kérdezte a szomszédot, hogyan lehet a nyúl kérôdzô, ha nincs hozzá belsô szerve? Azt hiszem, Jézust nem sokszor nevették ki életében, de akkor a szomszéd kinevette. Még hogy a nyúl kérôdzô!

Jézus azonban újabb kérdést is feltett a tanítóknak.

Ismeritek-e az Atyát, ha azt hiszitek olcsó cselekkel lehet befolyásolni?

– Mire gondolsz te okos gyermek? – kérdezték egyre ingerültebben.

– Jézus akkor figyelmükbe ajánlotta azt az esetet, amikor a pusztában vándorló Izrael megütköztek Amalek hadi népével. Mózes felment egy dombra és onnan nézte a csatát. Észrevette, hogy amikor kezét feje fölé emeli az Istentôl kapott bottal, akkor Izrael fegyveresei fölényben vannak. De amikor elfárad és leereszti a kezét, akkor Amalek népe áll gyôzelemre. Leült hát egy kôre, mellé állt Áron és Hur, – ôk papok voltak –, és magasba tartották a karját. Le is gyôzték Amaleket. „Az Úr viselt háborút Amalek ellen! – így szól az Írás, és az Úr azt is elrendelte, hogy ezt a gyôzelmet a könyvben örökítsék meg.”

– Azt gondoljátok, az Atya nem gyôzött volna a feltámogatott karok nélkül?

– A tanítók között nagy vita kerekedett. Végül azt a választ adták, hogy az Úrnak azért volt szükséges erre a cselre, hogy az emberek lássák, az Úrtól kapott bot segítségével gyôznek. Különben nem látták volna az Urat, hiszen személyesen nem jelent meg a csatában.

58. Talán ez volt a legfontosabb kérdés

– Ó, ha én is ott lehettem volna!

– Akkor te fiam mit kérdeztél volna?

– Nekem nagyon fontos, hogy szabad akaratom szerint választhatok jó és rossz között. Ezért én megkérdeztem volna, miért intézik el olyan egyszerûen kapcsolatukat az Atyával, mintha ôk nem is választhatnának. Bármi történik velük, az nem azért történik, mert ôk választották, hanem azért, mert éppen megbünteti vagy megjutalmazza ôket a Jó Isten. Valójában mindenért közvetlenül az Úr Istent teszik felelôssé.

– Jézus következô kérdése is ilyen fontos, ha nem a legfontosabb volt. Azt kérdezhette meg a tanítóktól, hogy szerintük a „ne utáld” parancsolat egyenlô-e a „szeresd” paranccsal? Az Írás szerint Isten azt írta elô Izraelnek, hogy ne utálja az idegeneket, hiszen ô is idegen volt Egyiptomban. A tanítók felzúdultak. Miért kellene szeretniük az idegeneket, amikor például az Úr buzdította ôket arra, hogy fosszák ki az egyiptomiakat. Arra utasította népét, hogy a kivonulás elôtt kérjenek ezüstöt, aranyat más drágaságokat az egyiptomiaktól, majd amit kapnak, vigyék el magukkal. Ha szeretnünk kellene ôket, hogyan foszthattuk volna ki? – kérdezték Jézust?

– Ezért mondom, hogy nem ismeritek Atyámat! Nektek Ô, – szerintetek –, mindig olyan utasításokat adott, amire a ti gonosz szívetek vágyott. Ezért irt ki minden népet, tapos el mindenkit, legfeljebb darazsakkal ûzi el ôket kardjaitok elôl, mert ti ezt szeretnétek tenni. De nem is keresitek benne, hogy szereti-e az embereket, azokat is, akik nem tartoznak a kiválasztott néphez. Vagy talán Ôket nem a mi Atyánk teremtette?

– Akkor szerinted a mi Urunk netán az ô Atyjuk is? Netán isteneiket is a mi Urunk teremtette? Talán a fáraó is fia az Úrnak? – kérdezték egymás szavába vágva a tanítók.

– Az Írás szerint nem tudta-e befolyásolni a mi Urunk a fáraót? Hiszen akkor keményítette meg a szívét, amikor akarta, akkor tette engedékennyé, amikor akarta. Nem gondoljátok-e, hogy azt csak egy kegyetlen, szeretet nélküli Isten tenné meg, amit ti az Atyámra hárítotok az Írások szerint?

– Mire gondolsz te okos gyerek? – kérdezték dühösen a tanítók.

– Elképzelhetô-e a szeretô Istenrôl, hogy csak azért pusztítja el Egyiptom elsôszülött gyermekeit, hogy saját erejét fitogtassa?

