65. Egy tál lencse, meg két kecske

– Mit jelent az, hogy nem egyforma, de egyforma a mértéke?

– Ti sem vagytok egyformák. A kislányokat másképpen szeretjük, mint a fiúkat. Nem jobban, vagy kevésbé, hanem másképpen.

– Ézsau és Jákob fiúk voltak. Ôket miért szerették másképpen?

– Mert a fiúk sem egyformák. Hasonlítsd össze bátyádat és a barátait.

– Bátyánkhoz nincs hasonló!

– Izsák például az én feltételezésem szerint azért szerette nemcsak másképpen, hanem jobban is Ézsaut, mert elsôszülött volt. Ézsau azonban nem sokat törôdött ezzel az elsôszülöttséggel. Vadászott, jókat evett-ivott, annyira nem törôdött a hagyományokkal, hogy például hettita feleséget választott magának, ami nagyon fájt Izsáknak és Rebekkának egyaránt.

Történt egyszer, hogy Jákob lencsefôzeléket fôzött, Ézsau pedig nagyon fáradtan tért meg a vadászáról.

– „Adj gyorsan ebbôl a vörösbôl, ebbôl a vörös ételbôl itt, mert nagyon kimerült vagyok.” A vöröset „edom”-nak mondják, ezért is nevezik Ézsau utódait edomitáknak.

Jákob azonban, mint aki tudatosan készül Isten földi dolgainak továbbvitelére, így válaszolt:

– „Elôbb add el nekem elsôszülöttségi jogodat. „

– Szinte hallom Ézsau nagyhangú válaszát, utalva arra, hogy már majdnem éhen hal, úgy vágyik a lencsére: „Na, úgyis meghalok, mit használ nekem az elsôszülöttségi jog?”

Jákob azonban nem tréfaként kezelte a kérését, sem a választ, ezért azt mondta: „Esküdj meg elôbb!”

Ézsau mit sem törôdve a következményekkel, megesküdött, így eladta egy tál lencséért elsôszülöttségi jogát.

Ilyen ravaszkodással folytatódott a két testvér sorsa a továbbiakban is.

Izsák egyszer szólította Ézsaut és megkérte menjen vadászni. Az elejtett vadból fôzzön neki ízlésének megfelelôen, hogy a jóízû étel elfogyasztása után áldását adhassa rá. Ézsau elindult vadászni. Rebekka viszont hallgatózott és azonnal Jákobhoz sietett.

– Éppen most hallottam, hogy atyád mondta bátyádnak, Ézsaunak: „Szerezz vadat és készítsd el ízletesen, majd eszem belôle és megáldalak az Úr színe elôtt, mielôtt meghalok.” Most tehát fiam, hallgass rám, arra, amit mondok neked. Menj ki gyorsan a nyájhoz és hozz onnan két szép kecskegidát! Én elkészítem atyádnak ízletesen, ahogy szereti. Te beviszed atyádnak, hogy megegye és megáldjon mielôtt meghal.

A dologban az az érdekes, Jákobban fel sem merült, hogy ez nem egyenes dolog. Egyetlen aggodalma az volt, hogy Ézsau szôrös férfi, ô pedig sima. „Hátha megtapogat atyám. Akkor olyan leszek a szemében, mint aki tréfát ûz vele és átka ér áldás helyett.” Izsák ugyanis öregségére megvakult.

–  „Az átok, ami neked szól, érjen engem! Hallgass csak rám, menj és hozd ide nekem” – mármint a két kecskegidát. Jákob úgy is tett.

Rebekka elkészítette az ízletes ételt, elôvette Ézsau legjobb ruháját, ráadta Jákobra, kezét és nyakát befedte a kecskegida bôrével, hogy szôrös legyen, majd a kezébe adta az ételt és a kenyeret, hogy vigye be atyjának.

Izsák áldása azonban olyan szép, hogy mi nem sietjük el, majd holnap elmondom a történet további részét. Addig aludj szépen kis virág.

66. Izsák áldása.

– Emlékszel rá, hogy Jákob milyen ruhában ment be Izsákhoz?

– Rebekka ráadta Ézsau legjobb ruháját és kecskebôrrel fedte be sima karját és nyakát.

– Most jól figyelj, mert én azt hiszem, Izsákot nem csapták be, hanem hagyta magát „becsapni”, hogy az Isten dolgát a kiválasztott néppel Jákob, a bölcs, nyugodt ember vigye tovább és ne a vad, nyughatatlan Ézsau.

Amikor Jákob belépett atyjához és megszólította, Izsák azonnal megkérdezte: „Ki vagy te fiam?” Jákob így válaszolt:” Ézsau vagyok, elsôszülötted. Megtettem, amit parancsoltál. Ülj fel tehát és egyél a vadból, hogy megáldjon a lelked.” Izsák további kérdéseket is tett fel, végül így szólt Jákobhoz:

– „Lépj közelebb, hogy megtapogassalak fiam, valóban a fiam, Ézsau vagy-e vagy sem.” Jákob karja éppen olyan szôrös volt a kecskebôrtôl, mint Ézsau karja. Izsák akkor azt mondta – ezt azóta is sokszor idézik, – „A hang Jákob hangja, de a kar Ézsau karja”

Ezután jóízûen elfogyasztotta a kecskébôl készült „vadast”. Bort is ivott utána, majd így szólt:

-” Gyere közelebb, és csókolj meg fiam!” Jákob odalépett hozzá és megcsókolta. No most figyelj! Jákob ugyanis földmûves volt és nem vadász. A rajta lévô ruha a vadász ruhája volt, Izsák áldása mégis így hangzott:

– „Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az úr megáldott. Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségébôl búzát és bort bôségesen. Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak elôtted. Légy ura testvéreidnek és hajoljanak meg elôtted anyád fiai. Legyen átkozott, aki átkoz és áldott, aki áld téged.”

– De hiszen a földmûvest áldotta meg! A vadásznak sikeres vadászatot kívánt volna és bôséges zsákmányt!

– Szerintem is így történt. Az áldás teljesen érvényes volt, mert Jákobra vonatkozott, szó sem lehet arról, hogy a megtévesztett Izsák áldotta meg Jákobot.

– Jaj, de izgalmas! Mit csinált Ézsau, amikor megtudta az átverést?

– Éppen akkor érkezett meg, amikor Jákob kiment Izsáktól. Senki sem szólt neki, a történtekrôl, hagyták, hadd fôzôcskézzen és bevigye az ételt Izsáknak.

A Szentírás szerint Izsák „szerfölött megijedt”, de én inkább azt mondanám, szerfölött ügyesen csinált úgy, mintha szerfölött megijedt volna.

– „Ki volt akkor az, aki elejtett egy vadat és behozta nekem? Én jóhiszemûen ettem belôle, mielôtt jöttél volna és megáldottam. Áldott is marad.” tette hozzá gyorsan, válaszra sem várva. Csak ezután tisztázták, hogy Jákob vitte el az atyai áldást és az is kiderült, nincs több áldás. Ézsau számára nem volt valamiféle félretett áldás, sôt, amit jövendölt neki az nem is hasonlított az áldásra.

– „Nézd, lakóhelyed messze lesz a termékeny földtôl és messze az ég harmatától. Kardodból kell élned, és testvérednek kell szolgálnod. De ha rugdalódzol, lerázhatod igáját magadról.”

– És rugdalódzott?

– Ézsau egyenlôre csak fogadkozott: „Nemsokára közeledik a gyász ideje atyám halála miatt, akkor majd leütöm testvéremet.”

– Leütötte?

– Nem, de ez is holnapra maradó történet. Ne rugdosd azt a szegény takarót, majd én eligazítom. Itt egy puszi, aludj szépen kis virág…

67. Jákob Eliezer útján

– Rebekka féltette a fiát?