– Te fiam nagyon okos vagy, de tévutakon jársz. – sziszegte az egyik tanító. Látniuk kell ellenségeinknek, hogy erejét értünk használja fel. Örüljenek, ha a mi Urunk olyan kegyes, hogy megparancsolja nekünk, ne utáljuk ôket. Az idegen isteneknek látniuk kell, hogy a mi Urunk milyen erôs.

– Ez meg mi? – kérdezte Jézus. Vannak idegen istenek a mi élô, igaz Istenünkön kívül? Kinek kellene látni Atyám erejét? Az egyiptomiak hatalmas kôszobrainak? Vagy nem ismeritek-e Salamon bölcsességét, amely szerint „áldott a fa, amely igaz célokat szolgál… Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, mert aki csinálta mulandó dolog létére istennek nevezte”

Ekkor érkezett meg Mária és József. Akik eddig hallgatták a párbeszédet, csodálták Jézus bátor és okos érvelését, de a tanítók örültek, hogy megszabadultak az „okos gyermektôl”

– Ha mi ott lettünk volna, megtapsoltuk volna Jézust!

– Mi lettünk volna elsô tanítványai!

– Eredj aludni te is „bátyus apostol”, mert nagyon ránk esteledett…

59. Ismerd meg az Urat!

– Tudod-e, milyen boldog vagyok, amiért lázadoztál a véres áldozatok ellen?

– Te is sajnálod az állatokat?

– Természetesen sajnálom az oktalanul elpusztítottakat, de nem ez a boldogságom oka.

– Hanem?

– Azért vagyok boldog, mert… No, ez is hosszú egy kicsit. Volt egy próféta, Jeremiás, aki jövendölést mondott Isten és népe közötti új szövetségrôl.

– Akkor erre utalt Jézus is, amikor a tanítókkal vitázott és a próféták újdonságait emlegette?

–  Mivel azt a beszélgetést mi találtuk ki, egészen biztos vagyok abban, hogy erre gondolt – volna. Jeremiás ugyanis azt jövendölte:

– „Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok. Bensejükbe adom törvényemet és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ôk meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvért így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtôl a legnagyobbig”

Az az idô elérkezett, Jézus megváltott minket és létrehozta ezt az új szövetséget. És lám, már egy ilyen kicsi lánynak is az „elméjébe van vésve, a szívébe van írva” a Jó Isten ismerete. Ezért vagyok boldog.

Neked már az elmédbe van vésve, a szívedbe van írva, amit Szent Pálnak még a zsidókhoz írott levelében gondosan el kellett magyarázni, hogy a bakok vagy borjak vérével külsôleg lehetett a tisztátalanokat tisztává tenni, de Jézus áldozatával belsôleg tisztultak meg az emberek. Te talán nem tudod, de a szívedben érzed – mert az okos buksi fejedbe is be van már jegyezve, – hogy azért volt szükség újabb és újabb véráldozatot bemutatni a szövetség oltárán, mert ezt a külsôdleges megtisztítást is újra meg újra el kellett végezni a hajnali és az esti égôáldozattal.

– És a tisztelendô úr, meg a felnôttek gyakori áldozása?

– Látod? Ismét jól diktálja a szíved a kérdést! Mert ez a kenyérrel és borral, az Oltáriszentséggel bemutatott áldozat nem ismétli meg Jézus véráldozatát. Azzal a mi Krisztusunk örökre megváltott minket. Mi nem ismételjük meg Jézus áldozatát, nem mutatunk be újabb áldozatot, hanem csak felidézzük és az Oltáriszentség nagy titka révén bekapcsolódunk Krisztus áldozatába.

Jézus azon az utolsó vacsorán még arra is figyelt, hogy az ószövetség végét és az új szövetség kezdetét kifejezze. A régi szövetséget Mózes ezekkel a szavakkal jelentette be, amikor a Sinai hegynél a fiatal bika vérével meghintette a népet: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.” Jézus pedig ezt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” Ugye milyen hasonló és mégis mennyire különbözô?

Szent Pál így öntötte szavakba Jézus véleményét: „Áldozatot, ajándékot, engesztelô és égôáldozatot nem akartál és nem telt benne kedved. Megyek, hogy teljesítsem akaratodat. „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által eltörölte az elsô szövetséget, hogy helyébe állítsa az új szövetséget. Mi pedig örökre megszentelôdünk Krisztus áldozata által. Ahol a bûnök bocsánatot nyertek, ott nincs szükség újabb bûnért való áldozatra.

– Pedig én azt hittem, Jézus is az állatokat sajnálta.

– Biztosan sajnálta is. De te azért ne legyél csalódott, inkább azt jegyezd meg, bármit hallasz, bármit látsz, te mindig a szívedre és az eszedre hallgass.