– Rebekka a fiait féltette. Ha ugyanis Ézsau leütötte volna Jákobot, akkor a vérbosszú törvényei szerint Ézsaut a családnak meg kellett volna ölnie. Mondta is az okos asszony: „Miért veszítenélek el mindkettôtöket egy napon?” Ez is mutatja, hogy szerette ô Ézsaut is, csak másképpen, mint Jákobot. Aggodalomra volt oka. Elmondták neki milyen bosszút forral a fejében Ézsau. Okos ravaszsággal intézkedni kezdett.

Elôször is Jákobot hívatta. „Nézd, – mondta – testvéred, Ézsau bosszút forral ellened, agyon akar ütni. Hallgasd meg hát tanácsomat, fiam! Kelj útra és menekülj testvéremhez, Lábánhoz Háránba. Ha majd bátyád haragja enged irányodban és elfelejti amit tettél vele, érted küldök és elhozatlak onnan.”

Ezután bement Izsákhoz és panaszkodni kezdett:

– „Meguntam az életemet a hettita nô miatt. Ha Jákob is ilyen hettita nôt vesz feleségül, mint ez itt, akkor mi marad még nekem az életbôl?” A ravasz terv nagyszerûen bevált, hiszen Izsák is neheztelt Ézsaura a hettita nô miatt. Azonnal hívatta Jákobot.

– „Ne végy magadnak feleséget Kánaán lányai közül. Kelj útra, menj anyád atyjának házába és onnan vegyél feleséget magadnak, Lábánnak, anyád testvérének lányai közül. A mindenható Isten áldjon meg, hogy a népek sokasága légy! Adja neked Ábrahám áldását, hogy az idegen földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, sajátodul megkapjad. „Jákobnak így nem szöknie kellett apja házából, hanem apja áldásával indulhatott el Lábánhoz feleséget választani.

Azt az utat járta be, amit elôtte Eliezer is megtett.

– Ô is megcsinálta a kútnál a kiválasztós próbát?

– Ô is a kútnál ismerkedett meg a késôbbi legkedvesebb feleségével, Ráchellel, de próbatételek nélkül. Ne siessünk azonban a történettel, mert olyan is történt Jákobbal útközben, amirôl Eliezer nem is álmodhatott. Jákob annál inkább! Ô nem utazott tíz tevével, kincsekkel megrakodva, mint Eliezer. Elindult egyedül Beersebából, – ez a Negeb sivatag északi szélén az utolsó lakott hely és el kellett jutnia Háránba, amely messze északon, az Eufrátesz egyik mellékfolyója melletti város. Útközben sokszor kellett lakatlan helyen éjszakáznia.

Történt, hogy egyik este egy követ hengerített a feje alá és úgy aludt el. Csodálatos álmot látott. Álmában létrát látott, amely elôtte indult és az égig ért. A létrán Isten angyalai jártak le s föl. Legfölül az Úr állt és így szólt:

– „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjeszkedned nyugatra és keletre, északra és délre, általad és utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak ahová mégy és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.”

– Tényleg azt is mondta, hogy a föld minden népe nyer áldást?

– Miért olyan meglepô ez?

– Mert a tizenkét éves Jézusnak nem akarták elhinni a templomban, hogy szeretni kell más népeket is.

Lehet, hogy akkor Jákob sem erre figyelt leginkább, hanem az ígéret többi részére. El is határozta, hogy oltárt állít, és az Isten háza lesz a felállított kô, amelynél tizedet áldoz Istennek mindabból, amit tôle kap.

– Csodaszép lehetett ez az álom!

– Kívánom, hogy ehhez hasonló szép álmod legyen…

68. Nem álmodni, átélni a csodát

– Álmodtál valami szépet?

– Nem emlékszem.

– Látod, ez nagy különbség álom és valóság között. Azt a csodát, ami ugyanis valóságosan megtörténik, nem felejtik el.

Volt egy kemény szívû ember, akit Saulnak hívtak és az ószövetséghez való hûségtôl fûtötten elszántan és kegyetlenül üldözte Jézus követôit, a megkeresztelkedett zsidókat.

Történt egyszer, hogy Saul elment a fôpaphoz – „lihegve a dühtôl,” – és arra kérte, adjon ajánlólevelet, hogy azzal elmenjen Damaszkuszba és ha ott is talál a zsinagógában Jézust követô zsidókat, akkor ô azokat elfogja és megkötözve Jeruzsálembe hurcolja. Az ajánlólevéllel elindult Damaszkusz felé. Már a város közelében járt, amikor az égbôl egyszerre csak nagy fényesség vette körül és egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl?”

– „Ki vagy te Uram?” – kérdezte Saul a földre omolva.

– „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”

Saul föltápászkodott a földrôl, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott, mert megvakult. Kézen fogva kellett bevezetni Damaszkuszba.

Élt Damaszkuszban egy Ananiás nevû tanítvány. Ôt az Úr szólította meg egy látomásban. „Siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: nézd, imádkozik.” – és Ananiás látta Sault imádkozni. Ennek ellenére tiltakozott: „Uram, ez az ember sokat ártott szentjeidnek Jeruzsálemben. Itt megbízatása van, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr azonban így válaszolt: „Menj csak, mert eszközömül választottam, hogy megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal és Izrael fiaival. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”

– Szót fogadott Ananiás?

– Igen. Elment Saulhoz és rátette a kezét e szavakkal: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát és eltelj a Szentlélekkel” Saul, mintha valami hályogféle vált volna le a szemérôl, azonnal látni kezdett. Mindjárt megkeresztelkedett. Néhány napig még Damaszkuszban maradt és máris tanítani kezdett a zsinagógákban.

– És azonnal hittek neki? Elhitték, hogy egy csapásra szent Saul lett belôle?

– Nem lett ô szent Saul, ô lett Jézus egyházának talán legnagyobb tanítója. Sokfelé járt, részben menekült, részben mert tanított. Amikor Ciprus szigetén járt, errôl emlékezve szól úgy a Szentírás, hogy „Saul vagy másik nevén Pál. „A damaszkuszi úton történt csodát a hagyomány „Pálfordulásnak” nevezi, mert ott lett a keresztény üldözô Saulból Jézus egyházának legnagyobb tanítója: Szent Pál.

– Ki üldözte ôt és miért?

– Látod, ilyen érdekes a csodák sorsa. Saulból Pál lett, de a keresztények sokáig nem hitték el a „pálfordulás” igaziságát. Természetesen nem ôk üldözték, ôk legfeljebb kételkedtek Saulban az elsô idôben. Üldözni azok a zsidók kezdték, akik elhitték a „pálfordulás” valódiságát. Már Damaszkuszból úgy kellett elmenekülnie, mert a zsidók meg akarták ölni. Figyelték a kapukat, hogy elfogják, de a keresztények kosárban, kötéllel leengedték a falakról a városon kívülre. Visszatért Jeruzsálembe, ahol pedig a görögül beszélô zsidók akarták megölni, így innen is menekülnie kellett Cezáreába.

– Szól róla még történet?

– Ó, nagyon sok, de most Jákobhoz térünk majd vissza.

69. Jákob és Ráchel találkozása

– Jákob tehát a csodálatos álom után megérkezett Hárán városához. Még a városon kívül talált egy kutat. A kút nyílását hatalmas kô zárta le, amit csak akkor hengerítettek el, ha már minden nyáj megérkezett az itatóhoz. Jákob érdeklôdött, a várakozó pásztoroktól, ismerik-e Lábánt, jól megy-e sora. Eközben éppen jött nyáját terelgetve Ráchel, Lábán egyik lánya. Ott jön a lánya, mondták a pásztorok.

Amikor Jákob meglátta Ráchelt, mit sem törôdve a helyi szokásokkal, félrehengerítette a nagy követ és megitatta Lábán juhait.

„Azután Jákob megcsókolta Ráchelt és hangos sírásra fakadt” – írta a Szentírás.

– Miért sírt és ki sírt?

– Ez olyan szép történet, hogy idôzzünk el egy kicsit. A szövegbôl arra lehet következtetni, hogy aki megcsókolta Ráchelt, az fakadt sírásra és nem Ráchel.

– Pedig ugye a lányok sírósabbak, mint a fiúk?

– Általában igen. Már hallottál arról, hogy a zsidó hagyományok szerint nem fiatalok választották egymást, hanem a szülôk választottak, vagy a törvények írták elô, ki, kinek lesz a párja. Most azonban megtörtént a csoda. Jákob és Ráchel meglátták egymást és egy pillanat alatt egymásba szerettek. Mégsem hiszem, hogy kezdetként megcsókolják egymást és sírva fakad bármelyikük is. Valószínûbb, hogy elôbb beszélgettek. Jákob elbeszélte Ráchelnek, hogy ô az apjának a rokona, mégpedig Rebekka fia. Közben bizonyára neki is és Ráchelnek is hevesen dobogott a szíve és azon gondolkoztak, hogyan adják tudtára a másiknak azt a csodálatos érzést, ami elborította szívüket.

 Most olvasok neked néhány strófát az Énekek Énekébôl, ami ugyan sokkal késôbb keletkezett, mint Jákob és Ráchel szerelme, de ha onnan ásnánk vissza, volt e elôzménye a gyönyörû szavaknak érzelemben, szerelmes fiatalok lelkében, bizonyára visszajutnánk Jákobhoz és Ráchelhez.

– „Ki az ott, aki a puszta felôl erre tart, mint füstnek oszlopa?” – kérdezhette magában Ráchel, meglátva távolból Jákobot. „Mirhának és tömjénnek illata árad körülötte,” – színezte ki rögtön a meglátás élményét.

– „Bár testvérem volnál! Ha utcán lelnélek, ott megcsókolhatnálak, akkor nem vetne meg érte senki.” – gondolta magában Jákob, amikor meglátta Ráchelt közeledni nyája mögött. Amikor megtudta a többi pásztortól, hogy kívánsága máris teljesedett, így énekelhetett a lelke:” De szép vagy, kedvesem, igen szép vagy! Szemeid, mint a galambok a fátyolod mögött. Hajad akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyérôl.”

– Fehér volt a haja?

– Fekete volt, mint a kecskék nyája, – errôl majd még beszélünk, – de gondolataiban így udvarolt tovább Ráchelnek: „Fogai a megnyírt juhokhoz hasonlók, amelyek éppen most hagyták el az úsztatót. Az ajkad mint a karmazsin szalag, a csacsogó szád szeretni való” – fûzte hozzá késôbb amikor már beszélt Ráchellel. Majd amikor már tisztázták, ki is Jákob és ki Ráchel, akkor mint testvérét, magához ölelhette a többi pásztor elôtt és azt súghatta a fülébe: „Megigézted a szívem, jegyesem, húgocskám, megigézted a szívem szemednek egyetlen pillantásával, s nyakad egyetlen láncával” Azt gondolom csak ezután következett a külsôleg testvérinek látszó, de szívükben szerelmes csók és a meghatódottság könnye mindkettôjük szemében.

– Nagyon szép lehetett ez a találkozás…

– Neked pedig:” szépen cseng a hangod, és bájos az arcod”… Aludj el szépen kis virág.

70. Jákob Lábánnál

– És akkor Ráchel hazaszaladt mind Rebekka, kijött Lábán Jákob elé, mint Eliezer elé, és már jöhetett is a lakodalom.

– Sajnos ez a történet nem ismétlôdött meg.

– Miért?

– Mert Jákob csak Rebekka ravaszsága folytán jött el otthonról úgy, mintha leánykérôbe menne, de a valóságban Ézsau elôl menekült. Szó sem lehetett arról, hogy a leánykérés után visszamenjen Kánaánba.

Jákob természetesen mindent elmesélt Lábánnak, fôképpen azt, hogy atyja áldását bírja és áldásával jött leánykérôbe, de itt kellene maradnia egy bizonyos ideig Lábánnál, amíg Rebekka haza nem hívja.

Lábán lélekben dörzsölte a kezét. Éppen ilyen áldott emberre volt szüksége. Ô ugyanis itt Háránban, Jahve – így nevezik Istent a zsidók – és a „helyi” istenek szolgálata mellett döntött. Emiatt saját magát nagyon ravasznak tartotta. Amikor meghallgatta Jákob történetét, Jákob ravaszságaira utalva mondta: „Igen, te az én csontom és húsom vagy.” Csakhogy ô is, mint annyiszor, aki két urat is szolgálni akar, két szék közül a pad alá esett, dolgait nem kísérte szerencse. Pedig – tudni vélik, hogy amikor fia született, befalazta a házába, hogy szerencsét hozzon neki a helyi istenek révén. Ezeknek kedvezve, házi istenei is voltak, amolyan kis bálványok. A várt szerencse azonban elmaradt. Most úgy gondolta, az Isten áldását hordozó Jákob fordítani fog a sorsán. Amikor eltelt egy hónap és Jákob még mindig csak várta az üzenetet Rebekkától, megbeszélték, hogy Jákob ne ingyen, hanem kialkudott bérért szolgáljon nála.

Lábán azonnal ravaszkodni kezdett. „Csak úgy” nem adja feleségül Jákobhoz lányát Ráchelt… „Hét évig szolgálok neked fiatalabb lányodért, Ráchelért.” A szépséges Ráchel mellett Lábánnak még egy leánya volt, akit Leának hívtak. Ô volt az idôsebb és „szeme kifejezéstelen volt” – írja a Szentírás róla, „Ráchel azonban alakra és arcra szép.”

Jákob munkáján Isten áldása volt, Lábán gazdagodni kezdett. Csúf és ravasz dolgot eszelt ki. Amikor letelt a hét év, Jákob így szólt Lábánhoz: Add ki feleségemet, hogy elvegyem, idôm letelt.”

Lábán nem ellenkezett. Sôt összehívta a helység minden emberét, hét napig tartó lakomát rendezett, majd amikor eljött az idô, hogy a fiatal pár visszavonuljon, Jákobot elôre küldte a nászszobába. Jákob izgatottan várta a sötét szobában Ráchelt. Meg is érkezett a menyasszony sûrû hímzett lepelbe, a ketonet pászimba burkolva. Jákob csak reggel vette észre döbbenten, hogy a lepel nem Ráchelt, hanem Leát takarta. Miért szedtél rá? – kérdezte elkeseredetten Lábántól.

– Vidékünkön nem szokás a fiatalabbat férjhez adni az idôsebb elôtt. A menyegzôs hetet töltsd el Leával, azután hozzád adom Ráchelt is, ha újabb hét évig szolgálsz érte.

Mit tehetett volna Jákob? Elfogadta a feltételeket. Az akkori szokások szerint lehetett egy férfinek több felesége is, sôt Jákob kapott Lábántól két rabszolgalányt is. Lea szolgálója Szilpa volt, Ráchelé pedig Bilha. Jákob tehát újabb hét évig dolgozott Lábánnak. Áldás kísérte munkálkodását. Házassága azonban nem volt felhôtlen. Szeretett Ráchele sajnos, hosszú ideig meddô maradt.

– Eszébe jutott Jákobnak, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele.

– Nem hiszem. Ô nagyon is helyénvalónak érezhette saját cseleit. Ezután inkább azon gondolkozott, hogyan fizessen meg Lábánnak a rászedésért.

– Eszébe jutott valami?

– Jákob nagyon okos volt! Cseleiben kapnak majd szerepet a fekete kecskék

71. Lea anyasága

– „Jákobnak volt hét fia, mind a hét csizmadia…”

– Ezt meg hol tanultad?

– Óvó néni kérdezte, ki tud mondókákat? Nagyon sokat mondtunk: „Ecc-pecc- kimehecc”, meg „Lementem én a pincébe”, meg „Egy meggy mag, meg egy meggy mag”, és „Mit sütsz, kis szûcs?” és a Barát Zoli a Jákob hét fiát mondta.

– Tudod tovább is?

– Nem jegyeztem meg.

– Akkor hallgass ide: A régi zsidók, mint mindenben, abban is az Úr közvetlen beavatkozását látták, hogy Ráchel meddô maradt, Lea pedig gyermekeket szült. Az ok az volt, hogy Jákob különbséget tett feleségei között. Felfogásuk szerint egyformán kellett volna együtt lennie mindkét feleségével. Mivel azonban Jákob szinte mindig Ráchellel volt, „az Úr látta, hogy Lea háttérbe szorul, megnyitotta méhét, Ráchel ellenben meddô maradt. „Mintha az Úr azt szerette volna, hogy a férfiak és a nôk kapcsolatában ne legyen szerepe az szerelemnek…

– Nem azt akarta?

– Ahogyan Jézus által megismertük a Jó Istent, egyértelmû, hogy a szeretetnek kell a legnagyobb szerepet kapnia. Nem véletlen, hogy Jézus ezt tanította a házasságról: „Nem olvastátok, hogy a Teremtô kezdetben férfinak és nônek teremtette az embert és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és egy test lesz a kettô? Most már többé nem két test, hanem csak egy.!” Ez az isteni útmutatás nem valósulhat meg egy férfinak több asszonnyal, sem egy asszonynak több férfival. A két embert pedig a szerelem, a szeretet köti össze és formál belôlünk két testbôl egyet.

– Akkor apuval te anyuci egy test vagy?

– Ebben az isteni értelemben igen.

– Akkor mi volt Ráchel, Sára, Rebekka, Erzsébet meddôségének oka?

– Ma már tudjuk, – amint mondani szokták, – száz oka lehet annak. Lehet persze Isten büntetése is, hiszen Istennek semmi sem lehetetlen. Ez azonban akkora büntetés lenne egy asszonynak, aminek a kiszabása szinte elképzelhetetlen a jóságos, a szeretô és megbocsátó Isten részérôl. Az orvosok rendszerint egészen pontosan meg tudják állapítani miért meddô valaki. Az okot ismerve azonban van úgy, hogy joggal társítják hozzá az Isten büntetését is.

Jákob családjában is, Lea szorgalmasan szült egy darabig, Ráchel sokáig nem szült, végül lett Jákobnak tizenkét fia és egy lánya. Lea bizonyára szerette Jákobot és nagyon rossz lehetett neki, hogy Jákob nem viszonozta érzelmeit. Amikor szülte elsô fiát Rubent, így szólt: „Az Úr meglátta nyomorúságomat, most már szeretni fog a férjem.” Megszületett Simeon. Szegény Lea így szólt: „Az Úr meghallotta, hogy háttérbe szorultam, ezért adta ezt nekem.” Megszületett Lévi. Lea pedig így szólt: „Most végre felém fordul a férjem, mivel három fiút szültem neki.” A következô fia Júda lett és mint aki beletörôdött sorsába, nem emlegette férjét, hanem így szólt: „Most már dicsôíteni akarom az Urat.”

Eközben szegény Ráchel majd elepedt egy gyermekért. A Szentírás még dühös szóváltást is megörökít közöttük. „Adj nekem gyermeket, különben meghalok” – könyörgött Jákobnak. Jákob tehetetlen dühében, – hiszen ô is nagyon szerette volna, ha Rácheltôl is lenne gyermeke, – ráförmedt: „Talán helyettese vagyok Istennek, aki megtagadta tôled a gyermekáldást?”

– De ugye nem váltak el a veszekedés miatt?

– Nem. Nem váltak el! És a történet sem azzal ért véget,…

– … én pedig tudom, hogy holnap is lesz nap.